Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)
2001-10-27 / 250. szám
m 4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2001. OKTÓBER 27., SZOMBAT Jelenleg is a jövőt támogatják Méghozzá szó szerint... Salgótarján közgyűlése 1995-ben döntött a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvány létrehozásáról, majd a fiatalok továbbtanulási lehetőségeit erősítendő, 2001. augusztusában a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez csatlakozott a város. Persze ez még nem minden önmagában, hiszen a lehetőségeket „mozgatni” kell. Ehhez pedig olyan megszállott társadalmi aktivistákra van szükség, mint amilyen Bihary Lajos, a fentebb említett közalapítvány kuratóriumának elnöke. Megállja a helyét a S-top! Október 10-én átadták a Salgótarjáni Ipari Park területén a Palóc Nagykereskedelmi Kft. logisztikai központját és a S-top Élelmiszerkereskedelmi Raktáráruházát. A helyszín, a közeli forgalmas 21-es út ismeretében valóban találó a S-top! elnevezés, amely egyben a „top”-ra, mint szintre, illetve színvonalra is utal. De beleképzelhetjük a Salgótarján nevet is, ám ami a lényeg, a megnyitás óta eltelt időszak tapasztalatai - a város neve után - egyfajta „S-modellre” is utalnak. Persze ezt a modellt, legyünk lokálpatrióták: a mi modellünket, nem egyik napról a másikra alakították olyanná, ami alapján az egész országban ismertté vált. Elég idéznünk Baldauf Lászlót, a CBA elnökét, aki a megnyitón így jellemezte a Palóc Nagykereskedelmi Kft. igazgatójának a tevékenységét: „Varga Sándomé volt a vidéki cégvezetők között az első, aki felismerte, hogy a vidékiek számára is fontos a kereskedelmi láncba való szerveződés”. A „sztori” hét évvel ezelőtt vette kezdetét, ekkor csatlakozott a kft. a CBA-lánchoz, melynek révén ma négymegyés régióközponti feladatot is ellát. Az új logisztikai központ informatikai rendszerének segítségével máris gyorsult a kiszolgálás, jobban követhető a raktári készlet alakulása a teljes hálózatban, s az sem lebecsülendő, hogy lehetővé vált több mint tízezer termékféleség raktározása. Tízezer termékféleség! Ha ki tudjuk mondani másodpercről másodpercre egy-egy termék nevét, akkor is közel három órán keresztül nevesítenénk, „hadarnánk” a raktárkészletet... S ha már a matematikánál tartunk, néhány további jellemző a Palóc Nagykereskedelmi Kft. háza tájáról. Tizenkétezer négyzetméteres területen mintegy 5600 négyzetmétert építettek be, amelyből 4400 négyzetméteres a nagykereskedelmi raktárbázis és 1200 négyzetméteres a S-top! raktáráruház. Ez utóbbi árukészletének értéke eléri az 50 millió forintot, a benne található mélyhűtőpult csekély 24 méter hosszú... A sokféle termék természetesen nem „csak úgy van”, hanem a top-jellegnek megfelelően, akárcsak az egész bázis, külön-külön is megállja a helyét. A kft. megkezdte az ISO minőségbiztosítási és a HACCP élelmiszerbiztonsági rendszerek kiépítését, auditálásra való előkészítését. Kinek-kinek - gyalog, stoppal, autóbusszal, vagy autóval (ingyenes parkolási lehetőség száz gépkocsi számára) érdemes tehát meglátogatni az akciós vásárlási lehetőséget, a vállalkozóknak pedig kedvezményes vásárlásra feljogosító kártyát biztosító „Palóc-centrumba”. A fentiekhez talán még Puszta Béla polgármester szavait érdemes hozzáfűzni, aki - akárcsak Varga Sándorné - szintén távolabb lát a Salgótarjánt jelző várostáblánál. „A Palóc Nagykereskedelmi Kft. törekvése számos ponton találkozott a városéval. így a cég regionális helyzete erősíti a megyeszékhely kistérségi szerepkörének növelését. A kereskedelmi színvonal emelkedése az itt élők életminőségét javítja, de kisugározhat akár a határon túlra is”.- Jelenleg is nagy a várakozás, elnök úr?- Mint minden évben, természetesen most is nagy, és én a szívem szerint minden jelentkezőt előnyben részesítenék, dehát ennek sajnos főként anyagi korlátjai vannak.- Hányán várnak eredményhirdetésre?- Bár most a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerre is jelentkeztek a Salgótarján Jövőjéért ösztöndíj mellett, de a kitűzött határidőig beérkezett 306 pályázat mindenképp’ csúcsnak számít.- Kizáró tényező-e, ha valaki már jelentkezett az egyik ösztöndíjra?- Nem, mindkettőre lehet, pontosabban lehetett jelentkezni október 10-ig.- Mitől függ az, hogy minél több fiatalt és családját tegyék boldoggá az „igen” értesítéssel? Persze tudom, kérdésem költői...- Nem egészen költői, mert ha a mintegy 40 felkért intézmény közül minél többen reagálnak pozitívan, mondjuk ki, adakozóan, akkor valóban egyre több fiatalnak tudunk segíteni. Jelenlegi ismereteink, lehetőségeink alapján a 306 pályázónak körülbelül egy negyede számíthat ösztöndíjra. Egyébként minden támogatót nevesíteni fogunk és meghívjuk őket az ösztöndíj-átadási ünnepségünkre.- Mikor lesz az eredményhirdetés?- Javában folyik a pályázatok feldolgozása, egyúttal annak is az elbírálása, hogy a jelentkezők minden tekintetben megfelelnek-e a pályázati feltételeknek. Mindkét ösztöndíj esetében a pályázók november utolsó hetében kapnak értesítést a kuratórium döntéséről. ■ Örökzöld téma helyett - zöldell a Zöldfa utca Hranek Ferenc: „...a többi már könnyebb lesz” Nagy úr a beidegződés. Ha a salgótarjániak azt hallják, hogy Chicagó, a legtöbbször nem az USA egyik világvárosára gondolnak, hanem a nógrádi megyeszékhely városrészére, amely a Zöldfa út környékén található. Persze nem véletlenül, mert a „mi” Chicágónk nem éppen galamhlplkiiletií történéseivel méltán vívta ki magának a sötét színezetű hasonlatot. De! Úgy tűnik, következhet az „újra- keresztelés”, legalábbis a Salgótarjáni Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökével, Hranek Ferenccel folytatott beszélgetésből erre lehet következtetni.- Nyugodtan kijelenthetem, rendkívüli változásokat sikerült elérni, nem csupán a Bányagépgyár- városrész környékén, hanem a város több más körzetében élő kisebbségi lakosság körében is - von meg .egyjöyid mérleget Hranek Ferenc, melynek a pozitív irányba „húzó” serpenyőjét igyekszünk megtölteni megfelelő érvekkel.-Ez azt is jelenti, hogy véget értek a polgármesterrel folytatott csatározásai?- Tulajdonképpen értelmüket veszítették, mert egy olyan helyzet alakult ki, amelyben mi, a kisebbség legjobb ismerői belülről irányíthatjuk azokat a folyamatokat, amelyekből az egész város profitál. Ehhez pedig minden tőle telhető támogatást megad Puszta Béla és az általa irányított polgármesteri hivatal.- Milyen konkrét lépésekre került sor az elmúlt egy év alatt?- Tizenkét olyan gondnokot jelölt ki a kisebbségi önkormányzat, akik a lakásokért, környezetükért, valamint a kulturált együttélésért felelősek. Közülük öten a Zöldfa és a Hársfa úton tevékenykednek. Az előzetes várakozások minket igazoltak, hiszen lényeges magatartás- és szemléletváltozás következett be. Szinte családról családra jártunk, feltéve a kérdést: „ha ti lennétek a polgármester helyébe, érdemesnek tartanátok-e bármit 1s~költeni erre a környezetre?” A kérdés persze költői volt, de a válasz már emberi. A javulást látva már merészebb álmok megvalósításába is belefoghattunk.- Azaz nem csak szövögették az álmokat?- Tavaly és az idén is 600- 600 ezer forint támogatást kaptunk Puszta Bélától, a hasonló nagyságrendű állami támogatás mellett. Mivel munkatársaimmal együtt társadalmi munkában látjuk el feladatunkat, az összeget a kisebbség életszínvonalának, lakhatási körülményeinek a javítására fordítottuk. Például csupán szemétgyűjtő konténerek vásárlására 200 ezer forintot költöttünk. Az egészségügyi meszelésre fordított pénzből, 150 ezer forintból, 90 család részesült, s négy lépcsőházat hozattunk rendbe 314 ezer forintért, egy lelkes, önzetlen vállalkozónak köszönhetően. A pozitív előjelű változásokon felbuzdulva kezdeményeztük a polgármester úrnál, hogy a Zöldfa úton régóta berácso- zott, 23 elhagyott lakást bocsássa a rendelkezésünkre. Kérésünk meghallgatásra talált és nullától ötvenezer forint értékig juthatott hozzá 23 fiatal család az egyébként alaposan elhanyagolt lakásokhoz.- Mit jelent az „egyébként”?- Bizony nem egy lakásban még a közfalak is hiányoztak, a csapokról, a fűtőberendezésekről és sok egyéb természetes lakástartozékról már nem is beszélve. A lehetőséget megkaptuk, a feladat adott volt, s a családok hozzáláttak a felújításhoz. Mintegy 8-9 lakásba már be is költöztek, de egy-két hónap múlva a többi otthon is lakhatóvá válik. A kisebbség hozzáállásának méltatása mellett nem hagyhatjuk szó nélkül a városgazdálkodási üzem, illetve a Salgó Vagyon Kft. nagy-nagy segítségét sem.- „Merre” kovácsolják tovább az így kialakított tőkét?- A város valamennyi részében. Hosszú, maratoni munka vár ránk, de meggyőződésem, hogy a többi már könnyebb lesz. A lényeg, az ország más cigány kisebbségi önkormányzataihoz képest mi a realitásokból indulunk ki, ugyanakkor ott vagyunk a város rész-, illetve stratégiai döntéshozatalainál, bízva abban, hogy „belülről jövő” tapasztalatainkat továbbra is megfelelően támogatja a városvezetés. Megújulnak az elhanyagolt, lepusztult lakások _____________________________________________■ Ahol nem szúr szemet (és orrot) a szemét A terveknek megfelelően, sőt egy héttel korábban, szeptember 24-én megtörtént annak a szilárdhulladék-lerakónak a sikeres műszaki átadása, amely Kotyháza térségében található, és a megyeszékhely, valamint 23 hozzá közeli településnek bizonyos értelemben szintén a mindennapos gondjait oldja meg. A Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. szakemberétől, Szőllős Andrástól azt is megtudtuk, hogy az új létesítmény alatt nem csupán egy óriási „kukás edényt” kell érteni.- Mekkora területen húzódik a létesítmény?- A szilárdhulladék-lerakót 17 hektáros, művelési ág alól kivont területen, erdőt nem érintve sikerült megvalósítani. A zárt völgyben a legszigorúbb nemzetközi előírásoknak is megfelelő technológiai és vészhelyzeti rendszer fog működni.- Mikor lép „életbe” a terület?- 2002. elején gördül majd be az első hulladékszállítmány, jelenleg a hatósági és egyéb adminisztrációs eljárások folynak.- Kérem, ismertessen meg bennünket azzal a bizonyos legszigorúbb nemzetközi előírásoknak is megfelelő technológiával.- A szilárd kommunális hulladékot úgynevezett prizmás rendszerű ellenőrzött lerakással „tárolják”. A lerakó helyre érkező szállítójármű a hídmérlegre érkezik, majd a számítógépes regisztrálás után haladhat el a depónia helyre. A prizmás rendszerű ellenőrzött lerakás során a hulladékot rétegesen rakják le. Egy-egy réteg hulladékból készült prizmák hálózatából áll.- Milyen előnye van ennek a rendszernek?- A lerakott hulladék kellően levegőzik és a könnyen bomló szerves anyag a benn lévő mikroorganizmusok hatására aerob körülmények között nagy sebességgel bomlik le. E közben hő is termelődik, s az 55 Celsius fok feletti hőmérséklet három nap alatt képes elpusztítani a humán patogén baktériumok nagy részét. Természetesen az öngyulladás is kizárt.- Hogyan valósul meg a talaj, illetve a talajvíz védelme?- A védelmet a többrétegű szigetelési rendszer biztosítja, amelynek eredményeként még üzemzavar esetén sem kerülhet szennyeződés az érintett környezeti elemekbe. A szigetelés egyébként is kulcsfontosságú meglévő hulladéklerakó rekultivációjára, valamint feldolgozás utáni értékesítésre kerül.- Ki tudják-e védeni a széljárást?- A hulladéklerakó takarása biztosítja, hogy a szélelhordásos szennyeződés teljes mértékben kiküszöbölhető legyen. Ezt a telep északnyugati végében elhelyezett kb. 80 000 köbméter földmennyiség teszi lehetővé.- Bár a nyitás még odébb van, de rendelkezésre állnák-e már a munkavégzést megkönnyítő gépek?- Három kezelőgépről már beszámolhatok. A 30 tonnás kompakter a hulladékot egyötöd, illetve egyhatod részére képes tömöríteni, az aprítékoló gép a biológiailag bontható anyagok komposztálásra történő továbbítását segíti, míg a földmunkagép a napi takarásban, és rekultivációban játszik fontos szerepet.- Eddig még nem esett szó a sok éve működő gyurtyánosi szeméttelepről Ennek mi lesz a sorsa?- A gyurtyánosi szeméttelepre még az idén elkészül egy rekultivációs terv, amely a telep tájba illesztését, végleges megszüntetését készíti elő. kérdésként tekinthető az ilyen jellegű beruházások esetében. A munkálatok során 17 650 köbméter agyagszigetelést, 57 700 négyzetméter HDPE, azaz különleges fólia-szigetelést, valalő-rendszernek köszönhetően a szigetelés minden egyes négyzetmétere megfigyelés alatt tartható. A környezeti tényezők állapotváltozásának ellenőrzése érdekében négy darab megfigyeHogy mennyire nem részletkérdés az új szilárdhulladék-lerakó, arról tanúskodik a még a munkálatok idején készült felvételünk, amely a létesítmény egy részletét ábrázolja. A kép felső, középső részén a beléptető épületek, mögöttük pedig az előírt technológiákat, és a különböző funkciók ellátását biztosító területi egységek láthatók. Erre még a laikus is azt mondja: „jól kitalálták!" ____ ________________ ___■ m int 43 590 négyzetméter geo- textília szigetelést építettek be a rendszerbe. A szenzoros érzékelőké online módon szolgáltatja majd az adatokat a kívánt paraméterek vonatkozásában, amelyek feldolgozása az illetékes környezetvédelmi felügyelőség hatáskörébe fog tartozni.- Úgy hallottam, hogy nem csupán valami óriási „kukás edényként” kell elképzelni az új létesítményt.- Ez valóban így van. Különös hangsúlyt fektetünk a hulladékok újrahasznosítására, így például az üveggöngyöleg szelektív kiválogatására, de ugyanez elmondható a papír és a műanyag vonatkozásában is, valamint a biológiai anyagok komposztálására. A végképp’ nem hasznosítható hulladék kerül deponálásra, tehát betakarásra. Egyébként a szelektíven gyűjtött hulladék a fedett tárolókban elhelyezhető, a kom- hulladék pedig a posztálható komposztálóra kerül. Ez utóbbi felhasználása több célú lehet: