Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-15 / 291. szám
2001. DECEMBER 15., SZOMBAT HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal KORKÉP A kampány elkezdődött Budapest Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje ismertette „7 igen” programját. Hét kérdést tett fel Medgyessy Péter, amelyekre szerinte a jóléti rendszerváltást valóra váltó „nemzeti közép” kormányának igennel kell felelnie. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a rákostékét a mai 40 százalékról, adómentessé teszik a minimálbért, és csökkentik az összes járulék mértékét. A politikus a családi pótlék emelését ígéri, az egy- szülős családok esetében ötven százalékkal. A nyugdíjak terén főképp az özvegyeknek és az egyedül élőknek ígér a jelenleginél nagyobb emelést győzelme esetén a miniszterelnök-jelölt. A jövő már megérkezett Medgyessy Péter: hétigenes szavazás FOTÓI EUROPRESS/KAU.US palotai mozdonyfordító csarnokában mutatta be „7 igen” programját. A választási kampányindító rendezvényen részt vett Göncz Árpád exállamfő, Hóm Gyula exminiszterelnök, Kovács László MSZP-elnök, és számos más, ismert politikus, művész. Medgyessy Péter elmondta: több párt, szakmai és társadalmi szövetség jelezte, hogy részt kíván venni a mai kormány leváltására szerveződő társadalmi koalícióban, amely a Kormányváltók Közössége nevet viseli. Medgyessy szerint a Magyar- országot fenyegető veszélyek közül az elszegényedés a legsúlyosabb, ezért olyan jövőt ígér, amelynek elemei közé tartozik a szolidaritás, a társadalmi esélyek kiegyenlítése, a társadalmi párbeszéd, a jog előtti egyenlőség. Medgyessy az MSZP programjából idézve elmondta azt is, hogy kormányra jutásuk esetén 25 százalékra mérséklik a személyi jövedelemadó általános mérMedgyessy Péter 7 igen programja: ■ Igen a közös jólétre és szabadságra ■Igen az erősek gyengék iránti felelősségére ■ Igen a munka és a teljesítmény becsületére ■ Igen a nemzetünkért, családunkért érzett felelősségre ■ Igen a döntésekben való érdemi részvétel lehetőségére ■ Igen a félelem nélküli, biztonságos életre ■ Igen a politikai hatalom korlátozására és ellenőrzésére hangsúlyozta Medgyessy, aki nyugodtabb életet biztosító, kiszámíthatóbb államot ígér. Mint mondta, támogatni fogja az állampolgári jogvédő irodák hálózatának kiépítését, a civil szervezetek, a munkás- és nyugdíjasképviselet megerősítését. P. LAkadozó vasúti közlekedés Budapest Az ország több pályaudvarán kellett várakozniuk és fagyos- kodniuk az utasoknak, mivel technikai akadályok nehezítették a vasúti közlekedést. Érd és Százhalombatta között tegnap délután leszakadt a felső vezeték. A MÁV Közkapcsolaü Igazgatóság által kiadott közleményéből kiderült, hogy a felső vezeték leszakadása miatt Budapest-Kelen- földtől Szabadegyházáig a vonatok nem közlekedtek. Egy óra elteltével az egyik vágányon ugyan megindult a forgalom, ám a vonatok több mint egy órát késtek. Budapest, Keleü pályaudvarról váltófagyás miatt is késésekkel indultak a vonatok, Győr és Miskolc felé 20-30 percet kellett fagyoskod- niuk az utasoknak. A legnagyobb galibát azonban egy üzemképtelen munkagép okozta Szakály- hőgyésznél a Budapest- Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon, ahol az utasoknak 60-70 percet kellett várakozniuk. Both Ferenc a MÁV Közkapcsolaü Igazgatóság képviseletében elmondta, hogy a délutáni órákig nem sikerült a leszakadt vezetéket megjavítani, így bizonytalan, hogy meddig és mennyit késnek majd a vonatok. ____________ra. K ormányülés Sopronban Igény esetén Magyarország szakorvosokból, asszisztensekből álló orvoscsoportot küld Afganisztánba - erről is döntött tegnap a kormány Sopronba kihelyezett ülésén. A város épp 80 éve szavazott úgy, hogy Magyarország települése marad. Sopron Az ötvenfős orvosi egységre egy évben nyolc-kilencszázmillió forintot költ a honvédelmi tárca, ehhez az Országgyűlés hozzájárulása is szükséges. A kormány arról is döntött a kanadai vízumkötelezettség kapcsán, hogy minden, vízummal kapcsolatos ügyben a viszonosság elvét fogja érvényesíteni. Egyetlen kivétel van ez alól, az Amerikai Egyesült Államok - szögezte le Borókai Gábor kormányszóvivő. A metróper kapcsán a kormány nyugtázta, hogy a bíróság a kabinet álláspontját tartotta jogszerűnek. A kabinet agrárkérdések kapcsán megerősítette azt az álláspontját, hogy azokat a módosító indítványokat fogadja el és támogatja a földtörvénnyel, illetve a nemzeti földalappal összefüggő törvényjavaslat kapcsán, amelyek a kis- és középbirtok élet- és versenyképességét növelik, szavatolják a föld nemzeti érdekkörben tartását. Ezért a jövőben is a 300 hektárnyi földterület bérletét engedélyezi. Döntés Szavazóbiztosok számolják a Sopron város hovatartozását eldöntő 1921-es soproni népszavazás lapjait. Az eredmény ismert: Sopron kiérdemelte a leghűségesebb magyar város címet. Az Orbán-kor- mány az évfordulóra emlékezve tartotta kihelyezett kabinetülését Sopronban fotó, archív/kisalfőld született arról is, hogy az egyházi szolgálat támogatásáért jövedelempótlékot nyújt azoknak az' egyházi szolgálattevőknek, akik ötezer lé- lekszám alatti településeken működnek. A pótlék havonta 20-30 ezer forint lehet, a mindenkori minimálbér 60 százalékában maximálva. szenkovits Péter Képviselők kétes ügyei Az elmúlt három és fél évben a korábbiaknál csaknem kétszer annyi, 83 ügyben döntött képviselők mentelmi jogáról az Országgyűlés mentelmi bizottsága. Legutóbb épp ifj. Hegedűs Lóránt mentelmi jogáról. A MIEP-es képviselő kiadását a legfőbb ügyész is kérte közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt. Budapest Ebben az évben várhatóan már nem ül össze a képviselők mentelmi ügyeiről, valamint összeférhetetlenségéről javaslatot tevő országgyűlési bizottság, ám így is rekordmennyiségű kérelemmel fordultak a testülethez az illetékes hatóságok. Az 1990-es választások után megalakult Ország- gyűlés képviselői ellen még mindössze 44,1994 és ’98 között már 53, a mostani ciklus alatt pedig 83 képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték. A sornak koránt sincs vége, hiszen még csak most kezdődik a választási kampány - mondta lapunknak a bizottság zárt ülését követően Isépy Tamás, a mentelmi bizottság elnöke. A fideszes politikus szerint bár az Alkotmánybíróság egyszer már kimondta: a közszereplőknek sokkal nagyobb tűréshatárral kell rendelkezniük, a képviselők és más közszereplők mégis elég gyakran megsértődnek. Isépy szerint valóban nehéz meghúzni a határt a véleménynyüvánítási szabadság és a becsületsértés között, és ha valaki mégis bíróság előtt kíván elégtételt venni az őt ért sérelemért, jobban jár, ha nem büntető, hanem polgári bírósághoz fordul: ebben az esetben ugyanis nem szükséges a képviselő mentelmi jogát felfüggeszteni. A mentelmi bizottság tegnap hat újabb esetben döntött, köztük ifj. Hegedűs Lóránt képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta - tudtuk meg a zárt ülés után a bizottság elnökétől. Isépy Tamás elmondta: miközben szaporodtak a mentelmi ügyek, kibővültek, színesebbé váltak azok a cselekmények, amelyek elkövetésének alapos gyanújával a mentelmi bizottsághoz fordul a bíróság vagy az ügyészség. Míg korábban rágalmazás, becsületsértés, gondatlan veszélyeztetés, esetleg csalás elkövetésének gyanújával illettek egyes országgyűlési képviselőket, az utóbbi három évben olyan cselekmények is felmerültek, mint a csődbűntett, a törzstőke csorbítása vagy épp garázdaság. A utóbbi hónapok legnagyobb eseteit a kisgazdák produkálták: a hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel megvádolt Székely Zoltán, valamint a hűtlen kezeléssel, csalással vádolt Szabadi Béla. HORVÁTH MAGDOLNA A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK MENTELMI JOGÁT ENNYI ESETREN KÉRTE FELFÜGGESZTENI A BÍRÓSÁG VAGY AZ ÜGYÉSZSÉG 1990. VI. 28.1994. VI. 28.1998. VI. 27.1994. VI. 1-ig 1998. III. 10-ig 2001. XII. 14-ig MDF 13 1 1 FKGP 15 13 20 SZDSZ 8 1 2 Fidesz 3 8 26 MSZP 2 17 10 miép 111 Függetlenek 2 2 13 KDNP11Összesen: 44 53 83 Forrás: Országgyűlés mentelmi- és összeférhetelenségi bizottsága FELFÜGGESZTETT KÉPVISELŐK 1990-94 1994-98 1998-2001 MDF 6 1SZDSZ 2 1FKGP 8 4 2 Fidesz 1 1 5 MSZP7 í KDNP ~ 3 Függetlenek4Összesen: 17 21 8 Új bérrendszeréit sztrájkolnak „A közalkalmazottaknak 40 százalékos emelés jár” Kétórás országos figyelmeztető sztrájkot tartott tegnap a Köz- gyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), mert a minimálbér januári emelése egy szintre hozza a közalkalmazottak nagy részének a fizetését. Vadász Jánost, a KKDSZ elnökét Pécsett kérdeztük a helyzet megoldásáról. PÉCS- Miért kell új bértábla?- Mert a kilenc éve megalkotott közalkalmazotti bérrendszer a minimálbér ötvenezer forintra emelésével gyakorlatilag eldobható, hiszen a nyolc általánost végző tizenhat éves takarítónő ugyanannyit fog keresni, mint a harminc éve ott dolgozó középfokú végzettségű gazdasági szakember, vagy a három éve egyetemet végzett alkalmazott.- Mi lenne a megoldás?- Javaslatuk, hogy a minimálbér jelentse a száznegyven közalkalmazotti bérkategóriából a legalsó díjazását. Ez harmincötnegyven százalékos béremelést jelentene az ágazaton belül; a legmagasabb kereset kétszáz- huszonkétezer forintra emelkedne bruttóban, a tudományok nagydoktora kapna ennyit közvetlenül a nyugdíjazása előtt.- Mennyibe kerül ez a költség- vetésnek?- Kilencvennyolcmilliárd forintba. A követelésünk ugyanis az ország összes közalkalmazottját, ötszázötvenegyezer embert érint. Ez az összeg tartalmazza a társadalombiztosítási és az adóterheket is, és mivel a közalkalmazott a legjobb adófizető, a kiadás csak ötvenmil- liárd forint. Ezt elbírja a költség- vetés, hiszen százötvenmilliárd forint címzés nélkül szerepel benne, másrészt százmilliárdos többletbevételt jelenthet az alultervezett infláció.- Miért éppen év végére időzítették a sztrájkot?- Három évig az öszes kormányzati szervvel tárgyaltunk, de a türelmünk elfogyott. A parlament februárban ül össze Névjegy Vadász János (50 éves) tanár, népművelő, szociológus, könyvtáros. A KKDSZ alapítója, 1994 óta elnöke. Részt vett az Érdekegyeztető Tanács létrehozásában. utoljára, és ha addig nem módosítja a közalkalmazotti és költségvetési törvényt a fentiek szerint, akkor nincs tárgyalási esélyünk.- Milyenek a sztrájk visszajelzései?- Az első adatok alapján kilencvenszázalékos a részvétel az ország hétezer-ötszáz kulturális intézményében. Petíciót adtunk át a Ház alelnökének, Szili Katalinnak, a pártelnököktől és frakció- vezetőktől levélben kértük, hogy támogassák ügyünket. Ha mégsem lesz foganatja, attól tartok, februárban a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma vezetésével országos demonstrációkra kerül sor. _______ MÉSZÁROS B ENDRE Hí rek HÓLÁNC. A pénteken éjfélkor életbe lépő KRESZ-módosítás szerint kötelező a hólánc és a téli gumi. Eszerint az időjárási viszonyoktól függően a határ- átkelőhelyeken is kikerülnek a hólánc használatát kötelezővé tevő táblák, így a határőrség az országba belépő autósoknál ellenőrizni fogja a felszerelés meglétét - mondta a határőrség szóvivője. MEGLEPETÉS. Óriási lesz a meglepetés a választások első fordulójának éjszakáján - jelentette ki az FKGP alelnöke pénteken. Béres Béla szerint az egyik nagy, általa meg nem nevezett közvélemény-kutató cég 11 százalékos támogatottságot hozott ki az FKGP esetében. Béres Béla leszögezte: az FKGP nem koalícióban gondolkodik, és az első forduló előtt nem közelednek senkihez. BÍRÁLAT. Farkas Flórián eladott minket a Fidesznek - jelentette ki Bihari Endre, az októberben választási tömörülésként létrejött Demokratikus Roma Párt főigazgatója. A Demokratikus Roma Párt és a Magyar- országi Roma Összefogás Párt közös rendezvényén a két párt vezetői bírálták a Fidesz és a Lungo Drom cigányszervezet között körvonalazódó választási együttműködést, mert úgy gondolják, az csak a cigányszavazatok megnyeréséért történik, és elsősorban kifelé, a külföldnek szól. EGYÜTTMŰKÖDÉS. Az Egészséges nemzetért népegészségügyi program megvalósításáért Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere felajánlotta a főváros együttműködését és jelentős anyagi szerep- vállalását Mikola István egészségügyi miniszternek. Erre a célra a fővárosi önkormányzat 2002. évi költségvetéséből 400 millió forint fordítható. HAJLÉKTALANOK. Jelenleg az országban mintegy nyolcezer férőhely áll a hajléktalanok rendelkezésére, és az állam ebben az évben majdnem egy- milliárd forintot költött az intézmények működési költségeire - tartalmazza a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) közleménye. LAKÁSÉPÍTÉS. Az 1998-ban kidolgozott otthonteremtési program eredményeként a kiadott lakásépítési engedélyek száma az idén megközelíti az 50 ezret, várhatóan elkészül 30 ezer új otthon és 5400 bérlakás, míg az úgynevezett panelprogramban 514 házat korszeriísíte- nek. Ezt Mádi László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Sasvári Szüárd, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke mondta el pénteken Nyíregyházán. SORTŰZ. Első fokon három és fél éves letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Mátai Ottó nyugállományú rendőr ezredest, az 1956-os, több halálos áldozatot követelő Nyugati pályaudvari sortűz vádlottját. Az ügyészség sú- lyosításért fellebbezett, a vádlott felmentésért, mert ártatlannak érzi magát. A büntetőper a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik. FINANSZÍROZÁS. Ausztriá- bán és Magyarországon elképzelhetetlen, hogy az ellátás egységét szétbontva magánkézbe adjanak egyes kórházi részeket. Erre ugyanakkor lehetőség nyílhat, ha az Országgyűlés elfogadja az Ház előtt lévő intézményműködtetési törvény- javaslatot - mondta Kupcsulik Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.