Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-15 / 39. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 2002. FEBRUÁR 15., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP - 9. OLDAL Mindenki tiszteletdíjas polgármestere Távol áll tőlünk bármiféle provokációs szándék, csupán az előzetes információk alapján kérdezzük Maczák Sándortól, a szécsényfelfalui tiszteletdíjas polgármestertől: a bányában, vagy most a polgármesteri beosztásban érezte, érzi-e magát jobban? ■HM —MT- A bányánál dolgoztam le életem nagy részét, a polgármesteri beosztás pedig szülőföldemhez, annak szeretetéhez kötődik, azt szolgálom - válaszolja. Annak idején, 1961-ben a Nógrádi Szénbányákhoz került villanyszerelő-tanulónak. 1964- ben szakmunkás-bizonyítvány- nyal a kezében a volt Béke-aknában kezdte meg a keresetet, majd villanyszerelő-csoportvezetőként a frontfejtési körzet volt a munkaterülete. Ez volt a legnehezebb része az itteni bányának. Ő tervezte, kiviteleztette a 80-100 méter széles és 160-250 cm magas szénfal villamos berendezését.- A12 halálos baleset bekövetkezte előtt mint irányító, közreműködő segítettem. A halálhoz nem lehet hozzászokni. Hosszú ideig meghatározta a közérzetemet. Megszüntetésében szerepe volt a család megértő támogatásának. Olyan sokkhatás viszont nem ért, hogy ne tudjak dolgozni. A magamra találás egy-két hétig tartott. Mindig sajátomnak éreztem és szerettem a bányát. A bánya megmentése érdekében 1988-89-ben felhívást intézett bányásztársaihoz, amit az akkori bányavezetés is támogatott a kányási akna megmentéséért. Sajnos, a felhívás nem talált meghallgatásra. Ezzel megpecsételődött a nógrádi bányászkodás sorsa. Mivel teljesítette a nyugdíj- korhatár feltételeit (ötezer ledolgozott műszak a föld alatt!), sőt 2200 órával azt túl is teljesítette, mert sok volt a túlórája és igen keveset volt betegállományban. Huszonöt évi föld alatti bányászkodás után 46 éves korában ment nyugdíjba.- Szívesen, akár ingyen, most is csinálnék egy frontfejtést. Ezt a feladatot is úgy megoldanám, mint az akkorit. A háromszoros Kiváló Dolgozó, a Bányászat Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetés és tízszeres Szocialista Brigád arany fokozatával bíró bányász villanyszerelő, aki birtokosa az összes Bányász Szolgálati Érdemérem kitüntetéseknek, aktív tevékenységét itt töltötte el.- Ez nagy ajándék az élettől.- Mi következett ezután?- Fiamnak segítettem, aki mezőgazdasági traktorosként dolgozott az Endrefalvai Mezőgazda- sági Szövetkezetben. Ugyanis a gazdaság leépítése után nem tudtak neki munkát adni, így főállású mezőgazdasági munkavállaló lett. A munka nehezét én vállaltam magamra. Pályázat útján nyert pénzből vettünk egy traktort, alapvető munkagépeket. A pénzügyeket a feleségem intézi. Saját portánkon alakítottunk ki számára egy po'stahelyiséget, ahol dolgozik, mert ez a hivatása. Maczák Sándor közéleti emberként is megtalálta a helyét. A közös tanács idején községi elöljáró volt. A köztiszteletnek és szeretetnek örvendő ember a rendszerváltáskor falugyűlésen kijelentette, hogy nem kívánja magát közéleti embernek jelöltetni. Négy év múlva szállt újból ringbe, hogy megmérettesse magát. Az előző társadalmi formában mint elöljáró, kiverekedte, hogy hozzák vissza a községbe az alsó tagozatos iskolát. Akkor fekete báránynak tekintették. Az épületet társadalmi munkában tették rendbe. Nevéhez kötődik az egészséges ivóvízhálózat kiépítése is. Büszkén mondja, hogy itt Maczák Sándor született, a község a maga sajátosságaival tartozéka az országnak. A rendszerváltást követő második önkormányzati ciklusban öt szavazattal kapott többet az 528 lélekszámú községben, mint a másik polgármesterjelölt.- Ebben a ciklusban azzal próbáltak lejáratni, hogy nem szeretem az időseket,maTi gondozom ~ idős' szüléimét, családtagjaimat. Azt állították, hogy a következő álláspontot képviselem: nem kell az idősekről gondoskodni, úgyis meghalnak... Az első ciklus két és fél éve alatt 21 esetben kívántak leváltani. A kezdeményezők mindig alulmaradtak. Akkoriban nehezen tudtam elérni azt, amit vállaltam. Ahogy telt-múlt az idő, a képviselő-testületben is előnyös változások történtek, meggyorsult az eredményes munka. A számomra második ciklusban, 1998-ban ismét öt szavazattal megelőztem társamat. Nem lehet hatalomra kerülni úgy, hogy másokat akarok letaposni. Bosszúra bosszúval nem lehet válaszolni. Számomra a községben minden állampolgár egyforma, megilleti őket a jogos segítség. Az előttem lévő polgármesternek, képviselő- testületnek köszönhető, hogy jól működik az akkor létrehozott idősek háza, viszonylag jók az útjaink. Olyan jó képviselő-testület alakult ki mára, amelynek segítségével sikerült a gáz bevezetését biztosítani. A lakások 82 százalékában van telefon. A szennyvízhálózat kiépítésével kapcsolatos szerződést az ingatlantulajdonosok 92 százaléka megkötötte és 82 százaléka fizeti a törlesztőrészleteket. Nagyon jónak tartom, hogy az utak annak kiépítése során nem nagyon károsodnak. A céltámogatásból régi falubuszunkat újra cseréltük 5,5 millióért. Korszerűsítettük a fűtésberendezést a kul- túrházban, az orvosi rendelőben, a könyvtárban, az ifjúsági klubban. Az óvodába járók száma gyarapodik, jelenleg 23-25 apróság talál megfelelő gondozásra. A képviselő-testületben közös erőfeszítéseink a falu lakóinak javát szolgálják. Munkámban családomat teljes egészében magam mögött tudom. A tiszteletdíjas, bányászból lett polgármester „aranyos Évi- kém”-mel köszön el reggel feleségétől, amikor munkába indul és ezzel nyitja rá otthonuk ajtaját.- Megválasztásomkor azt mondtam: mindenki polgár- mestere leszek... ___________________ _______________V.K. H a a fonóház szólni tudna M ikor én Mátraszelére kerültem, a szomszédom egy korosabb asszony volt, aki sokat mesélt a régi szokásokról. Szívesen hallgattam, szinte elképzeltem, hogy ott vagyok abban a fonóházban, amelyről olyan boldogan mesélt. A fiatalok minden időben megtalálják á nekik megfelelő szórakozást, de változik minden, mára a régi, szép és hasznos szokások hagyománnyá nemesülve maradtak ránk. Fonóház céljaira leginkább a magányos falusi, de a vígságot, társaságot kedvelő asszonyok otthonai szolgáltak. A házbért nem pénzzel fizették - hiszen ebből nagyon kevés volt akkoriban - hanem mindenki vitt, adott, amit tudott. A lányok lisztet, tojást, babot, krumplit, a legények meg szalonnát, diót, mákot, hasábfát a tűzre. A ház asszonyának sokat jelentett mindez: könnyebb volt a megélhetése és nem volt egyedül. Karácsony után kezdtek el járni a fiatalok a fonóba. A lányok guzsalyára volt felkötve a szösz, ezt ujjaik között sodorták, majd az orsóra „pederget- ték,” hajtották fel. Ha valamelyikük lejtette az orsóját, az ügyes legény felkapta és csak csókért adta vissza. A leányok daloltak, nevettek, s mert némely legény tudott harmonikán, citerán vagy köcsögdudán játszani, táncra is perdültek, mókáztak, bolondoztak. Hamar kialakultak a párkapcsolatok, így farsang ideje alatt több lánynak is megvolt az eljegyzése. Akkor ehhez nem gyűrűt, hanem kendőt váltottak: a fiú a szüleivel kereste fel, s megkérték a kiszemelt menyasszonyjelöltet. Ha annak szülei igent mondtak, a lányos anya kendőt adott a vője- löltnek, a fiúé pedig a lánynak, így a szülők is közelebb kerültek egymáshoz, s ezek után már csak az esküvőről beszélgettek, ezt rendszerint húsvét után tartották meg. A legjobb barátok közül kiválasztották a komákat, a komaság egy életre szólt. Mikor az ifjú házaspárnak megszületett az első gyermeke, a komaasszony vitte kísérettel a templomba, a keresztelésre a kicsit, a szülés után ő adta a mindenféle finomsággal megrakott komatálat is a fiatal- asszonynak, hogy hamar erőre kapjon. A z olyan fiatal lányt, akinek a fonóházban nem akadt párja, „kibeszélték,” így hát mindegyik azon volt, hogy tavaszra, húsvét elmúltával bekössék a fejét. Hajaj! Jól ki volt az a fonóház találva! Ahogyan a szomszéd néni befejezte mondóká- ját: ha a fonóház szólni tudna, de sok titkot elárulna! ............... vAcvatoyiusa-óNÉ S algótarján Két klub közös ünnepe A salgótarjáni Őszirózsa és a salgóbányai Várkapu nevet viselő idősek klubjait baráti kapcsolat fűzi egymáshoz, s ennek jegyében már többször voltak közös rendezvényeik. A február 19-i, 14 órakor kezdődő farsangi ünnepségüket is együtt tartják Salgóbányán, jelmezes bemutatóval, egyéni produkciókkal egybekötve. Orgonaillatú parfüm Feróval az egyik talponállóban ismerkedtem meg. Az átlagos testalkatú férfi azzal vonta magára a figyelmet, hogy félpercenként nyelt egyet a söröskorsóból, s közben valamit düny- nyögött. Nem látszott részegnek, inkább mintha nyomasztotta volna valami. Ruhája tiszta, az inge is, ámbár régen láthatott vasalót. Az arcán csak másnapos volt a borosta, szinte nem is látszott. Dús, hullámos, deres haja azonban gazdájának különös gondosságáról árulkodott. Óvatosan figyeltem, mégis észrevette és rám emelte a söröskorsót. Mint a gyerek, akit csínytevésen értek, lesütöttem a szemem, de ő átszólt a félig üres helyiségen: - Nem iszik egyet velem? Kibúvó nem volt, megemeltem én is a pohár boromat. A következő pillanatban mellém- lépett és bemutatkozott: - Feró vagyok! Egészségére - mondta és újra kortyolt a sörből. Mindezt olyan természetesen, hogy a tolakodás fel sem merülhetett az emberben. Pedig az első pillanatban arra gondoltam, hogy lejmolni akar, s csupán azért ismerkedik, hogy afféle kocsmai haverkodás révén néhány pohár italhoz jusson. Tévedtem. Ő kérdezte meg, hogy meghívhat-e egy pohár borra. Szabadkozott, hogy ő csak sört iszik, mintha ez valamilyen rossz szokás lenne. Ő is szívesen fogyasztana még egy korsónyit, s ha meg nem sért, bort szívesen hoz nekem. Megittuk az italokat, s már nem fogadta el a viszonzást. Azt mondta, siet valahová autóbusz- szal, de ha másnap ugyanebben az időben esetleg találkozunk, elfogad egy sört. Másnap a megbeszélt idő előtt a talponállóban voltam és vártam, megérkezik-e Feró. Percre pontosan befutott. Kissé fáradtnak látszott, de a szeme vidáman csillogott, s deres hajából valami puha ülat áradt. Vártam, hogy a kortyolás után következik-e a dünnyö- gés, de ez elmaradt. Roppant kíváncsiságomnak nem tudtam ellenállni, s megkérdeztem, miért történt a minapi mormogás minden korty után? Letette a pultra a korsót, s merően a szemembe nézett. Szép barna szemeire homály szállt, s úgy éreztem, mintha ezzel az érdeklődéssel a leikéhez értem volna. Eddigi magabiztossága hirtelen szertefoszlott. Úgy viselkedett, mint az a gyerek, akit csínytevésen kaptak rajta. Érzelmi megingását palástolva újra szájához emelte a korsót és kiitta belőle a maradék sört.- Nem is ismer és mégis az elevenemre tapintott - mondta halkan, de érthetően. - Rossz színész lett volna belőlem, ha arra a pályára vetett volna sorsom. Szerencsére, vagy talán szerencsétlenségemre nem lettem színész. Valójában senki lettem! Megcsuklott a hangja. Lehajtotta a fejét, talán azért, hogy ne lássam a szemét. Megfordult és a söntéshez lépett újabb italért. A következő két órában aztán megtudtam szokatlan viselkedésének - talán minden - titkát. Feró három éve nyugdíjas. Egy éve veszítette el a feleségét, akit imádott, noha az asszony - sokak által tudottan - évek óta csalta. Harminc évet éltek együtt. Feró annál a cégnél találkozott össze vele, amelyiknél akkor vállalt munkát, amikor külföldi munkát kínáltak olyan munkásoknak, akik hajlandók voltak három hónap alatt intenzív tanulással elsajátítani egy különleges szerelési technológiát, s mellette természetesen az angol nyelvet. Legalábbis any- nyit, hogy odakint el ne adják őket. Hedvig titkárnőként dolgozott egyik osztályvezető mellett, s éppen túl volt a soros csalódáson, amikor belépett életébe a nyúlánk, jóképű, dús frizurájú fiatalember. Különösen a dús göndör haja tetszett meg, amelyet később mindig örömmel simogatott. Ferónak is megakadt azonnal a szeme a harmincas éveinek elején járó lányon, s nem telt bele néhány nap, már a lakására ment a találkára. A lány kedves, figyelmes volt vele, s ez azért ragadta meg Ferót, mert addigi életében keveset találkozott ezekkel a tulajdonságokkal. Voltak nők az életében, de azok csak futó kalandot jelentettek számára. Most azonban azt érezte, hogy Hedvignél meg kell állni. Ez a lány több az -eddigieknél. Sokkal több! Ő sem viselkedett vele átlagos módon. Nem akarta mindjárt ágyba vinni, inkább lelki társat keresett benne. Ez azonban nem azt jelentette, hogy érzéketlen maradt a lány bájai iránt. Gyakran vágyakozva pásztázta pillantásaival a lány alakját, s elképzelte ruha nélkül. S amikor egy alkalommal a lány előtte öltözött át, elszakadt benne a fék. Hedvighez lépett és meztelen testét átölelte. A szenvedélye azonnal lecsillapodott, mert lelki szemei előtt megjelent az édesanyja és fed- dőn nézte fiát. Feró karjai eler- nyedtek, teste visszazökkent a karosszékbe. A lány furcsán nézte a hirtelen változást, s talán még arra is gondolt, hogy a fiú talán beteg. Feró nem volt beteg talán soha az életében. Nem tudta fejéből kiverni azt az intelmet, amit szigorúan vallásos anyja mondott neki gyakran életében: „Tiszteld a nőket, s ha valami gazságot akarsz tenni velük, gondolj arra, mi lenne, ha a húgoddal tenné valaki ugyanazt.” A szenvedély tüzének kitörése elmaradt, de a parazsak addig égették a fiút, míg el nem vette feleségül Hedviget. S ekkor már nem akart külföldre menni. Itthon maradt, a cégnél dolgozott továbbra is. Fogékony, ügyes betanított munkás volt, s viszonylag jól keresett. Ezért azonban éjt nappallá téve dolgozott. Öt év alatt született három gyerekük. Szépen éltek. Feró úgy érezte, övé a mennyország. Hedvig öröme nem volt ilyen teljes. Tetszett neki a párja, de szégyellte. Csak szakmunkás! Mikor mellette, körülötte sokan a tankönyveket bújták. Azt nem vette észre, hogy sokan munkaidőben az íróasztalból tanultak. Mások olyan szabadságokra mentek, ami nem is járt nekik. Ám de el lehetett intézni a dolgot, kéz kezet mos alapon. Feró csitítgatta az asszonyt és hajlandó volt dupla munkát végezni, csak lépést tartson másokkal. Repült az idő és nagyot fordult a kereke. Megváltozott körülötte minden. Veszélybe került a vállalat, a munkahelyek. Megkezdődtek az elbocsátások. Két fordulót sikerült megúsznia, igaz, ebből otthon vad veszekedés' támadt. Ugyanis a már nyugdíjas Hedvig bement a személyzetishez és könyörögve kérte, hogy rá való tekintettel ne küldjék még el a férjét. Feró ekkor sértette meg a feleségét először. Azt vágta a fejéhez, hogy biztos igazak azok a mendemondák, amelyek a cégnél keringtek róla. Az asszonyban is feltámadt valami és odavágta Ferónak: „Na és, ha igazak lennének?” Feróban elszakadt valami. Úgy érezte, ráomlott a világ. Ekkor kezdett inni. Egy fél év múlva felajánlották neki, hogy menjen előnyugdíjba. Elfogadta és bezárkózott önmagába. Sem Hedvig, sem a már kiröpült gyerekek nem érdekelték. Egy év múlva a rák elvitte a feleségét. Hedvig halála előtti utolsó alkalommal az asszony csak nézte Ferót, és mintha csak érezte volna, hogy ez a végső búcsú perce, ezt mondta: „Bocsásd meg, ha megbántottalak. Ne hanyagold el magad, és amikor többet iszol a kelleténél, jussak eszedbe, hogy abbahagyd.” Alvajáróként hagyta el a kórházat és Hedvig szavainak értelme csak akkor jutott el a tudatáig, amikor másnap közölték vele, hogy az asszony meghalt.- Hát, barátom ennyi a történet - mondta nagyot sóhajtva. - Magamra mosok, főzök, ha van kedvem. Néha még vasalok is, de nagyon ritkán. Tartom magam, amennyire tudom. Ebben segítenek a gyerekek is, de mindegyiknek megvan a maga baja. Nem akarom terhelni őket. Keményen megszorította kezemet, mikor elköszöntünk. Amikor hazaértem, akkor is éreztem a puha orgonaillatú parfümjét. Hedvig is ezt használta, amíg élt. PÁDÁR ANDRÁS
