Nógrád Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 254-278. szám)

2001-11-03 / 255. szám

2. OLDAL MEGYE I K Ö R K É P 2001. NOVEMBER 3., SZOMBAT SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT PÁSZTÓ Faragó Zoltán: Hideg reggelen Sötét van még hajnali fél hatkor, pedig, amióta visszatértünk a téli időszámításra, már egy órával korábban virrad, mint ahogyan korábban is sötétedik. A hold fenn van még az égen, világít is valame­lyest, mert éppen lekerekedett az elmúlt napokban; ahogyan azonban múlnak a percek, egyre jobban megközelíti azon­ban a nyugati látóhatárt, s mindinkább halványodik. Hideg van az erdőszélen, fagyott is egy kicsit. Sokat hűt a levegőn az erős szél is, ami összevissza forog a hegy alatt: délről ugyanúgy érkeznek az erős, már- már viharos lökések, mint északról. A fák megreccsennek, amikor ágaikba és gyé­rülő lombjaikba kapaszkodik a szél, elen­gedik a mostanáig dédelgetett makkokat, szárnyra kelnek az ügyes repítőszerke­zetekkel ellátott magok is, közben pedig teljesen kivilágosodik. Egy korán kelő nagy fakopáncs éppen a fejem felett röp­pen le egy cserfára, majd elkezd kopá- csolni. Talán nem vett észre? A harkályok ugyan nem tartoznak az emberkerülő fa­jok közé, ez a példány azonban nagyon közel van. Dolgozik is szorgalmasan, „csőre munkája” nyomán pereg a fakéreg és néhány forgács is útra kel a föld felé. Egy darabig még figyelem, egészen ad­dig, amíg át nem pártol a fatörzs átellenes oldalára. Mivel ott már nem látom, odébbállok, majd a levegőből hallom a ki­áltásait, amint továbbrepül a fák felett. Az ösvény szélén heverő avarra fe­hér jégkristályocskák csapódtak le, a pocsolyákon azonban nincs jég. Helyet­te falevelek takarják el a vízfelületet, s olyan pocsolya is akad, amelyiket a friss nyomok tanúsága szerint összevissza taposták a vaddisznók. Alighanem fagy­állót ittak az este, hogy volt kedvül csül­kön felül belemenni a majdnem szó szerint is jéghideg vízbe... Persze a vad ösztönös hőmérője, az összes érzék­szervével együtt százszor különb, mint az ember alkotta szerkezetek. Az ösvény mellett erdei fenyves, vöröstölgyes, lombvesztette fákkal. Fel­jebb megint fenyves, akácok, nyírfák, egy-egy fiatal cser, majd végre a bükkös... A nap is kisüt közben, lapos sugarai hosz- szú árnyékokat vernek a meredek oldal­ba. Fényjátékok bujkálnak a bükkök kö­zött, az aranyló levelek és a pára varázsol­ja őket az ember elé. Akad néhány olyan hely, ahonnan nincs szívem továbblépni, olyan elvarázsolt tündérvilág incselke­dik velem. Áll itt néhány hegyi juhar. Férfitenyémyinél nagyobb levelei cit­romsárgák, s ide-oda lengedezve inte­nek búcsút társaiknak, amikor erősebb széllökések leszakítják őket. A gyertyá­nok sárgák, a leveleiket korán levető kő­risek kopaszok, az erdőben tenyésző fe­keteszeder azonban zöldell, akárcsak a védett helyen tenyésző bodzabokrok. Ilyen ez a pár napig tartó időszak: jófor­mán minden egyszerre látható, de egyre gyorsabban tűnik el a zöld, meg persze minden más szín is, hogy nemsokára egyszínű barna legyen a világ. A napsugarak egyre magasabbról ér­keznek, de a salgói várhegy, a néhai erő­dítmény hegyes tetejű tornyával együtt még mindig Somoskőújfalu szélső házai­ra vet árnyékot. Sötétek persze a völgyek, de még a nagyobb vízmosások északi ol­dalai is, amitől az egész táj olyan, mintha hullámzana. Csak most látható, hogy az egyébként is hegyes-völgyes vidéken még ezernyi kisebb-nagyobb hajlat emelkedik és süllyed, mint amennyit akkor mutat nekünk a természet, mikor a nap már ma­gasabbra ért égi útján. Az is feltűnik, hogy a Sátoros-hegy hatalmas tömbjét is kisebb részekre szabdalta az alkalomad­tán lezúduló csapadékvíz - a rajta tenyé­sző erdőket meg - szerencsére egyelőre csak a hegy lábánál - a motoros fűrész. Ismét egy harkály kezd el kopácsolni a fejem felett, majd egy másik menekül éles hangú riasztással, utána valami külö­nös, a természettől idegen pattanás hal­latszik valamivel feljebbről. Ember jár itt, a korai időpont ellenére... Pedig most már nincs gomba, erdei gyümölcs, vége a szarvasbőgésnek - vajon miért jön tó va­laki hajnalban? Mivel a zaj nem ismétlődik meg, foly­tatom az utat felfelé, s meg is feledkezem róla. Talán rosszul hallottam. Rövidesen egy nagy cinegecsapat kerül elém. Kék- és széncinegék vegyesen, s két csuszka is ki­abál közöttük. Figyelgetem őket egy dara­big, mert néha ritkább fajok, fenyves- és búboscinegék, kis fakopáncsok is vegyül­nek közéjük. Eltűnnek rövidesen előlem, ezért továbbballagok. A vár alatti ösvény­re érve két embert látok magam előtt; hát­tal állnak, s valamit nagyon nézegetnek, messziről úgy tűnik, mintha mérőeszköz vagy távcső lenne náluk. Nem vesznek észre, s már csak tízlépésnyire vagyok tő­lük, amikor egyikük kezében halkan pat­tan a légpuska... A szél hátulról fúj, de a hangját felismerem, bár még mindig nem látom, mert a fegyvert tartó alak a testével takarja. Talán megcsikordul egy kődarab a bakancsom talpa alatt, mert végre meg­fordulnak, összerezzennek, a fiatalember pedig, aki előbb lőtt valamire, fél kézzel a háta mögé rejti a puskát. Ezután gyorsan ellépnek mellettem, majd sietve a hegy al­ja felé veszik az irányt. Olyan erős az el­lenfény, hogy egy másodperc múlva már bele is vesznek a fák alatt vezető ösvé­nyen az árnyékba; már csak ezért sem lát­hattak volna meg az előbb, amikor felfelé jöttem. Egyébként jól hallottam az első patta­nást is. A kérdés már csak az, hogy mi a fenének hoz valaki magával légpuskát Salgó várára? Nos, aligha azért, hogy cél­ba lőjön: azt lehet bárhoi, legalábbis nem kell miatta felmászni a sziklacsúcsra. Ma­rad az egyetlen lehetséges ok, a madará­szás. Ezeket puskákat ugyan csak céllö- vésre lehetne használni, de tó az, akinek van ilyen, s nem fogta még madárra? Ami a légpuskásokat illeti, Istennek legyen há­la, ritkán találkozom a fajtájukkal, leg­alábbis nem gyakrabban, mint amikor még tilos volt az ilyen eszközök tartása. Az is nyilvánvaló, hogy a kertekben, ud­varokon, üdülőterületeken többen hasz­nálnak légpuskát, mint ahányan az erdő­be is kiviszik. A védett madarak lelövésé- vel persze az eszmei értéket figyelembe véve pénzben is kifejezhető károkat okoznak. Bizony, bármilyen hihetetlen, az a pár grammnyi ólomlövedék akár mil­liós értékű madár elpusztítására is alkal­mas... Ha összeadjuk azt a rengeteg cine­ge-, rigó- és pintyfélét, verébnek nézett poszátát, vagy a költési időben elpusztí­tott madárszülőket, akkor nyilván jóval nagyobb a végösszeg... Előbbiek miatt kissé rossz érzéssel másztam fel a toronyba. A környék egyet­len lisztes berkenyéje - egyébként védett faj - eddig elkerülte a vár felújítása miatti fakivágásokat, nem úgy, mint az ugyan­csak védett havasi egres, vagy a tavaszi csillagvirág telepei. A látvány és a szemembe könnyeket csaló erős, néha viharos szél azonban el­feledtet mindent! A Kékes csúcsán jól lát­szik a tévétorony, a reggeli pára a Bükk ol­dalában elrejti a bélapátfalvai cementgyár által okozott, messzire fehérlő mészkőbá­nyát. Nyugatra a Karancs tömbje hullámzik, a Karancs és a Mátra között pedig a Cserhát. Észak felé is igen messzire ellátni, a történelmi Nógrád és Zó­lyom vármegye határára eső vonulatok kéklenek a távolban. Utóbbiak felett felhők ülnek, ezért várok egy darabig, hátha elfújja őket a szél, s akkor a Tátra is láthatóvá válik. Ölyv vijjog valahol, má­tyások zajonganak, majd egy csapat süvöltő repül vé­gig a bükkös felett. Az erős ellenfényben olyanok, mintha néhány leszakadt falevelet kergetne a szél. Telik az idő... Az északi horizontot elfoglaló felhők azonban, ahelyett, hogy oszlanának, egyre közelebb jönnek... Egy-két óra, és tel­jesen el fog felhősödni az égbolt. Járok inkább egyet az er­dőben, a Boszorkánykő fe­lé. Néhány őszapó, még egy csapat cinege, nagy fako­páncs, több mátyás... Egy ri­asztva menekülő rigó, amit nem ismerek fel, más nem kerül elém. A Boszorkány­kő is csendes, de a sárguló lombok előte­rében kedves látványt nyújtanak a kerek levelű harangvirág lila szirmai. A napsü­tésben gyorsan felmelegedő sziklák kö­zött még ilyenkor is virít ez a növényke, tavaly még decemberben is voltak nyíló virágai. A kopaszodó fákat nézve azon­ban mégis a sokszor már februárban ki­nyíló kökörcsinek jutnak eszembe... Őrt állnak a bükkfák a hegyoldalban A SZERZŐ FOTÓJA Harmóniában éljen a gyermek a természettel! Bátonyterenyén a közelmúltban tartották azt a konferenci­át, amelyet a környezeti nevelés témakörében rendeztek. Több neves előadó között Radicsné Pintér Ilona, a helyi óvodaigazgatóság vezetője arról a munkáról beszélt, ame­lyet az óvodában végeznek a környezettudatos, környezet­re figyelő magatartás megalapozása érdekében. Utalt arra, hogy a felnőttek tapasztalják az ezredfordulón kibontakozó ökológiai és humánökológiai válságot. A neveléstől várják annak a szemléletmódnak a kialakítását, amely a járható utat és a pozitív jövőképet rajzolja ki.- A környezet soktényezős rendszerével alakítja, formálja a gyermek önmagáról és a világról alkotott képét - hangsúlyozta Radicsné Pintér Ilona. - A kör­nyezeti nevelés az óvodára vo­natkoztatva a környezettudatos, környezetre figyelő magatartás megalapozását tartalmazza. A nevelés hatására az „énattitűd­je” formálódik, amely a szoká­sok, érzelmek és ismeretek fej­lődésében követhető nyomon, ebből is látható, hogy a környe­zeti nevelés több, mint a kör­nyezet megismerése. Már az óvodában tóalakíthatók azok a szokások, magatartásformák, melyek a környezettel való har­monikus együttélést biztosítják a gyerekek későbbi életvitel­ében. A környezeti nevelés adaptációjánál alapvető fontos­ságúnak tartjuk az óvodai élet környezetkultúráját, az óvoda mindennapjait. A természet sze- retetének megalapozásában, a természeti értékek megbecsülé­sének kialakításában nagy sze­repe van a tárgyi környezetnek. Ezért törekszünk az óvoda kül­ső és belső környezeti esztétikai összhangjának megteremtésére a természetbarát berendezések­kel: ilyenek a fonott bútorok, térelválasztók, polcok, galériák kialakítása természetes anya­gokból, illetőleg a természetben talált anyagok dekorációként va­ló felhasználása. Legnagyobb örömünkre újra teret hódít a fa, mint természetes anyag a hazai játékszerek között. Külső kör­nyezetünkben a ligetes, parkosí­tott óvodakertek, játszóudvarok kialakítására törekszünk. Az óvodaigazgató beszélt a helyi nevelési programról is, amely a külső világ tevékeny megismerését tükrözi. Mint mondta, a gyermek vüága tiszta, új és szép, tele van csodákkal és várakozással. Ezért fontos az óvodapedagógus közvetítő sze­repe: ha őt érdeklik a felfedezé­sek, ha kérdez, ha ösztönöz, ak­kor a gyermekekre is „átragad” az ő lelkesedése. Óvodáskorban különösen fontos, hogy a gyer­mekek maguk tapasztalhassa­nak meg jelenségeket, aktív ré­szesei legyenek a folyamatok­nak. Az óvodai programban arra vállalkoznak, hogy az óvoda a maga környezetével, tevékeny­ségrendszerével, a tapasztalat­szerzés megannyi természetes élethelyzetének tudatos meg­szervezésével elősegítse a gyer­mekek külső világgal történő megismerését.- A külső világ megismerésé­nek elsődleges forrása maga a természet és a társadalmi való­ság, a gyermekeket körülvevő szűkebb és tágabb világ - muta­tott rá az előadó. - A természet- ismeret legfontosabb forrása pe­dig maga a természet. A nevelé­si folyamat alapritmusát az év­szakok váltakozása adja meg, amelyet a hétköznapok és az ünnepnapok tagolnak. Az év­szakok szerint változik a kinn és benn töltött idő aránya, a tevé­kenységek helye, élményhátte­re. Á természeti környezet meg­ismerésére alapvető lehetőség az évszakok megfigyelésén ke­resztül kínálkozik. Az időjárás, a természet jellemzői, változá­sai, a színek, a formák szépségei alapvető tapasztalatokra adnak lehetőséget. A természetismeret fontos része a növényvilág: a növényeket, fejlődésüket óvoda­kertjeinkben, a családi házak kertjeiben, a kastélykertben, a parkokban, a közeli erdőkben fi­gyeljük meg. Közösen figyeljük a „mi almafánk, gesztenyefánk” fejlődését, változását, kis kertje­inkben a gyerekekkel közösen termesztünk konyhakerti növé­nyeket, az óvodakertben pedig virágokat nevelünk. Megismer­kednek a mezőgazdasági mun­kákkal, egy-egy család kertjében kukoricát törünk, szőlőt szüre­telünk. A tósterenyei kastélykert természetvédelmi területén megismertetjük a védett, ritka növényfajtákat. Számtalan lehe­tőség kínálkozik az állatvilág megismerésére: a háziállatok­kal, fejlődésükkel, gondozásuk­kal természetes környezetük­ben találkoznak. Tapasztalata­ink szerint a gyerekeket lenyű­gözik az élőlények: csoportszo­báinkban a természetismereti sarokban akvárium és terrárium található, ahol kisállatokat tart­hatnak. A vadon élő állatokkal képeskönyvek, videofilmek közvetítésével találkozhatnak. Radicsné Pintér Ilona ki­emelte, hogy a társadalmi kör­nyezeti tapasztalatok tekinteté­ben alapvető feladatnak tartják: a gyerekek rendelkezzenek ko­ruknak megfelelő ismeretekkel szűkebb környezetükről, a csa­ládról, a nagyszülőkről, szüleik foglalkozásáról. Különösen fon­tosnak tartják az óvodán kívüli környezet, lakóhelyük megis­merését, hiszen ezek a tapaszta­latok alapozzák meg a városhoz való kötődésüket, erkölcsi érzel­meiket.- Fontos nevelési feladatunk­nak tekintjük, hogy a gyerme­kek megismerjék a helyi palóc, illetve a cigány néphagyomány­ok, szokások és tárgyi kultúra értékeit - mondta befejezésül az óvodapedagógus. - Folyamatos, rendszeres lehetőséget biztosí­tunk a helyes közlekedési sza­bályok megismerésére, sétáink alkalmával gyakoroljuk a helyes gyalogos közlekedést, az óvoda udvarán pedig a kerékpáros közlekedés szabályait. A kör­nyezetalakítás, környezetvéde­lem aktív résztvevői a gyerekek, mert azt valljuk: a környezet megismerésére nevelés célját akkor érheti el, ha a gyermekek tapasztalatokra épülő ismeretei­ket alkalmazhatják, gyakorol­hatják. Programunk megvalósí­tása során arra törekszünk, hogy gyermekeink fedezzék fel és tiszteljék a természet harmó­niáját, egységét, és legyenek maguk is aktív védői ennek a csodás vüágnak. HEGEDŰSE. Az óvodásokkal a legkönnyebb megszerettetni a természetet _____ronk faragó zoctáw N ÓGRÁD* HÍRLÁP KÖZEI.ÉTI NAPILAP Kiadja; Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti; a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Posta­fiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft (tel: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Teijeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó saját teijesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hiriapkézbesitőknél és átutalással a KHB Rt 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11 940 Fi Nyomtatás: Egri Nyomda Kft Felelős vezető: vezérigazgató. Hl) ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarotszág Kft., a Harlequin Magyarország Kft, a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom