Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)

2001-10-05 / 232. szám

2001. OKTÓBER 5., PÉNTEK SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Speciális öntöde Rétságon (Folytatás az 1. oldalról) képzésével kapcsolatban el­mondta, hogy a kulcsemberek első csoportja egy évig az Egye­sült Államokban tanulmányozza majd a folyamatokat, s az ő fel­adatuk lesz betanítani a később felveendő munkatársakat. A cé­get magyar menedzsment irá­nyítja majd, Magyar Zoltán veze­tésével. A Financial Times újságírójá­nak kérdésére elmondta, hogy az USA-t ért terrorakció a sajtótájé­koztató időpontját ugyan befo­lyásolta, de a beruházás ütemét nem. Hosszú távra terveznek, hi­szen már számos partnerük je­lentkezett megrendeléssel. Az el­ső időszakban magnézium önt­vényeket gyártanak, s csak ké­sőbb tervezik az alumínium ön­tést. Termékeik 93,5 százalékára az autóipar a vevő. Legnagyobb ügyfeleik közé tartozik a Delphi Calsonic, a General Motors, a Ford, a Honda és a Toyota. Lapunk érdeklődésére Becsó Zsolt elmondta, hogy a cég meg­felel a Széchenyi-terv pályázati feltételeinek, ezért nagy valószí­nűséggel elnyerheti a Gazdasági Minisztérium támogatását. Mintegy 250 millió forintos pá­lyázati csomagot nyújtottak be - ezt már Mihályné Balázs Melin­da, a KRF Rt. vezérigazgatója mondta el lapunknak. A Gibbs- Hungary Die Casting Kft. az ön- kormányzat által biztosított ked­vezményekkel is élhet, vagyis az első három évben helyiadó men­tességet élvez. T. NÉMETH LÁSZLÓ Szlovák ügyészek látogatása BALASSAGYARMAT. Szlovák ügyészi delegációt fogadott hiva­talában dr. Tolvay Örs Csaba, Nógrád megye főügyésze. A Peter Bedlovic besztercebányai megyei főügyész vezetésével Balassagyar­maton járt küldöttség tagjai már ismerősként köszöntötték a Nógrád megyei kollégákat, akiket két éve fogadtak Besztercebányán. A két fél tárgyalásai érintették a határon átnyúló bűnözés ügyészi szervek közötti közvetlen jogsegély gyakorlatát és a gyanúsítottak határon történő átadásának kérdését. ■ Bursa Hungarica: a fedezet A Nógrád megyei önkormány­zat közgyűlése 2002-ben is részt vesz a hátrányos helyzetű felső- oktatási hallgatók, illetve felső- oktatási tanulmányokat kezdő fi­atalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályá­zaton. A közgyűlés 2002. évi költségvetésében 1,5 millió forin­tot különít el az ösztöndíjpályá­zatra. Az ösztöndíjrendszer 2001. évi fordulójában csak az „A” típusú pályázatokat támogatta 1,5 millió forinttal (ez vonatkozik a felsőok­tatási hallgatókra). A pályázat idei fordulója lehetőséget ad a fel­sőoktatási tanulmányaikat 2002. őszén kezdő fiatalok támogatásá­ra is (ez a „B” típusú pályázat). A megyei közgyűlés a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázattal kapcsolatos feladatok ellátására, lebonyolítására, az elbírálás szempontjainak meghatározásá­ra, valamint a támogatás odaítélé­sére a 2000. decemberében létre­hozott ideiglenes bizottságot bíz­ta meg, amelynek elnöke Kovács Gábor. Utazik a kemence A salgótarjáni Pirazol Kft. telephelyén kaptuk lencsevégre a képen | látható alumínium olvasztó forgókemencét, amelyet egy hazai cég megrendelésére a héten szállítottak el. A 19 tonna tömegű, 3,6 m át­mérőjű acélmonstrum két hónap alatt készült el, bizonyítva, hogy a cég munkatársai képesek megbirkózni speciális kivitelezési mun­kákkal is. FOTÓ: OY. T. Dr. Kovács Árpád (balról a harmadik) az Állami Számvevőszék elnöke ___________________________________________________________fotó, án S algótarjánban járt tegnap dr. Kovács Árpád, az Állami Szám­vevőszék elnöke és dr. Csapodi Pál, az ÁSZ gazdasági igazgató­ja. A rutinszerű látogatás során áttekintették az ÁSZ megyei iro­dájának helyzetét, kapcsolatát a megyeszékhely és a megyei ön- kormányzat vezetőivel, s a főbb vizsgálatok tapasztalatairól is szót ejtettek. Az ÁSZ vezetői vá­lasztási ciklusonként legalább két alkalommal keresik fel sze­mélyesen a megyei kirendeltsé­geket, s lényegében a „hogyan továbbiéról beszélgetnek. A mostani megyei találkozások al­kalmat teremtenek olyan kérdé­sek felvetésére, megvitatására is, mint például az, hogy miként fogja érinteni az európai csatla­kozás a magyar ellenőrzési rendszert, vagy: mit hozhatnak a finanszírozás esetleges válto­zásai, az államháztartási hivatal megalakulása mennyiben lesz hatással a számvevőszék mun­kájára? Dr. Kovács Árpád szavai sze­rint a nem nagy létszámúak kö­zé tartozó nógrádi iroda munká­ja kiegyensúlyozott, létszámá­nak egy-két fős fejlesztésére sor kerülhet az elkövetkezendő években. Az erősítésre szükség lesz ahhoz, amit szeretne elérni az ÁSZ, nevezetesen, hogy vá­lasztási ciklusonként minden önkormányzathoz legalább egy­szer eljusson a helyi kirendelt­ség szakembere. HÍREK BALASSAGYARMAT ÚJ ELNÖK. A nyugat-nógrádi - kisgazdákat nagy veszteség érte a közelmúltban elhunyt Osztroluczki Mihály halálával, aki a párt szervezője és a balas­sagyarmati szervezet elnöke volt. A minap gyűlést tartottak a gyarmati kisgazdák és Bacsa Bé­lát választották meg az új városi elnöknek. Az agrármérnök és fa­lugazdász a kezdetétől részt vett a kisgazdapárt szervezésében. SALGÓTARJÁN IDŐSEK ÜNNEPE. Az Ősziró zsa idősek klubja közösségét kö­szöntötték azon az ünnepségen amelyet az idősek világnapja al­kalmából tartottak tegnap dél­előtt az intézményben. Beszédet mondott Nyergesné Bárdos Éva, az Egészségügyi Szociális Köz­pont osztályvezetője, az ünnepi műsorban felléptek a Százszor­szép óvoda óvodásai, valamint Tajti Vilmosné és Lakatos Mária. SÁGÚJFALU PALÓC TÁJ, PALÓC ECSET­TEL. Gyüre Nándor salgótarjáni festőművész képeit bemutató ki­állítás nyílt meg a napokban a ságújfalui általános iskola galéri­ájában. A Palóc táj palóc ecsettel című tárlat november 9-ig várja a látogatókat. Felsőfokú oktatás Balassagyarmaton? Bállá Mihály országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság al- elnöke és a Fidesz kül-, valamint biztonságpolitikai kabinet vezetőjeként szolgál a közéletben. Balassagyarmaton hagyo­mányteremtő szándékkal tartott sajtótájékoztatót, amelynek fő témája a kormány terrorizmus elleni intézkedés csomagjá­nak ismertetése volt. Bállá Mihály kitért arra, hogy a határforgalomban szi­gorúbb intézkedéseket fogana­tosítottak. Mindenkit regiszt­rálnak az útlevele alapján, illet­ve az ázsiai és a Közel -Keletről beutazókat fokozottabban el­lenőrzik. A határőrség feladata az elmúlt hetekben megnőtt, mert több és intenzívebb fel­adatokat írt számukra elő ez a helyzet, amely az Amerikát ért terrortámadás következtében alakult ki. Az események kap­csán Debrecenben' alakítottak ki közös szálláshelyet a Ma­gyarországon sokszor beazo- nosíthatatlan ázsiai, főleg Af­gán menekülteknek, az ország­ban lévő közösségi szálláso­kon, a balassagyarmatin is hu­szonnégy órás felügyelet mel­lett vannak a határvédelmi szervek által elfogottak, akiket szigorú vizsgálatoknak vetnek alá. Megszűnt a vízumok helyi kiadása, csak központilag lehet ezt kérni. Ezenkívül a napi éle­tünket befolyásolhatja az, hogy minden anonim bankszámlát megvizsgálnak és ha kell letil­tanak. A körzet országgyűlési kép­viselője kitért az úgynevezett alvó terroristák ügyére, akik közül a közvélemény szerint számosat akár a volt szocialista országokban is kiképezhettek. Megemlítette Szájer József fel­szólalását a parlamentben, amelyben a Fidesz-s honatya erre utalt. Az amerikai titkos- szolgálat legújabban felderítet­te, hogy Olaszországban is van­nak amerikai célpontok és ezek akár a világ minden államában lehetne. A belügyminisztérium lehetőséget adott a képviselők­nek, hogy a nyolcmillió utas forgalmat bonyolító soproni határátkelőhelyen ismerked­hessenek a korszerű techniká­val rendelkező határőrök és vá­mosok munkájával. Országo­san megtörtént miden olyan in­tézkedés, amely az itt élők és a külföldi érdekeltségű, főként amerikai beruházók biztonsá­gát szavatolja, mint akár a ba­lassagyarmati Delphi komp­resszorgyár is, jelentette ki Bállá Mihály. Úgy vélte, hogy a kormány elvégezte a dolgát és az összes kormánypárti meg­nyilatkozás lényege az volt, hogy segíteni kell a kormányt. Az utóbbi napokban az MSZP egyik alelnöke többször úgy nyilatkozott, hogy a kormány belpolitikai célokra használja ezt az eseményt. Ez valótlan ál­lítás, mert bárki nyilatkozott a kormány nevében, sehol nem említették a Fidesz Polgári Pár­tot. Az MSZP is megszavazta az országgyűlési határozatot. Egyéb kérdések között megem­lítette, hogy a balassagyarmati ipari park dolgában türelemmel kell lenni, hogy a céloknak megfelelően legyen hasznosít­va. Ennek érdekében az üze­meltető kft-nek szélesebb jogo­kat kellene biztosítani, hogy a kétszáz-milliós beruházás terü­letére mielőbb megfelelő beru­házók települjenek. Jó jel, hogy már szerződést kötöttek két vállalkozással és ősszel az első „fecske” kezdheti a fészekra­kást. A volt megyeháza dolgá­ban sokféle elképzelés realizá­lódhat, közöttük az is, hogy magyar-szlovák főiskolának adjon helyet. Ez részben távok­tatással, részben időnkénti konzultációkkal működhetne a két ország gyakorlatában hasz­nosítható szakokkal. Van szán­dék a Gödöllői Szent István Egyetemről és más felsőoktatá­si intézményektől, hogy Balas­sagyarmatra telepítsenek bizo­nyos szakokat. A volt megyehá­za hasznosítására vonatkozó tárgyalások már hosszú ideje napirenden vannak. Balassa­gyarmat önkormányzata a le­hetőségeit kihasználva fejezi be a csatorna-beruházást, bete­lepült az egyre több munkahe­lyet biztosító Delphi kompresz- szorgyár, előrehaladt a kórház­rekonstrukciója és a kiépült ipari parkba várják a beruházó­kat. A térségben csökkent a munkanélküliség, ebben köz­rejátszottak a szügyi beruházá­sok és a térségi feladatokat ellá­tó Balassagyarmat egyre in­kább a városiasodás minőségi­leg bővülő jegyeit viseli ma­gán, jelentette ki tájékoztatójá­ban Bállá Mihály országgyűlési képviselő. SZABÓ ENDRE Elbocsátások az „Öblöséből Munkábahelyezést elősegítő bizottság alakult - Akin tudnak, segítenek (Folytatás az 1. oldalról) - az önhibájukból állásukat el­vesztők minél gyorsabban el­helyezkedhessenek, - illetve sorsuk más módon rendeződ­jön, ehhez az érintettek aktív, személyes közreműködésére van szükség. A bizottság alap­vető feladata a létszámcsök­kentésben érintett munkavál­lalók egyéni adottságainak, igényeinek minél részletesebb felmérése, rögzítése, rendsze­res munkaerő-piaci informáci­ókkal ellátásuk, a feltárt igé­nyek alapján egyéni vagy cso­portos jogi, vállalkozási és szo­ciális foglalkozások, tanács­adások biztosítása, álláskere­sési technikák oktatásának, új munkalehetőségek felkutatá­sának megszervezése illetve minden olyan program biztosí­tása, ami az újbóli elhelyezke­dést biztosítja, elősegíti.- Milyen területeket, szak­mákat érintenek az elbocsátá­sok?- A megalakult meb felada­tát nehezíti az üvegipar sajá­tossága, az itt megszerzett ter­melési tapasztalatok, ismere­tek más iparágakban csak kis hatásfokkal hasznosíthatók. A leépítésre bejelentettek között a fizikai állománycsoportba tartozók aránya meghaladja a 90 százalékot, közel kétharma­duk betanított vagy segédmun­kás állománycsoportú. Ezen rétegek munkaerő-piaci esé­lyeinek javítására a különböző képzések kiemelt fontosságú­ak. Az érintettek elsők között kapnak tájékoztatást a munka- nélküli ellátásra való jogosult­ság feltételeiről, igénylésének módjáról, valamint a munka­erő-piaci szervezet által mű­ködtetett eszközökről és szol­gáltatásokról.- Meddig működik a gyár­ban bizottság?- A meb a segítségnyújtási programról minden érintett dolgozót értesít, munkája so­rán figyelemmel kíséri vala­mennyi elbocsátott sorsát, közreműködik az egyéni prob­lémák megoldásában. Tevé­kenységét mindaddig folytatja, míg a legtöbb érintett munka- vállaló el nem helyezkedett, át­képzésre nem került, sorsuk nem rendeződött. SZABÓ GY. SÁNDOR TÁRLAT A KÖNYVTÁRBAN. Molnár Péter Somoskőújfalui születésű szobrászművész kiállítását szerdán Föl- di Péter Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. fotó: gyurián tibor ÁSZ-vezetők Salgótarjánban

Next

/
Oldalképek
Tartalom