Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)

2001-10-19 / 244. szám

f IAPOZäAiT ő HÍRLAP Ha előfizet lapunkra ML takaríthat meg. 2001. OKTOBER 19., PENTEK XII. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP ARA: 53 FORINT ELŐFIZETVE: 49 FORINT Részletes információ: 1/416-455/213-as mellék oldal a jJ Aszodáfis továbbképzés efcnúlt két éve A szociális szféra kérdéseivel foglalkozó, tegnap kezdő­dött konferencia ma folytatódik a Nemzeti Család- és Szociálpoliti­kai Intézet Salgótarjáni Képzési Központjában, ahol tapasztalatcse­rére nyílt lehetőség. oldal a iü Erősödhetnek az áfészek oldal | Uj Eltiporták a Sasok a miskolciakat A férfi kosárlabda NB J/B Piros csoportjában a negye­idén januárban lépett életbe a 2000. évi 141-es számú tör­vény, amely rendezi a szövetkezetek helyzetét is. A fogyasztási sző- dik fordulót bonyolították le. A Salgótarjáni KNC-Fekete Sasok vetkezetekről nyilatkozik Dóra Gyula, a fogyasztási szövetkezetek gárdája hazai környezetben 110-82-re győzött a MEAFC ellen, megyei elnöke. Életre kelhet a salgótarjáni ötvözetgyár Háromszázmillió forintos beruházás, kormánytámogatással Regényes hat évet tudhat maga mögött az 1939-től termelő, fénykorában 550 embert foglalkoztató, évi 20 ezer tonna, el­sősorban ferroszilíciumot előállító salgótarjáni ötvözetgyár. Az 1995-ben szanált gazdasági egységet oroszok vásárolták meg, utána angol-amerikai, még később ukrán kézben volt, jelenleg részben magyar, részben külföldi tulajdonban van. Az elmúlt időszakban csak az oroszok próbálkoztak meg a gyártással, ám ráfizetés miatt megbukott az ötlet, ugyanak­kor az éppen soros gazdák minden mozdíthatót eladtak. Most ismét remény mutatkozik a termelés újraindítására. Winkler Péterrel, a Salgótarjá­ni Ferroalloys Work Kereskedel­mi Kft. ügyvezetőjével már leg­alább fél éve szerettem volna személyesen beszélni, jóformán havonta hívtam telefonon, ám ő udvariasan rendre elhárította a találkozót. „Még semmi érdem­legeset nem tudok mondani - je­lentette ki általában, majd hoz­A romossá vált épületeket, a feleslegessé vált berendezéseket elbontják és értékesítik záfűzte: - ígérem, ha történik valami a gyár ügyében, ön lesz az első, akit arról tájékoztatni fogom.” Nos, az ügyvezető állta a sza­vát, s a legutóbbi telefonbeszél­getésünkkor megegyeztünk a másnapi randevúban. „Tájkép csata után” - ez a pa­nelszerű gondolat jutott az eszembe, amikor kívülről meg­láttam a lecsupaszított, majd­nem az írtam: „lerabolt” ötvö­zetgyárat. Innen már csak azt nem vitték el, ami földbe van betonozva. A biztonság kedvé­ért egy munkás kísért be a gyár­ba, nehogy megtépjenek a ku­tyák. Kellenek a harapós ebek, nélkülük még a maradék értéke­ket is szétlopnák.- Október elsejétől elindítot­tuk a gyár rekonstrukcióját - ez­zel a jó hírrel fogadott Winkler Péter. - Bel- és külföldi partne­rek kerestek meg bennünket, mondván: szükség lenne a 30 százalékos kalciumszilícium gyártására. Évente hatezer ton­nára volna piaci igény. Ennek túlnyomó részét, mintegy 5500 tonnát országhatárainkon túl tudnánk értékesíteni, erre (Folytatás a 3. oldalon) A közbiztonság társadalmi feladat Kedves vendégek jártak tegnap a megyeszékhelyen. Danielisz Bé­la bizottsági elnök vezetésével a Budapest Fővárosi Önkormány­zat városrendészeti bizottságának tagjai látogattak el a városba, hogy viszonozva a salgótarjániak korábbi látogatását tapasztalat­csere-megbeszélést tartsanak Salgótarján megyei jogú város bűn- megelőzési és közbiztonsági bizottságának tagjaival. A szakemberküldöttséget Puszta Béla polgármester köszön­tötte. Üdvözlőszavaiban többek között kiemelte, hogy 1997 óta a közrend, közbiztonság kérdését nem úgy fogjuk fel, hogy az a rendőrség egyértelmű feladata, hanem a társadalom egészének feladata. Ennek a fontos felfdat- nak a megoldása a helyi társada­lom különböző szereplőinek együttes munkájával érhető el. Csakis így tudunk megállítani nemkívánatos folyamatokat, ha el akarunk kerülni olyan trendeket, amelyeket nem szeretnénk ha vá­rosunkban, vagy tágabb környe­zetünkben bekövetkezzenek. Mindezt egy bűnmegelőzési program keretében tesszük. Erre az egyik okra vezethető vissza, hogy a bűnelkövetés szempontjá­ból Nógrád megye és ezen belül a mi térségünk és városunk az or­szágos bűnügyi mutatók tekinte­tében a kevésbé fertőzöttek közé, vagy az egyik legjobb mutatókkal rendelkezők közé tartozik. Szavait követően a bűnmegelő­zési és közbiztonsági bizottság­hoz tartozó munkabizottságok vezetői ismertették a vendégekkel bizottságuk tevékenységét, majd a beszélgetés a vendégek rövid beszámolóival folytatódott. Danielisz Béla összefoglalóan is­mertette a városrendészeti bizott­ság működését, a megoldásra vá­ró feladatokat és munkájuk ered­ményeit. Dr. Gulyás Gábor a civil szervezetekkel való kapcsolatok­ról, dr. Mihály Mária kriminalisz­tikai kérdésekről szólt, dr. Tóth Fe­renc pedig a közrend, közbizton­ság kérdéskörével kapcsolatos el­méleti kérdéseket fejtegetett. Partnerség: magyar-francia kiállítás Magyar-francia partnerségi fórummal egybekötött befek­tetői és turisztikai kiállítás­ra került sor a közelmúltban Budapesten a Műcsarnok­ban, ahol az észak-magyar­országi régió (Heves, Borsod és Nógrád megyék) is képvi­seltette magát. A rendezvény hivatalos meg­nyitóján a résztvevőket Dávid Ibolya igazságügyi miniszter, Jean Puech, volt mezőgazdasági miniszter, a francia megyeszö­vetség elnöke, Paul Poudade, Franciaország magyarországi nagykövete, valamint Demszky Gábor, Budapest főpolgármeste­re köszöntötte. Az első két nap a közönségnek szólt. A standokat főleg francia nyelvet oktató isko­lák, diákok, tanárok látogatták, a hét végi programok pedig első­sorban családok érdeklődésére tartottak számot. A fent említett három megye Lotharingia régió­val közös standon mutatkozott be. Nógrád megyét a Nógrád Megyei Közművelődési és Tu­risztikai Intézet képviselte. A rendelkezésre álló 12 rrr-es terü­leten az érdeklődők számára tá­jékoztatást nyújtott a megye tu­risztikai adottságairól, a hang­súlyt Ipolytarnóc és Hollókő be­mutatására helyezve. A kiad­ványok azonban számot adtak a megye egészének turisztikai jel­legzetességeiről. Onkológiai konferencia A Magyar Onkológusok Tár­sasága Északkelet-magyarorszá­gi Tagozata és a pásztói Margit Kórház október 19-én rendezi meg Pásztón, a Margit Kórház­ban a 63. onkológiai továbbkép­ző tudományos ülést. A téma ezúttal a fej-nyaki rákok. A tu­dományos program első részé­nek üléselnöke prof. dr. Kásler Miklós egyetemi tanár, titkár dr. Bercsényi Lajos megyei onkoló­giai szakfelügyelő főorvos. A tu­dományos program második ré­szének üléselnöke prof. dr. Szik­lai István egyetemi tanár, titkár dr. Éles János. Útfelújítások Forgalomkorlátozások a megyeszékhelyen! Október 18-án városi beruhá­zásként megkezdődött Salgó­tarjánban a József Attila út és az Ybl Miklós út - Füleki út - Madzsar J. út közti szakaszá­nak felújítása. A felújítási munkát - közbe­szerzési eljárás nyerteseként - a József Attila úton a Strabag Kft., az Ybl M. úton a Salgó Tempó Kft. végzi. A munkák teljesítési határ­ideje: 2001. november vége. A munkavégzés időtartama alatt a jelzett területeken az útépí­tési technológiához igazodóan forgalomkorlátozásra kerül sor. Ezek közül a legjelentősebb az, hogy az Ybl M. út érintett szaka­száról az átmenő forgalom ki lesz tiltva, a lakótelep a Camping út fe­lől lesz megközelíthető. Egyes munkafázisok időtartama alatt mind a József Attila úti, mind pe­dig az Ybl Miklós úti ingatlanok megközelítése is korlátozásra ke­rül. A fontosabb változásokról a kivitelezők szórólapon tájékoztat­ják az érintett ingatlantulajdono­sokat. A beruházó, illetve a kivitele­zők kérik a lakosság megértését és türelmét. „Higgyük, hogy nem a sárkányok és az ördögök diadalmaskodnak!” Megkezdődött a kárpát-medencei mesemondók versenye Csütörtökön kezdődött és ma is tart a Kárpát-medencé­ben élő magyar gyerekek, fiata­lok mesemondó versenye és ta­lálkozója a salgóbányai Medves Hotelben. A salgótarjá­ni Flóra Egyesület, amelynek tagjai jórészt pedagógusok, évekkel ezelőtt felismerte, hogy a tanulásban és értelmé­ben akadályozott gyerekek rendszeres seregszemléi közül hiányzik valami. Pontosan az, amelyben népünk olykor ez­redéves meséi és a kis mese­mondók találkoznak. Azóta ez már a hatodik rendezvény, amelyen Maczkó Mária nép­dalénekes előadását követően Murányi Sándor, az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központ igazgatója köszöntöt­te a résztvevőket, majd a prog­ramot hivatalosan F. Tóth Má­ria, a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumának főtaná­csosa nyitotta meg. A tegnapi versenynap délutánján a gyógypedagógia időszerű kér­déseiről tartottak konferenciát meghívott szakemberek és a kí­sérő pedagógusok részvételé­vel. Este az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központban nyitották meg a meseillusztrá­ciós kiállítást. Mint a szervezők megfogal­mazták, a mese lehetőséget kí­nál az azonos kultúrkörön ne­velkedett kicsiknek és nagyok­nak, határon innenieknek és túliaknak arra, hogy megélhes­sék az együvé tartozás élmé­nyét. A mese ugyanis százado­kat, társadalmakat, népeket, kultúrákat köt össze. Ott min­dig győzedelmeskedik az igaz­ság, a meseszeretők pedig hisz­nek abban, hogy az új évszá­zadban a valóságban sem lesz másként - hisznek benne, hogy nem a sárkányok és az ör­dögök diadalmaskodnak Fe- hérlófia fölött. A pénteki verseny és az eredményhirdetés után a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban szervezik az ünnepé­lyes eredményhirdetést és a gá­lát, amelyen a meghívott művé­szek és a kategóriagyőztesek lépnek fel. D. I. Nem csak mesékben, jelmezekben sem volt hiány FOTÓ: GYURIÁN TIBOR ___________FOTÓ; OVUBIÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom