Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)
2001-10-04 / 231. szám
2001. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Mesemondók közgyűlése? (Folytatás az 1. oldalról) Furcsa - visszhangozta - hogy az a Dóra Ottó és Rozgonyi József, akik a tanácsteremben még a kampány korai megkezdésével vádolta a javaslat felvetőjét és a jutalmáról lemondó elnököt, illetve a kampány hangnemének eldurvulása miatt aggódtak, sietve összehívtak egy sajtótájékoztatót, hogy az igazságot kényük-kedvük szerint kifordítsák. Feltehetően, miközben ők a mesekönyveiket lapozgatták, valaki a fülükbe súgta a híres Shakespeare-mondást: „Színház az egész világ...” - élcelődött. Furcsa - toldotta meg - hogy az a Dóra Ottó és Rozgonyi József, akik szeretnek a demokráciáról szónokolni, korlátozni akarják egy állampolgár legdemokratikusabb alapjogait, kifogásolván, hogy Becsó Zsolt megjelenik Salgótarján önkormányzati testületének ülésén. Végezetül Barna János felhívta rá a figyelmet: az önkormányzati testületek ülései - a megyeiek is - nyilvánosak, jöjjenek el minél többen és minél többször. Dóra Ottóval és Rozgonyi Józseffel szemben ők örülnének ennek. Igaz - jegyezte meg - nekik nincs takargatni valójuk. Nem adják ingyen a támogatást amely egyebek között a munka- lehetőségek bővítésére, a szociális és idősügyi karta kidolgozásra, a társadalmi párbeszéd erősítésére hívja fel a kormány figyelmét. A résztvevők közül többen tettek föl kérdéseket, mondtak véleményt az ország helyzetéről, a csatlakozási folyamat tapasztalatairól, az emberek mindennapi életkörülményeiről. Október 17-én újra konferenciára „hívják össze” a rendezők az érdeklődőket Salgótarjánba a József Attila Művelődési Központba. A civil szervezetek szerepéről az Európai Unióhoz való csatlakozásban címmel Gnsztos Péter, a Madách Öregdiák Társaság elnöke, az Európai Unió szociálpolitikájáról pedig Demus Iván, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központjának igazgató-helyettese tart előadást. PÁSZTÓ FOGADÓSZOBA. Juhász Gábor, ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart október fjén, pénteken 14 órától Pásztón, a polgármesteri hivatalban. Egyidejűleg a 2. emelet 28-as szobájában ingyenes jogi tanácsadásra várják az érdeklődőket. CERED HATÁRNYITÁS. Nyitva lesz a határ Cered és Tajti között október 6-án szombaton 10-től 22 óráig. Tajti község ünnepel ezen a napon: a templomszentelés első évfordulója alkalmából 11.30 órakor szentmise kezdődik, szentbeszédet mond Kojnok Eduárd rozsnyói püspök. A címerszentelésen és I-II világháborús emlékmű avatásán részt vesz Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke is. „SZIVÁRVÁNY” KIMARAD. Mai lapszámunkból szerkesztési okokból kimaradt a csütörtökönként megjelenő „Szivárvány” című magazin-összeállítás. Olvasóinktól elnézést kérünk. Vásárcsarnok és biztonsága: tanácskoztak a részletekről Mitsuba: kitartanak a tarjám beruházás mellett Jövő év tavaszán kezdődik a próbagyártás a japán cég gyárában A salgótarjáni bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottság két munkacsoportja is tanácskozott a minap a megyeszékhelyi rendőrkapitányságon. A város biztonságáért, valamint a polgárőr munkacsoport megbeszélésén - a téma aktualitása miatt - részt vett Majorosáé Sándor Erzsébet, a salgótarjáni vásárcsarnok igazgatója. A város közbiztonságának fenntartásában érdekelt munka- csoportok ez esetben konkrétan a vásárcsarnok és környékének közbiztonságáról tárgyaltak. Meghallgatták az igazgatónő rövid beszámolóját, amelyben kifejtette azokat a törekvéseket, amelyekkel a vásárcsarnokban folyó kereskedés jogszerűségének állandóságát, a rendet és a nyugalmas vásárlást kívánják biztosítani. Szó esett azonban olyan rendellenességekről, amelyek megszűntetéséhez a rendvédelmi szervek és a munkacsoportok segítségére van szükség. A tanácskozáson számos hasznos javaslat hangzott el, amelyeket a jövőben alkalmaznak majd a vásárcsarnoki kereskedelmi tevékenység zavartalansága érdekében. Nyolc kölyök az erdőn A közelben lakók figyeltek fel a zagyvarónai erdőben síró, vinnyogó nyolc kölyökkutyára. Anyjuk már nem győzte az etetésüket, ezért „panaszkodtak” az apróságok. Az együtt érző környékbeliek értesítették a Gazdikereső alapítvány képviselőjét és közös erővel csalogatták elő a szanaszét szaladt, embert sosem látott-hallott kölyköket, majd gondoskodtak az ideiglenes elhelyezésükről. A salgótarjáni vásárcsarnoknál hathetes kiskutyákat dobált a szemét- gyűjtőbe egy gyerek, a piac egyik alkalmazottja szedte ki a tartályból az állatokat, amelyeknek mielőbb gazdára volna szüksége. A Gazdikereső a Zagyvarónán találtak végleges elhelyezése érdekében is várja azok jelentkezését, akik szívesen tartanának házőrzőt. Telefon: 32/311-840 A világgazdaságot jellemző hanyatlás ellenére a Mitsuba kitart a salgótarjáni beruházás mellett. Az eredeti tervhez képest semmilyen csúszás nem lesz - ezt Mitsuyoshi Komoriya, a japán Mitsuba cég alelnöke jelentette be tegnap Salgótarjánban. Shire Takahatát, a cég európai igazgatóját, és nem utolsó sorban Harutaka Okabenét, aki a Mitsuba salgótarjáni gyárának igazgatójaként dolgozik majd. A Salgótarjáni Ipari Parkban megvalósuló legjelentősebb beruházás a Mitsuba gyárának létesítése lesz. A munkahelyteremtő beruházásról egyeztettek szerdán a városházán az önkormányzat és a japán cég vezetői. Puszta Béla, Salgótarján polgár- mestere felidézte, februárban jelentették be hivatalosan a salgótarjáni beruházást, és ekkor kötötték meg a szerződést is. Az elektromos berendezések gyártásával foglalkozó cég 37 ezer négyzetméteres területet vásárolt meg az ipari parkban. Szerződésben rögzítették az önkormányzat által biztosított kedvezményeket is. Jelenleg befejezés előtt áll a Mitsuba üzemcsarnoka. A gépészeti, technológiai beruházás pályázati szakaszban van, a megyei területfejlesztési tanács alapjaira és központi forrásokra is pályázatot adott be a befektető. Puszta Béla polgármester bePuszta Béla polgármester fogadta a japán vendégeket mutatta a sajtótájékoztatón Mitsuyoshi Komoriya alelnök mellett Hiroyuki Sekinét, a Mitsuba japán központjának igazgatóját - akinek személyéhez kötődik a salgótarjáni beruházással kapcsolatos döntés -, FOTÓ: GYURIÁN Mint Puszta Béla elmondta, Harutaka Okabene a következő egy-két hónapban gyakori vendég lesz a városban, és minden segítséget megkap munkájához az önkormányzattól. Okabene örömét fejezte ki a salgótarjáni megbízás miatt, és azt mondta, biztos benne, hogy sikerre viszik itt a gyárat. Mitsuyoshi Komoriya tegnap bejelentette: a világgazdaságban érezhető recesszió ellenére a Mitsuba kitart az eredeti beruházás mellett. Az eredeti tervhez képest semmilyen késlekedés, csúszás nem lesz a beruházásban. A Mitsuba alelnöke azt is ismertette, hogy az elmúlt hat hónapban minden az ütemezésnek megfelelően haladt. Nagy szerepe volt ebben Puszta Béla polgármesternek, emiatt Komoriya külön köszönetét fejezte ki. A sajtótájékoztatón megtudtuk: a japán cég 6 ezer négyzet- méteres csarnokában első lépcsőben 50 embert foglalkoztat, majd a következő öt évben 250- re nő az ott dolgozók létszáma. A salgótarjáni gyárban ablakemelő- és ablaktörlő motorokat gyártanak majd. 2002. márciusában kerül sor a gépek telepítésére, azt követően kezdődik a legfeljebb két-há- rom hónapig tartó próbaüzem, nyáron pedig megkezdik a termelést. DUDELLAI ILDIKÓ Címzett támogatás: az utolsó nagy stafírung? Juhász Gábor: A pályázatok nagy vesztese Pásztó és Bátonyterenye lakossága A közelmúltban jelentette be Becsó Zsolt, Nógrád megye közgyűlésének elnöke és Sisák Imre pásztói polgármester (ma mindketten Fidesz-jelöltek), hogy kormányunk javasolja a parlamentnek: támogassa a Ludányhalásziban működő egészségügyi intézmény felújítását, a pásztói kórház régi épületének átalakítását és a Nőtincs és környéki falvak szennyvíz-kérdésének megoldását - mondta Juhász Gábor országgyűlési képviselő a 2002. évi új címzett támogatásokkal kapcsolatosan. Amint azt az országgyűlési képviselő elmondta, a javaslat szerint a megyei önkormányzatnak 85 millió forintos önrészhez 1,4 milliárd, a pásztói önkormányzatnak 8 millió forinthoz 390 millió forint, a nő- tincsieknek 508 millió forinthoz 762 millió forint támogatás szükséges.- Amennyiben ezt a parlament megszavazza, kaphatunk támogatást, de úgy gondolom: a mérleg megvonásához és a siker mértékének megállapításához az embereknek ismerniük kell más adatokat is - hangsúlyozta Juhász Gábor. - így például ismerniük kell az elutasított, és a más megyékben támogatást nyertek adatait is, nem beszélve a fejlesztések forrásnagyságáról és területi hatályáról az elmúlt években. Elutasításra javasolja a kormány például a bátonyterenyei szennyvízberuházást, ahol 888 millió forinthoz kértek 1,4 milliárdot, mint ahogyan elutasítja a pásztói szennyvízberuházást folytatását is, ahol 936 millió forinthoz 0,624 milliárd támogatást kértek. Nem támogatják Nógrád és térségének szennyvízberuházását sem, ahol 654 millió forinthoz 0,9 milliárd forint támogatást kértek. De ugyanebben a cipőben jár az érsekvadkerti óvodaépítés (68 millióhoz kértek 0,273 milliárdot), vagy a ceredi idősek otthona bővítése is, ahol 32,5 millió forinthoz kértek 0,282 milliárdot. Ebből megállapítható, hogy a Fidesz- kormány alatt a megye egyedüli, a kormányzati előterjesztésekre hatást gyakorolni tudó politikusa Becsó Zsolt. Az eredményről ugyanis látszik, hogy ő döntött a megyei kérések rangsoráról. Azt is megállapíthatjuk, hogy a megyei önkormányzat jól profitált a valójában szűkös keretből: a megye nyugati részén a csatornázás szépen halad, ebbe a sorba illik a Nőtincs és környéki pályázat. Remélem, utána az utakat is megjavítják majd. Nógrádra már sajnos, nem jutott a keretből. Pásztót kompenzálják a három évig tartó Fidesz-táma- dások miatt, és így megmenthető a régi, életveszélyes kórház- épület, amelyből elfekvő lesz. A kis támogatási igény ellenére kiestek az érsekvadkerti ovisok és a ceredi idősek. Nagy kár. Az országgyűlési képviselő hangot adott azon véleményének, hogy a pályázatok nagy vesztese a 2. számú választókerület két kisvárosának, Pásztó- nak és Bátonyterenyének a lakossága, ahol több mint 2 milliárd forinttól, és mindkét város szennyvíztisztító hálózatának kiépülésétől kell búcsút venni, ezzel együtt az érintett utak felújításától is. Legalábbis a ciklus végéig, pedig csaknem 1,3 milliárd forintot ajánlottak hozzá helyi erőként. Ezt annál inkább figyelemre méltónak tartja, hiszen szerinte Pásztó újra eladósodása folyik annak érdekében, hogy a drága, de méltó ünnepségek és emlékművek után a mindennapos használatú járdák és utak is épüljenek. Bátonyterenyén pedig az ipari övezet kialakítása így is kemény feladat elé állította az ön- kormányzatot, tehát ott is meg kell fogni a forintokat.- Mégis lesz tehát elfekvő Pásztón - mutatott rá Juhász Gábor. - Sajnos, a védett vízbázis mellett is feláldozták a jobb életminőséget, a tisztább környezetet a felújításra kerülő utakkal együtt egy olcsóbb, bár szintén fontos fejlesztés oltárán. Azt gondolom, hogy azért a kórházfejlesztést legalább befejezhették volna, mielőtt az elfekvő kialakításába belefognak. A magam részéről ismét fogok módosító javaslatokat tenni mind a kórház, mind a csatornázás támogatásának tárgyában, mindkét kisváros sikere érdekében. Azt azonban még hozzátenném: a kormányjavaslatra történő „politikai osztogatásnál” így, a választás előtti őszön kilóg a lóláb. Bár az is kétségtelen, hogy a mi kis nógrádi politikai stiklijeink eltörpülnek Orbán Viktor falujának, Alcsútdoboznak a hátszele mellett, hiszen ott felszíni víz- elvezetés címén 301 millió forinthoz 2,71 milliárd forint a javaslat. Az utolsó nagy stafírung... (?) HEGEDŰS ŐSZI A(U)KCIÓ AZ FHB-NÁLÜ! 2001. október 8-án 15 óráig magánszemélyek is tehetnek vételi ajánlatot az FHB most kibocsátandó, új, hatéves futamidejű, fix kamatozású jelzáloglevelére amelynek kamatlába évi 9,5% m Az FHB aukciós limitárat nem határoz meg. A jelzáloglevél a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja, a hasonló állampapírokénál magasabb hozammal. A kamatot az FHB évente kétszer fizeti, a tőketörlesztés a futamidő végén egyösszegben történik. A jelzáloglevelek névértéke 10000,- forint, a tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem keli adót fizetni. Vételi ajánlat tehető: a CI8 Értékpapír Rt., az MKB Ép.Rt., a Raiffeisen Ép. Rt., az Aegon Ép.Rt., a CA1B Ép. Rt., a Concorde Ép. Rt., a Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjaiban. További részletekről érdeklődjön az aukciós értékesítési helyeken, és az FHB 06-40-200-115-ös hitelvonalán. ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rí. szakszervezeti konföderáció által készített civil országjelentés is, (Folytatás az 1. oldalról) Ennek gyorsítását szolgálja a hat Kovács László, az MSZOSZ nyugdíjas tagozatának alelnöke előadást tart F0T$. QYurián t.