Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-31 / 302. szám
SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP 2001. DECEMBER 31., HÉTFŐ PÁSZTÓ Dömsödi Gábor nem bánta meg döntését... Nem néz televíziót a tévériporter - Édesanyja Ecsegen tanított, fia Bokrot választotta Nem néz tévét az ismert tévériporter, csak műsort készít megrendelésre, de csak olyat, amilyenhez ő is kedvet érez, bóvlihoz nem adja a nevét. Reggel 6-tól este 10-ig dolgozik a portán a jószág körül, szót vált a nap dolgairól, a gázszerelés rejtelmeiről a szomszéddal, s ha nagyon muszáj be a kocsiba irány Pest, amolyan „nyugdíj melletti” munkára. Dömsödi Gábor szerint a vidéki élet szabaddá tesz, s ezt szerencsére nemcsak ő maga, hanem a városi léthez szokott felesége és gyermekei is így érzik, mióta a Cserhát völgyében, pontosabban Bokron találtak otthonra, s rendezkednek be úgy látszik végleg a hegyek közé zárt, világtól mégsem távoli falucskában. Szeret Pásztora járni, néha hozza-viszi a gyerekeit, akik az egyik ottani általános iskolába járnak, kedveli a bevásárlásokat, az ügyintézést, az ismerősökkel és ismeretlenekkel szót váltani, akik nem amolyan bennfentesként „ő a Dönisödi’-ként kezelik, hanem egyszerű emberként, jó barátként. S ez az egésznek a lényege, amiért többek között otthagyta a pesti világot, amelyből jóval többen menekülnek, mint igyekeznek a kutyagumis flaszterra... Balra Dömsödi Gábor, jobbra Nagy Mihály, Bátonyterenye Barátainak Köre elnöke FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Minderről a Bátonyterenye Barátainak Köre vendégeként vallott a máig népszerű, újságíró, tévé- és rádiósszerkesztő, műsorvezető Dömsödi Gábor. Más program miatt csaknem egy órát csúszott az Ady Endre Művelődési Központba hirdetett találkozó, de a vendég és vendéglátói zokszó nélkül, hűségesen kitartottak, ennek köszönhetően késő estébe nyúló őszinte, baráti eszmecsere, meghitt beszélgetés formálódott közöttük. Sok mindent megtudhattunk családról, a szakma kezdeteiről, sikereiről és kudarcairól, fontos és kevésbé fontos dolgokról, értékekről, a vidékhez pontosabban Nógrád- hoz kötődéséről, Például azt, hogy Dömsödi Gábor édesapja egykor vadászpilóta volt, édesanyja pedig Ecsegen tanítónő. Már Budapesten élt a család, amikor még mindig éltek az ecsegi emlékek és egy-két ottani emberen keresztül a személyes és rendszeres találkozások ezt őrző szálai, aztán maradt csak a temető, az évenkénti ugyancsak rendszeres zarándoklatok a barát sírjához. Aztán vissza az élőkhöz: Ecseghez Bokor alig néhány kilométerre fekszik, ott alakul, formálódik a Dömsödi- porta, alig éve, másfél éve vásárolta, s azóta gyarapítja, formálja patakparti családi házát a gazda, s a meglevő pesti rádiós-tévés kapcsolatok mellé alakít, formál új lakhelyén és környékén emberi, baráti kapcsolatokat Dömsödi Gábor.- Minden ember, aki a közösségért tenni kész, aranyat ér, legyen bárhol is - jut eszembe, amikor jövőbeni terveiről beszél. Gyerekeket bevonva rádiósműsort készíteni, pályázati támogatással ministúdiót berendezni tehetséges fiatalok képzésére, hogy csak egyet említsek közülük. Úgy érzem nem vágyálom, amiről beszél, hiszen ész, tehetség, akarat, rátermettség mind megvan hozzá, csak támogatók és szerencse kell hozzá, majd csak azok is ráköszönnek az új esztendőben... Nagy Mihály, a Bátonyterenye Barátainak Köre elnökét másnap kérdeztem: milyen benyomást tett rá a vendég?- Az első meglepetés akkor ért, amikor felhívtam telefonon. Szívesen megyek önökhöz, bármiről beszélgetünk, az időpontot bejegyeztem a naptáramba, nem fogom elfelejteni. A második, amikor kezet fogtunk és azt mondta: ugye ön telefonált, a hangjáról ilyennek képzeltem el. A meglepetések a beszélgetés alatt folytatódtak. Nagyon szimpatikus, tájékozott fiatalember, minden póz és nagyzolás nélkül. Roppant jól érzi magát a bőrében, így alakítja életét is, hogy a jó oldal győzedelmeskedjék. Szerény ajándékainkat örömmel fogadta és megjegyezte: - Ha hívnak, szívesen jövök máskor is, nem bántam meg, hogy ezt a vidéket választottam, amikor határozni kellett... ______________SZABÓ OY. SÁNDOR H armincegy év után: az első találkozás a szeretet hídján Talán jelképes, hogy a salgótarjáni acélgyári általános iskola 1970-ben végzett 8/b osztályos tanulói most, harmincegy év után először találkoztak szervezetten. Az általános iskolában ritka helyen él az a szokás, mint a középiskolákban, hogy az érettségizettek öt-, vagy tízévenként találkoznak. Ennek az egykori osztálynak a volt tanulói erős késztetést éreztek arra, hogy három évtized után együttesen találkozzanak a szeretet hídján. Éppen most, éppen karácsonynak tájékán. 1970-ben készült (elvétel az akkori acélgyári iskola 8/b osztályáról Mindehhez hozzá kell tenni, hogy hiába élt ezekben az egykori nyolcadikosokban a vágy a találkozó iránt, nem volt olyan, aki a sóvárgó gondolatot tettre váltotta volna. Pedig a dolog nagyon egyszerű, mint ahogyan ezt Stiftemé Tóth Olgától, az egykori nyolcadikostól, az immár komoly mérnök-vállalkozó asszonytól megtudtam.- A nyáron kint voltam a salgótarjáni Vidám vásárban, ahol ösz- szefutottam két kedves osztálytársammal. Alig ismertük meg egymást. így hármasban kezdtünk beszélgetni, s akkor vetődött fel, hogy össze kellene hozni az osztályt. Harmincegy éve végeztünk, 1970-ben és még sohasem találkoztunk az osztállyal.- Hogyan fogadták a többiek?- Meglepő volt számomra. Hárman kezdtük a szervezést és végül mindenki belelkesedett. Olyanok is, akikről nem gondoltuk, hogy visszajeleznek, s jönni fognak.- Hogyan emlékszik az iskolám?- Nagyon kellemesen. Nekem nagyon sokat adott az iskola. Úgy érzem, hogy az életemben is meghatározó szerepet játszott. Akár a közösséget illetően, akár az emberi kapcsolatokat, az emberek iránti tiszteletet, mindent megadott. Úgy mondhatnám, hogy mindazokat a gyökereket, amelyek az ember életében meghatározóak, nekem ez az iskola adta.- Hányán voltak az osztályban?- Általában harminchatan, de harmincötén végeztünk.- Hányon élnek?- Akikről tudunk, azok közül sajnos két osztálytársunk már elment. A többiekről jórészt van információnk, de volt, akit nem tudtunk elérni, mert külföldön él, a világ másik végén, vagy a körülményei olyanok, hogy nem tudnának hazajönni. A nagy részét elértük az osztálytársaknak, sőt a még élő tanárainkat is.- Mit szólt ehhez a mai iskola?- Magával az iskolával nem vettük fel a kapcsolatot, a mai vezetést nem ismerjük. Viszont azokat a tanárokat, akik minket tanítottak - mert máig van velük kapcsolatunk - azokat megkerestük levélben, telefonon. Sőt még nyomoztunk is, azok után, akik elköltöztek a városból. Két nagyon kedves tanárunktól levelet is kaptunk, és ígéretet kellett tennem, hogy beszámolok a találkozóról, mert ők nem tudnak rajta részt venni.- Mikor és hol lesz a találkozó?- December 27-én tartjuk a salgótarjáni Kulacs vendéglőben. Tizenhét órakor gyülekezünk.- Mit gondol, hányon jönnek össze?- Úgy számolunk, harmincán talán összejövünk. A java ott lesz az osztálynak.- Ritka dobg, hogy általános iskolában találkozót tartanak, különösen így, hogy harminc éve gyón nagy támasz volt számunkra a kohászati üzemek, az ottani szocialista brigádmozgalom. Ők voltak nagy támogatóink, segítőink, ma úgy mondjuk, hogy szponzoraink. Hogy összetételben müyen volt, tehát a diákok olnep. Először azért, mert harmincegy év után végre találkoznak, másodszor, hogy tizenkilenc évvel ezelőtt elment a városból, s ez alatt mindig visszavágyott, ami végre sikerült, harmadszor pedig az, hogy egy éve a maga ura lett, Jó hangulatú „traccsparti” rég nem látott barátokkal daláról tekintve, a családi körülményeket nézve, akkor még tőlünk voltak elitebbek, de nem ekkora volt az olló, mint most az emberek vagy a családok között, s annyira nem játszott ez szerepet akkor. Egy nagyon jó iskola volt, nagyon jó tanárokkal. Máig tisztelettel gondolunk rájuk.- Ki volt az osztályfőnök?- Több is volt, mert cserélődtek. Az osztály Pásztor Elemérrel végzett, sajnos ő már nem lehet közöttünk, de ott lesz, aki az alsó tagozatban volt az osztályfőnökünk, meg az a tanárnőnk is, aki rövidebb ideig osztályfőnökünk is volt.- Ki volt akkor az igazgató?- Nagy Imréné, Ida néni, akit nagyon szerettünk.- Elmondaná hogyan zajlik le ez a találkozó?- Örömmel. Nagyon boldog vagyok, délután még egy kis drukk volt bennem, hogy miként sikerül, de ahogy látom a társaim arcán az örömet, ez nekem mindennél többet jelent. Néhány szót szólok a szervezők nevében, majd az osztályfőnökünk, Garamvölgyi Mária szól az osztályhoz, majd gyertyagyújtással megemlékezünk az elhunyt társainkról. Lesz névsor- olvasás, s a jelenlévők szólnak magukról, majd vacsora és kötetlen beszélgetés. Stiftemé Tóth Olga, aki Heves megyei születésű, de Salgótarjánt örökre a szívébe zárta még elárulja, hogy számára ez hármas ünnem voltak együtt. Mit vár ettől a találkozótól?- Nem is tudom, mert amit én vártam, részben visszakaptam. Mert a telefonok, a beszélgetések, vagy a több szájon át visszaérkező információk nekem már megadták azt az örömet, hogy másoknak örömet tudtam szerezni. Biztos, twgy könnyezni, sírni fogunk. Úgy érzem, hogy ez az ösz- szejövetel mindnyájunknak fontos.- Valamikor az acélgyári iskolát eüt iskolának tartották.- Attól függ hogy értjük, mert oktatás, vagy ellátás szempontjából abban az időszakban igen. Mondjam azt, hogy mindent, amit az akkori módszerek, technika lehetővé tett, mindent megkaptunk. Ugyanakkor viszont naKözépen a találkozó fö szervezője: Sittemé Tóth Olga ■ vállalkozó- ként dolgozik, s úgy érzi, hogy így többet tehet, mint a köz- igazgatásban tett. A találkozón az ölelkezés, üdvözlés közepette sikerült néhány résztvevőt megszólítani. Nagy Imre tanár: -Amit én tanítottam akkor úgy hívták, hogy gyakorlati foglalkozás, amit az előtt kézimunkának, ma technikának tanítanak. Ha jól emlékszem, én csak helyettesítettem egy félévig. S ennyi idő után kevésre emlékszik az ember. Talán két, három névre. Az itt lévők közül talán kettőt, ha megismernék. Egy nagyon csendes, munkára hajlamos osztály volt. Örömmel látom, hogy megnőttek a gyerekek. Sajnálom, amiért én már nem lehetek ennyi idős. Sok szép oldala van a mi pályánknak. Amikor visszatekint az ember, jó érzés fogja el, úgy látszik, nem volt hiábavaló a nevelésük, oktatásuk. Ágfai Józsefné Garamvölgyi Mária: - Én 1968 februárjában kerültem a városba, az akkori acélgyári iskolába, s én lettem hirtelen az osztályfőnökük, mert elment az elődöm. Mint fiatal, kezdő pedagógus nagy-nagy izgalommal léptem be az osztályba. Ráadásul az igazgatónő elfelejtett velem bejönni. En csak a hatalmas hangzavarra emlékszem. Ők akkor hatodikosok voltak. Arra emlékszem, hogy elkezdtem oroszul beszélni, mivel oroszt és magyart tanítottam, míg végül elcsendesedtek, s bemutatkozhattunk egymásnak. Ez az élmény nagyon megmaradt bennem. A ballagtatásukat már nem én intéztem, hanem Pásztor Elemér, mert én gyermeket vártam. Nagy Jánosáé: - Én rajzot tanítottam nekik.a hetedik osztálytól, hatvannyolc szeptemberétől. Én is majdnem kezdőként kerültem oda. Nagyon sok jó rajzos gyerek volt köztük, tehetséges társaság volt. Harmincegy év távlatából sok mindenre nem emlékszik már az ember. Egy kislány, illetve most már asszony, a Tóth Olga az, akivel tartottam a kapcsolatot a későbbiekben. Nagyon jó rajzos volt és szerettük egymást emberileg is. Mellette Béres Zoltánt ismerem, mert a feleségével együtt énekeltünk a pedagóguskórusban. El sem akartam neki hinni, hogy én őt tanítottam. Az egykori diákok közül csak nehezen sikerült véleményt kérni, annyira el voltak foglalva egymással. Báné Gabriella (Vojtek Szilvesztemé): - Nagyon régen ebben az osztályban végeztem. Kedvenc tantárgyam a testnevelés volt, Rákóczi Pista bácsi pedig a kedvenc tanárom. Most nem dolgozom, otthon vagyok. Három gyerekkel nehéz elhelyezkedni. Balogh Pál - Az acélgyárban kezdtem, most is ott dolgozom a szegverőben. Most csak gyönyörködök a csapatban. Eddig szerintem nem volt olyan, aki összeszedte volna a gárdát. Jó emlékezni. Bennem leginkább az összetartás maradt meg, mindenki egyért, egy mindenkiért. Szegedi László: - A bányánál voltam sofőr huszonkét évig. Sajnos rokkant nyugdíjas vagyok 1994-től. Az osztály nagyobb részére emlékszem. Nem voltam jó tanuló, de a földrajzot szerettem. Van egy huszonhárom éves fiam, aki szerencsére dolgozik és egy húszéves lányom, aki most lett gyűrűs menyasszony. Galicza János: - Hál istennek én is ebbe az osztályba jártam. Mindenre szívesen emlékszem, most arra, hogy itt vagyunk együtt. Eddig nem jött össze a dolog. Ez a lányok érdeme, hogy ösz- szehozták, én sajnos nem tettem érte semmit, de örömmel jöttem el. Remélem lesz folytatása. PÁDÁR ANDRÁS »TAnn i TV ttttáT i ta Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség \| I lf U \ I I 'lU Ll I U I AU és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és tévesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. 1 4 Y/UlVili/ megyei llllVLilI Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660, Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. _____________________K°ztlETI __________________ (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél é s átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. Kjail , * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. .vX az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. kta*.
