Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-19 / 16. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2002. JANUÁR 19., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Venus unja a versenyzést Az idősebbik Williams-lányt már-már untatja a tenisz _________________fotói epa E lképzelhető, hogy Venns Williams már nem sokáig lesz a tenisztornák egyik ünnepelt csillaga, mert a kétszeres egyéni wimbledoni bajnok és US Open- győztes kevés örömét leli a folyamatos versenyzésben.- A többség képes arra, hogy állandóan pályán legyen, de én nem. Untatna, ha állandóan csak egy dologra kellene összpontosítanom - mondta a mel- bourne-i Grand Slam-viadal egyik legnagyobb esélyese. Venus Williams tavaly különböző okok miatt csak 12 tornán vett részt, s hatszor veretlen is maradt. A szabadidejében divat- tervezést tanuló tengerentúli klasszis erre az évre sem tervez sűrűbb műsort magának:- A versenyprogramom nagyban tükrözi a személyiségemet. Csak akkor lépek pályára, ha megfelelő motivációm is van. Pihent a pályacsúcstartó A McLarenhez átköltöző Räikkönen csütörtöki kö- rét meg sem tudták közelíteni _____fotó, wmc A tesztelés ötödik napján nyolc versenyző körözött a pályán: Géné (spanyol, B M W - Williams), R. Schumacher (német, BMW- Williams), Pizzonia (brazil, BMW- Williams), Davidson (angol, BAR- Honda), Panis (francia, BAR- Honda), Webber (ausztrál, Minardi), Albers (holland, Minardi) és Sab (finn, Toyota), közülük Ralf Schumacher (1:12.990 perc) érte el a legjobb időt. Csötönyi lobbyzna megyénk ökölvívásáért Egy bőbeszédű „díszpinty”a hazai bnnyóséletről és Ko-Ko esélyeiről Az elmúlt hét végi Gabora-gála számtalan neves labdarúgója mellett idén egy sok sikert és dicsőséget hozó hagyományos magyar sportág, az ökölvívás közelmúltbeli nagyjainak válogatottja is színesítette a programot. A „nehéz fiúkat” elkísérte néhány szakvezető is, s bár nem szálltak be egykori versenyzőtársaik, vagy tanítványaik közé kergetni a bőrt, azért osztoztak népszerűségükben. Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökét - aki az ilyen reprezentációs szereplésein saját magát nemes egyszerűséggel csak „díszpintynek” nevezi - nem nehéz szóra bírni, csak arra kell ügyelni, hogy legyen elég kazetta a riportermagnóhoz. Mert ha ő egyszer elkezdi a szövegelést, talán legnagyobb dumagépünket, Fábri Sándort is kisebbségi érzés kerítené hatalmába...- Csötönyi úr! Elnöksége abtt mintha jobban futna, ökölvívásunk szekere. 95 helyett 108 hazai egyesület működik, eredményes mind az amatőr, mind a profi bunyónk, a nőknél pedig fantasztikus sikerek születtek már az első nekirugaszkodásra. Ezek ellenére a hölgyek minapi magyar bajnokságán például két olyan súlycsoport is volt, ahol csak egy-egy indub akadt... Van egyáltalán perspektíva a női bokszban, vagy ez csak pilbnat- nyi feüángolás, amolyan divatsportág?- Természetesen most még gyermekcipőben jár a női box, de a fenti nemzetközi sikereink biztos vonzerőt jelentenek. Főleg a kick-boxból jönnek sokan, s nem csak fizikálisán, de szellemileg is magasan képzettek - egyetemisták, jogászok vannak közöt tűk. Biztos és erős bázisunk lesz a hölgyeknél is. Ráadásul jövőre Pécsen mi rendezzük az Eb-t, 2008-ra pedig talán már az olimpia műsorán is szerepelni fognak. Nem dúskálnak anyagiakban az olyan kis vidéki egyesületek, mint például a két salgótarjáni. Milyen módon tud a szövetség segíteni ezen vidéki kluboknak?- Csak felszerelést tudunk adni, pénzt például nem is szabad, nincs rá jogcímük, a közvetlen támogatás nem a mi feladatunk. Helyi összefogással, azaz az ön- kormányzattal, a vállalkozókkal és egyéni szponzorokkal kellene megteremteni a működési feltételeket, főleg egy ilyen tradicionális sportágban, amelynek egyébként mindig is a szegényebb térség, a vidék volt a legnagyobb bázisa, kimeríthetetlen tárháza. Mint egy „bűncselekmény”, olyan az, ha valahol kidobják a múltat - és vele együtt a jelent és jövőt is - az ablakon, főleg olyan helyeken, ahol már hagyományai vannak a bunyónak. Az ökölvívásba befektetett erőforrások sokkal hatékonyabbak tudnak lenni, mint a más sportágakba pumpált hatalmas összegek.- Mit tudna személyesen tenni, például az északi régió kissé „leült” ökölvívásának fellendítéséért?- Valóban, ez az oiszágrész mintha egy kicsit elengedte volna a sportág kezét, s minden nagyon lassan indul be, de talán valami megmozdulni látszik Egerben, Gyöngyösön és ha meghívnak például Salgótarjánba, szívesen megpróbálom rábeszélni az esetleges támogatókat a bunyó megsegítésére, rávilágítani őket nagylelkűségük hasznosságára, nem csak a térség, hanem az egyetemes magyár ökölvívás érdekében is.- Akkor nem kizárt, hogy hamarosan találkozunk majd Tarjánban, de szeretném még megtudni a véleményét arról hogy Kovács „Ko-Ko” István - akinek karrierje elindításában nem kis szerepe volt önnek is - addigra újra világbajnok, vagy kezdő politikus lesz-e?- Hát igen, valamikor én vittem az RTL Klubhoz egy szép, nagy összegű szerződéssel, de szakértői szemmel nem kritikátlanul néztem a médiumok felfújta fényes győzelmeket a gondosan kiválogatott ellenfelek ellen. Volt olyan meccse is, hogy nem vállaltam. el a kommentálását, nem akartam magam szakmailag lejáratni. Amíg világbajnok nem lett, közelebbi volt a viszonyunk, de utána már nem nagyon voltak kíváncsiak a véleményemre. Akkoriban mondtam is, kevés félévente egy meccs, meg hogy olyannal ne találkozzon, alti visszaüt... Világ- bajnoki címe elvesztése után óvtam, hogy azonnal és elhamarkodottan döntsön, ámbár a sorsa német munkaadójától, az Universum Box Promotiontól függött: látnak-e még benne fantáziát, mennyi pénzt visz, illetve hozhat a konyhára. Ami a jelent és a közeljövőt illeti, megmondtam neki: szürkülsz és a pesti trónfosztás után már félsz az ütéstől! Jó lenne minél előbb összehozni egy Euró- pa-bajnoki címmérkőzést, mert már 33 éves, nincs sok ideje, minél előbb lépnie kell. Summázva: Kokónak minél előbb győztes címmeccset kell játszani és a csúcson abba- hagyni. Nem szabad a múltját, tekintélyét lerombolni. Ami a verebek által csiripelt, egye- n e s e n sportminiszteri, vagy MOB- elnöki ambícióit illeti, szerintem nem érdemes a posztokat jelenleg betöltők megorrolására alapot adni...-Mi a véleménye a másik hamburgi, Erdei Zsolt jövőjéről?- Bíztatónak ítélem, minden képessége megvan ahhoz, hogy a csúcsra jusson, de egy kicsit tartok tőle, hogy a vele egy súlycsoportban lévő német fiút jobban fogják favorizálni - zárta a beszélgetést Csötönyi Sándor. SATIS SPORTTURMIX TÚRAKEDVELÖKNEK A salgótarjáni Petőfi iskola MMBK „zöldszíves" csoportja túrát szervez a Pécskőhegyre január 20-án, vasárnap. Gyülekező az iskola főépülete előtt 9 órától, indulás 9.30 órakor a turistajelzéseken. Szint- különbség: 500 méter, túraidő: 5 óra, táv: 6 kilométer. Túravezető: Hulitka Róbert. Minden természetkedvelőt szeretettel várnak. FOCI EDZŐMECCS Az NB II Winner Sport-csoportjában éllovas Balassagyarmati SE- Nógrád Volán labdarúgócsapata előkészületi mérkőzést játszik január 19-én, szombaton. A dunavarsányi edzőtáborban az Ipoly-partiak ellenfele az élvonalbeli Újpest lesz. LÉPJ A JÉGRE! Jeges sportnapot rendeznek a salgótarjáni sportcentrumban január 20-án, vasárnap 10 órától. A programban korcsolyázás, hokimecs- csek és ügyességi versenyek szerepelnek. A részvétel ingyenes, korcsolyát mindenki vigyen magával. A szervezők teával és csokival várják az érdeklődőket. CANAS IS BÚCSÚZOTT A korábbi napok „csillaghullása” után pénteken nem történt nagy meglepetés a férfiaknál, de így is három kiemelt búcsúzott az ausztrál nyűt teniszbajnokságtól. Az egyetlen váratlan esemény az argentin Guillermo Canas veresége volt, a marokkói Junes El- Ajnaui és a brit Greg Rusedski ugyanis esélyesebb ellenféllel szemben maradt alul. Utóbbit honfitársa, a 6. helyen rangsorolt Tim Henman győzte le. A nőknél továbbra is érvényesül a papírforma, a legnagyobb sztárok bejutottak a 32 közé. CITROÉN-BAKIK Rosszul kezdődött az idei rali-világbajnokság a Citroen csapat számára: a francia Philippe Bugalski és a svéd Thomas Radstörm már az első gyorsasági előtt búcsúzott a 70. monte-carlói raliviadaltól. Nem remekelt az új szezonban a Subaru helyett Peu- geot-val rajthoz álló címvédő Richard Bums sem: az angol pilóta az első gyorsasági szakaszon 28 másodperces hátrányba került a leggyorsabbnak bizonyuló spanyol Carlos Sainz-cal (Ford Focus WRC) szemben. „LAPÁTKEZEK” A FALON Az első magyar evezős világbajnokok, Haller Ákos és Pető Tibor örökítették meg kéznyomatukat a Sportcsillagok Falán a Rock City étteremben. Ezzel 105-re nőtt az elismerésben részesültek száma. A Hemingway Alapítvány emlékplakettjeit Dávid Imre, a szövetség elnöke adta át a 2001-ben az év csapatának választott ünnepeiteknek, akik a luzerni vb-n két- párban szereztek aranyérmet. _______________________ ____________________Mit is ír a szabálykönyv?___________________________________________ L abdarúgó szabályismeret egyesületeknek és szurkolóknak A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség és a Nógrád Megyei Hírlap közösen szeretne segítséget nyújtani a sportegyesületeknek és a szurkolóknak a labdarúgás szabályainak nyilvános közzétételével, azzal a szándékkal, hogy a hétköznapok vitatott eseteiben jobban el tudjanak igazodni, könnyebben tudják kezelni a felmerülő problémákat, esetleg meg is előzzék azokat A kiválasztott témákkal a gyakran feltett kérdésekre szeretnénk választ adni. ÁTIGAZOLÁSOK A megyei szövetség a labdarúgók le- és átigazolásával kapcsolatban az alábbiakra hívja fel a labdarúgó szakosztállyá rendelkező sportegyesületek figyelmét:- Egy évben két átigazolási időszak van: a téli január 1. és február 15. között, a nyári július 1. és 31. között.- Az amatőr labdarúgó bármikor átigazolható! Játékjogossággal azonban csak a nyári átigazolási időszakban átigazolt amatőr labdarúgó rendelkezik. Kivétel ez alól a szerződéses amatőr labdarúgó, aki a téli átigazolási időszakban (január l.-február 15.) az átadó és az átvevő sportszervezet megegyezésével átigazolható és játékjogosultsággal rendelkezik ” (Szabálykönyv 9.§ 4. pont)- Szerződéses amatőr labdarúgó a sportszerződés érvényessége alatt csak a sportszervezet hozzájárulásával igazolható át másik sportszervezethez. A szerződés érvényessége alatt a szerződéses amatőr labdarúgó csak hozzájárulásával igazolható át, vagy adható ideiglenesen kölcsön más sportszervezethez. Amennyiben a szerződéses labdarúgó téli átigazolásakor az átigazolási lap valamelyik egyesület részéről nincs aláírva és lepecsételve, vagy a labdarúgó aláírása hiányzik, a labdarúgó átigazolás nem hajtható végre! Megegyezés esetén az átigazolási lap jobb oldalán az „A-pont” szövegét alá kell húzni! A szövetség kéri az átigazolási lap szakszerű, pontos kitöltését. ÚJ IGAZOLÁS ÉS ÁTIGAZOLÁS Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. kedd: 8-10 és 13-15 óráig, péntek: 8-12 óráig Játékunkra pénteken 361 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Rotter János, rétsági olvasónknak kedvezett. így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényét adtuk fel a salgótarjáni 203. számú totózóban. 1. Brescia - Torino lx 2. Bolouna - Chievo lx 3. Intemazionale - Parma 1 4. Juventus - Atalanta i 5. Lazio - Perugia 1 6. Lecce - Piacenza lx 7. Udinese — Roma 2 8. Verona - Venezia 1 9. Cagliari - Palermo lx 10. Genoa - Pistoiese lx 11. Salemitana - Cittadella 1 12. Vicenza - Siena 1 13. Leeds - Arsenal 1 2 +1. Fiorentina - Milan 2 (Folytatjuk) Szívesen segítene Salgótarjánban is FOT6i RIGÓ TIBOR A finn Kimi Ráikkönen 1:12.110 perces csütörtöki pályacsúcsát követően pénteken csendesen telt a Forma-l-es csapatok tesztelésének kora délutánig tartó első része Valenciában. A szombati barcelonai bemutatóra készülő West McLaren Mercedes ezúttal hiányzik a mezőnyből, amelyik napos időben gyakorolt.