Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)
2001-10-05 / 232. szám
2001. OKTÓBER 5., PÉNTEK HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KORKÉP Haragos válasz Harrachtól Az MSZP-nek tárgyi ismeretekre van szüksége Budapest Megengedhetetlen, hogy szocialisták a magyar lakosságot folyamatosan megtévesszék, durván, a valóságnak nem megfelelő adatokat közöljenek és ezzel olyan reményeket keltsenek, amelyek megvalósíthatatlanok - közölte Harrach Péter szociális és családügyi miniszter csütörtökön, az MSZP szerdai, nyugdíjemeléssel kapcsolatos közleménye kapcsán. Harrach Péter szerint Nagy Nórának, az MSZP országos elnöksége és a Tízek Társasága tagjának nevével jelzett közlemény stílusa megengedhetetlen, mert nagy kárt okoz a magyar politikai kultúrának, mondanivalója pedig szegényes és az adatai is tévesek. A miniszter ezért eljuttatja Medgyessy Péternek, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének és csapatának a szociális tárca szakértői által a nyugdíjakról készített anyagot, mert úgy látja, hogy a szocialistáknak nagy szükségük van tárgyi ismeretre. A miniszter szerint egyébként sok százmilliárdra rúg azoknak a szocialista ígéreteknek a költségvetési vonzata, amelyeket naponta hallani lehet. Ügy vélte, ezek megvalósítása az államháztartás összeomlását, újabb gazdasági megszorító csomag bevezetését eredményezné. A nyugdíjakra vonatkozó tényekről szólva Harrach Péter kifejtette: nem igaz a szocialisták azon állítása, miszerint az Orbán-kormány 50 milliárd forintot elvett a nyugdíjasoktól azzal, hogy nem hajtotta végre az elődje által elfogadott emelést. Hangsúlyozta: a törvényi kötelezettségen felül a polgári kormány 76 milliárd forintot fordított a nyugdíjak emelésére. A szociális tárca vezetője rámutatott: a mostani kormányzati ciklusban a nyugdíjak vásárlóerejének növekedése 2,7 százalékkal meghaladja a keresetek reálérték-növekedését. Harrach Péter elmondása szerint a nyugdíjak vásárlóértékükből 1991 és 1994 között 8,2 százalékot, a következő négy év alatt 11,9 százalékot veszítettek, míg a jelenlegi ciklusban 15,9 százalékos reálértéknövekedés tapasztalható. ■ A tudás kezelése Ma van a pedagógusok világnapja Harmincöt éve fogadta el a pedagógus jogokról szóló határozatot az UNESCO. Tavaly, kiegészítve a gondolatot, a világ pedagógusainak napjává nyilvánították október 5-ét. Gresiczki Péter, a Magyar UNESCO Bizottság főtitkára a dakari üzenetről beszélt.- Az UNESCO deklarálta - egyebek mellett - a tanárok megbecsülésének szükségességét, továbbképzését, és kimondja a határozat, hogy a pedagógusok jö- vedelmezése nem maradhat el az egyenértékű képesítést követelő más foglalkozásúak bérezésétől. Tavaly, a Dakarban rendezett világtalálkozó küldöttei egyhangúan és nyomatékosan kinyilvánították: 2015-ig a világ minden táján törekedni kell a minőségi oktatás megteremtésére. A szegénység, a tudatlanság ellen. A pápuáknál vagy némely afrikai törzsnél a másfajta ismeret is elég. Mondjuk, csak az életben maradáshoz. Például azt tudják, hogy a mérgező növényből csak egyszer ehetnek. Az őskorban maradtak, amíg a világ másik részén már a Marson kívánnak nyaralni emberek.- Száztizenhárommillió tanulatlan, tudatlan gyerek él Földünkön, nagyobb százalékuk lány. Nem csak az elmaradott területeken. A mi kilencvenháromezer négyzetkilométerünkön is szembesülnünk kell tanulatlanságuk- kal. Nem engedhetjük meg, hogy leszakadjanak, elszigetelődjenek, elvesszenek a civilizált emberek karéjából. Kinyitni a szemüket, átlendíteni őket eddigi életmódjukból, ebben van meghatározó feladata a pedagógusoknak.- Nem csak Szent István földjén, hanem Angliában, Spanyol- országban, Brazíliában is ők a „nemzet napszámosai”. Ha hozzánk képest jól is, saját hazájukban rosszul fizetik a tanárokat az egész világon. Pedig a konfliktusok döntő többsége az alulinformáltságból fakad.- A világszervezet legértékesebb üzenete: a tanárok legyenek büszkék. Tudásukra, emberi tartásukra. Minőségi életük megteremtésével minőségi, a korhoz igazított oktatásra van szükség. E nélkül egyre nehezebb lesz átélni gazdasági kríziseket, öngyilkos merénylő kezéből kiütni a fegyvert, élni hagyni újszülötteket. Tanulni kell. Es tanítani kicsiket, nagyokat, Új-Guineában, Koreában, Iránban. Itthon is. Mindenütt kezeljük méltó módon a tudást. TÓTH ILONA MAUZÓLEUMAVATÁS. Újra avatták a Batthyány-mauzóleumot Budapesten a Fiumei úti sírkertben csütörtökön. Az ország első miniszterelnökének nyughelyét a Kincstári Vagyoni Igazgatóság újíttatta fel, a munkálatok három évet vettek igénybe. Az 1871-ben, Schickedanz Albert tervei alapján épült mauzóleumot mintegy 55 millió forintból újították fel. Az ünnepségen részt vett a hajdani miniszterelnök leszármazottja, Batthyány Bálint is (képünkön). ___________________________fotó: europress/kallus györgy M ég magas az ügyhátralék Az ÓIT uniós felkészítő kurzust szervez bírósági titkárok számára A következő másfél évben összesen 3000 bíró, bírósági titkár és fogalmazó vesz majd részt olyan felkészítő tanfolyamokon, amelyeken az európai uniós joganyaggal ismerkedhetnek. Ezzel az ország remélt uniós csatlakozásának idejére a hazai bírói kar tisztában lesz a közösségi jog alapjaival. Budapest Uniós pénzből és hazai forrásból közel 2,3 millió eurót költ az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) arra, hogy az Európai Unió közösségi jogával megismertesse a hazai bírói kart. Ezzel párhuzamosan ügyészek is részt vesznek előadásokon. Az ÓIT szerdai ülésén úgy döntöttek, hogy az ismertető intenzív, egyhetes, illetve háromnapos alap-, majd továbbképzéseket a Német Alapítvány a Nemzetközi Együttműködésért és a Francia Bíróképző Iskola szakemberei tartják majd. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács legutóbbi ülésén foglalkozott a bíróságokra érkező és ott folyamatban lévő, illetve befejezett ügyek 2001 első félévi statisztikájával is. Megállapították, hogy ez év első félévében 3,9 százalékkal kevesebb - 548321 darab - ügy érkezett, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Jelentősen emelkedetett a szabálysértési ügyek száma, ez igazolja azokat a korábbi aggályokat, amelyek arról szóltak, hogy a szabálysértési ügyek bírósági felülvizsgálata jelentősen növeli majd a bírák munkaterheit. Ebben a félévben tovább csökkent a folyamatban lévő peres ügyek és csökkent az egy éven túliak száma is. Míg 1997-ben 206698 bírósági ügy maradt folyamatban, ez év júniusában ez a szám 161227-re csökkent. Az egy éven túl 48 018 ügy volt folyamatban 1997-ben, ez év közepére ez a szám 39696-ra mérséklődött. A kedvező folyamatok mellett az ÓIT megállapította, hogy mind a helyi, mind pedig a megyei bíróságokon első fokon tárgyalt ügyek között nőtt a három éven túl folyamatban lévő perek száma. _______________la O rbán Viktor levelét megírta A miniszterelnök írásban utasította el Torgyán József kérését Borókai Gábor kormányszóvivő álláspontja szerint Torgyán József kisgazda pártelnök legutóbbi időkben tett nyilatkozatai megalázó helyzetbe hozták a Magyar Köztársaságot és annak alkotmányos rendjét. Budapest Borókai Gábor csütörtöki közleményében kifejti, hogy az FKGP elnöke szerdán Győrben olyan kijelentéseket adott a felelős magyar kormányfő szájába, amilyeneket Orbán Viktor sosem mondott. Torgyán arról az állítólagos miniszterelnöki ígéretről beszélt, amely szerint megszüntetnék az eljárást fia, Torgyán Attila büntetőügyében. A kormányszóvivő álláspontja szerint Torgyán József nyilatkozata azért is érthetetlen, mert azt a tények is cáfolják, hiszen a Torgyán Attila elleni büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van. Borókai közli továbbá, hogy a miniszterelnöki tekintély védelme érdekében Orbán Viktor kénytelen a nyilvánosság elé tárni azt a válaszlevelet, amelyet augusztus 2-án - ugyancsak a Torgyán családot érintő ügyben - írt a kisgazdaelnöknek. A kormányfő válaszlevelében - amelynek közreadásáról Orbán Viktor tegnap írásban tájékoztatta a kisgazdaelnököt - meglepetésének adott hangot Torgyán József hozzá intézett, július 20-án kelt levele kapcsán. A válaszlevélben felhívta Torgyán Józsefnek, mint „az alkotmány kiváló ismerőjének” a figyelmét arra, hogy a miniszterelnök semmilyen konkrét büntetőüggyel, büntetőeljárási kérdéssel nem foglalkozik, még akkor se, ha a politikai élet néhány szereplője beavatkozásra biztatja. A miniszterelnök levele tartalmazza, hogy Magyarországon a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkájába kormányzati tényezők nem avatkoznak be.- Csupán azt az őszinte reményt tudom most is megismételni, hogy reményeim szerint, Jóska bátyám, a Tállya utcai építkezésed ügye teljesen rendben van - áll Orbán Viktor válaszlevelében. ■ Fűtőelemek Angliából Paks Magyarország egyetlen nukleáris erőműve Angliából szerzi be a jövőben a fűtőelemeket. Most már csak az ár kérdéses, az viszont szóba se jöhet, hogy a kiégett üzemanyagkazettákat visszaszállítsák Angliába. Igaz, ez a korábbi szerződő partner, Oroszország esetében is így volt. Az üzemanyag-kazetták angliai szállítása már évek óta napirenden van az atomerőműben. Három esztendeje tesztelik az angol kazettákat, az eredmények kedvezőek - tudtuk meg Kováts Balázs tájékoztatási irodavezetőtől. Eddig kizárólag Oroszországtól szerezte be Paks az üzemanyagot. A szállítások körül eddig nem is volt probléma, a kazetták biztonsági szempontból is megfeleltek az elvárásoknak. Gondot mindössze az jelentett, hogy a paksi atomerőmű nem tud tartalékot felhalmozni, az előírások szerint ugyanis két évre elegendő üzemanyagot kell tárolniuk. Az oroszokkal folynak a tárgyalások, ezzel párhuzamosan egy brit cég is ajánlatot tett. Az angolok már korábban megkezdték a próbagyártást. Az ott készülő elemeket Finnországban tesztelik, miután a paksi és loviisai atomerőmű közösen írt ki pályázatot fűtőanyag-beszerzésre. Ez a finn erőmű az egyetlen szovjet tervezésű a „nyugati világban”, több mint húsz esztendeje szorosan együttműködik Pakssal. Ma még nem lehet megmondani, szállíthat-e kazettákat a brit fél. Egy biztos: sem Angliába, sem Oroszországba nem lehetséges a kiégett kazetták visz- szaszállítása. ________________■ É PÜL A HÍD. Megkezdődött a szekszárdi új Duna-híd medercölöpözése. Lerakták a Duna fenekére azt a vas sablonszerkezetet, amely az új híd meder felett átívelő szakasza első pillérének cölöpözéséhez szükséges. A híd és a hozzá kapcsolódó M9-es útszakaszok építése megfelelő ütemben halad. A tervek szerint egy mederpillér még ebben az évben kiemelkedik majd a vízből, a hidat pedig 2003 nyarán avatják._______________________ fotó: tolnai népújság Hírek BEKÖLTÖZÉS. Eddig 866 új és felújított házba költöztek be családok az árvíz sújtotta szatmár-beregi településeken - hangzott el csütörtökön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Újjáépítési és Helyreállítási Bizottság Nyíregyházán tartott ülésén. A tanácskozáson Istenes Sándor ezredes, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője elmondta: a múlt hét végéig elkészült 404 új lakás közül csütörtökig száznegyvenet vehettek birtokba a károsultak. Jelenleg fedél nélkül 1662- en vannak, akik közül kétszázan sátorban húzzák meg magukat, mert - szerintük - néhány nap alatt, legkésőbb október 15-ig elkészül új otthonuk, s addig már nem akarnak máshová menni. BÉRTÁBLA. Még ebben a hónapban valamennyi közoktatási intézmény, illetve érintett érdekvédelmi szervezet megkapja a pedagógus életpályamo- dellről szóló vitaanyagot; az új rendszer első elemeit 2003-tól tervezi bevezetni az oktatási ■ tárca. Sió László, a minisztérium politikai államtitkára csütörtökön célként jelölte meg önálló pedagógus-bértábla létrehozását. EGYSÉGES TÖRVÉNY. A mindenfajta jogtalan megkülönböztetés elleni fellépésben Magyarországon nagy különbségek vannak az egyes jogterületek között, ezért szükség van az egységes antidiszkriminációs törvényre - közölte Kaltenbach Jenő, az etnikai és nemzeti kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a kérdést taglaló csütörtöki nagykanizsai konferencián. CSELEKVÉSI PROGRAM. Kormányom el fogja készíteni az idősek érdekében a megfelelő cselekvési programot, és megfontoljuk, hogy létrehozzuk az idősjogi biztos intézményét - mondta Medgyessy Péter szocialista kormányfőjelölt azon a csütörtöki MSZOSZ-ren- dezvényen, amelyen nyugdíjasokkal és nyugdíjas szervezetek képviselőivel találkozott az idősek világnapja alkalmából. TÜNTETÉS. A tűzoltók érdekében demonstrációt tartottak a szeptember végén megalakult, nyolc baloldali szervezetet tömörítő Új Baloldal választási szövetség vezetői és aktivistái, továbbá a belügyi tárca vezetőjének címzett petíciót adtak át csütörtökön Budapesten, a Belügyminisztérium épülete előtt. Sértőnek találjuk, hogy egy kormányrendelet tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a tűzoltók szakmája nem veszélyes, és gyakorlatilag ezzel kisorolták őket a veszélyes munkát végzők köréből - mondta Schiller László, az Új Baloldal elnöke. A RÁK ELLEN. A Magyar Rákellenes Liga vezetésével több civil szervezet indít Magyarországon akciót az október 8. és 14. közötti európai rákellenes hét alkalmából, amelynek célja a fiatal nők dohányzásának visszaszorítása - közölte Simon Tamás, a Semmelweis Egyetem közegészségtani intézetének vezetője csütörtökön Budapesten. JOGDÍJAK. Első alkalommal kaphatnak Magyarországon jogdíjat kereskedelmi forgalomba hozott hangfelvételeik nyilvános lejátszása után az előadóművészek; a kifizetés néhány héten belül, az 1998. évi összegek átutalásával kezdődik meg - mondta el Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke csütörtökön. Hozzátette, hogy az előadói jogdíjak felosztásának és kifizetésének eddig semmiféle előzménye nem volt Magyarországon. ____________■