Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-18 / 293. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TŰK Ö R 2001. DECEMBER 18., KEDD Remek hajrával az élmezőnyben végeztek Labdarúgó NB III, Mátra-csoport - Mérlegen a Karancslapujtő csapata A labdarúgó NB III Mátra-csoportjában szereplő Karancslapujtő csapata az előkelő ötödik helyen fejezte be a 2001-2002-es bajnoki évad őszi szezonját. A piros-fekete együttes az első hat forduló után a megszerzett három pontjával még csak a tizenegyedik helyen állt a tabellán. A folytatás azonban remekül sikerült az együttesnek, hiszen sorrendben hatszor nyertek, majd az utolsó fordulóban Kisújszálláson döntetlent játszottak. Az őszi szereplésről Balga Józseffel beszélgettünk, aki a nyáron vette át a csapat szakmai irányítását.- Július 16-án kezdtük el a munkát, mindennapos edzésekkel - kezdte Balga József edző. - A csapatból távozott Osgyáni Zoltán (Karancskesá), Smelkó Károly (Balassagyarmat), Zsélyi Zsolt (Egyházasgerge), Zsély László (Mihálygerge), míg Gyetvai Péter és Zsigmond Róbert leállt. A távozók helyére olyan fiatal játékosokat igazoltunk, akiknek még rangot jelent az NB Ill-ban, Karancslapujtő színeiben játszani. Ezek a következők: Lázár Krisztián (SBTC), Szabó Ottó (Karancsalja) kapusok, Szőke Szabolcs, Mikáva Gábor (SBTC), Balázs Attila (Salgó Öblös-Faipar) és Muzsik Sándor (Nógrád Volán- Baglyasalja) mezőnyjátékosok. A játékoskeretünk és az NB III Mátra-csoport erejét figyelembe véve a biztos bennmaradást, vagyis a 8-10. hely egyikét tűztük ki célul.- Miként értékeled az őszi szereplést?- A felkészülés időszakában az edzéslátogatottság nagyon hiányos volt. Ugyanis több játékos üdülni ment, illetve munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a foglalkozásokon. A pár edzőmérkőzésen nem tudtunk megfelelően felállni, mindig hiányoztak a csapatból, így az egyéni képességek felmérése, megismerése, a bajnokság első harmadára tehető. A bajnoki összecsapásokon, élesben kellett kísérletezni, posztokra megtalálni a megfelelő embereket. Ezt az időszakot súBakja József edző egységes csapatot hozott össze Karancstapujtón _____________■ l yos egyéni hibák, rossz beidegződések, önbizalom- hiány és a gólhelyzetek elhibázása jellemezte. De a vereségek ellenére is voltak biztató jelek a játékunkban. A Szajol elleni mérkőzést leszámítva egyszer sem játszottunk alárendelt szerepet. Az edzéslátogatottság fokozatosan javult, a pályán fegyelmezettebbek, harcosabbak lettünk, és tudatosabb lett a játékunk. Az egyéni teljesítmények rohamos javulása pedig magával hozta a csapat eredményességét, ami a hetedik fordulóban a Gödöllő elleni hazai sikerrel kezdődött, és a bajnokság végéig tartott. Összességében a csapat az eléje kitűzött célt túlteljesítette. Ez azoknak az erényeknek is köszönhető többek között, mint például a csapaton belüli baráti légkör, a jó hangulat, és a „régiek" és „újak” bizonyítási vágya.- Miként értékeled a csapatrészeken belül a játékosok teljesítményét?- A kapuban Lázár Krisztián végig egyenletes, jó formát mutatott, több alkalommal bravúrokat produkált. A védelemben sok jó teljesítmény található, egymást múlták felül. A söprögető poszton Szőke Szabolcs jó teljesítményt nyújtott. Az előtte játszók, Sándor Attila, Juhász Attila és Mikáva Gábor is remekül megoldották a feladatukat. A középpályán nagyon hasznos volt Balázs Attila, akinek a játékát a nagy munkabírás jellemezte. Fodor Zsolt volt a csapat irányítója, karmestere, a pályán belül, és azon kívül is összefogta a társaságot, gólokat is szerzett. Romhányi Tamás a fiatal kora ellenére nagyon érett, hasznos játékot produkált. Tóth Szilárd megoldotta a feladatát. Kovács László a védelemben és a középpályán is játszott, több van benne, mint amennyit mutatott. A támadóknál a csapat legtöbb gólját Lavaj Zoltán szerezte, aki a bajnokság második felében azt az arcát mutatta, amit mindenki várt tőle. Muzsik Sándor is beverekedte magát a kezdő csapatba, több mérkőzésen remekül játszott. Szabó Kálmán a csapat „dzsókere” minden poszton bevethető, lelkes játékával hasznára vált a gárdának. Cseh Márton és Zsidói Tamás, amikor lehetőséget kaptak bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Szabó Óttó és Sági László nem jutott szóhoz, az utóbbi a hosszan tartó sérülése miatt.- Kik segítették még a sikeres őszi szereplést?- Itt szeretném megköszönni vezetőink, és mindazok fáradozását, akik segítették munkánkat. Ők is azok közé tartoznak, akik életben tartják megyénk haldokló labdarúgásának egyik utolsó szalmaszálát.- Mikor kezditek el a felkészülést?- A tavaszi szezonra január közepén kezdjük el az edzéseket. Az időjárás függvényében tornateremben, illetve szabadban. BALOGH TIBOR Számok tükrében 5. Karancslapujtő 137 1 530-2022 Otthon 7502 19-8 15 Idegenben 6213 11-127 Mérkőzésről mérkőzésre A Karancslapujtő az őszi bajnoki találkozókon az alábbi eredményeket érte el: 1. forduló: Szajol (otthon) 0-3 (11. hely-0 pont). 2.: Heves (idegenben) 0-1 (13-0). 3.: Tápiószentmárton-Nagykáta (o) 2-0 (10-3). 4.: BVSC (i) 0-4 (11-3). 5.: Egerszalók (o) 2-3 (12-3). 6.: Tápiószecső (i) 0-3 (12-3). 7.: Gödöllő (o) 3-0 (11-6). 8.: Vecsés (i) 4-0 (11-9). 9.: Besenyőtelek (o) 3-1 (11-12). 10.: Dunakeszi Kinizsi (0) 6-0 (9-15). 11.: Fegyvernek (1) 5-2 (6-18). 12.: Gyöngyös (0) 3-1 (5-21). 13.: Kisújszállás (1) 2-2 (5-22). GÓLSZERZŐK A megszerzett harminc gólon kilenc játékos osztozott. 11 gólos: Lavaj. 4 gólos: Muzsik. 3 gólos: Fodor, Tóth. 2 gólos: Romhányi, Sándor, Szabó K., Szőke. 1 gólos: Mikáva. Magyar Kupa 2001-2002 92-es főtábla, 60 közé jutásért (kiemelések miatt): Karancslapujtő - Bőcs (NB II, Szabolcs-Gabona-csoport) 0-7. Elszalasztott lehetőség Kosárlabda, NB II, Északi régió Egri Dobó DSK - Bgy. Justitia 79-68 (18-26,19-9,19-12, 23-21) Eger, 50 néző, vezette: dr. Kiss, Balog. Bgy. Justitia: LOVÁSZI 28/24, SIMON 20, Kenyeres 10, Filip 5/3, Antalicz. Csere: Lantos, Ubrankovics, Szabados. Edző: Boronyai Tamás. Jól kezdett a Justitia, Lovászi szórta a hármasokat, Kenyeres a duplákat. A vendégek az első negyedet 26-18-ra nyerték, a folytatásban pedig már tíz ponttal is vezettek (31-21). Ekkor azonban sorra megremegtek a gyarmati kezek, az ellenfél viszont nem hibázott, így a félidőben már a Dobó Gimnázium csapata vezetett, 37-35-re. A harmadik játékrészben Kenyeres és Antalicz kipontozódott, Lovászi és Simon pedig egyaránt négy-négy személyi hibával állt, nehéz helyzetbe hozva Boronyai Tamást, aki sérülések és munkahelyi elfoglaltság miatt nem számíthatott Zólyomi, Fenyőházi és Koltányi játékára sem. A Justitia erejéből a találkozó végén így csupán a tisztes helytállásra futotta. Boronyai Tamás: - Bár a mérkőzés vége előtt két perccel csak hat pont volt a különbség, a mi dobásaink kimaradtak, az egri büntetők azonban bementek. A mai játékoskeret kihozta magából a maximumot, de ez csak erre volt elég. Megint sajnálhatjuk az elszalasztott győzelmi lehetőséget. KANYÓ FERENC SPORTTURMIX LESZ JÉGPÁLYA A Salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht. ez évben is üzemeltet jégpályát a sportcentrumban. A kivilágított pálya és az öltöző december 19-től 9 és 21 óra között fogad minden korcsolyázni vágyót. Pályabérlet: 100 forint. TÚRA A KÁPOLNAHEGYRE A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez a Karancs hegyi kápolnához december 26-án. A tervezett útvonal: Tóstrand - kőbányai út - esőház - Karancs-nyereg - kápolnahegy és vissza. Találkozás Salgótarjánban, az Ofotért előtt, 9.20 óráig. Túravezető: Turcsányi Árpádné. 7 Nov HÉTIG November 26-töl indult nagy nyerenénysorsolásunk. Hét héten keresztül minden nap egv-egy szerencsés előfizetőnk ajándékot Kap. Mai nyertesünk: SZIGETI BÉLA Szécsényfelfalu, Kossuth út 82. Nyereménye: Gratulálunk, ajándékaikat szerkesztőségeinkben vehetik át: Salgótarján. Erzsébet tér 6. - Balassagyarmat. Kossuth út 15 Ha Ön társaságunknál legalább két darab, folyamatos díjfizetésű és nyilvántartásunkban 2002. január 31-én érvényben lévő szerződéssel rendelkezik, automatikusan részt vesz sorsolásunkon és megnyerheti az értékes díjak egyikét. Nyeremények: 1 db bruttó 7 millió Ft értékű lakás, 1 db bruttó 4 millió Ft értékű autó, 3 db bruttó 1 millió Ft értékű életbiztosítás, valamint további 110 db bruttó 5000 Ft értékű ajándékeomag. Az akdó zárása: 2002. január 31. Sorsolás: 2002. március 19 óra A játékban nem vehetnek részt az Allianz Hungária Biztosító Rt és a Vízin Reklámügynökség dolgozói és azok, a Ptk. 685§b. pontjában meghatározott hozzátartozói. A nyeremények készpénzre nem válthatók. Jogorvoslatra nincs lehetőség. A nyertesek kiválasztása közjegyző jelenlétében, véletlenszerűen generált számitógépes sorsolás keretében valósul meg. A játékszabályzat megtekinthető honlapunkon ( www.ahbrt.hu ), valamint minden egységünkben. Allianz. Európa vezető biztosítójának 110 éves márkaneve. Jelentése szövetség. Allianz és Hungária. Szövetség, amelyben egyesült az élenjáró nemzetközi szaktudás, a német precizitás és a magyar szakembergárda széles körű piacismerete, tapasztalata. Allianz Hungária. Magyarország vezető biztosítója, amely biztos hátteret nyújt Önnek az élet minden szakaszában, minden értékre vonatkozóan. Teljes körű szolgáltatásokat az autózásban, otthonra szabott védelmet a lakásban, anyagi biztonságot és gyarapodást a családban. Ha pedig Ön a gépjármű-felelősségbiztosításban is a partnerünk már, vagy most köt szerződést velünk, egy lépéssel máris közelebb került születésnapi akciónk nagy értékű nyereményeihez: a lakáshoz, az autóhoz, a milliós befektetésekhez. Allianz Hungária Biztosító - Együtt, szövetségben Allianz @ Allianz Hungária Biztosító Rt. Biztosításkötés: A 06-80-411-811 ••Vvvww.ahbrt.hu