Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)
2001-09-28 / 226. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2001. SZEPTEMBER 28., PÉNTEK Balassagyarmatról a triatlon Mekkájába Szász Viktor már Hawaiin készül élete nagy versenyére Szász Viktor titkos álma, hogy a hawaii versenyen eddigi legjobb időeredményét teljesítse Nógrád megyéből eddig csak nagyon kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy teljesítették a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km futásból álló ironman távot. Most október 6-án viszont egy balassagyarmati fiatalembernek, Szász Viktornak arra is lehetősége lesz, hogy a világ legnevesebb tri- atlonversenyén, a Hawaii Ironmanen induljon és teljesítse is azt. Kona szigetén már minden készen áll arra, hogy pár nap múlva kezdetét vegye a huszonnegyedik vasemberviadal, a nem hivatalos világbajnokság. Míg legelső alkalommal (1978-ban) tizenöten vágtak neki a teljesen új „passziónak”, mostanában pontosan ennek a százszorosában maximálták a rendezők a versenyzők létszámát, s mivel évenként mintegy ötvenezren szeretnék megvalósítani önmagukat a legendás erőpróbán, csak a 20 kvalifikációs verseny legjobbjai, néhány szabadkártyás, no meg a szerencse kegyeltjei nyernek jogot az indulásra. Szász Viktor utóbbinak, azaz szerencséjének köszönheti^ indulási jogát, az 50 Egyesült Államokon kívüli kisorsolt között volt a neve. Amint azt a Vitalitás 25 éves versenyzője - aki szeptember 19 óta már a helyszínen van - még az indulás előtt elmondotta, élete ötödik teljes távú versenyén elsősorban a cél- baérést tűzte ki célul (eddig még soha nem adott föl versenyt), de szeretné, ha sikerülne megdön- tenie a hawaii verseny első győztesének, egy helyi taxisofőrnek az idejét (11:47 óra). A hosszú és alapos itthoni felkészülése alatt kikérte neves hazai vasembereink véleményét is, így remélhetőleg sokat használ majd a hawaii „veterán”, Kropkó Péter tanácsai. Legnevesebb tri- atlétánk volt már ötödik és hetedik is a világ legnehezebb és legpatinásabb viadalán, s természetesen most is ott lesz. Amikor Kona kietlen, de mégis csodálatos fekete lávamezőin verseny közben hazánk fiai remélhetőleg „összefutnak”, Viktornak ez minden bizonnyal lendületet, erőt és kitartást ad ahhoz, hogy ő is sikeres hawaii vasember lehessen. _________________________________3ATIS . .. . Öt párosból négy pontszerző Autósport, CBA Rallye, Esztergom Esztergom és környéke adott otthont az elmúlt hét végén a rali harmadosztály soron következő viadalának. A rali első és másodosztályú versenyekről a közönség által már jól ismert pályákon nem csak a másodpercekkel, de az esővel, a felázott pályával és egymással egyaránt folyta a küzdelem. Az aszfaltos Lábatlan - Bajna szakasz a gyorsaságával és a szinte korcsolyapályára emlékeztető „tapadási” viszonyaival, míg a murvás Strázsahegy az elképesztően gödrös és mély talajával szedte áldozatait a versenyzőpárosok közül. el. A Váci Autó SE színeit képviselő, de balassagyarmati Szimán Szabolcs, Bocsa Gábor kettős az A1 kategóriás Trabanttal a strázsahegyi gyorsaságin végig jobb hátsó defekttel autózva három másodperccel maradt le a dobogóról, így ők a negyedik helyen végeztek. Csak egy az „áldozatok” közül: a rendkívül tapasztalt, Rally I-es licenccel rendelkező Bubor Zoltán rommázúzta egy fán a néhány napja Salgótarján Fő terén is bemutatott Audi S2- est. A versenyen 130 induló rajtolt el, de a célba csak 75 páros ért be. Ez egyértelműen mutatja a pályák és az esős időjárás okozta nehézségeket. A nógrádi versenyzők ismét jól szerepeltek ezen a viadalon is. A rengeteg műszaki probléma ellenére mindannyian eredményesen, egy kivétellel mind pontszerző helyen befejezték a versenyt. Két differenciálmű és egy teleszkópcsere, több defektes kerék, szögletesre autózott felnik, leszakadt, deformálódott kartervédők és néhány ronggyá szakadt gumi - röviden így összegezhetők a műszaki problémák, azaz eny- nyi került a veszteséglistára. A VAZ-Gáz SE színeiből induló négy páros közül a Bozó Barnabás, Miklós Szabolcs páros a H3 kategóriában második lett, Bene Ferenc, Majcher Zsolt duó a H2 kategóriában harmadikként ért célba. Kovács Lóránt, jobbján Angyal Gáborral a Hl kategóriában hatodikként haladt át a célon, míg ifj. Kerék György és Mravik Judit a Wartburg-moto- ros Trabanttal ugyancsak a Hl kategóriában a 18. helyet csípte Ifjabb Kerék György Traburgja végigbírta az autógyilkos pályákat Bene Ferencék a dobogó legalsó fokára állhatták fel kategóriájukban Olimpiáról itthon és külföldön A kormány már kinyilvánította szándékát azzal a pályázattal kapcsolatban, amely a 2012-es olimpia budapesti megrendezésére vonatkozik, és ugyanezt megteheti még az őszi ülésszaka során az Országgyűlés is. Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter, az Olimpiai Pályázatelőkészítő Bizottság (OPEB) elnöke csütörtöki, társelnökökkel tartott összejövetelén, október 19-re hívta össze soron következő ülésüket.- Demszky Gábor főpolgármesterrel, Schmitt Pállal, a MOB elnökével, Nébald Rudolffal, a Fogyatékosok Nemzeti Sport- szövetségének elnökével és T. Mészáros Andrással, a Pest Megyei Közgyűlés elnökével teljes egyetértésre jutottunk annak a határozattervezetnek a szövegét illetően, amely az OPEB legközelebbi ülése elé, majd a kormányhoz kerül, hogy beterjesz- sze a parlament elé jóváhagyásra - mondta Deutsch Tamás. A széles nyilvánosság is értesülhet a pályázat előkészítésének időszerű részleteiről, miután a jövő héttől hozzáférhetőek lesznek az információk a www.budapest2012.hu című internetes oldalon. ★ * * Többféle megközelítésből foglalkozott Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a 2008-as olimpiát követő játékok lehetséges helyszínével. Rogge elemezte, milyen esélyei vannak Afrikának:- Bár nagyon remélem, hogy egyszer találkozhatnak a világ legjobb sportolói ezen a kontinensen is, de egyelőre erre még várni kell. Egy olimpia megrendezéséhez 4-5 milliárd dolláros befektetésre van szükség, legalább hat olyan stadionra, mint amit most Tuniszban építettek és amely, tudomásom szerint, egyedülálló Afrikában. Emellett biztosítani kell legalább 35 ezer első osztályú szálláshelyet. Ugyanezen a honlapon Rogge foglalkozott Párizs 2012-es esélyeivel is:- Párizsnak ismét pályázni kellene, hiszen a történelem már sokszor bebizonyította, hogy a második próbálkozás általában sikeres. De tisztában kell lenni azzal, hogy nagy lesz a konkurencia: erősnek tűnik Németország, Anglia, Oroszország, Spanyolország és Olaszország, s persze számolni kell a tengerentúliakkal is. SPORTTURMIX FOCIVAL ÜNNEPELNEK Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola egykori és mai tanulói futballal is köszöntik az ünnepet. A ma délután az iskola melletti salakos kispályán megrendezendő villámtornán pályára lép az SBTC öregfiúk-csapata is. A valamikori Stécé- sztároknak az iskola 1966-ban érettségizett hallgatóiból ösz- szeállított old boys-csapat és a jelenlegi diákokból összeállított együttes próbál meg borsot törni az orra alá. SZUPER A FAKÓBAN Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Calgary Flames az edzőtábor végéhez közeledve a tartalék együttesbe, az AHL-ben érdekelt Saint Johnba küldte vissza a kapus Szuper Leventét. Szuper nem csalódott a döntés miatt, sőt, kifejezetten örült, hogy közel három hetet tölthetett a profiligás Calgarynál, s egyórányi hálóőrködés alatt nem kapott gólt. KÉT AUSZI SÉRÜLT A kétszeres aranyérmes (1993,1995) ausztrál férficsapat bukott az antwerpeni pályake- rékpáros-világbajnokság üldö- zéses versenyének selejtezőjében. A baleset során Mark Renshaw eltörte a kulcscsontját, egyik társa pedig beütötte a fejét. A szabályok ugyan biztosítanak egy javítási lehetőséget, de az ausztrálok valószínűleg búcsúra kényszerülnek, mert nem tudják pótolni a sérülteket. ÚJABB HALASZTÁS November 25-én rendezik meg Pekingben a John Ruiz - Evander Holyfield nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnoki címmérkőzést. A találkozót eredetileg augusztus 5-re tervezték, de Ruiz nyaksérülése miatt október 6-a lett az új időpont, ám mosz a bokája fáj a Boksz Világszövetség (WBÁ) Puerto Rico-i bajnokának. ÜRES A „MOTORVÁROS” Indianapolisban csütörtökön . még semmi sem utalt arra, hogy három nap múlva itt lesz a Forma-1-es Amerikai Nagydij: a város még mindig az Egyesült Államokat ért terrortámadások hatása alatt áll. A szokásos zsi- bongásnak, karneváli hangulatnak nyoma sincs. Az éttermek, ahol máskor napokkal előre kell asztalt foglalni, konganak az ürességtől. A szervezők mélyen áruk alatt kínálják a belépőket, s a szállodák is kedvezményekkel próbálják becsalogatni a vendégeket Komoly mezőnyben lettek elsők a serdülő Sasok Kosárlabda, Szert Sándor nemzetközi regionális fiú utánpótlástoma, Salgótarján A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség az elmúlt hét végén rendezte meg az első Szert Sándor regionális fiú utánpótlás kosárlabdatornát. A versenyen két korcsoportban hat csapat - köztük egy-egy szlovák és lengyel gárda - mérte össze tudását, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tornacsarnokában. A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetséget a térség gazdasági gondjai, valamint az utánpótlás biztosításának szükségessége arra ösztönözte, hogy feladatait, versenyrendszerét a régióban való gondolkodás jellemezze. Ennek első lépése volt a most megrendezett esemény, amelyen két korcsoportban, három nemzet, hat utánpótlásgárdája versengett az első alkalommal kiírt Szert Sándor regionális fiú utánpótlás kosárlabdatorna serlegéért. A kadettek mezőnyében az együttesek oda-visszavágó rendszerben döntötték el a helyezések sorsát, míg a serdülőknél a két elődöntőt, a bronzmérkőzés, illetve a döntő követte. A fiatalabbaknál végül az egriek diadalmaskodtak, a serdülőknél pedig a KNC- Fekete Sasok jóvoltából hazai győzelem született. A csapatok érem és oklevél díjazásban részesültek, az edzők és a verseny támogatói pedig a megyei kosárlabda szövetség emlékplakettjeit vehették át. A szervezők részéről id. Szarvas József, a Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke elmondta, hogy elsősorban a régión belüli hazai, illetve külföldi együttesek számára - Eger, Miskolc, Salgótarján, Besztercebánya, Losonc, Gliwice stb. - szeretnének versenyzési lehetőséget biztosítani ezzel a kezdeményezéssel. Terveik között szerepel a lehetőségekhez képest, a korosztályok és a részt vevő gárdák számának növelése, így jövőre például gyermekcsapatokkal bővülhet a résztvevők köre.- A szervezők nevében szeretnék köszönetét mondani az Ifjúsági és Sportminisztériumnak, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a Nógrád Megyei Sportigazgatóságnak, a Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetségnek, valamint az SVT-Wamslernek, hogy támogatták az esemény létrehozását - tette hozzá id. Szarvas József. - Jövőre Salgótarján várossá nyilvánításának nyolcvanadik évfordulójának tiszteletére szeretnénk egy nagyobb szabású tornát rendezni, amelyre ismét várjuk a mostani résztvevőket. KADETT Egri Neumann Kok Sí - KNC-Fekete Sasok 150-20 (31-6,42-4,41-6,36-4). Vezette: Kiss G„ Orbay. Legjobb dobók: Fenyvesi 39, Papp 24, Dongó 22, ill. Müller 10. KNC-Fekete Sasok - Egri Neumann KOK SÍ 17-184 (11-48,2-42,2-44, 2-50). Vezette: Deák, Grosch. Ld.: Müller 6, ill. Papp 49, Dongó 32, Fenyvesi 20. Végeredmény: 1. Egri Neumann KOK Sí, 2. KNC-Fekete Sasok. Különdíjak. Legtöbb pontot dobó játékos: Papp Tamás (Egri Neumann KOK Sí). Legjobb irányító: Müller András (KNC- Fekete Sasok). SERDÜLŐ Elődöntő: KNC-Fekete Sasok - Egri Kok Sportiskola 55-37 (21-3, 14-8, 16-15, 4-11). Vezette: Tóth P„ Grosch. Ld.: Maiina 9, Zsivera 8, Klepej 7, ill. Szántósi 10, Bartuska 8. Banska Bystrica - Gliwice 25-63 (6-27, 7-9, 10-18, 2-9). Vezette: Orbay, Grosch. Ld.: Mikula 10, ill. Telega 21, Klimunt 9, Doboszynki 9. 3. helyért: Egri Kok Sportiskola - Banska Bystrica 43-20 (12-7, 3-5, 16-4, 12-4). Vezette: Kiss G., Balogh T. Ld.: Kismárton 14, Farkas 9, ill. Dusek 10. Döntő: Gliwice - KNC-Fekete Sasok 43-64 (10-18, 7-15, 14-18, 12-13). Vezette: Deák, Orbay. Ld.: Telega 9, ill. Tari 18, Maiina 14, Klepej 11. Végeredmény: 1. KNCFekete Sasok, 2. Gliwice, 3. Egri Kok Sportiskola, 4. Banska Bystrica. Különdíjak. Legtöbb pontot dobó játékos: R. Telega (Gliwice). Legjobb irányító: Maiina Tamás (KNC-Fekete Sasok). * * * E hét végén újabb rangos utánpótlás-esemény helyszíne lesz Salgótarján, ugyanis az országos serdülőbajnokság észak-magyarországi régiójának első fordulóját rendezik szombaton, a Madách Imre Gimnáziumban. A reggel kilenc órakor kezdődő tornán a házigazda KNC-Fekete Sasok mellett, a Misi-MEAFC, a Tiszaújváros és az Egri Balassi csapatai vesznek részt.