Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)
2001-09-08 / 209. szám
2001. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT SZECSENY EGYE KORKÉP BATONYTERENYE 3. OLDAL „Bízom az emberek ítélőképességében...” (Folytatás az 1. oldalról) erősítve lehet igazán hatékony az itt élő emberek, a város és térsége érdekében. Természetesen a két munka összehangolása változtatásokat is igényel, de mint a példák egész sora - akár kormánypárti, akár ellenzéki vezetésű városokban - bizonyítja, megoldható.- A szocialisták politikai ellenfelei eddig tanácstalanok voltak, mert nem tudták, ki lesz a salgótarjáni képviselőjelölt. Mostantól számít-e támadásokra polgármesterként?- Amióta polgármester vagyok, azóta próbálkoznak politikai ellenfeleim a lejáratásommal. Elképesztő szamárságokat terjesztenek rólam - gondolom azért, mert a munkámmal, személyemmel kapcsolatban tényszerű kifogásolnivalót nem találnak. Ehhez tehát már hozzászoktam, és már nem is zavar, mert úgy tapasztalom, hogy a józan, elfogulatlan többség nem ül fel ezeknek. Vitát persze szívesen folytatnék politikai ellenfeleimmel programokról, fejlesztési elképzelésekről, de ilyeneket tőlük még nem láttam. Egyébként én eddig és ezután is a végzett munkára alapozok, és bízom az emberek higgadt ítélőképességében, felelősségérzetében. DUDELLAI ILDIKÓ „Szerencsés” baleset Tegnap kora reggel gépkocsik ütköztek a 21. sz. főúton. Kevéssel hat óra előtt egy Salgótarján felől közlekedő Barkas típusú gépjármű, amely öt utassal közlekedett, a szurdokpüspöki elágazás előtt mintegy nyolcszáz méterrel leállt Utasai közül négyen kiszálltak, hogy az üzemanyag-hiányos gépkocsit letolják az úttestről a padkára. Időközben a hátuk mögött feltűnt egy Mercedes típusú mikrobusz, amelyben ugyancsak többen foglaltak helyet. A salgótarjáni kisbusz vezetője észlelve az előtte lévő helyzetet meg akarta előzni az üzemképtelen járművet. Ezt azonban már nem tehette meg, mert a másik sávon szemben egy teherautó közeledett. A kisbusz ugyan elkerülte a totális ütközést a tehergépkocsival, viszont a Barkast toló négy személy közül egyet elütött, aki - szerencsére - nyűt lábtöréssel megúszta a balesetet. A szerencsétlenül járt embert azonnal a salgótarjáni kórházba szállították, ahol megműtötték. OPELe KENDERESI Minden Corsa 6,8% árelőnnyel készpénzfizetés esetén! OPEL KENDERESI 3100 SALGÓTARJÁN, Rákóczi út 135. Tel.: (32) 441-255, Tel./Fax: (32) 440-539, www.opel.hu OPELe KENDERESI ASTRA CLASSIC már 1 999 900 Ft-tól! OPEL KENDERESI 3100 SALGÓTARJÁN, Rákóczi út 135. Tel.: (32) 441-255, Tel./Fax: (32) 440-539, www.opel.hu OPELe KENDERESI Pimaszul jó ár! Astra VIVA már 2 750 400 Ft-tól! OPEL KENDERESI 3100 SALGÓTARJÁN, Rákóczi út 135. Tel.: (32) 441-255, Tel./Fax: (32) 440-539, www.opel.hu Közös felelősséggel kulturális örökségünkért Konferencia régiónk történelmi festészetéről - Benczúrfalvára látogatnak a résztvevők (Folytatás az 1. oldalról) Benczúr Gyula-kiállítást, de azt tárgyi és biztonsági feltételek hiánya miatt a múzeum nem tudta vállalni. Elismerően szólt a rendezvény támogatóiról, állami szervezetekről cégekről és ma- gánemberek- ről, akik felismerték, hogy a művészetek és a kultúra fejlődése szponzorok nélkül sem Sajtótájékoztató a Benczúr-kiállítás színhelyén FOTÓ: RIGÓ TIBOR régen, sem mai világunkban szinte elképzelhetetlen. A segítő szándék fontosságát emelte ki megnyitó beszédében a nemzetközi szimpózium egyik védnöke, Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere, amikor köszöntötte a vendégeket, a hazaiak mellett Lengyelországból, Csehországból, Szlovéniából, Nagy-Britanniából, Németországból érkezett neves művészettörténészeket, kulturális alapítványok, múzeumok képviselőit, nem utolsósorban a nagy magyar festő, Benczúr Gyula leszármazottak. Az Ernst Múzeumban tartott megnyitó ünnepségen Wilfried Gruber, Németország budapesti nagykövete beszédében hangsúlyozta a kulturális értékek fontosságát, kifejezve meggyőződését, hogy a múlt értékeinek méltatatásával megerősíthetjük a jelent és megteremthetjük egy jobb jövő feltételeit. Örömét fejezte ki, hogy a rendezők olyan témát választottak, amelyik bemutatja közös európai kulturális örökségünket éppúgy, mint felelősségünket az egyesülő Európában. A konferencia résztvevői szombaton megvitatják a történelmi festészetet, azonosságait és különbözőségeit a régióban, helyét az európai művészettörténetben és a jövő perspektíváit.-SZGYSSALGOTARJAN TANÁCSADÁS. Az MSZP ingye nes konzultációs szolgáltatása keretében szeptember 11-én, kedden 15 órától Bihary Lajos gyermekneveléssel, oktatással és pályaválasztással kapcsolatos kérdésekben várja az érdeklődőket a párt Kossuth u. 8. sz. alatti irodájában. ISKOLAGALÉRIA. A J. L. Seagull Alapítványi Középiskolában (Meredek u. 9. sz.) szeptember 10-én, hétfőn 9.30 órakor nyílik Radics István festőművész tárlata. Megnyitó- beszédet mond dr. Csongrády Béla, lapunk felelős szerkesztője. A tárlat október 10-éig lesz megtekinthető. RAJZKIÁLLÍTÁS. „Kisfiam verseskönyvébe” címmel nyitották meg Kotrocz Gabriella amatőr művész és kétéves kisfia, Kiss Vince rajzkiállítását pénteken 17 órakor a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ ifjúsági információs és tanácsadó iroda multikulturális galériájában. Pálkovács Margit tanárnő mondott megnyitót, Barna Katalin fuvolán működött közre. A kiállítást másfél hónapig tekinthetik meg az érdeklődők. BECSKE „TELEKUNYHÓ”. A Széchenyi- terv keretében 1 millió forintot nyert pályázaton a községi tömegsportklub. A pénzből három számítógépet, faxot és fénymásolót vásárolnak, azokat a berendezéseket, amelyek a szeptemberben nyíló teleházba, vagy ahogyan Becskén nevezni fogják „telekunyhó- ba” kerülnek. HORPÁCS FALUNAPRA KÉSZÜLNEK. Az egy hét múlva esedékes rendezvény kereteinek megteremtése érdekében ma szépítik a falut, különösen azt a központi részt, ahol kopjafát szentelnek a háborúban elesett lakosok emlékére. A közös munkára mindenkit várnak. EGYHÁZASDENGELEG TANÉVINDÍTÁS. A képviselő-testület nemrég megtartott ülésén Zsiga Tamás általános iskolai igazgató beszámolója alapján megvitatta az elmúlt tanévről és az idei elképzelésekről szóló beszámolót. A pedagógiai tervet is elfogadták. „Miért nem segíti a falvak működését a kormány?” Ezzel a címmel intézett írásbeli választ igénylő kérdést a minap Juhász Gábor országgyűlési képviselő (MSZP) Harrach Péter miniszterhez. Mint a képviselő írja: „Kisbágyon község 485 fős település Nógrád megyében. Idén már harmadik alkalommal pályázott arra, hogy az elhasznált kisbuszukat le tudják cserélni. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy ezt önerőből egy átlag magyar település nem tudja megoldani. A jármű komplex segítséget nyújt a falunak, hiszen a betegeket ezzel szállítják a szomszédos településre (körzeti orvos nincs Kisbá- gyonban), idős embereknek segítik a bevásárlást. Jelenleg nem is tudják elképzelni, hogy mivel tudnák helyettesíteni ezt a szolgáltatást, mivel néhány embernek szinte létérdeke ez a fajta támogatás. Ezek a tények nem hatották meg a pályázat elbírálóit és idén már harmadszor utasították el a település pályázatát. Azt be kell ismernem, hogy az elutasító levélben legalább biztosították az önkormányzatot arról, „a tárca nagyra értékeli azt a munkát, amelyet az Önök szervezete végez.” Nem tudom, hogy mit gondolnak majd a kisbá- gyoniak, amikor a végképp használhatatlan kisbuszuk mellett állva olvassák az önök együtt érző sorait. Nem hiszem, hogy túlságosan lelkesíteni fogja őket. Tisztelt Miniszter Úr! Ezúton kérdezem, hogy tud-e segíteni a kisbágyoniaknak buszuk beszerzésében? Tudja-e ön, hogy a nógrádi kisfalvakban az emberek életkörülményei inkább a Balkánhoz közelítenek?” (A miniszter válaszát a későbbiekben közöljük.) Új alapokon a gépkocsik kömyezetvizsgálata A közlekedési eszközök komoly környezetszennyezést okoznak világszerte. Érthető tehát az a törekvés, hogy minden lehetséges eszközzel csökkentsék a gépjárművek által kibocsátott környezetszennyező anyagok mennyiségét. Ezek a törekvések azonban csak akkor vezethetnek eredményre, ha az állami szerepvállalás mellett a gépjármű-tulajdonosok is megteszik a magukét. Minden gépjárművezetőnek arra kell törekedni, hogy járműve megfeleljen mindazoknak az előírásoknak, amely az üzemeltetésre vonatkozik. A forgalombiztonsági követelményeknek éppúgy, mint a környezetvédelmi követelményeknek. Ez utóbbi esetében például a szeptember 1-jén életbe lépett 18/2001. (V.23.) sz., három minisztérium együttes rendelete, amely hatálytalanította az 1991-es rendelkezést. Ezzel kapcsolatban kértünk információt a Nógrád Megyei Közlekedési Felügyeletnél, ahol Szomszéd József jármű-felügyeleti osztályvezető adott tájékoztatást.- Nem rendeletmódosításról van szó, hanem új rendeletről - emelte ki az osztályvezető -, amely teljesen új alapokra helyezte a gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatát és az ellenőrzését. Az új rendeletben alapvető változás, hogy a gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatához kapcsolódó vizsgálati technológia, valamint az érvényességi idő a motorkonstrukciótól függ. Tehát attól, hogy hagyományos Ottó rendszerű motorról, dízelmotorról van-e szó, vagy pedig a legkorszerűbb szabályozott keverékképzéses motorról. Tehát a motorkonstrukció határozza meg a környezetvédelmi vizsgálati technológiát, az ehhez rendelhető műszerparkot és azt is, hogy alkalmas járműmotor esetén mennyi az érvényességi ideje. Mindezeket a gyár által előírt adatok alapján kell végezni és ezt kell produkálni. A környezetvédelmi felülvizsgálatot a közlekedési felügyelet által kijelölt vizsgálóhelyek végzik. Ezek javítóipari szolgáltatást végző műhelyek, amelyek a feltételek megléte esetén felhatalmazást kapnak arra, hogy ezeket a vizsgálatokat elvégezzék. A közlekedési felügyeleten értekezleten ismertették a jogszabályt a vizsgálóhelyek vezetőivel, s megbeszélték a konkrét teendőket. A közlekedési hatóság szakemberei pedig szeptemberben személyesen is felkeresik azt a mintegy negyven vizsgálóhelyet, ahol környezetvédelmi felülvizsgálatot végeznek. Azt is megtudtuk, hogy amíg egy hagyományos Ottó motornál csupán a szénmonoxidot kell mérni, egy korszerű, szabályozott keverékképzésű motort vizsgálatánál négy értéket szükséges vizsgálni. A szénmonoxidot, a széndioxidot, a szénhidrogént és az oxigént és az ebből számított lambda értéket. Ez bonyolultabb műszereket és munkát követel. A vizsgálati díjat is ennek megfelelően szabták meg. Az egyszerűbb műszerezettséget igénylő járművek esetében, például a hagyományos kétütemű motoroknál 2500 forint a díj, a korszerű, bonyolultabb motorok esetében már 4500 forint. Más esetekben ettől magasabb is lehet. A tavalyi környezetvédelmi vizsgálati adatok alapján a megyében felülvizsgált 31 687 benzinüzemű gépjárműből 3299 darab volt a korszerű motor, ami mintegy tíz- százalékos arányt jelent. Az összes benzinüzemű járműből a megyében 30 százalékra tehető a korszerű motorok aránya. A megyében több olyan felülvizsgáló hely működik, amelyek képesek a legkorszerűbb gépjárműveket is megvizsgálni. A jogszabály előírása szerint 2002. január 1-jétől a környezetvédelmi vizsgálaton résztvevő gépjármű-tulajdonos teljesen új környezetvédelmi igazolólapot fog kapni, a forgalmi rendszámra pedig olyan plakett kerül, amely mutatja a motor konstrukcióját. A kétütemű motoros gépjármű és a hagyományos dízelmotoros piros plakettet kap. A hagyományos Ottó motoros gépkocsi sárga, a csökkentett szennyezésű gépkocsi kék, míg a korszerű környezetbarát motoros gépkocsi zöld plakettet. Ez egyben mutatja a vizsgálat érvényességi idejét is, ami ugyancsak változik. A nem korszerű motorok környezetvédelmi vizsgálatának érvényességi ideje egy év, a korszerű motoros gépjárművek pedig a koruknak megfelelően kapják az érvényesség idejét. A színes plakettekkel történő megkülönböztetést ugyancsak környezetvédelmi okok teszik szükségessé. Különösen nagy városokban lehet ennek jelentősége, amikor a környezetszennyezés mértéke megkövetelheti a forgalom korlátozását. S ilyenkor nyilván a környezetszennyezőbb jelzésű gépkocsikat átmeneti időre kitiltják a forgalomból. HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET 3100 Salgótarján, Klapka Gy. út 1. (Fő tér). Telefon: (32) 521-230, 521-233 Telefax: (32)317-288 Az új pénzintézeti üzletházban folytatódik akciónk! A Háromkő Takarékszövetkezet Egyedi számlabetétjét az új székhelyén és a teljes fiókhálózatában az alábbi kedvező feltételekkel ajánlja ügyfelei figyelmébe: • időtartama: 2001. július 9-től visszavonásig • névre szóló • lejárata 3 hónap • fix kamatozású, a kamat a lekötési időszak alatt nem változik: 100 000 Ft-tól 500 000 Ft-ig évi 9,4% (EBKM: 9,53%) 500 000 Ft-tól 1 000 000 Ft-ig évi 9,5% (EBKM: 9,63%) 1 000 000 Ft felett évi 9,7% (EBKM: 9,83%) • A Háromkő Takarékszövetkezet teljes hálózatában elérhető: Bag, Petőfi út 14. Buják, Felszabadulás út 10. Héhalom, Petőfi út 7. Kálló, Ráíkóczi út 3. Bátonyterenye, Ózdi út 47. Kazár, Hunyadi út 6. Mátraterenye, Kossuth út 191 Cered, Petőfi út 1. Karancslapujtő, Rákóczi út 66 Litke, Kossuth út 18. Salgótaiján, Klapka Gy. út 1. (Fő tér) Vanyarc, Veres P. út 54. 28/504-020 32/488-088 32/482-148 32/477-014 32/355-708 32/341-439 32/362-308 32/406-177 32/447-321 32/453-115 32/521-248 32/484-400 Együtt tovább, jövet-menet j Háromkő Takarékszövetkezet ’