Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)

2001-12-06 / 283. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap HAZAI 2001. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK K 0 R K É P A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉRT DÍJ 2001. A Hajnalcsillag Alapít­vány által benyújtott Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium ká­polnájának helyreállítását és freskójának felújítását tartalmazó pá­lyázat nyerte el a Ford Motor Company Természeti és Kulturális Örökségért Díját 2001-ben. A díjat Wolszky M. Gizella nővér vette át a szervező Csíky Gábor társaságában Nádasdy Andreától, az 1998-as magyar győztes Nádasdy Alapítvány képviselőjétől. ________________________________________________________FOTÓI EUBOPWgSS/KALLUS QV6B0Y Helyreigazítható a bértábla Budapest „Téli szünetet” tart a pénteken alakult, a közalkalmazotti életpályamodell kidolgozásá­ra létrejött tárcaközi bizott­ság. A munkabizottságban he­lyet kaptak az önkormányza­tok valamint az érintett szak- szervezetek képviselői is. Információink szerint a munka- bizottság szekciói jelenleg saját területükön dogozzák ki a bér­táblára, valamint az életpályára vonatkozó elképzeléseiket, és a bizottság legközelebb január 25- én ül össze újra, hogy összegez­ze a részeredményeket. A Szak- szervezetek Együttműködési Fó­ruma (SZÉF) is szükségesnek tartja, hogy a kormány a jövő évi bérekről mihamarabb kezdjen tárgyalásokat az érintett érdek- képviseletekkel, hiszen a mini­málbér januári emelésétől (50 ezer forint) a fizetési tételek tor­lódása miatt majdnem azonos lesz több százezer közszolgálati dolgozó keresete. Ezért a bértáb­la kiigazítását a SZÉF is elkerül­hetetlennek tartja. Az érdekkép­viselet úgy véli, hogy lényegében eltűnik az alacsonyan és a maga­san képzettek, a pályakezdők és a hosszabb szolgálati idővel ren­delkezők közötti indokolt és szükséges különbség. Ugyanak­kor a helyzet rendezésére még nem történt semmilyen lépés, a jövő évi közszolgálati bérekkel kapcsolatos konkrét tárgyalások pedig el sem kezdődtek. A SZÉF ügyvivői testületé támogatja a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) azt a kezdeményezését, hogy az Országgyűlés tűzze na­pirendre a közalkalmazotti bér­tábla minimálbérhez igazítását. Az erre vonatkozó aláírásgyűjtés­re a PSZ a napokban kapott zöld utat az Országos Választási Bi­zottságtól, amelyhez több szak- szervezet is csatlakozott. A SZÉF mindezek mellett sürgősen kez­deményezi a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsá­nak összehívását. ■ Az egyén felelőssége és a közjó A civil szerveződések akkor felelnek meg küldetésüknek, ha felismerik, hogy az adott történelmi pillanatban milyen sze­repet lehet és kell betölteniük - mondta Mádl Ferenc azon a konferencián, amelynek tegnap délután adott otthont Szek- szárd. A vármegyeháza dísztermében A civil szervezetek helye, szerepe a polgári társadalomban című tanácskozáson a köztársasági elnök tartott bevezető előadást. SZEKSZÁRD- Okkal lehet büszke Szekszárd arra, hogy nem csupán régi lexi­konok jegyzik le, miszerint több­féle egyesülete és társulata van, hanem a nemes tradíció tovább él- summázott a köztársasági el­nök. A civil szervezetek helyéről és szerepéről folyó tanácskozásra szánt mondandómnak azt a címet választottam, hogy Az egyén fele­lőssége és a közjó. Arra gondol­tam: éppen itt jó lesz néhány per­cig együtt gondolkodni azon, hogy voltaképpen ki az, aki a fele­lős közös cselekvés polgárerénye­it - személyesen vagy másokkal társulva - jól gyakorolja. Nevez­zük meg a legfontosabbakat! Azt, hogy az egyén felelősége és a köz javát szolgáló érdek akkor esik egybe, amikor az egyes emberek a munkájukkal megteremtik ma­guknak a tulajdon és a szellemi­szakmai műveltség tőkéjét és biz­tonságát. Hogy hosszú távra te- kintően igyekeznek gondoskodni családjuk sorsáról. Hogy szolidá­risak az elesettekkel és hajlandó­ak segíteni őket. Hogy tisztelet­ben tartják az európai erkölcsi értékrendet, s ennek jegyében törekszenek másokkal együttmű­ködésre. Hogy demokratikus meggyőződéssel viseltetnek a közügyek iránt: pártban vagy egyesületben, egyházban vagy képviselő-testületben, szervezet­ben vagy szövetségben. S ha eljött az ideje, szavazóként kifejezik a véleményüket és akaratukat, va­lahányszor mindannyiunk közös ügyének eldöntéséről van szó. Hogy közvetlen környezetük sző­kébb és tágabb közösségeiben is szerepet vállalnak és azok céljai­ért áldozatot hoznak. Igényes gondozói környezetüknek, háza­iknak, utcáiknak, műemlékeik­nek, iskoláiknak, templomaik­nak, temetőiknek, hőseik szobra­inak. íme, ilyen erények birtoká­ban tesszük magunkat valóban saját polgárosodásunk gazdáivá. A tanácskozáson Koltai Ta­más, Tolna Me­gye Közgyűlés­ének elnöke egyebek mellett azt hangsúlyoz­ta, hogy a rend­szerváltozás végső tétje a szocializmus emberével és a globalizáció emberével szemben álló, a teljesítményt nyújtó és fe­lelősség vállaló, humánus ember. Ezért kell megbirkózni az Euró­pai Unió által is közvetített globa- lizációs hatásokkal! Ezért kell leendő partnereinkkel országon­ként és nemzetenként elfogadtat­nunk magunkat és érdekeinket! Ezért kell a szomszédságunkkal megegyeznünk a nemzet egysége és magyarsága érdekében! És vé­gül ezért kell családunkat, neve­lésre szánt iskoláinkat, közössé­geinket - benne a civil szerveze­teket és az egyházakat is - támo­gatnunk és megerősítenünk. Mert csak így lehet biztos magyar jövő. A konferencia után Mádl Fe­renc az ország egyetlen német nyelvű színházában, a szekszárdi Deutsche Bühne-ben Ödön von Horváth Pollinger kisasszony cí­mű darabját tekintette meg. ÁSZ: nem vétett az SZDSZ Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ismételt vizsgálata rendben találta a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) gazdál­kodását - derül ki az ÁSZ jelen­téséből. A SZDSZ szerint ismételten kiderült, hogy a szabadde­mokraták a valóságnak megfe­lelően számoltak el a kampány­ra fordított költségekkel, így Horváth Béla kisgazda ország- gyűlési képviselő, a párt gazdál­kodásával és az 1998-as válasz­tások kampányköltségeivel kapcsolatos állításai, vádjai valótlanok. Az Állami Számvevőszék megfogalmazásából kiderül: „a helyszíni ellenőrzés tapasztala­ta alapján megállapítható volt, hogy az elszámolás teljes körű­en tartalmazza a párt könyv­vitelében nyilvántartott ország- gyűlési választásokkal kapcso­latos bevételeket és kiadásokat. Sem a helyszíni vizsgálatok al­kalmával, sem most nem került az ÁSZ hatáskörében olyan adat, hogy más természetes vagy jogi személy a párt kam­pányára egyéb forrásokat for­dított”. ■ Hátrányos helyzetű települések támogatása Budapest A helyi önkormányzatokról szó­ló törvény alapján önállósága és működőképessége védelmére az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzato­kat a költségvetés támogatja, er­ről is szó esett az Országgyűlés önkormányzati és rendészeti bi­zottságának ülésén. A támogatás igénybevételének feltételrend­szerét és mértékét a 2001. és 2002. évi költségvetés szabályoz­za. A támogatást az önkormány­zatok ez évben is két alkalommal vehetik igénybe. Az első ütem­ben 12 milliárd 892 millió forint került felhasználásra. A második ütemre igényeiket az önkor­mányzatok ez év szeptember 30­Megye Támogatott települések száma Forint /támogatás Baranya 6 9070 000 Bács-Kiskun 4 10131000 Békés 12 21921000 Heves 4 18629000 Komárom­Esztergom 2 14021000 Nógrád 1 7064000 Somogy 15 54181000 Jász-Nagykun­Szolnok 8 661000 Tolna 7 24287000 áig kellett, hogy benyújtsák. A Pénzügyminisztérium előterjesz­tésére 157 önkormányzat 724,6 millió forint támogatást kap a második ütemben. ■ „Bérköd” az egészségügyben Az ágazati dolgozók bérhelyzetének sürgős rendezését kérte a miniszterelnöknek írt legújabb levelében az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ). A munka­helyi pótlékok - október 1-jéig visszamenőleges - emelését csupán látszat intézkedésnek tartja az érdekképviselet. Budapest Az EDDSZ éppen egy esztendeje fogalmazta meg petícióját, kérve a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg az ágazatból tudatosan pénzt kivonó, két évre szóló állami költségvetést. A mi­niszterelnöktől most a sztrájktör­vény szerinti érdemi tárgyalások folytatását kérik. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke szerint a munka­helyi pótlékok emelése nem más, mint erkölcstelen, látszat-fizetés- rendezés, ráadásul a január 1-jé- től életbe lépő 50 ezer forintos minimálbér a jövedelemsávok további „összecsúszását" ered­ményezi, a magasan képzettek alig keresnek majd többet a leg­alsó sávba soroltaknál. Sokan azt is sérelmezik, hogy a megemelt munkahelyi pótlékok nem csupán alacsonyak, de még a nyugdíj megállapításához sem számítják be. Az Egészségügyi Minisztériumban Pulay Gyula közigazgatási államtitkártól meg­tudtuk: a munkahelyi pótlék nyugdíjalapot képező jövedelem, azaz a munkabérrel egyenértékű­en járulékfizetési kötelezettség terheli és a nyugdíj megállapítá­sakor is beszámítják. Az állam­titkár hangsú­lyozta: a pótlé­kot azért vezet­ték be, hogy a közalkalmazot­ti bértáblán be­lül differenciál­tabb bérezést valósíthassa­nak meg. A de­cemberi bérfi­zetéskor bruttó 5000-10000 fo­rinttal kaptak többet azok az egészségügyi dolgozók, ató- nek a bérpótlé­kát megemel­ték. A tárca képviselői ugyan­akkor elismerik: méltatlanul ala­csonyak az ágazat dolgozóinak fizetése. NÉMETH zsuzsa Cicciolina itthon is megméretteti magát Budapest Memoria címmel január köze­pén jelenik meg a Staller Ilona (alias Cicciolina) életét bemu­tató könyv Olaszországban. A művésznő 2002-ben képvise­lőként szeretne bekerülni a magyar Országgyűlésbe. A bájairól elhíresült színésznő, aki az olasz parlamentben is el­töltött négy évet, most a másik arcát is megmutatja nekünk. Ar­ra mindannyian emlékezünk, hi­szen a világsajtó (magánéletén kívül) bő terjedelemben foglal­kozott parlamenti munkásságá­val is, hogy Olaszországban kép­viselőként kiállt a környezet- védelem ügye mellett, a gyere­kek jogainak védelméért, de eze­ken kívül is számos, szociálpoli­tikai szempontból fontos kérdés­ben emelte fel a szavát. Különö­sen a gyermekeiket egyedül ne­velő nők helyzete aggasztja, és ennek a kérdésnek a megoldása politikai tevékenységének, hit­vallásának egyik sarokköve. Feltett szándéka, hogy 2002- ben képviselőként bekerüljön a magyar Országgyűlésbe. Azt azonban unszolásunkra sem volt hajlandó elárulni, hogy melyik párttal folytat tárgyalásokat. A színésznő könyvét - amely az életében eddig eltelt fél évszá­zad eseményeinek leírásával és képanyagával avatja be az olva­sókat minden jelentősebb titok­ba - természetesen itthon is ki szeretné adatni. Európa és Ame­rika számos országában már elő­jegyzéseket is felvettek a kiadók. _______________________|ANT1 Vajúdó gyermeksebészet Siófok Évi negyvenezer műtétet és 350 ezer sebészeti jellegű beavatkozást hajtanak végre Magyar- országon gyermekeken. A születésszám csök­kenése ellenére egyre több a beteg Magyar- országon. A gyermeksebészeti ellátási rendszer is elszenvedi mindazokat a körülményeket, amelyek a magyar egészségügyet jellemzik - mondta Verebély Tibor professzor, a Magyar Gyermeksebész Alapítvány kuratóriumának elnöke. - A kórházak kénytelenek akár szükségtelenül is feltölteni az ágyakat bete­gekkel csak azért, hogy megkapják a kezeléshez szükséges költségeket. Pedig épp a gyermekek gyógyulását segíthetné a leginkább, ha otthon, a családjuk körében lábadozhatnának. A gyermeksebészet az orvosi szakágak között kiemelkedően drága, speciális felkészülést és fel­szerelést igényel. Egy mondás szerint felnőttet bát­ran lehet úgy kezelni, mint egy gyermeket, fordítva katasztrófához vezet. A gyermekgyógyász szakmai kollégium 1997 végére prognosztizálta azt, hogy nem csak a fejlesztés válik lehetetlenné, az alapmű­ködési feltételek is hiányoznak. Ennek orvoslására hozták létre a Magyar Gyermeksebész Alapítványt.- Tizenkilenc önálló gyermeksebészeti osztály működik Magyarországon, mi pedig igyekszünk hozzájárulni korszerűbb felszereltségükhöz. Ezt a törekvésünket jelentős mértékben segíti, hogy az állampolgárok az adójuk egy százalékának odaíté­lésekor gondolnak a sérült gyermekekre - mondta Verebély Tibor, aki „civilben” a fővárosi Semmel­weis Egyetem 1. számú Gyermekklinikájának osz- tályvezető főorvosa._____________ czene attila Hírek PERVESZTES ALAPÍTVÁNY. A Fővárosi Bíróság szerdán első fokon hozott nem jogerős ítéle­te alapján pert veszített a Gyer­mekrák Alapítvány az Egész­ségügyi Minisztériummal szem­ben. A közhasznú szervezetnek 135 millió forintot kamatostól kell visszafizetnie a tárcának. A minisztérium szerint „ügyin­tézői tévedésből” utalták az ala­pítvány számlájára azt a pénzt, amelyet egy tavaly decemberi kormányhatározat értelmében a rákbeteg gyerekek kezelési feltételeinek javítására szántak. Balogh Istvánt, az alapítvány el­nökét „hideg zuhanyként” érte az ítélet. Lapunknak azt mond­ta: a minisztériumtól egy éven át 11 levélben kérték a szerző­dés írásba foglalását. Válaszként a pert „kapták a nyakukba”. Az alapítvány fellebbez az első fokú ítélet ellen. (Z) EU-KÖVETEK. Medgyessy Pé­ter sajnálatosnak nevezte, hogy az EU országvéleményének évről évre visszatérő bírálatai ellenére számos területen nem történt érdemi előrelépés a hiá­nyosságok felszámolásában. A szocialisták miniszterelnök­jelöltje az Európai Unió Buda­pestre akkreditált nagykövetei­vel és az Európai Bizottság bu­dapesti delegációjának vezető­jével folytatott megbeszélésen mindezek ellenére kifejezte meggyőződését: Magyarország mindenképpen része lesz az EU-bővítés első körének. ASSZONYNÉV. Az Alkot mánybíróság álláspontja sze­rint alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés a házas­ságról, a családról és a gyám­ságról szóló törvényben nem tette lehetővé, hogy a házasság- kötést követően a férj is visel­hesse a feleség családi nevét. Az Országgyűlésnek 2002. de­cember 15-ig kell eleget tennie szabályozási feladatának. VÁLASZTÁS. Az MSZP a jövő hét szerdára összehívott hat- párti egyeztetésen azt javasolja Mádl Ferenc köztársasági el­nöknek, hogy a már két alka­lommal jól bevált májusi idő­pontra írja ki az országgyűlési- képviselő-választásokat. Kovács László, az MSZP elnöke szerint a májusi választásról 1994-ben kiderült, hogy nem hátrányos a baloldalnak, 1998-ban pedig kiderült, hogy nem hátrányos a jobboldalnak sem. KINEVEZÉS. Korábbi alelnö- két, Hegedűs Andrást választot­ta elnökévé az Ügyészek Orszá­gos Egyesülete tisztújító köz­gyűlésén. Az újjáválasztott ve­zetést a küldöttgyűlés fokozot­tabb kezdeményező szerep- vállalásra kérte, különösen az ügyészek szakmai és egziszten­ciális érdekeinek hatékonyabb érvényesítése érdekében. FÉLPÉNZES. Mától az iskolák is csatlakozhatnak az Apró az aprókért című kezdeményezés­hez. Az akcióra azért van szük­ség, mert január-februártól az euró lesz az Európai Unió egy­séges fizetőeszköze. Az Apró az aprókért kezdeményezés célja az, hogy összegyűjtsék a magyar lakosságnál található, a forgalomból jövőre már ki­vont európai nemzeti váltó­pénzeket. Az így befolyt össze­get az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága a rászoruló gyerekek számára hasznosítja. REKORDNYEREMÉNY. Több mint 250 ezer dollárt, azaz 70 millió forintot nyert egyetlen dollár téttel egy szerencsés játékos a budapesti Las Vegas Casinóban. Magyarországon utoljára három évvel ezelőtt fizettek ki nagyobb összegű jackpot nyereményt, akkor 135 ezer dollárt. _______(G) ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom