Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-26 / 22. szám
2002. JANUÁR 26., SZOMBAT A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE | Néhány éve, hogy itt a város szívében, a patinássá váló iskola előtt árválkodó szoborhoz egy maroknyi - bár egyre gyarapodó - csapat ellátogat így január második felében és ünnepi szavak, s az ilyenkorra összeállított versfüzérek elmondásával a költő, a drámaíró, a gondolkodó Madách Imrére emlékezik. Ez az egyszeri alkalom mindazoknak szellemi élményt nyújtott és nyújt, akiknek örömét az alkotás, az új értékek befogadása jelenti. A 2002-es év a Salgótarjánban élőknek azért is fontos lehet, mert ez az esemény, a kultúra napi hagyományokon túl, kapcsolódik egy, az itteni közösség számára felemelő érzelmeket kiváltó aktushoz: a városlakók településük várossá válásának 80. évfordulójára is emlékezhetnek. A hármas tartalom: a költő születésének 179. évvel ezelőtti történése, a magyar kultúra napja, vagyis a magyar himnusz megszületésének dátuma egybecseng egy közösség magasabb minőségre emelkedésének évfordulójával. így a koszorúk ma szükségszerűbbek mint korábban bármikor. Az is lényeges, hogy a koszorúzók többen vannak a megszokottól, amelynek formális indoka a fentiek miatt könnyen elfogadható. Ha azonban a lényegre - életünk minőségének lehetséges fejlődési irányára - figyelünk, nem kerülhetjük meg a kérdést: miért is vagyunk most itt, miért is koszorúzunk? Azért vagyunk itt, mert múltunkból szellemi kapaszkodókat keresünk; azért Miért koszorúzunk? Tények és kérdések Madách Imre szobra előtt vagyunk itt, mert mindannyian érezve átéljük, hogy a világ eddigi értékrendje a nagy változások, átalakulások közepette megbomlott és ilyen alkalmakkor is keressük a megoldás lehetőségét; azért vagyunk itt, mert mindent bizonytalanná akar tenni az „egydimenziós”, csak a politikában cselekedni tudó, okoskodó ember; azért vagyunk itt, mert sokunknak kétségei támadtak a folytatandó jövőről. Az ész, az értelem és érzelem harmóniáját hirdető költőtől, a magyar kultúra értékeitől, a város értékes történelmi hagyományaiból merítkezve kérdezzük: mit tegyünk? - hogy ne csak egy évben egyszer, ilyentájt jusson figyelmünk elegendő mértékben a kultúra iránti sokféle tennivalóra; - hogy ne csak évente egyszer mondjunk önmagunk elégedettségét kiváltó szépeket; - hogy a törvények és a szavak történelmi egyensúlya ismét helyreálljon; - hogy a szépség és az értelem összhangja jobb legyen akkor is, ha gazdaságról, avagy területfejlesztésről szólunk; - hogy itt és most további kultuszt teremtsünk a szépnek, az esztétikusnak. Talán nem nehéz belátnunk, ha nem találjuk meg közösen a helyes, a megközelítően helyes válaszokat sorsunk és életünk tovább gazdagításához akkor:- üresfejű lényekké, beképzelt, fufrus majmokká válunk- elveszítjük közeli és a távolabbi világgal, az életünk folytatásához nélkülözhetetlen kapcsolatot. A mai hármas ünnep tartalma segíthet bennünket: történelmi tapasztalataink helyes értelmezésében és feldolgozásában, hozzájárulhat ahhoz is, hogy az emberiség történelmében jobban eligazodjunk, hogy a sokféleség realitását hirdető világunkban önmagunk megbecsüléséhez szükséges ismeret valóságos birtokosai legyünk; hogy az egymásra mutogató semmittevés helyett úgy munkálkodjunk, hogy közösségünket, a város, az ország lakóit, az új világot felépítő úton is nagy biztonsággal segíthessük. Ez igazi, valóságos és szép értelmiségi feladat, amelynek elvégzéséhez szükséges magatartás ébrentartása napjaink elsőrendű követelménye. A mai ünnepi alkalomkor a XIX. és a XX. század szellemiségét idéztük meg, hogy a XXI. században élők alatt megbillent szellemiség és magatartás összhangját újra felépíthessük. Kívánhatunk-e becsvágyóbbat, amikor annak reményét fejezzük ki, hogy a mai nap ünnepségei ehhez a munkához lerakták a maguk kis építőköveit? DR. HORVÁTH ISTVÁN (Elhangzott 2002. január 25-én, pénteken a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület és a városi önkormányzat által szervezett koszorúzási ünnepségen Salgótarjánban, Varga Imre Madách-szobránál.) Korhű portré Gödöllőn A gödöllői Madách Imre Szakközép és Szakiskolában adták át a közelmúltban rendezett ünnepségen Nagy Márta Balassagyarmaton élő festőművész Madách Imréről, az intézmény névadójáról készült olajképét. A 100x70 centiméteres alkotás az iskola könyvtárában kapott helyet. Az iskolai ünnepségen Nagy 1 Márta festőművész külön is szólt a Madách Imrét ábrázoló kép létre- | jöttének körülményeiről. A mű fénykép alapján született, ami a költő országgyűlési képviselővé vá- ® lasztásakor készült az 1860-as évek 1 elején. Akkor ugyanis a balassa- 1 gyarmati választókerületet képviselő költőnek hivatalból is fotográfiát 5f kellett csináltatnia magáról. Tehát | nem az alkotó fantáziája szülte a színeket, hanem tudományos kuta- | tók és a még élő rokonok elbeszélése alapján jött létre a festmény, amely teljesen korhű. Rendhagyó az is, hogy ez a figuS ralis kép nem modellről, hanem fotóról készült négyzetrácsos mód- I szerrel történő nagyítással. A mű- * vész ezúttal nem akart mást ábrázolni, csak azt, ami a fényképen látható. Az alkotói szabadság annyi volt, hogy nem a teljes fotográfiát, 9 csak annak központi részét ábrázolta a reformkorban divatos, félalakos portrékat idézve. A festő eszközeivel így lehetett Madách Imre alakját és korának hangulatát felidézni. Annak a költő-politikusnak az alakját, akinek szavai most ugyanúgy időszerűek, mint az ő korában voltak. így írt „Az ember tragédiája” költője: „Kutyának harca ez egy konc felett. / Én társaságot kívánok helyette, / Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, / Közös erővel összeműködik, / Minőt a tudomány eszmél magának, / És melynek rendén értelem virraszt. ” _____________________________________________(BTE) Tudományos folyamatok és eredmények Palócföldön Megjelent a Nógrád megyei múzeumok évkönyve Salgótarjánban Napvilágot látott a Nógrád megyei múzeumok évkönyve XXV. kötete Salgótarjánban a Nógrád Megyei Múzeum Igazgatósága kiadásában, Szvircsek Ferenc szerkesztésében. Az évkönyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. A fotókat Buda László és a szerzők készítették. Az évkönyv a hagyományoknak megfelelően ezúttal is áttekintést nyújt mindazokról a kutatási eredményekről, illetve folyamatokról, amelyek Nógrád megyében 2001-ben meghatározónak számítottak a történelem, a néprajz, a régészet, valamint a természettudomány tárgykörében. A történelmi tanulmányokat egy rendkívül izgalmas, a kor árnyaltabb megismerését szolgáló dokumentumközlés, Puntigán József „Dokumentumok az országváltás idejéből” című tanulmánya vezeti be, amely a hazai levéltárakon, könyvtárakon kívül szlovákiai hasonló intézmények (Losonci Járási Levéltár, Losonci Járási Könyvtár, Szlovák Nemzeti Könyvtár, Márton) dokumentumanyagát is felhasználja az első világháborút követő korszak bizonyos folyamatainak feltárásához. Ehhez gazdag magyar és szlovák nyelvű irodalomjegyzékkel, illetve ajánlással is szolgál. Suba János „A magyar-csehszlovák határszakasz határköveinek története 1921-1925” című tanulmánya történeti áttekintéssel szolgál az államhatárok határjelzőkkel és határjelekkel történő megjelöléséről, ezek szerepét is ismerteti. A továbbiakban szól a trianoni határ kijelöléséről, a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság tevékenységéről, a műszaki munkálatok menetéről, a határszakasz határköveinek elkészítéséről, átvételéről, szállításáról, elhelyezéséről és védelméről, a demarkációs vonal eltolásáról, ennek szakaszonkénti végrehajtásáról. Magyarország trianoni határhossza összesen mintegy 2266 km, az északi határszakasz ebből több mint 828 km volt. „A Szluha család Salgótarjánban” címmel Szluha Márton foglalja össze e család történetét, amely a XVIII. század első felében fontos szerepet játszott Salgótarján életében. Mint befejezésül megjegyzi: „A Szluha grófok története tanulságos, egy nagy vagyon semmivé válásának története.” Szvircsek Ferenc „Balassák nyomában a Felvidéken” címmel ad közre egy imponálóan gazdagon dokumentált kétrészes tanulmányt: 1. Liptóújvár és oppidium Hybbe, 2. A Balassák kronologikus eseménytörténete. E közlés értékét növeli, hogy bizony igaz, amire maga a szerző is utal, a Balassa család és különösen Balassa Bálint életét a nem szakmai közönség nem pontosan ismeri. Nógrád megyében például már Belitzky János is felfigyelt erre. Vágvölgyiné Bene Orsolya tanulmányának célja, hogy a XIX. századi Békepárt megítélése pontosabb legyen az érdeklődők körében. E cél eléréséhez nagy teret szentel az öndefiníció forrásai, a párt létrejötte körülményei, a Kossuthoz való viszony, vagyis a korszak feltárásának. Zólyomi József „Nógrád megyei malombérleti szerződések a 19. század közepéről” címmel írt érdekes tanulmányában nem a megye malmainak történetét kívánja összefoglalni, ehhez kevés forrás áll rendelkezésre, hanem csupán egy szűk időszakot vizsgál, e korból ugyanis több mint száz malom bérleti szerződését tudta vizsgálni. Ezekből mód nyűt a malomtípusok (szárazmalom, szélmalom), a tulajdonosok, a molnárok kötelezettségei, jövedelme, lakóháza és berendezése megismerésére is. Rendkívül színes az évkönyv néprajzi anyaga is. E fejezetben K. CsüJéry Klára a feliratokat vizsgálja a népművészetben, Csiszár Dóra az iskolai kézimunka-oktatás magyarországi történetét tekinti át, Ferencziné Sedlmayr Krisztina a 19-20. századi polgári textíliák feliratait elemzi, Kapros Márta a nógrádi paraszti textíliák feliratozását foglalja össze, szól a feliratok elterjedéséről, tartalmáról, megformálásáról, Verebélyi Kincső a hímzésminta-kendők történetéhez szolgál újabb adalékokkal. Lengyel Ágnes tanulmányában a parasztság és az írásbeli kultúra viszonyát, Limbacher Gábor pedig a képi-vizuális kultúra, valamint az írásbeli műveltség viszonyát vizsgálja. A régészet tárgykörben Vaday Andre ad közre előzetes jelentést a salgótarjáni ipari park II. régészeti feltárásáról, amelyben szól a lelőhely elhelyezkedéséről és talajtani adottságairól, a feltárt régészeti objektumokról, a szkíta lelőhely abszolút kronológiai és etnikai kérdéseiről. Az évkönyvet Hír János „Új középső miocén rágcsálófaunák Észak-Magyarországról” című tanulmánya zárja. __________________________tng Illusztráció Kapros Márta tanulmányához: Sza- kácska Örhalomból (1932) _______fotóit. J obb későn, mint soha Színházi estéh A végén még udvarolt is Domenico (Dézsa László) Filumenának (Tóth Judit) _ a hatvanas éve közepe óta, amikor is mint kezdő színésznő Fekete Gyula „Az orvos halála” című regénye filmváltozata salgótarjáni (zagyvapálfalvai) díszbemutatóján Páger Antal partnereként részt vett. Azóta színpadon is többször szerepelt már itt, de emlékeink szerint abszolút főszerepben - címszereplőként - most láthattuk először a korának nagyjából megfelelő Filumena figurájában. Dicséretére legyen mondva: a sok esztendő megannyi tapasztalatát felhasználva túlzások nélkül, kulturáltan, őszinte érzésekkel jeleníti meg a házsártos, számító, de családcentrikus, jó lelkű asszonyt. Méltó partnere Dózsa László, a kalandpárti, szívesen utazgató, lóversenybarát, a hölgyek társaságát felettébb kedvelő Domenico szerepében. Jól érzékelteti azt a folyamatot, ahogyan a Filuménával kötendő házasság ellen minden módon tiltakozó csélcsap férfi megváltoztatja szándékát, lehiggad, s a végén készséggel vállalja nemcsak a férj-, hanem az apaszerepet is. Ezúttal is figyelemre méltó epizódalakítást nyújt Szilágyi István, a háziúr barátja, a kivén- hedt zsoké, Alfredo szerepében. Jó volt újra látni, felfedezni, az egykoron fényes karrier előtt állt Szerencsi Évát, aki - a talán éppen hármas ikrei miatt - Filumena oltalmába vett Rosaliát ismerteti meg, majd Domenicóval is. Ezek azok a pillanatok, amikor elszorul az ember szíve, hallgatva Filumena keserű visszaemlékezéseit a kezdeti nélkülözésekről, a nehéz körülményekről. Mindent megtett, mindent eltűrt Domenicótól annak érdekében, hogy törvénytelen gyermekei ne érez- zenek szükséget. Azon viszont éppenséggel már jó: kát lehet derülni, hogy miként faggatja szokásairól, magatartásáról a három fiatalembert Domenico, hogy saját gyermekére akadjon, de miután ezt hasztalan teszi, inkább beadja a derekát: mindhárom apja kíván lenni, ezért polgári esküvő formájában is megerősíti házasságát Filuménával. A végkifejletben tehát újra komolyra fordul a dolog, a záróképben nem véletlenül zokog örömében a sokat megélt Filumena... A darabot a fővárosi Ruttkai Éva Színház társulat nélküli társulata mutatta be Salgótarjánban. Az előadás előtt - szokatlan, de szimpatikus mozzanatként Nagy Miklós, a színház egyik vezetője ismertette a szereposztást. A címszereplő alakját Tóth Judit formálta meg. Bizony sok víz lefolyt még Tarján-patakon is Rosalia (Szerencsi Éva) Filumena, Alfredo (Szilágyi István) Domenico pártlogoltja fotó: p. tóth László játssza. Cs. Németh Lajos visszafogott, konszolidált rendezése - bár helyenként tempótlan - a klasszikus színházat idézi. Hagy Mária: Madách Imre Honnan ered e kettősség? A humor eleve a nyitójelenetből adódik: ekkor tudja meg a tehetős Domenico, hogy élettársa - akivel kizárólag azért esküdött meg pap előtt, mert azt hitte, hogy gyógyíthatatlan beteg - csak mímelte a bajt, ezt találta ki, hogy törvényes felesége lehessen végre annak a férfinak, akivel már huszonöt éve együtt él. Igen ám de Domenico már éppen szemet vetett egy jóval fiatalabb nőszemélyre, s jókor jött (volna) neki Filumena halála. Azon mesterkedik hát, hogy az ügyvéd tegye semmissé ezt a házasságot, hogy ő újra szabadon élhesse világát. Filumena furfangos nápolyi eszén azonban nem könnyű túljárni. Elmondja, hogy korábbi, enyhén szólva zaklatott élete következményeként van három felnőtt fia - mindhármat éveken át segítette anyagilag - sőt az egyiknek Domenico az apja. Azt azonban nem árulja el, hogy melyiknek, mert attól tart - joggal - hogy ezentúl Domenico csak ezt az egyet támogatná. Filumena először a három fiút egymással Meglehetősen furcsa darab Eduardo de Filippo „Filumena házassága” című alkotása, amelyik utólag került be a József Attila bérletsorozatba. A színlap komédiának hirdeti - akadnak is benne humoros jelenetek jócskán - némelyik szituáció azonban olyan komornak mutatkozik, hogy egy-egy gyengébb lelkületű, érzékenyebb (hölgy) néző meg is könnyezi. Aki tehát ízig-vérig olasz, vérbő mulatságot várt, csalódhatott, aki viszont éppen ettől tartott - mert nem szereti a délszakiak hangos nyüzsgését, „neo- realizmusát”, szabadszájúságát - váratlanul kellemesen érezhette magát - mondjuk így egyszerűen - a színmű előadásán.
