Nógrád Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 254-278. szám)

2001-11-09 / 260. szám

8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT T Ű K Ö R 2001. NOVEMBER 9., PÉNTEK Előrehozott döntő Ökölvívás, országos serdülőbajnokság Néhány hete kétségbeesett jajkiáltást hallatott a hétszeres magyar bajnok, a jelenleg Salgó­tarjánban edzősködő Botos Ti­bor. Két országos verseny kap­csán a Salgó Sport Klub utánpót­láskorú ökölvívóinak megalázó és nyomorúságos anyagi helyze­tét ecsetelte, de egyben tele volt reménnyel, hogy támogatókat találva néhány lelkes gyermek­versenyzőjével talán mégis el­utazhat a hátralevő két korcso­portos országos bajnokságra. Nos a Furatesz Exhange Kft. jó­voltából az egyiken már túl is vannak... Kőszegen a 13-14 évesek, az­az a serdülők országos bajnok­ságát rendezték, s a négynapos „pofonözönre” az egykori Euró- pa-bajnoki bronzérmes mester a 32 kilós Csikós Rudolfot vitte magával. Tanítványát - fantáziát látva mozgásában és képessége­iben - korábban már bemutató meccsekre is invitálták, így Ru­dinak volt némi „tekintélye” kortársai között. Éppen ezért edzője meglehetősen elkesere­dett, amikor a tarjáni fiatalem­bert a sorsolás szeszélye már az első fordulóban a korosztályos hazai mezőny legjobbjával hoz­ta össze. Ráadásul a palóc „könnyű­bombázó” az utolsó pillanatban még meg is fázott - mestere cso­dálkozott is, hogy az orvos en­nek ellenére a ringbe engedte. Ennek ellenére Csikós nagyon jól küzdött, és a háromszor más­fél perces menetes összecsapás során 4:1-es pontozással maradt alul a nála egy évvel idősebb el­lenfelével szemben. Mivel a má­sik ágon szinte abszolút kezdők puhították egymást, sajnos be­jött mind Botos, mind a jelenlé­vő szakemberek vélekedése, hogy az igazi döntőt a fent emlí­tett két fiatalember játszotta, hisz Csikós legyőzője, a hazai Gurzó Csaba a fináléban köny- nyedén jutott a bajnoki címhez. SATIS Kicsik a nagyok között Megyeválogatottak versengése Százhalombattán Először rendezték meg a me­gyék legjobbjainak úszóver­senyét minap, s a százha­lombattai 50 méteres, sátor­tetős medencében a salgótar­jáni Gagarin DSE néhány fia­talja is rajtkőre állt. Úszásnemenként két-két le­ány- és fiúversenyző képvisel­hette megyéjét, de mindössze két korcsoport közül válogathat­tak az indulók, így korban egy­mástól alaposan - akár négy év különbséggel is - távol állók ke­rülhettek össze a medencében. Bár nem minden megye képvi­seltette magát, erős és népes mezőny gyűlt össze úszóspor­tunk egyik vidéki fellegvárában, ráadásul a mieink esélyeit ron­totta, hogy főleg a legfiatalabbak kaptak rutinszerzési lehetősé­get, ám becsületükre legyen mondva, jól éltek vele. 100 m gyors, 1988 előtt szüle­tettek: 12. Vasas Viktória (1987) 1:21.4 perc, 13. Kiss Brigitta (1988) 1:29.9. 1988 után szüle­tettek: 12. Czikora Emese (1990) 1:24.5, 13. Varga Emese (1992) 1:31.5, 14. Mátyus Dóri (1993) 1:38.7. 100 m mell, 1988 előttiek: 8. Kulhavi Enikő (1983) 1:34.8,10. Kiss Brigitta 1:42.5. 100 m lány hát, 1988 előttiek: 9. Varga Boglárka (1984) 1:19.8, 12. Vasas Viktória 1:28.8. 1998 után születettek: 11. Czikora Emese 1:31.5, 13. Varga Emese 1:36.6. 4x50 m vegyesváltó, 1988 előtt születtek: 6. Nógrád megye (Varga B., Kulhavi, Vasas, Kiss) 2:46.5. 1988 után születettek: 4. Nógrád megye (Czikora, Varga E., Mátyus, Telek) 3:16.8. TONIS Bubka Stollét tanítja Szergej Bubka magántanítvá­nya lesz Michael Stolle. A syd­neyi olimpián negyedik helyen végző német rúdugrót tíz napig látja vendégül a februárban visszavonult hatszoros világ­bajnok a jelenlegi lakhelyén, Monte-Carlóban.- Hatalmas megtiszteltetés ez számomra - lelkendezett a 26 éves Stolle. - Szergejjel min­den nap öt-hat órát gyakoro­lunk. Hihetetlen, hogy micsoda energiával rendelkezik. Bubka az augusztusi, edmontoni világ­bajnokságon kérdezte meg Stollét, van-e kedve együtt ké­szülni vele.- Egy telefonba került és elin­téztünk mindent. Azt mondta, hogy fejlődik a technikám - mondta a német, aki az 1998-as fedett pályás Európa-bajnoksá- gon ezüstérmes volt. A 37 éves Bubka pályafutása során harmincötször javított vi­lágcsúcsot, fedett pályán 615, szabadtéren 614 centiméterrel a legjobb. Csak a szépre emlékszik Hatvanéves Jeck Ferenc, az SBTC egykori kiváló balszélsője Jeck Ferenc, az SBTC labdarúgócsapatának egykori kiváló bal­szélsője ma ünnepli hatvanadik születésnapját Játékoskorában becézték „Svábnak” és „Pepinek” is. Gyors volt, kiszámíthatatla­nul cselezett, pontosan adott be. Bár leginkább előkészítő volt, de a góllövéssel sem állt hadilábon. A fekete-fehér színű együt­tes első osztályú csapatában 1965 és 1977 között szerepelt, 1970- től pedig pályafutása végéig ő viselte a csapatkapitányi karsza­lagot. Jelenleg a megyei 1. osztályban szereplő SBTC elnökhe­lyettese és a szintén itt játszó Kisbágyon-Karton edzője. közelebbi Európa-bajnokságra Fortuna mellénk áll és egy jó sorso­lással, az új kapitánnyal, egy meg­fiatalított csapattal kijutunk a 2004-es portugáliai Európa-bajno- ki döntőbe. A Stécé elnökhelyetteseként nincs könnyű dolga, mint mondja: jelenleg az életben tartás, a műkő­nek esélye sem volt a védés­re. Ezzel a góllal nyertünk. Jeck Ferenc a visszavo­nulása után maradt a Nógrá­di Szénbányáknál, ahol anyaggazdálkodási főelő­adóként dolgozott. Aztán óvatosan újra elkezdett sportolni, játszott az SBTC- öregfiúk csapatában, majd túl a negyvenen, 1982-ben Básü Istvánnal eleget tett a pásztóiak kérésének, és az NB ül-ba segítették a kisvá­ros csapatát, de ott már nem játszottak. Még játékosként edzői végzettséget szerzett: a nyolcvanas években a Stécénél volt a serdülő és if­júsági csapat trénere, a fel­nőtteknél pályaedző, majd szakosztályvezető-helyet­tesként tevékenykedett. A Nógrádi Szénbányák felszá­Az egykori balszélső Buda- jenőn kezdte a labdarúgó-pályafu­tását, tizenhét évesen a helyi fel­nőttcsapatban játszott. Aztán Bu­dapestre került, nyomdai kézisze­dőnek tanult, így a Typográfiában folytatta, majd a huszonhét hóna­pos katonai szolgálata idején a Debreceni Dózsában szerepelt. Le­szerelése után, 1964 nyarán elfo­gadta az NB 1/B-s Budafoki MTE invitálását. Itt figyeltek fel rá az SBTC vezetői és Grosics Gyula edző is, akinek felkérésére 1965 ta­vaszán örömmel jött Salgótarján­ba, ahol számtalan sikert ért el. Kö­zülük is a legnagyobb az NB I-ben az 1971/1972-es évadban volt, amikor Moór Ede irányításával a nemzeti bajnokság első vonalában bronzérmet szereztek.- A Magyar, Gecse, Kmetty, Var­ga, Vertig, Szalay, Répás, Básü, Szoó, Kajdy, Jeck, Horváth, Kovács l, Bartha, Szőke, Sáfrány, Miklós, Baranyai, Toldi és hódi húszfős keret vívta ki az egyesület fennállá­sának legnagyobb sikerét - emlé­kezett vissza Jeck Ferenc. - Nem túlzók, ha azt mondom, hogy ez a csapat akkor úgy működött, mint egy jól olajozott gépezet. Nem cso­da, hogy abban az időben az NB 1- ben tekintélyt vívtunk ki magunk­nak. Salgótarjánban is szerettek, megbecsültek minket. Akkortájt engem is több első osztályú csapat keresett meg, de hűséges marad­tam az SBTC-hez. Minden csapat­társammal nagyon jó viszonyban voltam, és vagyok a mai napig is. Mint mondja, több jó edzője volt a Stécénél, de számára a leg­kedvesebb Marosvári Béla (1968-70 között dolgozott a klub­nál), akinek nem csak a focihoz, hanem a játékosok leikéhez is nagyszerű érzéke volt, így minden problémájukkal azonosulni tu­dott. Labdarúgó-pályafutása alatt kétszer állították ki, de egyik alka­lommal sem tiltották el. Pályafutá­sának legemlékezetesebb mérkő­zését, gólját így eleveníti fel:- Számomra az egyik legemlé­kezetesebb összecsapás 1968. no­vember 10-én volt a Vasas ellen ha­zai pályán, ahol 4-3-ra nyertünk. A piros-kékek védelme - Bakos, Mészöly, Ihász, Berendi - egyenlő volt a magyar válogatott hátsó alak­zatával. A négy gólunkból három találattal vettem ki a részem. A leg­nagyobb gólt a Rába ETO ellen ide­genben rúgtam 1972. június 7-én. Húsz méterről, jobb lábbal, a bal felső sarokba bombáztam, Földes­molása után, 1990 és '93 között egy osztrák-magyar kft ügyveze­tője volt, majd az 1993/94-es baj­noki évadban a megyei I. osztályú Karancslapujtő kispadján ült. Az SBTC-hez 1994. július 1-jén tért vissza - ekkor jutott be a csapat az NB Il-be - ügyvezető elnökként. Ezt a funkcióját 1999 nyaráig töl­tötte be, ezután társadalmi munká­ban segédkezett tovább ez év feb­ruárig, amikor is a 81 éve működő SBTC újjáalakult, s ő lett az egyik elnökhelyettes. Időközben fél évig, 1998 tavaszán a Kisbágyonnál edzősködött, ahová 2000 tavaszán tért ismét vissza. Ma is a dél-nógrá­di csapat kispadján ül, míg civilben néhány esztendeje a Nógrád Mé­dia Kiadói Kft. alkalmazottja. A magyar labdarúgás jelenlegi helyzetéről természetesen Jeck Fe­rencnek is van véleménye. Nem tagadja, hogy megközelítése erő­sen érzelmi jellegű.- Kétségtelen, hogy mély gödör­ben van a labdarúgásunk, de ez akkor is a miénk: a mi bajnoksá­gunk, a mi válogatottunk. Legyen bármilyen mérkőzés, én mindig nagy lelkesedéssel szurkolok. Úgy vagyok vele, hogy egy családban két gyerek van, s az egyik okos, a másik egy kicsit butácska, attól azért mind a kettő a miénk. Min­denki az utánpótlás megoldásában látja a magyar labdarúgás fellendü­lésének kulcsát Magam is osztom ezt a véleményt, de sajnos ez jelen­leg szétdarabolódik, ahelyett, hogy az MLSZ egységes koncepciót dol­gozna ki. Es mert optimista alkat vagyok, bízom benne, hogy a leg­déshez szükséges minimális felté­telek előteremtése is nagy feladatot jelent számukra. Ahhoz, hogy elő­relépjen a megyei I. osztályban szereplő együttes, összefogásra lenne szükség, ám annak halvány jele sem mutatkozik a városban.- A feleségemmel, Máriával 1965 óta élünk boldog házasság­ban, egy lányunk van, Gabriella, s egy fiúunokánk, Benjámin, aki nagy örömet jelent számunkra - szól az összegzés a hatvanadik születésnapion. - Elégedett ember vagyok, hiszen mindent elértem, amire vágytam. Igaz, nagyratörő céljaim sohasem voltak. A múltból csak a szépre emlékszem és remé­lem, szép lesz az is, ami ezután kö­vetkezik. BALOGH TBOR NÉVJEGY Jede Ferenc Született: 1941. november 9., Budajenő Labdarúgó-piályafutása: Bu­dajenő (1955-59), Typiográfia (1959-61), Debreceni Dózsa (katonaság, 1961-64), Budafok (1964), SBTC: az első osztályú csapatban 1965, május 30. és 1977. június 11. között 253 mér­kőzésen szereptelt, 54 gólt szer­zett. A Stécében kétszer volt a vidék legjobbja (1970/71-ben hetedik, míg 1971/72-ben har­madik), szerepelt az UEFA-ku- pában, és egy alkalommal az utánpótlás-válogatottban, végül Pásztó (1982). SPORTTURMIX _____ LA BDARÚGÓ NBI 17. forduló. Péntek: Ferencváros - Dunaferr 18 óra. Szombat: Debre­cen - Haladás 16 óra, Vasas - Vide­oton 16 óra, MTK Hungária - Új­pest 16.20 óra, Zalaegerszeg - Kis­pest 17 óra, Győr - Sopron 17 óra. ÚSZÁSOKTATÁS Új csoportokkal ismét elindul a felnőtt-úszásoktatás Salgótarján­ban. A 12 foglalkozásos tanfolya­mokat a városi tanuszodában hét­főn és csütörtökön, illetve szerdán és pénteken 18 órától tartják. Je­lentkezni november 12-ig a 30/271-7845-ös telefonon lehet. SAKKVERSENY Nyűt sakkbajnokságot rendez Ba­lassagyarmaton a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központ sakk­köre november 13-án. Nevezni a helyszínen lehet 16 órától, a ki- lencfordulós svájci rendszerű já­tékban mindenkit mindenkivel párosítanak. KASTÉLY KUPA A diósjenői dr. Göllesz Viktor Re­habilitációs Intézet és Ápoló- gon­dozó Otthon szkanderversenyt rendez a helyi általános iskolában november 17-én, szombaton 9.30 órától. A versenyt megfelelő szá­mú nevező esetén súlycsoporton­kénti bontásban rendezik, neve­zés 9 óráig az iskolában. SZEZONZÁRÓ A Magyar Marathon Klub novem­ber 11-én, vasárnap 11 órától ren­dezi meg évadzáró félmaratonját Szentendrén, a HÉV-végállomás melletti területétől a Budapest, ül. kerület, Szérűskert utcáig. Nevez­ni a rajtnál is lehet 8.30 és 10.30 óra között. További információ: 06-1/367-3234,06-20/9357-832. TANGO 60 FELETT Balassagyarmat adott otthont a 60 év feletti lábteniszezők országos páros bajnokságának. A Dózsa-is- kolában a Szegedről, Miskolcról, Gödről érkezettek mellett helyiek is elindultak, a Kalocsay Frigyes, Schummer István kettős harma­dik, míg a Komoróczy Csaba, Hor­váth Béla pár hatodik helyen zárt. A győztesnek járó serleget a Néveri Endre, Derdák Miklós vá­ci-miskolci duó érdemelte ki a dr. Vígh, Pigniczky (Szeged) és a Kalocsay, Schummer (Balassa­gyarmat) párok előtt. ZUHANYBALESET Egy szerencsétlen mozdulat majd­nem meghiúsította a wimbledoni bajnok Gorán Ivanisevic sydneyi szereplését. A horvát játékos meg­csúszott a fürdőszobában, kisebb sérüléseket szenvedett, de indul a férfi teniszezők hétfőn kezdődő Mesterek Kupáján. A 30 éves Ivanisevicnek ki kellett hagynia egy edzést, de pályára fog lépni a tornán. Tanulásban akadályozott diákok megyei bajnoksága Az elmúlt napokban két sportág­ban rendezte meg a Nógrád Me­gyei Sportigazgatóság a tanulás­ban akadályozott diákok megyei bajnokságát a Salgótarjáni Váro­si Sportcentrumban, illetve a Salgó Öblös SC Munkás úti pá­lyáján. Az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium immár harmadik al­kalommal írta ki a felmenő rend­szerű atlétikai és kispályás lab­darúgó-bajnokságot, melyhez az idén ősszel társul egy új sportág is, az asztalitenisz. KISPÁLYÁS FOCI Salgótarján - Kisterenye 4-2, Pásztó - Szátok 5-1, Kisterenye - Pásztó 1-2, Szátok - Salgótarján 1-6, Pásztó - Salgótarján 1-3, Szá­tok - Kisterenye 2-4. Végered­mény: 1. Salgótarján 9 pont, 2. Pásztó 6 pont, 3. Kisterenye 3 pont, 4. Szátok 0 pont. Legjobb mezőnyjátékos: Rácz Roland (Sal­gótarján), legjobb kapus: Oláh Zsolt (Pásztó), gólkirály: Bencze Szilárd (Cered). ATLÉTIKA I. KOROSZTÁLY Leányok. 100 nv 1. Vidák Kata­lin (Szátok) 16.62 mp, 2. Pusztai Szandra (Szátok) 16.68,3. Szőregi Aliz (Pásztó) 17.41.300 nv 1. Ban­gó Anna (Pásztó) 1:04.26 p, 2. Csemer Tünde (Salgótarján) 1:04.3,3. Pusuma Krisztina Salgó­tarján 1:36.34.4x300 nv 1. Pásztó (Sőregi Aliz, Bangó Anna, Kovács Edit, Fekécs Zs.) 4:51.8 p. Távohig- rás: 1. Vidák Katalin (Szátok) 337 cm, 2. Fekécs Zsuzsanna (Kisterenye) 307, 3. Sőregi Aliz (Pásztó) 297. Kislabdadobás: 1. Gagyi Gyöngyi (Salgótarján), 28.50 m, 2. Bangó Anna (Pásztó) 28, 3. Pusztai Szandra (Szátok) 23.50. Fiúk. 100 m: 1. Petrovics Ru­dolf (Pásztó) 14.60 mp, 2. Gond­ár Renátó (Szátok) 14.67,3. Jónás Árpád (Pásztó) 15.12. 300 nv 1. Galcsik Roland (Salgótarján) 51.99 mp, 2. Oláh Pál (Salgótar­ján) 56.73, 3. Rácz István (Pász­tó) 56.81.1500 nv 1. Oláh Tamás (Salgótarján) 6:07.8 p, 2. Lakatos Krisztián (Kisterenye) 6:18.3, 3. Horváth Béla (Salgótarján) 6:40.0. 4x300 m: 1. Salgótarján (Oláh Tamás, Galcsik Roland, La­katos Zoltán, Horváth Béla) 4:03.5 p, 2. Pásztó (Jónás Árpád, Csík István, Petrovics Rudolf, Rácz István) 4:07.7,3. Kisterenye (Tupi Viktor, Lakatos Krisztián, Lóié László, Radics János ) 4:11.2. Távolugrás: 1. Jónás Ár­pád Pásztó 407 cm, 2. Petrovics Rudolf (Pásztó) 394, 3. Gondár Renátó (Szátok) 389. Kislab­dadobás: 1. Radics János (Kisterenye) 41 m, 2. Jónás Árpád (Pásztó) 37,3. Liki Gábor (Salgó­tarján) 36.50. II. KOROSZTÁLY Leányok. 100 nv 1. Szenográdi Patrícia (Balassagyarmat/Patvarc) 15.69 mp, 2. Raffael Erzsébet (Bgy. Szondi) 16.51,3. Szabó Linda (Szá­tok) 16.74. 200 m: 1. Szabó Linda (Szátok) 34.17 mp, 2. Majer Csilla (Pásztó) 35.97, 3. Kelemen Móni­ka (Pásztó) 39.63.400 nv 1. Pusz­tai Renáta (Szátok) 1:23.45 p, 2. Galcsik Judit (Salgótarján) 1:37.15, 3. Tóth Aliz (Bgy./Patvarc) 1:54.54. 800 nv 1. Baranyi Katalin (Bgy./Patvarc) 4:20.1 p. 1500 nv 1. Szenográdi Patrícia (Bgy./Patvarc) 7:55.6 p. 4x400 nv 1. Pásztó (Ban­gó Helga, Tóth Kitti, Kelemen Mó­nika, Majer Csilla) 6:53.5. Távolug­rás: 1. Raffael Erzsébet (Bgy. Szon­di) 409 cm, 2. Pusztai Renáta (Szá­tok) 361, 3. Szenográdi Patrícia (Bgy./Patvarc) 361. Súlylökés (3 kg): 1. Galcsik Judit (Salgótarján) 538 cm, 2. Bangó Helga (Pásztó) 520,3. Tóth Kitti (Pásztó) 498. Kis­labdadobás: 1. Szabó Linda (Szá­tok) 27 m, 2. Bangó Helga (Pásztó) 26.50, 3. Szenográdi Patrícia (Bgy./Patvarc) 25.50. fiúk. 100 nv 1. Pusztai Richard (Bgy. Szondi) 13.60 mp, 2. Szinovszki Ferenc (Bgy. Szondi) 14.43, 3. Petrovics Róbert (Pásztó) 14.49. 200 nv 1. Petrovics Róbert (Pásztó) 31.16 mp, 2. Sárközi József (Szátok) 32.34, 3. Bangó Krisztián (Salgótarján) 35.93. 400 nv 1. Somoskői Tamás (Salgótarján) 1:09.32 p, 2. Balázs Tibor (Salgótar­ján) 1:16.65,3. Szabó Tamás (Szá­tok) 1:18.42. 800 nv 1 Czipczer Márton (Pásztó) 2:40.4 p, 2. Radics Vilmos (Salgótarján) 2:46.0,3. Ba­logh Krisztián (Szátok) 2:54.8. 4x400 nv 1. Salgótarján (Somoskői Tamás, Rácz Roland, Radics Vil­mos, Balázs Tibor) 5:01.0 p, 2. Szá­tok (Sárközi József, Szabó Tamás, Oláh Károly, Balogh Krisztin) 5:10.5,3. Pásztó (Czipczer Márton, Bangó Róbert, Petrovics Róbert, Mártony László) 5:11.5. Távolug­rás: 1. Pusztai Richard (Bgy. Szon­di) 490 cm, 2. Rácz Roland (Salgó- taiján) 451, 3. Czipczer Márton (Pásztó) 427 cm. Súlylökés (4 kg): 1. Somoskői Tamás (Salgótarján) 982 cm, 2. Pusztai Richard (Bgy. Szondi) 973, 3. Troli Komád (Sal­gótarján) 883. Kislabdadobás: 1. Troli Komád (Salgótarján) 51 m, 2. Szőrös József (Bgy. Szondi) 49,3. Bangó Róbert (Pásztó) 48 m. Iskolák közötti pontverseny, L korosztály: 1. Pásztó 81 pont, 2. Salgótarján 71, 3. Bátonyterenye 38,4. Szátok 29 pont. D. korosz­tály: 1. Pásztó 88 pont, 2. Salgótar­ján 86,3. Szátok 60,4. Bgy./Szondi 42, 5. Bgy./Patvarc 36, 6. Bátonyterenye 8 pont----------- ---------------..................................................... .- .,i- ... ■ 1 írni — A jubiláló Jeck Ferencet tegnapelőtt köszöntötte és munká­jáért elismerését fejezte ki Kopka László, az Egri Nyomda Kft. vezérigazgatója, tegnap pedig munkahelye - lapkiadónk - szőkébb kollektívája egy kis aranylabdával is megemléke­zett (képünkön) a neves sportember hatvanadik születés­napjáról várói gyurUn

Next

/
Oldalképek
Tartalom