Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)

2001-09-03 / 204. szám

2001. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ LÁTÓHATÁR Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal Magyar főpandúr a balkáni szervezett bűnözés elleni fronton Fejezetek dr. Bánfi Ferenc rendőrtábornok hétköznapjaiból (4.)- Mindig csak hivatalos utakra utazik, vagy megengedhet magá­nak élményszerző látogatásokat is?- A hivatalos útjaim során, ha van rá alkalmam, mindig megra­gadom, hogy az adott ország kul­túrájával közelebbi ismeretségbe kerüljek. Korábbi tanulmányai­mat összehasonlítsam a tényleges helyzettel. Persze ez néha a naivi­tásom révén csalódást is okoz, mert amikor annak idején én Mona Lisa képét megláttam a mű­vészettörténeti tankönyvemben, akkor elhatároztam, hogy egyszer ezt mindenképpen meg akarom nézni. Teljesen téves képzeteim voltak, s amikor megláttam a Mona Lisát Párizsban, akkor én bizony csalódott voltam, mert egészen mást vártam, nem egy kis, a laikusnak semmitmondó képet. Aztán rá kellett jönnöm, hogy mások azok az ideák, ame­lyeket könyvekből ismerünk meg és mások azok a tapasztalatok, amelyeket közvetlenül szerzünk. Ezért van az, hogy más mondjuk Isztambulban megnézni a Hagia Sofiát belülről és más végigsétálni az évezredes falak között és szív­ni azt a levegőt. Végigtekinteni en­nek a templomnak a történetét, az építészeti stílusában gyönyörköd­ni. Arra mindig figyelek, bár nem mindig sikerül, hogy ha lehet, ha csak egy órát vagy fél órát szentel­jek arra is, hogy egy kicsit köze­lebbi ismereteim is legyenek. Per­sze voltak olyan alkalmak, ami­kor Macedóniában jártam a kö­zelmúltban két alkalommal, hogy arra sem volt lehetőségem, hogy három percet sétáljak az utcán. Ezt is tudomásul kell venni.- Ön egy javakorabeli férfias al­kat, akire még felfigyelnek a höl­gyek. Megkérdezhetem-e, hogy ön milyennek látja a világnak abban a részében a hölgyeket, ahová a sorsa szólította?- Beszélhetünk erről, mert ter­mészetesen hűséget fogadtam és nem vakságot. így aztán nyitott szemmel járok az utcákon. Mint mindenütt a világban vannak na­gyon szép nők. Talán a legszebb nőket, ha szabad ilyet monda­nom, Grúziában láttam. Ahol egyébként Tbilisziben ötven ma­gyar család is él. Nagyon érdekes, hogy a jelenlegi grúz belügymi­niszter személyi titkára egy rend­őr ezredes megszólított tökéletes magyarsággal, s azt mondta: Tá­bornok úr, öröm nekem hallani itt Tbilisziben a magyar szót. Az egy dolog ezredes, mondtam neki, de árulja el, hogy jutott ön a magyar nyelv birtokába? Tábornok úr, az én édesanyám magyar. S az én igazi hazám Magyarország. S amikor nekem honvágyam van - bár az illető Grúziában nőtt fel - akkor mondom a miniszter úr­nak, hogy küldjön el valami meg­bízatással Magyarországra. Igaz, ez nem a Balkán, hanem a Kauká­zus, de mégis csak egyfajta gon­dolkodásmódot mutat. Nos, vele beszélgettem a nőkről. Mondtam neki, hogy nagyon szépek a nők. Azt válaszolta, hogy ez így igaz, de ennek az az oka, hogy soldéle nép keveredett. Ebből a kevere­désből származnak a grúz nők nagyon szép és finom arcvonásai. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a legszebbek a magyar nők, s a legeslegszebb nő az én feleségem.- Amint tapasztalni, tábornok úr fogyott, amióta nem találkoz­tunk. Úgy emlékszem ön nagyon szereti a finom ételeket és az dalo­kat sem veti meg. Milyen a balká­ni étebk és italok választéka, ho­gyan tud eUenállni az érzékeinek?- Őszintén be kell vallanom, hogy én is azt gondoltam, amit nagyon sok honfitársunk, hogy a magyaros vendéglátásnál nincs jobb. Senki nem vetekedhet ve­lünk vendéglátásban. Most közel egy év tapasztalatával azt kell, hogy mondjam, fantasztikus ven­déglátók részben a balkáni orszá­gok népei, részben a távolabbiak is. Grúziában kiváló a konyak. A hivatalos ebéd négy óra hosszáig tart. Mondtam is, hogy ez inkább kínvallatás, mint ebéd, valami csodálatos ízek kavalkádja. A Ka­ukázusból a Balkánra érkezve, Romániában két kedvencem van, az egyik egy leves, a román neve a csorba de burta, ez a pacalleves. Fantasztikus íze van. Es van egy bárányspecialitás. A bárányborda egy picit meg van füstölve és ros­ton előfűszerezést, pácolást köve­tően sütik. Ezt nem lehet elmesél­ni, ezt meg kell kóstolni. Szinte ki­vétel nélkül említhetem az összes sajtot az egész térségben. így az­tán tényleg mindennapos küzdel­met kell vívnom azért, hogy a formám és a testsúlyom az éssze­rű határok között maradjon. Na­gyon finomak a bolgár borok, de Romániában is nagyon jó boro­kat lehet kapni. A zenei kultúra, a folklór erősen hat a mai életre is. Bármiféle rendezvény elkép­zelhetetlen zene nélkül. És ha ze­ne van, akkor tánc is van. Köny- nyen oldódnak fel ebben a han­gulatban az emberek. Nincs az a vonakodás, mint amely nálunk tapasztalható. Egyszerűen csak az érzéseiknek engednek szabad utat. Persze ez akkor jó, ha tánc­ról van szó, akkor viszont nem, ha haragszanak.- Előfordul-e az életében olyan, hogy akad egy fél nap szabadideje, s olyankor mivel üti agyon az időt?- Igen, van ilyen. Mivel a csalá­dom minden tagjával nem tudok találkozni, mert nem élnek velem Bukarestben, így aztán kirándulni indulok. Vagy a feleségemmel, vagy pedig barátokkal közösen. S amiről nem beszéltünk, Erdély, amelyről korábban elsősorban az olvasmányaim révén szereztem ismereteket. Csodálatos járni azo­kon a tájakon, beszélni az oda va­ló emberekkel, megkóstolni az ott honos ízeket, ételeket. Nagyon könnyű eltölteni az időt. Nekem a kedvenc városom Brassó.- Miért?- Nagyon nehéz megmondani. Amikor először jártam Brassóban a főtéren, a tradicionális öreg köz­pontban, akkor valami különleges hangulatát éreztem meg ennek a városnak. S nemigen van olyan hónap, hogy ne térjek vissza, ha csak egy napra, vagy szűk hét vé­gére is. Brassó egy merőben más város, mint amilyet Romániában eddig megismertem. Leginkább Balassagyarmathoz tudnám ha­sonlítani. Brassó is Balassagyar­mathoz hasonló polgárias város, nagyon szép főtérrel, sétálóutcá­val, ahol végigsétálva lehet török fagylaltot enni, vagy hagyomá­nyos román jeges fagylaltot, amit néhány éve még Magyarországon is lehetett kapni. Tetszik a hangu­lata, a Fekete templom, s számos más magyar vonatkozása.- A rendőr tábornok nem politi­zál, s ebben megegyeztünk. Még­is, amikor Erdélyben jár, magya­rokkal beszél, mit érez olyankor?- Magyarországnak a minden­kori határai soha nem szabtak, nem szabhattak, s nem is fognak határt szabni a magyarság azonos­ság tudatának. A magyarság érzé­sének. Én azt gondolom, hogy az ott élő magyarok, az Erdélyben élő magyarság attól még lehet nagyon jó polgára Romániának, hogy tud­ja, hogy a kultúráját, a tradícióit, a nyelvét és az érzéseit tekintve ho­vá tartozik és honnan jött. Hogyan került oda. Ennek a két dolognak lehet és kell is békében élnie. Te­hát amikor én Erdélyben járok, s magyar beszédet hallok, akkor ne­kem nem jut eszembe, hogy most Romániában vagyok vagy Ma­gyarországon. Egyszerűen ugyan­olyan magyar embert látok a part­nereimben, a társaságomban, mint bárki más, bárhol a világon. És nincs nosztalgiám. Már beszél­tünk a nosztalgiáról és én azt gon­dolom, hogy felelősen gondolko­dó magyar embernek nincsenek nosztalgiái. Nagyon világos az, amit én egyszerű emberként, nem rendőrtábornokként, szeretnék. Szeretnék abban biztos lenni, hogy magyar hangot hallhatunk-e Erdélyben kétszáz év múlva is, szeretnék abban biztos lenni, hogy a magyar kultúra hagyomá­nyait és örökségét kétszáz év múl­va is láthatjuk. Minthogy szeret­nék abban is biztos lenni, hogy Békés megyében Méhkeréken - én Sarkadon voltam rendőrkapi­tány - kétszáz év múlva román beszédet lehet hallani, hogy Méh­keréken lesz román folklór és kul­túra és lesz román önkormányzat. Én azt gondolom, hogy ezek az ér­zések egy békés kikötőbe csilla­podhatnak vagy kerülhetnek rév­be az Európai Unió bővülésével. Mert az egységes Európában nem lesz jelentősége a hagyományos értelemben vett határoknak. Ne­künk nem falakat kell építenünk, falakat kell lebontanunk és az el­múlt tíz év során azon dolgoztunk - nemcsak Magyarország hanem Románia és más országok is - hogy lebontsuk azokat a falakat, amiket mi építettünk magunk kö­ré. Nem hiszem, hogy bárki is sze­retné össze tömi magát, vagy a né­pét, nemzetét a saját maga épített korlátokon és falakon. A béke megőrzése mindennél fontosabb mindenki számára Európában és a régióban. És én azt hiszem, meg­van minden lehetőség erre és jó úton is járunk, amikor egy hosszú távú békés együtt és nem egymás mellett élésen gondolkodunk.- Köszönjük a beszélgetést ________________________PÁDÁR ANDRÁS (Vége) Egy több országra kiterjedő kábítószer-ellenes akció előkészítése. Balról jobbra: Dr. Alexandru Jónás, Donald Klopfel, az USA DEA kábítószer-ellenes hivatalának képviselője és dr. Bánfi Ferenc ■ Egy önfeledt szabadidős pillanat a brassói Poinán A két nép, a két ország viszonyát tükrözte Interjú Csáky Pállal, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettesével Szent István napján a szlovákiai Apátújfaluban Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese avatta fel Ist­ván király szobrát, amely Jámbor László helyi polgármester szorgalmazására készült el. A kilencszáz éves magyar falu nevezetes eseményén jelen volt Bauer Edit, a szlovák kor­mány államtitkára, a térség számos polgármestere, polgára. A Szilárdffy Zoltán, plébános által celebrált szentmise utáni szoboravatón Csáky Pál ünnepi beszédében kiemelte, hogy István király apátújfalui szobra a reményt akarja sugározni ezen a földön. Van esély arra, hogy az Ipoly vidékén élő nép is szembenézzen a megpróbáltatásokkal és reménnyel lehes­sen egy szebb jövő iránt. A térség lehetőségei is szóba kerül­tek a Csáky Pállal készült interjúban.- A miniszterelnök-helyettes úr még 1998-ban az ipolybalogi ma­gyar nyelvű iskola fennállásának ötvenedik évfordulóján azt mond­ta, hogy szeretné, ha a Duna és az Ipoly hidjai újra felépülnének. Bi­zonyára örömmel tölti el, hogy az Esztergom-Párkány közötti híd már áll.- Az ember ha kormánytag, ak­kor számos kihívásnak kell meg­felelnie, számos megpróbáltatást kell elviselnie, de azért vannak örömteli pillanatai is. Ezzel a jobb kezemmel írtam alá a szlovák kormányprogramban azt, hogy Esztergom és Párkány között a híd épüljön újjá és tessék meg­nézni, újjáépült. Több magyaror­szági barátommal, Surján László képviselő úrral arról is beszélget­tünk, hogy mit lehet tenni az Ipoly hídjainak felújítása érdeké­ben. Elkészült egy rövid hatásta­nulmány, ami azt mutatja, hogy ebben a kérdésben is léphetünk, lépnünk kell. Úgy gondolom, 2002-ben lenne egy olyan esély, hogy bekerülne ez a csomag a ha­táron átívelő Phare együttműkö­dési csomagba. Úgy néz ki, hogy a magyar kormány részéről van erre hajlandóság és én nagyon örülnék neki. Most óvatos leszek, talán két év múlva ezt a beszélge­tést már az egyik épülő hídon tud­nánk folytatni.- Ennek nagyon örülnének az Ipoly mentén élők, mert például a Hugyag és Ipolyvarbó közötti híd lerombolása óta ötven kilóméért kell utazni, hogy egymáshoz eljus­sanak. Egy új híd nagyszerű dolog lenne, de a mindennapi problé­mák azt talán megelőzik. Ezek kö­zé tartozik, hogy a Magyar Koalí­ció Pártja komoly harcot vív célki­tűzései megvalósításáért.- így van! Nagyon sajnálom és igazán nem gondoltam volna 1998-ban, hogy pártunk és ez a kormánykoalíció, maga a kor­mány is ilyen szerencsétlen hely­zetbe jut. Én most a kormány­ülésről jöttem, ahol a pénzügymi­niszter bejelentette, hogy ha ezek az adótörvények, amelyeket ma megszavaztunk olyan formában valósulnak meg, mint a kormány­ban, akkor lemond. Nagyon szé­les ez a kormánykoalíció és saj­nos a közigazgatási reformterve­zet, amelyet elfogadott a szlovák parlament a szlovák kormány el­lenében - szeretném ezt hangsú­lyozni - az számunkra teljesség­gel elfogadhatatlan. Én most épp azon gondolkodtam Bauer Edit államtitkár asszonnyal, hogy mi az a két változat, ami jöhet ez­után. Az egyik talán az utóvéd­harcok rövid távon, a másik egy káosz Szlovákiában. Mindezek ellenére azonban azt mondom, hogy már középtávon fenntar­tom azt, amit 1998-ban Ipolybalogon mondtam. Úgy gondolom, hogy ennek a régió­nak van esélye és a mi esélyünk alapja lényegében Magyarország. A megerősödő, felemelkedő Ma­gyarország. Biztos vagyok benne, hogy az a potenciális hatás, ami Magyarországról kisugárzik, majd az egész régióra, Szlovákiá­ra is éreztetni fogja hatását. Eb­ben a régióban öt éven belül ér­ték lesz magyarul beszélni, mert azokkal a regionális szervezetek­kel, amelyek Magyarországon vertek tanyát, azokkal szót tud majd érteni. Úgy gondolom, hogy megnő majd a magyar kultúra, egyáltalán a magyar kulturális miliőhöz való tartozás súlya, esé­lye, presztízse. Nem vagyok meg­alapozatlanul optimista. Szerin­tem előbb vagy utóbb ez a régió is fel fog emelkedni. Gazdasági érdekek is fűződnek ehhez és biztos vagyok benne, hogy ebben a magyarság a Kárpát-medencé­ben nagyon fontos szerepet fog játszani. Magyarország jó köz­ponti helyen van és ez a jó geopo­litikai helyzet most végre az elkö­vetkezendő évtizedek horizontjá­ban pozitívan fog számunkra ka­matozni.- A Szbvák Köztársaság mi­niszterelnök-helyettesekét 2001. augusztus 20-án Magyarországon és a szbvákiai Apátújfaluban is- Szent István-szobrot avatott. Gon- dobm ez nagyon örömteli aktus vöd az ön számára?- Igen. Ez egy nagyon örömteli nap. A nagymarosi polgármester és az alpolgármester, valamint Harrach Péter miniszter úr régi jó barátom és meghívtak István és Gizella szobrának felavatására. Örömmel tettem eleget a meghí­vásnak, de utána vissza kellett mennem Pozsonyba a kormány­ülésre és onnan ide utaznom Apátújfaluba. A kormányülés egyéb pontjait elszalasztottam azért, mert erről a vidékről szár­mazom és tudom, hogy ennek a népnek is gerincre, megtartó erő­re van szüksége. Megmondom önnek, hogy én öt évvel ezelőtt sem mertem volna azt gondolni, hogy ezen a földön itt, amely lé­nyegében az én szülőföldem is Szent István-szobor lesz. Mert ez egy értékrendet, reményt hordoz, ez egy kisugárzó erő lesz majd az elkövetkezendőkben is. Ezért kel­lett a szlovák kormány ülését a háttérbe helyezni az itteni rendez­vények mellett és nagyon örülök, hogy itt lehettem, mert egy fel­emelő, valóban bensőséges ün­nepség volt.- Még 1998-ban Ipolybalogon azt mondta, szeretné, ha elsőnek az Esztergom-Párkány közötti híd épülne meg és azon szeretne az el­sők között átmenni- Örömmel jelenthetem, hogy ez megtörtént. Nagy öröm szá­momra valóban az, hogy 1991- ben én voltam az első, aki Brüsz- szelben egy vegyes bizottsági ülé­sen javasoltam az Európa Parla­ment egyik illetékes bizottságá­nak, kerüljön be a jegyzőkönyv­be az, hogy ezzel az Eszter­gom-Párkány közötti híddal, va­lamit tenni kell. Mint említettem, a kormányprogramba saját kezű­leg írtam be és mivel a régió fej­lesztéséért is felelős vagyok, sike­rült azokat a pénzeket is megsze­rezni, amelyek ezt célozzák. Re­mélem, hogy a költségvetés tár­gyalásakor újabb harmincmillió koronát sikerül a határon átnyúló együttműködésre becsomagol­nunk. Ez azt jelentené, hogy nem csupán az egyezményeket írjuk alá és nem csupán deklarációkat mondunk, hanem pénz is lesz re­mélhetőleg ezekre a célokra. Eb­ből szeretném én az Ipoly hídját is valahogy megoldani a közeljö­vőben. Én az Ipolyban tanultam meg úszni. Számomra az Ipoly nem elválasztó, hanem összekö­tő folyó volt. Máig emlékszem ar­ra, amikor gyermekkoromban édesapám lement a vasárnapi nagymise után az Ipoly-partra és a Balassagyarmat-Kiskóváron élő öccse szintén megtette ezt. Meg­beszélték, hogy délután kettőkor nálad, vagy nálam leszünk. Gye­rekként nem értettem, hogy ez mit jelent és ez azt jelentette, hogy akinél találkoztak akkor, amikor ez az ötvenes-hatvanas években tiltott dolog volt ám, az vitte a bort és a sós süteményt. Ki­ültek az Ipoly partjára egy szál fürdőruhában és szocialista ha­tárőr legyen a talpán, aki megálla­pította volna, hogy az illető pol­gár kicsoda. Elbeszélgettek, majd elköszöntek egymástól és így mentek haza. Tehát számomra az Ipoly azt is jelenti, hogy össze­kötötte a családunkat is. | - Mindez azt is jelképezi, hogy a barátság fontos.- A barátság is fontos és az együvé tartozás is fontos. Mert le­het, hogy valamikor, valamilyen urak, valamilyen megfontolások alapján határokat, piros vonala­kat rajzoltak fölénk, vagy kö­zénk, de ezt mi nem fogadhatjuk el. Számunkra az a fontos, amit benn hordozunk. Úgy gondolom, hogy a magyar együttérzés, az egy nemzethez való tartozás ér­zése sokkal erősebb annál, mint­sem valamilyen stratégák, vala­milyen elferdült elképzeléseit megvalósítsuk, vagy elfogadjuk. Úgy gondolom, hogy ez a jövő is. Nagyon remélem, hogy a pár­kány-esztergomi híd lesz az első fecske és követi a többi. Valóban azt hiszem, hogy ez a két híd- csonk, amely ott állt a két ország között, szimbólum volt és a véle­ményem szerint a két nép, a két ország viszonyát is visszatükröz­te és ez valóban a mi szé­gyenünk. Ez elsősorban a volt csehszlovák állam és a volt szlovák állam szégyene volt és örülök, hogy sikerült eltávolítani. SZABÓ ENDRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom