Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-15 / 12. szám
1 2. OLDAL I SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KORKÉP PÁSZTÓ 2002. JANUÁR 15., KEDD Közeledik január vége, a tanulóknak a félév vége, ami egyben az addigi tanulmányi eredmények lezárását is jelenti. Ez különösen a 8. évfolyamosok számára jelentős, hiszen a továbbtanulás szempontjából a 7. évfolyam végi és 8. félévi eredmény a legtöbb középiskolai felvétel alapja. Felvételi vizsgára a középiskolák döntő többségében nem kerül sor, a jelentkező tanulók eredményeinek alapján történik a döntés. Iskolaválasztás előtt - a jelenlegi középfokú beiskolázási lehetőségek ismeretében, a pályaválasztás, pályairányítás területén szerzett sokéves tapasztalat alapján - néhány gondolattal segíteni szeretnék a tanulóknak, szülőknek. „HOL TANULHATOK?” Meggondolásra érdemes mindenekelőtt, hogy mennyire távol kerüljön a 14-15 éves fiatal a szülői háztól, mennyire érett ahhoz, hogy a napi felügyelet nélkül is jól boldoguljon, a szülői segítséget mennyire tudja már nélkülözni. Más megközelítésből is fontos ez, hiszen ezzel azt is eldöntik, mennyire szeretnének a szülők napi kapcsolatot tartani a középiskolával, az osztályfőnökkel, a tanárokkal, hiszen ezt az iskola lakóhelytől való távolsága befolyásolhatja. Megyénkben a választék, ha nem is teljes, de egyre szélesedő, amit a 2001 novemberben megjelent „Hol tanulhatok?” (Továbbtanulási lehetőségek Nógrád megye középfokú oktatási intézményeiben a 2002/2003. tanévben) című kiadvány is részletesen bemutat. Tanulmányozása sokat segíthet a megfelelő iskolaválasztásban. Felhívjuk külön a figyelmet, hogy az abban szereplő középiskolák képzési kódjai csak tájékoztató jellegűek. A végleges és pontos kódokat a napokban kapták kézhez az általános iskolák. Ezeket kell a jelentkezési lapokon feltüntetni. Küszöbön az iskolaválasztás Bátran mondhatom, a megyei középiskolák tárgyi felszereltsége - különböző pályázati lehetőségek kihasználásával is - egyre jobb (számítógépekkel, nyelvi laborral és a tanításban szükséges eszközökkel csaknem mindenütt kellő számban rendelkeznek). Konkrét példa a Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola, ahol nemrégiben egy nyelvi labor teljes felszerelését nyerték meg, amit a nyitott napon az érdeklődő 8. osztályosok ki is próbálhattak. A nevelőtestületek jól felkészültek, a tanárok széles látókörrel, nagy szaktudással rendelkeznek, amit igyekeznek a fiataloknak is átadni. Személyes tapasztalatom, hogy a megyei középiskolák bármelyikéből - persze a megfelelő eredménnyel - ugyanúgy el lehet jutni akár a műszaki egyetemre is, mint egy pesti középiskolából. De még azt is tapasztaltuk, hogy például a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskolából nem csak a szakiránynak megfelelő egyetemekre, főiskolára, de akár jogra, vagy tanárképzésre is felvételt nyernek a tanulók. TANULMÁNYI ELŐMENETEL Az iskolaválasztás a legtöbb esetben a tanulmányi előmenetel függvénye. Javaslom, hogy az érettségit adó középiskolákat is bátran jelöljék be azok a tanulók, akiknek a félévi érdemjegyek között akad egy-két közepes, de határozott törekvésük van az érettségi megszerzésére. Ezzel semmi veszítenivaló nincs, hiszen a választás széles lehetősége áll mindenki rendelkezésére. A választott iskolák sorrendjére viszont nagyon oda kell figyelni a beküldendő adatlap kitöltésekor. Az osztályfőnökök egyetlen tanuló, szülő döntését sem gátolhatják meg, mindenki egyéni joga annak mérlegelése, hová, milyen típusú középfokú intézménybe és milyen sorrend szerint szeretne bejutni. Ezt a döntést a nevelők minden eszközzel segíteni szeretnék, tapasztalataikkal, ismereteikkel és természetesen az egyéni képességek és ambíciók összevetésével adnak jó szándékú tanácsokat az iskolaválasztásban. Az esetleges félévi elégtelen tanulmányi eredmény esetén is el kell küldeni a tanuló jelentkezési lapját, de a tapasztalatok alapján a Borbély Lajos Szakközépiskola Szakiskola és Kollégiumba való bejutásra nem igazán lehet számítani, ezért azt javaslom, hogy aki első helyen ezt az iskolát választja, jelentkezzen még a Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumba (Szécsény), illetve a balassagyarmati Szondi György Szakközépiskola és Szakiskolába. A felsorolt intézmények igyekeznek felkarolni, felzárkóztatni a gyengébb eredményt elért tanulókat is amellett, hogy a szorgalmas és intenzíven tanuló diákok itt is eljuthatnak az érettségiig, majd a felsőfokú képzési helyekre is. Néhány speciális lehetőségre is szeretném felhívni a figyelmet. Környezetvédelmi technikusi képzést folytat a Fáy Szakközépiskola. Modem, jól felszerelt biológiai és kémiai labor várja az érdeklődő fiatalokat. Minden szempontból fontos környezetünk védelme, de a pályaválasztásnál nem elhanyagolható az sem, hogy a képesítés után lesz-e munkalehetőség. A tendenciákat tekintve úgy gondolom a környezetvédelem mindenképpen felfutó ágazat. A továbbra is igen népszerű közgazdasági szakiskolai képzésről a Táncsics Mihály szakiskola gondoskodik. Érettségivel záruló postaforgalmi középfokú képzéssel ípglalkdzik a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola Pásztón. NÉHÁNY JAVASLAT Aki a Borbély Lajos szakközép- iskola népszerű informatika szakát választja, javaslom, jelölje meg a közlekedésgépész-képzést is, amivel biztosítható, hogy ha az informatikára nem kerül be, még mindig megmarad a felsőfokra való jutás lehetősége, hiszen közlekedés szakon, például Győrben folytatni tudja tanulmányát. A kereskedelmi szakma igen népszerű, ezért aki a Ságótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskolát választja, feltétlenül jelölje meg a Mikszáth Kálmán Kereskedelmi Élelmiszeripari Vendéglátó Idegen- forgalmi Gazdasági Középiskolát is, ugyanis a népszerűsége ellenére Ságótarjánban mindössze egyetlen szakképző osztáy indul (objektív körülmények miatt), s biztosabb a páyaváasztás, ha a balassagyarmati iskolát is megjelöli a tanuló, ahol több osztáy indul szélesebb váasztékká. Aki teljesen tanácstalan, javaslom a gimnáziumi képzést, ami után igen sokféle páya, szakma választható, hiszen egyre több szakma feltétele az eredményes érettségi vizsga. Konkrét példává élve, ha valaki mondjuk leérettségizik a Váci Miháy gimnáziumban, de felsőoktatásban ném kíván, vagy nem tud részt venni, autószerelő-szakmát tanulhat a Borbély vagy a Szondi szakközépiskolában. Ha műszaki jellegű középiskolában érettségizik, akármilyen eredménnyel, a megye több szak- középiskolájában folytathatja szakmaszerző tanulmányait. A szakmák egy részénél a 10 osztáy megléte a feltétel, amit bármelyik középfokú intézményben teljesíthet a tanuló, tehet nem feltétlenül ott kell folytatni a tanulmányokat, ahol a 10. évfolyamot elvégezte, de a technikusi képesítést is megszerezheti másik középiskolában is, mint ahol leérettségizett. Akinek jó nyelvérzéke van és szeretné ezt hasznosítani, a pásztói Mikszáth gimnázium 5 éves francia két tannyelvű képzés mellett már a Bolya gimnáziumba is jelentkezhet az angol két tannyelvű csoportba, ami négyéves, de előfeltétele a megfelelő nyelvismeret (míg a francia ismerete nem feltétel). Gimnáziumánk többféle specialitást kínálnak a tanulóknak, így a Bolya magyar, matematika, számítástechnika haladó angol és német csoportokat indít, a Körösi Csorna Sándor Gimnázium Szécsényben szintén az idegen nyelveket és a számítástechnikát kínálja emelt óraszámban, a Madách gimnázium rajz- és vizuális kátúra, számítástechnika és testnevelés speciális tantervű osztáyt indít, de az áltáános tantervű osz- táyokbat is emelt angol, német vagy humán tantárgyi oktatás között választhatnak a tanulók. Ugyancsak széles választási lehetőséget kínál a Szent-Györgyi Altiért Gimnázium Balassagyarmaton (matematika, biológia, angol, német, magyar-történelem komplex képességfejlesztő és számítástechnika emelt szintű oktatása a választék a humán szakközépiskolai képzés mellett). A Kanizsai Dorottya Egészség- ügyi Szakközépiskolában - mint több másikban is - úgynevezett világbanki képzés folyik, ami azt jelenti, hogy a szakmai alapozás mellett az elsődleges cél az érettségi megszerzése és a továbbtanulásra való alkalmassá tétele a tanulóknak. A szakmai képzés csak ezután következik a 13. évfolyamtól. A 4 év alatt kórházi gyakorlat nincs, csupán emelt óraszámú biológia és számítástechnika. Nagyszerű lehetőség a kistelepülések tehetséges fiatájai számára az Arany János tehetséggondozó program, amelyet a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium biztosít a megyében. Itt a tanulók egy alapos és speciális programokkal tűzdelt előkészítő év után kezdik meg gimnáziumi tanulmányaikat. INFORMÁCIÓ ÉS DÖNTÉS Gondolataim zárásaként bízom abban, hogy minden középfokú tanulmányokra készülős tanuló és kedves szülei is megfelelő információkkal rendelkeznek, ismerik azokat a lehetőségeket is, melyek a döntésben segítségükre lehetnek, hiszen ősztől kezdve több olyan alkalmat teremtett a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ és a Nógrád Megyei Pedagógia, Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet a középiskolák vezetésével együtt, melyek ezt a célt voltak hivatva szolgálni. A téma megyei szaktanácsadójaként személy szerint is mindig szívesen állok a problémákká hozzám fordáók rendelkezésére (elérhetőségem az intézetben megtáálható). A legfontosabb azonban, hogy a páyaváasztás, a továbbtanulás irányának meghatározása a tanuló döntése legyen. A szülők pedig segítsék gyermeküket a reális iskolaváasz- tásban, de ne erőszakolják rá saját elképzeléseiket, mert az esetleges sikertelenség esetén könnyen megkaphatják: - Ezt te akartad anya (vagy apa), én sokkal sikeresebb lennék ott, ahová én szerettem volna menni! Mindezek után olyan iskolaválasztást kívánok mindenkinek, ahol az érdeklődés és a képesség megfelelően táálkozik és ez majd eredményes tanulmányi munkában is megmutatkozik a középfokon. DUDOK GYÖRGYNÉ megyei pályaválasztási szaktanácsadó A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Ki a felelős a doni katasztrófáért? 1943. január 17-18-a sorsdöntő volt a doni fronton a kassai 23. hadosztály számára is. A számos nemzetiségből álló hadosztályszervezés nem volt egy jó megoldás, ezért is könnyebben volt sebezhető, mint a hadsereg más hadosztálya. Tisztek nélkül értük meg január 18-át Kondenzo- vo-Karpenkovo térségében. Közelharcban estünk fogságba, még szerencse, hogy nem lőtték agyon az ellenálló katonákat, akik töltény nélkül puskatussal és szuronnyal védekeztek. Január 18-a nemcsak a fentiek miatt volt életveszélyes helyzet, a 35-40 fokos hidegben többször is leselkedett ránk a halál. A politikai tiszt parancsára a karpenkovói szilvásban a géppisztolyos raj agyonlőtte az önként kiálló németeket, a politikai tiszt nem törődött azzal, hogy hadifogoly katonákról van szó. Este Masiga László tábori postai parancsnok is meghalt, mert túl sokat tudott. A több ezres hadifogoly csoportot elindulás után ismeretlen részről nyitott tüzérségi tűz ritkította. Papp Sándor, rajom szombatista távírásza telitalálat miatt azonnal meghalt, engem „csak” légnyomás ért. A nagy hidegben több katona is elájult, aki nem mozdult azt egyszerűen agyonlőtték, hisz a nagy hidegben úgyis megfagy. Egy kis faluban még kaptunk szobát, ahol egymás hegyén hátán feküdtünk holtfáradtan. Manapság már kevesen vagyunk, akik megéltük a 80. esztendőt, de ott a hadifogság első heteiben valóságos „döghalál” pusztított közöttünk azért is, mert több száz kilométert gyalogoltattak velünk, minden értelem és étel-ital nélkül. Az ital hiánya különösen kiütközött amikor február 10-e táján vagonokba kerültünk. A pusztulás folytatódott, vérhas, tífusz, kolera „aratott”, amikor a micsurinszki táborba értünk, már letetvesedtünk. Az erősebbeket kivitték az erdőre fát vágni, de a halál ott is aratott. Végül is márciusra Tambovba kerültünk, ahol politikai tisztek felügyelete alatt felvágott, savanyúság várt bennünket. A savanyúság kellett, mert szervezetünk égett a láztól. Tambovban ruháinkat fertőtlenítették. De még mindig 25 fok mínusz volt. Egyszer a ruhámat egy román elkapta és gyorsan magára öltötte. Én az olasz hullákról kapkodtam le a ruháikat és felöltöztem. Az őr lelövéssel fenyegetett, de aztán emberségesen elfordult. Tambovban román íiralom volt, igazságot egy méter nagyságú husánggal osztottak. Maradtunk májusra 5 százaléknyian. Jött a parancs „feljavítani” visznek bennünket. Május közepén meg is érkeztünk egy szanatóriumba, amint átkeltünk a Volgán, az Urálon, az ázsiai részen találtuk magunkat. Reggelire fehér kenyér, vaj, tej és felvágott volt. Ugyancsak főtiszti ebéd és vacsora várt. A fürdés rendszeres volt, a la- postetű élt a legtovább, de fürdővizünkbe kevert anyag ezeket a dögöket is eltávolította intim testrészünkről. 1943. májustól 1944. július 31-ig a karagandai gyűjtőtáborban éltünk, ahol a helyi szovhozban dolgoztunk, majd télen hálókötéssel foglalkoztunk. A pervij kategóriásokat 1944. július 31-én jól besza- lonnáztatták, majd irány a karagandai szénmedence. Itt dolgoztam, majd a Kirov bányában 1947 július 31-ig, tehát három évig. A bánya metángázas volt, ezenkívül lepra, trahoma és malária által fertőzött hely volt Karaganda. Egy alkalommal szemsérülés miatt kerültem a Karaganda-Tyihonovka szemkórházba. Az intézet igazgatója egy Volga menti német nő volt, aki meggyógyított. Egyszer még pluszélelmet is hoztak részemre jó munkám elismeréseképpen. 59 év nagy idő. Ismételten nem marad más elmélkedésemből, mint levonni a tanulságot. Ki felel azért, hogy elveszett a Donnál 150 ezer katona olyan időben, amikor a szövetségesek győzelme már nyilvánvaló volt. Szerintem az akkori kormányzó... Fentiek alapján is kérem, kérjük az 1943-44-es évekre a doniak részére jogos kárpótlás megtérítését. DR. KECSKÉS GÉZA Miéht nem volt „aranykapu”? A 2000-es vásár után több kifogás érkezett, amely a rendelkezéssel és főleg a megjelenéssel kapcsolatban tett kifogást. Ezért úgy határoztunk, hogy a következőknél „szigorúbb" feltételeket állítunk a jelentkezők elé mind a szervezés, mind az egységes és esztétikus megjelenés javítása érdekében. Ezt én közöltem mind a három jelentkezővel. Faház kötelező bevezetéséről nem volt szó, azonban sátorsor felállítását nem javasoltam. A konzultáció után két írásos kérelem született, az egyiket azonban visszavonták. Maradt az a salgótarjáni kereskedő, aki az előző évben is szervezte a vásárt. Ő még a tavalyi vásár közterület-használati díjával - amely csaknem kétszázezer forint (!) - tartozott az önkormányzatnak, sőt máig tartozik, így a tartozás kiegyenlítéséig nem kaphat közterület-foglalási engedélyt. Természetesen a kérelmét el kellett utasítanom. Az elutasítás ellenére ismét próbálkozott új elképzeléssel, faházzal - amelyet valószínűleg ő nevez „tervnek” - és ehhez feltételeket is igyekezett szabni. Az előzőleg ismertetett okból kérésével a továbbiakban sem kívántam részletesen foglalkozni. A „sátras” megoldás esetére - a tartozása kiegyenlítésének feltételével - valóban javasoltam a sportcsarnok előtti parkolót, mint ilyenre alkalmas, burkolt közterületet. A „kényszerűségről” any- nyit, hogy a művelődési központban a szabadtéritől függetlenül is szerveztek vásárt. Meg kívánom jegyezni, hogy 2001. év szeptemberétől nem voltam szabadságon, tehát az időből való kicsúszásnak ilyen oka nem lehetett. Úgy gondolom, hogy a válaszból kiderül az is,' hogy a kérdésben megfogalmazottak miként felelnek meg a valóságnak. ________________________KENYERES ISTVÁN V árosi főépítész, irodavezető Salgótarján Autóbusszal érkezett a megmentő Az etesi Banos István és neje álmában sem gondolta volna, hogy éppen bevásárlóútjuk során gyullad ki autójuk. Á 650-es kis Polski mindig jól bírta a strapát, de az év végi hajrában, bedobta a törülközőt. Ráadásul történt mindez a szilveszter előtti napon Salgótarjánban a Budapesti út legforgalmasabb szakaszán.- Itt valami bűzlik - mondta a sofőr a feleségének, s mire szétnéztek, egy mellettük elhaladó fehér mikrobuszból már jelezték, hogy valami nincs rendben. Hátra- pillantottak és látták, hogy dől a füst mintha gyárkéményből jönne, s megcsapta őket a lángok olajos szaga. Ezzel egy időben már többen siettek segítségükre, de a megmentő egy helyi járati busszal érkezett. A sofőr látván a bajt, poroltóval oltotta el a tüzet, megelőzvén ezzel akár egy robbanást is, mivel - mint utólag kiderült - a benzincső volt repedt. Banos István és felesége ez úton is köszöni Naumann Péter helyi járati autóbuszvezető azonnali, önzetlen segítségét, akinek a közbe- lépése nélkül jelentős kár érte volna szereteti autójukat. „Hajléktalanság 2002” A Hajléktalanokért Alapítvány valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet rendezésében január 23-tól 25-ig a képzési központban konferenciát szerveznek „Hajléktalanság 2002” címmel. A tanácskozás szerdán 14 órakor plenáris üléssel kezdődik. Megnyitót mond Nyitrai Imre helyettes államtitkár. Az első előadást Kovács Ibolya főosztály- vezető tartja a szociális törvény módosításáról. Csütörtökön délután és pénteken egy-egy részterületet (jogvédelem, krízisellátás, éjjeli menedékhelyek, átmeneti szállók stb.) elemző szekcióülések szerepelnek a programban. PEL-AFMKA • 12 nap/ 9 éjszaka » szállodában, reggelivel • utazás közvetlen charterjárattal * félnapos városnézéssel 249.000 Ft/főtői Infovonal (32) 512-015 Salgótarján Fő tér 6. www.otptravel.hu/delafrika N0GRAD KÖZÉLETI NAPILAP ITTTk -r k Tk K'aí*ja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség rl I 1% I \ ■ és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében aKER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439, 30/347-08-64) juttatja el a lapot. Teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, félévre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Spnnger-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. i szerkesztőségi rendszerrel Készült. 4