Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)

2001-09-29 / 227. szám

LUA-V ÉT LíCi Ll/LCALLIí A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 20°L szeptember 29., szombat | Gyöngyházgomb „páncélszekrényben” MÉM ötéit Több szempontból is sajátos volt az évadkezdés Salgótarján­ban. Először is azért, mert - mint korábban már megírtuk - kivétel nélkül valamennyi bérlet elkelt, úgyhogy a nyitóelőadásra még pótszékek is kerültek a József At­tila Művelődési Központ színháztermébe. Újdonság volt az is, hogy Korill Ferenc intézményigazgató köszöntötte a nézőket, megköszönte, hogy érdeklődésükkel kitüntetik, él­tetik e művészeti ágat a városban. Elmondta, hogy a színé­szek is érzik a közönség szeretetét, hozzáértését és szívesen jönnek ide vendégszerepelni. A harmadik különlegesség akár már szakmainak is nevezhető: a Ruttkai Éva nevét vise­lő társulat először járt Nógrád megye székhelyén. Mindenki gyanús... Az ügyvédi iroda alkalmazottai (Bálint Antónia, Czvetkó Sándor, Geszty Glória, Rák Kati) és a (önök (Cs. Németh Lajos) ___________________fotó: p. tóth László A kulturális örökség napjai Rétságon S az érdekességek sora ezzel még nem zárult le, hiszen egyedi­nek mondható a bemutatott darab műfaja is. Megszoktuk ugyanis, hogy ha krimit látunk, akkor az együtt jár az izgalommal, némi borzongással, mint ahogyan a ko­média fogalmához a jókedv, a ne­vetés társul természetes módon. De mi van akkor, ha a vélt, illetve valós gyilkosságok közepette is el­sősorban mosolygunk, sőt kaca­gunk, semmint izgatottan tördel­nénk a kezünket? A válasz egysze­rű: Poplewel-Thomas „A hölgy fe­cseg és nyomoz” című darabja ese­tében krimikomédiát látunk, amelyben az utóbbi kap lényege­sen nagyobb hangsúlyt. Ugyanis a Rocher ügyvédi irodában „megfor­duló” és eltűnő igazi és álhulla csak apropó ahhoz, hogy az ott dolgozó, „be nem áll a szája” tele­fonos-kisasszony mintegy „meg­valósítsa önmagát”, azaz kibonta­koztathassa nemcsak szószátyár- ságát, élénk fantáziáját, hanem a környezetében történő események alakulására felettébb kíváncsi ter­mészetét, nyomozói hajlamait is. A szövevényes - végered­ményben féltékenységi sokszög ­ügy nemcsak nehezen követhető, de meglehetősen döcögős ütemű is, nem elég frappáns végkimene­telű egy vérbeli krimihez, nincs igazi csattanója, így a figyelem szinte teljes mértékben a plety­kás, keverő-kavaró hölgyre össz­pontosul. Ez mindenképpen így lenne a szövegkönyv szerint, de különösen így van, ha sikerül egy olyan energikus, dinamikus sze­replőt találni Alice Postic megsze­mélyesítésére, mint amilyennek Esztergályos Cecília mutatkozik. Ahogy mondani szokás: ezt a fi­gurát neki találták ki. A kiváló szí­nésznő Alice bőrében kamatoz­tatni tudja jó poentírozó és mimi­kái készségét éppúgy, mint mesz- sze átlagon felüli mozgáskultúrá­ját. Számos megnyilvánulása - amüyen szívósan őrzi például az egyik bűnjelet a „páncélszek­rényben”, azaz egy gyöngyház­gombot a melltartójában, aho­gyan kihegyezi, variálja a szelle­mes bemondásokat - de össztel­jesítménye is joggal arat sikert, ezért volt felesleges a tapsrend­ben még „rátennie egy lapáttal”. Egy kedélyesen elegáns meghaj­lás jobban illett volna művészi rangjához. (A személyiségéből viszont ez következik...) A darab valamennyi szereplője kis túlzással azért van, hogy Alice-nek legyen módja velük be­szédbe elegyedni, helyzetüket, sorsukat nem mindig akaratuk szerint befolyásolni. Henri Grandin rendőrfelügyelőt - aki­hez, mint kiderül Alice-t ifjúkori szerelem is fűzte - Dózsa László formálja meg, a joggal féltékeny ügyvéd figuráját Cs. Németh La­jos, a mutatós, de kikapós felesé­gét, Clarát Rák Kati alakítja meg­bízhatóan. Jó volt színpadon látni a nemrégen még televíziós gyer­mekszínészt, Kovács Róbertét Maximin „kisrendőrként”. Az iga­zi meglepetést azonban a Brunner Márta helyett beugró egykori szépségkirálynő, a „tévés meteorológus”, majd „Lottós- how”-vezető Bálint Antónia szol­gáltatta egyáltalán azzal, hogy mint színésznőt láttuk viszont. Szinte hibátlan alakjából, bájos megjelenéséből és abból, hogy - mindennek tudatában van - még semmi sem következik színházi jövőjére vonatkozóan. A „majdnem egyszereplős” da­rabot Nagy Miklós rendezte, nagy- jában-egészében Alice kisasszony szándéka szerint. CS. B. A nyugat-nógrádi kisváros művelődési központja csatla­kozott ahhoz az országos kez­deményezéshez, amelynek célja az volt, hogy nyüjanak meg egy hét végére a nagykö­zönség előtt is azok az épüle­tek, építészeti emlékek, ame­lyek nem, vagy csak korláto­zottan látogathatók. Bár Rétság nincs abban a sze­rencsés helyzetben, hogy bővében lenne műemlék épületeknek, mégis sikerrel zárult a kezdemé­nyezés. Bemutatták ugyanis az egykoron önálló községi ranggal bíró, ám ez évben épp egy évszá­zada Rétsághoz csatolt Puszta- szántón álló Kovács-kúriát. _A helybeliek közül sokan emlékez­nek még rá, hogy a XIX. század elején épült, s hajdan szép parkkal és apró tavacskával büszkélkedő kastély sorsa az elmúlt rendszer­Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár nagyszabású ünnepi koncertet rendez októ­ber 2-án, kedden 1630 órától a zenei világnap alkalmából. Köszöntőt mond: dr. Horváth- né Győri Magdolna, a Gagarin Ál­talános Iskola igazgatója. Az est ben szinte megpecsételődött. Volt benne állami gazdasági központ, ipari üzem, majd birkaistálló is. Már a műemlékvédő szakemberek is lemondtak róla, mikor a drégely- palánki Szondi Ipari Szövetkezet megvásárolta és régi pompájában építette újjá. Még berendezésében is arra törekedett, hogy lehetőleg a kúria hangulatához illő tárgyakkal, bútorokká ékesítse fel. A rétsági római katolikus temp­lom ez alkalommal szintén nem csupán a hívők látogatását fogadta. Miután Rétság a századok folya­mán szinte végig a váci püspökség, illetve a káptalan birtokához tarto­zott, a falu valamennyi történése érintette az egyház történetét is. A szép számmal megjelent közön­ség egy előadást hallgatott meg a település ebbéli érdekességeiről, majd közösen megtekintették a közelmúltban megnyílt helytörté- neü kiállítást. v.j. háziasszonya: Patakiné Kemer Edit. A műsorban közreműködik: a Gagarin Általános Iskola kóru­sa, a Kodály Zoltán Általános Is­kola kórusa, Oláh Zsolt (ének), a pedagóguskórus, az adventista kamarakórus és kamarazenekar, Sóvári Zsuzsanna (fuvola). Akkor ki nyomoz itt a rendőr (Kovács Róbert), vagy a telefonoskisasszony (Esztergályos Cecília)? Ipoly Eurorégió Szabadegyetem Az Ipoly Eurorégió Szabadegyetem 2001-es programjának egyik fő célja a résztvevők felkészítése az európai integráci­ós, egységesítési folyamatok megismerésére, az „európai egyesült államok megteremtése” gondolat elfogadására. Ennek megfelelően nemzeti, nemzetközi és társadalmi szempont­ból a magyar-szlovák kapcsolatoknak kiemelt jelentőségük van. A szabadegyetem idei negyedik kurzusa e hét végén a szlovákiai Sel­mecbányán tanácskozik illetve megismeri a hely egykori és mai szel­lemi értékeit. Ünnepi hangverseny a zenei világnapon „Az ember tragédiája” és az agresszió Alsósztregován tartják a márcias 15-i bemutató olvasópróbáját A politikai viharok lezárulása után javában folynak az új Nemzeti Színház nyitóelőadásának előkészületei. „Az ember tragédiájáról” eleddig csak a rendező és az általa felkért 3 fő­szereplő nevét lehetet tudni, mostanra azonban már összeállt az alkotógárda és kész a koncepció. Az első olvasópróbát né­hány nap múlva az alsósztregovai Madách-kúriában tartják. Szikora János rendezővel, Telihay Péter dramaturggal és Márta István zeneszerzővel beszélgettünk. Arany okleveles „Cseppek” Balassagyarmati kis színjátszók nagy sikere Kisebb szenzációnak számított tavaly, hogy a Weöres Sán­dor színjátszó-találkozó megyei és területi döntőjét meg­nyerte a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola 2/b osztályának „Cseppek” színjátszó csapata.- Érződik-e még a politikai vita, és hatással van-e az önök munká­jára? Sz. J.: - Nem, ezek a politikai felhangok, amelyek a darab meg­választását és a felkérésemet kísér­ték, lecsengőben vannak, Hál' Is­tennek egyre inkább őszinte ér­deklődés övezi a munkánkat. Egy­re inkább a műről és a szándéka­inkról van szó.- Milyen lesz hát „Tragédia” ? Sz. J.: - Nagyon nehéz néhány frappáns mondatban összefoglalni azt a hihetetlen irodalmi és gondo­lati monstrumot, amit e néven is­merünk. Ráadásul, ha még ehhez hozzáveszem azt a több száz éves irodalmi, tudományos és színházi előéletet is, ami a március 15-i, új bemutatót megelőzi, akkor való­ban elmondhatjuk, hogy egy olyan hatalmas nagy nemzeti kul­turális totemről van szó, aminek az újrafogalmazása mindig hihetetlen nehézségeket rejt magában. A leg­nagyobb, hogy szabad-e még egy­általán elővenni, van-e róla érvé­nyes gondolatunk, elképzelésünk és hogy, ha mondjuk például fiatal gimnazisták beülnek a nézőtérre, akkor ők vajon ásítozva fognak le­fordulni a székről a második felvo­nás után, vagy pedig elcsodálkoz­nak azon, hogy ez a Madách-mű ilyen fantasztikus!? Mi persze ez utóbbit szeretnénk. Meggyőződé­sem, hogy amikor Madách 1859- ben leült az oroszlánbarlangjában, Alsósztregován és elkezdte ezt a fantasztikus művet, akkor hihetet­len politikai események zajlottak le a közvetlen közelében. Még egy kéznyujtásnyira volt a reformkor hatalmas szellemi áramlata és len­dülete. Aztán ott volt a szabadság- harc, a küzdelem leverésének óriá­si témája, s ahogy a diktatúra bele- szivárgott mindennapjaiba... Ilyen fantasztikus politikai helyzetben mondta azt Madách, hogy álljunk meg, nem erről van szó! Nem ar­ról, hogy Habsburgok, vagy nem Habsburgok! Mindent elölről kell kezdeni... És ő megpróbálta... Szeptember 11-e óta, amikor a re­pülők becsapódtak New-Yorkban a Vüágkereskedelmi Központ tor­nyaiba, egyre jobban érezzük és mi művészek talán még inkább, hogy talán nekünk is azt kellene mondani, hogy: álljunk meg, min­dent elölről kell kezdeni! Mindent újra kell gondolni és mindenre, amire azt hittük, hogy evidens, ar­ra új válaszokat kei keresni. Ma­dách műve ilyen és mi ezt fogjuk megkísérelni.- Dramaturgiai jelentősége is van talán annak, hogy éppen Alsósztregovám mennek és ott kez­dik az olvasópróbát. T. P.: - Inkább csak szimboli­kus jelentősége van. Illetve annyi, hogy Madách előtt tisztelgünk ott, ahol mindenki elfér és hátranyúlva meg fogja tudni érinteni a dolgozó- szoba falát.- Mit keres a zene ebben a da­rabban? M. I.: - Ez elsősorban rendezői kérdés. Ha Szikora János úgy gon­dolta, hogy zene kell ehhez a da­rabhoz, nyilván ennek megvannak az indokai. Nyilván ő is tudta, hogy én több esetben komponál1 tam zenét a „Tragédiá”-hoz. Ez egy izgalmas utazás lesz...- Von valami komoly váltás a koncepcióban a terrortámadások óta? Sz. J.: - Ez az eseménysorozat - amely bár ne következett volna be - azt erősítette, hogy jó irányba in­dultunk el. Hogy vissza kell menni az alapokhoz és újra fel kell tenni azokat a kérdéseket, amelyek talán triviálisak. Hogy mi dolgunk a vüá- gon? Van-e értelme az emberi lát­nék, az ember munkájának? Mik a szabadságnak, az egyén és a társa­dalom szabadságának a körvona­lai, a lehetőségei, mik a dimenziói? És ezek az alapkérdések. Az ame­rikai tragédia bizonyos vonásokat kétségtelenül felnagyított. Például lehetetlen ma már úgy olvasni, vagy nem észrevenni, sokkal na­gyobb jelentőséget tulajdonítva neki, hogy Madách kivétel nélkül minden egyes színébe bekompo­nált valami agresszív cselekedetet, valami értelmetlen agressziót. A Balassagyarmaton megrende­zett megyei döntőn a zsűri a legna­gyobb elismerés hangján nyilatko­zott az első osztályokból verbuvá­lódott kis színjátszók szemet és lel­ket gyönyörködtető bemutatójá­ról. Az általános iskolás színjátszó csoportok között kivívott első hely azt is jelentette, hogy a „dózsás” csöppségek képviselték Nógrád megyét a Vácon megrendezett te­rületi döntőn. A Pajorhé Molnár Magdolna osztályfőnök és Tátrai Judit tanárnők által felkészített csoport a váci területi döntőn bu­dapesti és Pest megyei általános is­kolás színjátszó csoportokkal ke­rült megmérettetésre. A „Csep­pek”, folytatva a Dózsa iskola szín­játszó hagyományárnak sikereit, a területi döntőt is megnyerték, az őket elkísérő szülők és a felkészítő tanárok nagy örömére. Az arany oklevél minősítés alapján vehettek részt az országos gálán, amelyet a közelmúltban rendeztek meg Bu­dapesten a Marczibányi téri műve­lődési központban. Ezen az országos döntőn hu­szonegy diák színjátszó csoport lé­pett fel, köztük tizenöt éves gyere­kek, akik komoly produkcióval mutatkoztak be. A báassagyarma- ti „Cseppek” színjátszó csoportot a huszonnyolcas létszámú 2/b osz­tályból tizenkilenc tanuló alkotja és a gyerekek szerkesztett műsort mutattak be vásári versekből, az­zal a címmel, hogy „Én elmentem a vásárra...” A mulattató tartalmú verseket gyors mozgásos játékkal adták elő. Volt benne piaci jelenet, amelyben Benkő Péter azután ér­deklődött, hogy a komája hová megy a vá­sárba. Aver­ses összeállí­tásban jól mozgott a színpadon a „Cseppek” csapata, köztük Mol­nár Dávid, Csillik Edi­na, Laczó Barbara, Józsa Gergő, Dobsonyi Dorottya, Já­noska Ber­nadett és a többiek. A zsűri is értékelte, hogy a heti egy tánc- és drámaszakköri órán tanultakat jól elsajátították a másodikos gyerekek, akik szép, érthető magyar beszéddel és len­dületes, játékosan felfogott bemu­tatóval örvendeztették meg a kö­zönséget is. Az arany okleveles minősítés mellé jutalomként kapták, hogy teljes ellátással részt vehetnek egy tapasztalatcsereként is szolgáló ki­ránduláson. Már készülnek a Weöres Sándor színjátszó-találko­zó jövő év tavaszán sorra kerülő megyei vetélkedőjére, amelyen új műsorral jelennek meg. Pajomé Molnár Magdolna osztályfőnök örül tanítványai sikerének és azt mondja, hogy látható és érzékel­hető a színpad világába betanuló gyerekeken a magabiztos viselke­dés, a beszéd- és mozgáskultúra fejlődése, amely kihat az eredmé­nyes tanulásukra és mindennapi életükre. Solti Miklósáé igazgató, a Dózsa György Általános Iskolá­ban folyó magas színvonalú peda­gógiai munka egyik elismerése­ként tartja számon a „Cseppek” csapatának országos sikerét, amely mögött a felkészítő pedagó­gusok lelkiismeretes, áldozatos munkája áll. A 2/b osztály színját­szói legközelebb december 22-én lépnek színpadra, a Dózsa iskola háromnapos hagyományőrző ren­dezvényén. SZABÓ ENDRE A szó több ertelmeben is aranyosak a Dózsa 2./b osztályosai... ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom