Nógrád Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 254-278. szám)
2001-11-21 / 270. szám
8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2001. NOVEMBER 21., SZERDA SPORT TÜKÖR SPORTTURMIX CRUYFF NEM TÉR VISSZA Johan Cruyff kizártnak tartja, hogy Louis van Gaal szövetségi kapitány utódja legyen a világbajnokságról lemaradt holland labdarúgó-válogatott élén. -Nem kezdek bele egy üyen kilátástalan küzdelembe. Az itthoni körülmények kritikán aluliak, az edzők 99 százalékának siralmas a taktikai repertoárja - mondta az 54 éves legenda, áld öt éve kivonult a nemzetközi futball- életből. Cruyff 1973 és 1978 között játékosként sejtette az FC Barcelonát, majd 1988 és 1996 között trénerként dolgozott. Legnagyobb sikerét 1992-ben érte el, amikor az együttes több évtizedes várakozás után, története során először - és eddig utoljára - megnyerte a Bajnokok Ligáját. OWEN TÁMOGATÁSA Steven Gerrard, az FC Liverpool válogatott középpályása csapattársát, Michaelt Owent tartja az Aranylabda-szavazás egyik legnagyobb esélyesének. - Michael egész évben remek formában játszott. Nagyon fontos gólokat szerzett. Nem kell tartanunk a védekezésre összpontosító ellenfelektől, mert ha Owen a pályán van, akkor bármikor betalálhat a kapuba. A France Football eredményhirdetés december 17-én lesz. A szakírók tavaly a portugál Luis Figót választották Európa legjobb labdarúgójának. JARA NEM VÁLLALJA Kurt Jara, a Bundesligában érdekelt Hamburger SV edzője visszautasította az osztrák szövetség (ÖFB) felkérését, jelezve: nem akar a válogatott kapitánya lenni.- Szívemen viselem a válogatott sorsát, de a klubom elsőbbséget élvez - mondta az Otto Baric utódjául kiszemelt 51 éves szakember. Jara németországi megbízatása előtt az FC Tirol kispadján ült, és egymás után kétszer nyert bajnokságot az innsbrucki együttessel. Rutin, kontra fiatalos lendület Kosárlabda, Magyar Kapa, országos selejtező, 3. forduló A kosárlabda Magyar Kupa országos selejtezőjének harmadik fordulójában a KNC-Fekete Sasok együttese ma este fél nyolctól az NB Il-es, fővárosi VSTR Hungária vendégeként lép pályára. A 12 Karátos Iskola tornatermében rendezendő találkozó tétje a főtáblára, azaz a legjobb tizenhat közé kerülés. Remélhetőleg a Fekete Sasok (sötét mezben) a Magyar Kupa mérkőzésen is minél többször a kosárba találnak FOTÓ/AnCHtVi OÓCS ÉVA A salgótarjáni csapatnak legutóbb az 1997/98-as Magyar Kupa kiírásban sikerült fölkerülnie a főtáblára, az azóta eltelt években azonban a gárda rendre elvérzett az országos selejtezők során. Most ismét jó esély mutatkozik a legjobb tizenhat közé jutásra, ugyanis az előző körhöz hasonlóan - amikor az egri HÉSZ- Gépszolg volt a Majorék ellenfele - ismét egy NB Il-es együttes került a Laczkó-tanítványok útjába. Az NB II Közép-csoportjában (igerí jól) szereplő VSTR Hungária elléni párharcban a papírforma tarján! továbbjutást sejtet, ugyanakkor egyáltalán nem ígérkezik sétagaloppnak a szerda esti mérkőzés. A több, egykori kiváló első osztályú játékost - a játékos-edzőt Somogyi Lászlót, vagy az egykor Salgótarjánban is igen népszerű Kovács Zoltánt - is a soraiban tudó budapesti csapatnak az előző körben a Simex-Göd elleni sikere (98-97) mindenképpen intő jel a Sasok számára, akiknek a sorozat esélyegyenlőségre törekvő kiírása miatt ismét nélkülözniük kell idegenlégiós centerüket, a szlovákiai Czakó Sándort. Laczkó Sándor, a KNC-Fekete Sasok edzője: - Teljes erővel készülünk a VSTR Hungária elleni kupacsatára. Ellenfelünk előző eredménye mindenképpen figyelemre méltó, de bízom benne, hogy a jobb fizikai állapot a mi javunkra dönt, a rutinos, volt válogatott játékosokat felvonultató fővárosi csapat ellen. Czakó Sándor játékára nem számíthatok, így a találkozón szereplő tíz játékost a következő keretből jelölöm ki: Kis Sándor, Ughy Albert, Major Gergely, Tiba János, Kiss Károly, Kovács Péter, Soós Gábor, Czibere Zoltán, Kelemen Zoltán, LongauerÁkos és Szabó Zoltán. Somogyi László, a VSTR Hungária játékos-edzője: - Mi egy teljesen amatőr csapat vagyunk, mindössze heti két-három alkalommal edzünk. Mindannyiunk számára nagy élmény, hogy idáig jutottunk a Kupában, többek között az NB I/B-s Gödöt is kiverve. A Fekete Sasok elleni találkozónak nem mi vagyunk az esélyesei, de természetesen mindent meg fogunk tenni a sikeres szereplés érdekében. Sajnos egyik legjobb játékosunk sérüléssel bajlódik, így a mérkőzésre a következő tíz játékos készül: Csemeczky Zsolt, Márton Ferenc, Prekopcsák Mihály, Kovács Zoltán, Tóth Károly, Mendzsák László, Juhász Bence, Vígh Balázs, Bordás Vilmos és Somogyi László. HORVÁTH PÉTER Kimaradtak a helyzetek Teremlabdarúgás, NB II, férfiak, 11. forduló Complex Montage - Fonté Paradiso 4-5 (0-1) Salgótarján, Városi Sportcsarnok, 200 néző, vezette: Rózsavölgyi, Deme. Complex Montage: Simon - Gáspár, Tóth, Sebestyén, Csömör. Csere: Babják, Horváth, Medve, Kirschner, Laczkovich, Palkovics, Várad! Edző: Czene József. Fonté Paradiso: Rapi - Lakatos, Márton, Boda, Járva! Csere: Máté, Pólyák. Edző: Oláh István. Gl: Horváth (2), Medve, Gáspár, ill. Járvai (2), Boda (2), Márton. Jók: Sebestyén, Gáspár, ill. az egész csapat. Czene József: - 3-3 után rajtunk kívül álló okok döntöttek a végeredmény kialakulásában. Számtalan lehetőséget puskáztunk el, de a szerencse sem fogadott minket kegyeibe. Oláh István: - Sérülés és betegség miatt csak a fél csapat tudott eljönni Salgótarjánba, de akik eljöttek várakozáson felül játszottak. Nagyon jó, sportszerű mérkőzés volt, az ellenfelünk jó képességű, tehetséges csapat. _____________________________BÉRES JÁHOS T ovábbi eredmények: Chariten Gellért - Fehér Orrszarvú 9-7, Csillaghegy - Trans Am 2-5, Díszkert SE - Domaszék 2-8. Szabadnapos: Ceglédi VSE. A bajnokság állása ! Fonté P. 10 9 1 0 51-27 28 2. Charlton G. 10 6 1 3 48-51 19 3. Complex M. 10 5 1 4 5342 16 4. Domaszék 9 5 0 4 46-33 15 5. Trans Am 10 4 3 -3 4041 15 6. Cegléd 9 4 1 4 4840 13 7. Fehér 0. 10 4 0 6 50-52 12 8. Csillaghegy 10 3 1 6 3044 10 9. Díszkert 10 0 0 10 27-63 0 ■ Egygólos ausztrál siker Labdarúgás, vb-pótselejtező, első mérkőzés Az utolsó labdarúgó világbajnoki pótselejtező első felvonásán az ausztrál válogatott hazai pályán egy góllal nyert Uruguay ellen. A visszavágót vasárnap rendezik Montevideóban. Ausztrália - Uruguay 1-0 (0-0) Melbourne, 84 656 néző, v: Cesari (olasz). Ausztrália: Schwarzer Muscat, Moore, Okon - Vidmar, Murphy, Emerton, Skoko - Viduka, Kewell, Lazaridis (Agostino, 46.). Uruguay: Carini - Tais, Lembo, Montéra, Rodriguez - Guigou, Pablo Garda, De Los Santos - Recoba, Chevanton (Reguero, 77.), Magallanes (Giacomazzi, 72). Gl.: Muscat (79., U-esből). A 79. percben Agostinót lerántották a tizenhatoson belül, a büntetőt Muscat magabiztosan értékesítette (1-0). A hátralévő időben az uruguayiak kitámadtak, mindent elkövettek az egyenlítésért, de a hazaiak megőrizték minimális előnyüket. Frank Farina (ausztrál szövetségi kapitány): - Az a legfontosabb, hogy nem kaptunk gólt. Biztos vagyok abban, hogy a montevideói visszavágón a Kewell, Viduka csatársor eredményes lesz. Az idegenbeli gól eldöntheti a továbbjutást. Victor Pua (uruguayi szövetségi kapitány): - Egy helyzetük volt, azt ki is használták. Viszont még rájuk vár az uruguayi 90 perc, amelyen mindent megfordíthatunk. Jó kezekben az ország mert jövőjét azok alakítják, akik valóra váltják álmaikat. C ii k r a s z (I a é p í t é s BUDAPESTEN i játékokká 'éged i.i vár a mozgó meoeváro, aaládiprogramokkal. Ünnepeljünk együtt! 'MZ.k.í'ítt’O 0 .Ujkulá,M(Ű mamié*, WfWNETTI n Käfusota!