Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)

2001-09-04 / 205. szám

8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2001. SZEPTEMBER 4., KEDD I Problémák a rajt előtt Asztalitenisz, NB II Várkonyi- és Mednyánszky-csoport FÉRFIAK Várkonyi-csoport Vecsés - Bátonyterenyei VASK 10-8 A BVASK győzelmei: Salamon - Oravecz páros, Salamon István (3), Oravecz Ferenc (2), Nagy Bálint (1), Sálek Csaba (1). Nem sikerült a bravúr, pedig arra lett volna szüksége a Bátonyterenyének minimális felkészülése után, hogy pontot szerezzen a középmezőnyhöz tartozó Vecsés otthonában. A találkozó jól indult, a páro­sok után 1-1-re állt a mérkőzés. Hat év után újra együtt játszott a Sálek - Nagy duó, sajnos nyerni­ük még nem sikerült. A folytatásban az egyéni mér­kőzések során felváltva vezettek a csapatok, egészen 6-6-ig. Ek­kor Salamon és Sálek vereségé­vel elhúzott a hazai csapat, de még mindig volt remény a pont­szerzésre. A nógrádi játékoso­kon azonban kiütközött az edzéshiány és a szoros mérkő­zéseken a döntő pillanatokban nem tudtak kellőképpen össz­pontosítani. A több mint négyórás küzde­lemben - a vereség ellenére - a játékosok mindent megtettek a BVASK sikeréért. Kemény mun­ka vár a csapat tagjaira a követ­kező bajnoki mérkőzésig, ame­lyet hazai közönség előtt a meg­erősödött, bajnoki címre törő Vác ellen játszanak. Salamon István játékos-edző: - Teremhiány miatt elmaradt a nyá­ri felkészülésünk. Ezt a vereséget ajánljuk mindazoknak a nagy- bátonyi „sportot kedvelő” embe­reknek és vezetőknek, akik hátrál­tatták munkánkat. Ezúton mon­dunk viszont köszönetét a kisterenyei Váci Mihály Gimnázi­um igazgatójának és dolgozóinak, akik lehetővé tették számunkra, hogy az első bajnoki fordulóra ne edzés nélkül utazzunk el. NŐK Mednyánszky-csoport BSED-SL Petőfi 16-2 A St. Petőfi DSE győzelmei: Sza­mosi (2). A salgótarjáni csapat előbb sze­rette volna lejátszani a mérkőzést, mert több kezdőjátékosuk nem ért rá az eredetileg kiírt időpontban. Ehhez azonban a Magyar Asztali- tenisz Szövetség nem járult hozzá, így a tarjániak közül csak Szamosi Zsuzsanna és a három tartalék já­tékos, Juhász Andrea, Dénes Kin­ga és Brunda Kitti utazott el Buda­pestre. Szamosi Zsuzsanna: - Ha a tel­jes kezdőcsapattal tudtunk volna kiállni, akkor sokkal szorosabb eredményt érhettünk volna el, ta­lán még a két pont sem lett volna illúzió. A rajtam kívül pályára lépő játékosok még nagyon kevésszer játszottak az NB II-ben, tehát kevés rutinnal rendelkeznek, de így is becsülettel helytálltak. Túra a mátrai Ilona-vízeséshez A salgótarjáni Zöld Út Termé­szetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez szeptember 8-án, szom­baton a mátrai Ilona-vízeséshez. A nevezett útvonal: Recsk vasút­állomás - benzinkút Veresagyagbérc - Ilona-vízesés - Ilona-völgy - Parádfürdő. Táv: 18,6 km, szintkülönbség 580 m. Találkozás a Fő téri vasútállo­máson 7.05 óráig. Túravezető: Turcsányi Árpádné. „Győzelmi esélyeim vannak” Atlétika - Ötezer méteren diadalmaskodott az Egyesült Államokban A kiváló biatlonos és atléta, a salgótarjáni Papp Ildikó nem­rég tért haza az Egyesült Államokból, Buffaloból, ahol egy ötezer méteres utcai futóversenyen, a Moonlight Runningon győzelmet aratott a népes mezőnyben. A tanulásban és a sportban is jeleskedő Ildikó az idén érettségizett a közgaz­dasági szakközépiskolában. A bulfaloi verseny rajtjánál még izgult Papp Ildikó... ... nem úgy az esti díjkiosztón, hiszen- Hogyan tovább? Netán az Egyesiüt Államokban tanulsz és sportolsz majd? - faggattuk a Kohász-stadionban Máté Csaba irányításával szorgalmasan edző sportolót.- Nem...nem! Buffaloban a rokonaimnál töltöttem közel másfél hónapot. Eközben ter­mészetesen jól átgondolt edzé­seket is végeztem az egyik egye­tem atlétikai centrumában - itt­hon összeállított terv alapján -, s persze igyekeztem angol nyelvtudásomat is csiszolni... Az utcai futóversenyen aratott győzelemnek - amely sokakat meglepett - nagyon örültem, s talán nem lenne akadálya annak sem, hogy az Egyesült Államok­ban tanuljak, de Salgótarjánban maradok, mert felvettek a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskolára.- Az amerikai kiruccanás után hogyan alakul közelebbi és távolabbi sportprogramod?- Nincs megállás, hiszen nya­kamon a nyári biatlon verse­nyek. Szeptember 8-9-én lesz az országos bajnokság Galyatetőn, ahol - mivel a júliusban rende­zett válogatón fölényesen, négy perc előnnyel nyertem a miskol­ci Szőllősi Yvett előtt - talán van esélyem a győzelem megszerzé­sére is.- Aztán jön a világbajnok­ság...- Egy héttel az ob után klub­társammal, Bekecs Zsuzsával együtt már a világbajnokságon, a lengyelországi Dusznikiben kell helytállnunk. Örömünkre ugyanis most már eldőlt, hogy Magyarországot Zsuzsi és én képvi­selem a vébén, s ve­lünk lesz lőedzőnk, Földi Kornélia is - mondta Papp Ildi­kó.- Ildikótól az ok­tóberben és novem­berben megrende­zésre kerülő kismaratoni, illetve mezei futó országos bajnokságon jó sze­replést várok, s ta­lán nem alaptalanul - vette át a szót az edző, Máté Csaba. A tavalyi mezei or­szágos bajnokságon az igen értékes ötö­dik helyen végzett, első lett ■ tavasszal pedig aranyjelvényes tel­jesítménnyel nyerte a budapesti kismaratoni bajnokságot.- A havas szezonban milyen eredményre számíthatunk? - fordultunk ismét a fiatal síelő­höz, atlétához.- Sífutásban és biatlonban is vannak bajnoki győzelmi esé­lyeim, s szeretnék becsületesen helytállni a juniorok biatlon vi­lágbajnokságán is, amelyet most Olaszországban rendez­nek. Remélem, hogy továbbra is össze tudom egyeztetni a spor­tot és a tanulást, mert számom­ra mindkettő fontos - fejezte be Papp Ildikó, a Petőfi DSE biatlo- nosa, a SAC atlétája. SPORTTURMIX KÉT BÚCSÚZÓ A wimbledoni győztes Gorán Ivanisevic, valamint a Roland Garroson kétszer elődöntős Juan- Carlos Ferrero is kikapott a férfi egyes 3. fordulójában az amerikai nyűt teniszbajnokságon. A horvát játékost háromjátszmás mérkőzé­sen (6:4, 7:6, 7:6) győzte le a spa­nyol Albert Costa, míg a szintén spanyol klasszist honfitársa, Tommy Robredo ötszettes találko­zón (7:6, 4:6, 6:4, 4:6, 7:6) múlta felül. A BAJNOK NÉLKÜL Az országos bajnokság hetedik fu­tamát, az Allianz Hungária nem­zetközi Mecsek-ralit rendezik meg péntektől vasárnapig Pécs környé­kén. A viadalon nem indul az ed­dig százszázalékos, és már bajnok ifj. Tóth János-Tóth Imre kettős (Symphonia Rallye Team) és a biztos második Érdi Tibor-Varga István duó (Érdi Rallye Team). A harmadik helyre jelenleg az N- csoportos Tagai-testvérpámak van a legnagyobb esélye a Bénik, So­mogyi kettős előtt. PANTANI TEAM? Jövőre saját csapatával akar indul­ni a nagy versenyeken Marco Pantani. A Tour de France- és Giro d'Italia-győztes olasz kerékpáros bejelentette, hogy rajthoz áll a szombaton kezdődő Vueltán, de nincsenek különösebb ambíciói. UTCAI FINÁLÉ Több mint 200 csapat részvételé­vel rendezik meg szombaton 9 órától a kosárlabda streetball- sorozat országos döntőjét a Város­ligetben. A nyolc vidéki helyszí­nen - köztük az idén debütáló Székesfehérváron és Dombóvá­ron - összesen 978 együttes szere­pelt, s a 120 győztes 11 órakor csatlakozik Budapest legjobbjai­hoz.. ~ te ; az ajándékok A Gyermefyi tészta a kedvence? Akkor nekünk Ön a kedvencünk. És most ajándékkal szeretnénk kedveskedni kedvenceinknek. Ha a Gyermefyi Tésztajárat látogatásakor öt csomag tésztát vásárol, biztosan megkapja a Gyermefyi kötényt, levesesbögrét vagy konyhai szettet. Ráadásul ba az öt csomag közül legalább egy Gyermefyi durum tészta, akkor egy-zöldséges, 'háromszínű tésztával is meglepjük. A Gyermelyi Tésztajárat ajándékait Salgótarjánban szeptember 5-én veheti át: • 11 és 14 *" óra között a Rákóczi utcai CBA előtt • 15 és 18 óra között a Pécskő utcai CBA előtt Bicskei ment - de mi változik? Gellei Imre, az új labdarúgó szövetségi kapitány nem takarít A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége vasárnapi ülésén egyhangúlag úgy határozott, hogy Bicskei Bertalan szövetségi kapitánynak azonnali hatállyal felbontja a 2002. december 31- ig érvényes szerződését, s a felnőtt válogatott irányításával ideiglenesen Gellei Imrét, az utánpótlás (U21) csapat szak­vezetőjét bízza meg. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke a tanácskozást követő sajtótájékoz­tatón a döntést azzal indokolta, hogy a testület megítélése szerint a nemzeti együttes elfogadhatat­lan teljesítményt nyújtott szomba­ton Grúziában, ahol vb-selejtezőn 3-1-es vereséget szenvedett.- Elsősorban morálisan esett szét a csapat, ezért úgy láttuk, hogy mindenképpen lépni kell. Az elnökség, elismerve Bicskei Berta­lan szaktudását, megköszönve eddigi munkáját úgy határozott, hogy nem lehet tovább várni a vál­tással. Biztos vagyok benne, hogy a kapitánnyal nem lesz vitánk a szerződésbontás részleteivel kap­csolatban, hanem sikerül korrekt módon megállapodni vele - mondta Bozóky. Gellei Imre jelenleg Kecskemé­ten készíti fel az utánpótlás együt­Bicskei Bertalant kirúgták. Nem akarom védeni az ex-foaka- pitányt, de nekem mindig Hofi Géza örökzöld vicce (?) jut eszem­be: ha egy kupleráj nem megy, nem a bútorokai kell kicserélni, hanem az örömlányokat. De bízzunk benne, hogy most már minden jóm fádul. GeM Im­re érkeztével megszűnik minden problémánk, Mátyus, Sebők és a védelem többi tagja azonnal masszív fallá változik a pályán, il­lés, Halmai és lisztes masszív szűrőáőkészítő teammé alakul, Tökök, Sowunmi, Horváth Ferenc és a csatárok azonnal ontják a gó­lokat, a győzelmek pedig csak úgy test a keddi Románia elleni Eb-se- lejtezőre. A szakembernek úgy kell összeállítania a programját, hogy az U21-es gárdának, és a Dunavarsányban táborozó felnőtt együttesnek is meg tudja tartani az edzéseket.- Vasárnap este a dunavar- sányi edzőtáborban hívott fel Bozóky Imre, az MLSZ elnöke és tájékoztatott a döntésről - mond­ta a menesztett szövetségi kapi­tány. - Nem lepett meg a határo­zat, hiszen másfél éve minden meccsre úgy készültem, amen­nyiben kikapunk, számíthatok rá, hogy felállítanak. Nagyon szurkolok a csapatnak, hogy a hátralévő két vb-selejtezőn minél jobb eredményt érjen el. Bicskei Bertalant 1998. március 10-én ne­vezték ki másodszor a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi záporoznak - mindehhez csak a kapitánycsere kellett. Ám sejtem, nem így lesz. Szer­dáig az új szakvezető fás túlzással csak a játékosok nevét tanulja meg.aztisúgy, hogy Kecskemét és Dunavarsány között ingázva az autóban oda-vissza fújja a felnőtt és az utánpótlás-keret tag­jait. Mindezt három nappal egy „minden mindegy", de mégis presztízs, románok elleni meccs előtt... Ám, ha már csak bútorcserére futja, nem lehetett volna vele még néhány napot várni? A kupleráj­nak már úgyis mindegy... ____ MBÓMtOS k apitányának. Mérlege pozitív: 36 találkozón 13 siker, 15 döntet­len és nyolc vereség, a gólkülönb­ség 52-40. Idén azonban csak egyszer tudott nyerni a váloga­tott, és négy döntetlen mellett há­romszor lukapott (10-14). Hétfőn megtartotta első edzé­sét a magyar labdarúgó-váloga­tottal Gellei Imre. A megbízott szövetségi kapitány a gyakorlá­son elsősorban ismerkedett a já­tékosokkal.- A másfél óra során szerettem volna éreztetni velük, azt várom tőlük, hogy legyenek bátrak és vállalják önmagukat - monda Gellei Imre. - Szerdáig, a romá­nok elleni vb-selejtezőig csak annyit tehetek, hogy megpróbá­lom kitörölni belőlük a kellemet­len grúziai emlékeket. Arra ösz­tönzőm őket, hogy kockáztassa­nak, igyekezzenek tudásuk legja­vát adni a Népstadionban. A megbízott kapitány első szó­ra elfogadta a vasárnap esti felké­rést, véleménye szerint nem cse­lekedhetett másként. A válogatott edzői stábjában egy változást hozott Gellei érke­zése: Dajka László, a Békéscsaba szakvezetője segíti a kapitány munkáját. Ami a keretet illeti: Bodnár László, a Dinamó Kijev hátvédje visszatért a kedden Kecskeméten sorsdöntő Eb-selej- tezőt játszó utánpótlás-csapat­hoz, érkezett viszont Győri János, az MTK futballistája. A kapitány egyébként leszö­gezte a kerettagok előtt, hogy a je­lenleg az U21-es csapatban ját­szók csak akkor kerülhetnek az A-csapathoz, ha meggyőzően jobbak, mint a felnőtt válogatot­tak. Ezzel kívánta cáfolni azt a fel- tételezést, amely szerint nála a fi­atalok kapnak majd főszerepet a románok és októberben az ola­szok elleni találkozón. Bútorcsere •i

Next

/
Oldalképek
Tartalom