Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)
2001-09-13 / 213. szám
2001. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal kész a vész, leáll a fociliga...” Többféleképpen, mégis ugyanúgy regált a világ sportközvéleménye a keddi New York i és washingtoni terrorcselekményekre. A sport- rendezvények nagy része félbeszakadt vagy elmaradt, a megtartott eseményeken pedig gyászszünettel emlékeztek meg a merényletekben elhunytakról. Az egyes sportágak nemzetközi vezetése külön- külön döntött az események beszüntetéséről vagy folytatásáról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig szerdáig nem foglalt állást e kérdésben. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség válságstábja Sepp Blatter elnök vezetésével már szerdán este döntést hozott A hét második felében több vb-selejtezőre kerülne sor Ázsiában, s csütörtökön kezdődne Trinidad és Tobagóban a 17 éven aluliak világbajnoksága. Ezen az eseményen az Egyesült Államok válogatottja is indulna, de erősen kétséges, hogy a tragédiát követően is vállalja a szereplést A FIFA részvétét fejezte ki a csapat játékosainak és vezetőinek, illetve az amerikai szövetségnek. Nagyon megrázott a szörnyű hír, hiszen az időm jó részét repülőkön töltöm - mondta ade- laide-i otthonában a 20 éves klasszis. Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Los Angeles Kings szomorúan tudatta: két tehetségkutató munkatársa veszett oda a manhattani légi terrorakcióban. Gamet „Ace” Bailey és Mark Bavis azon az eltérített Boston-Los Angeles járaton tartózkodott, amely a WTC székházba csapódott. A Dinamó Kijev és a Borussia Dortmund kedden még lejátszotta BL-összecsapását (2-2), a szerdai meccsek azonban elmaradtak. Idehaza megrendezik a labdarúgó NB I 9. fordulójának hét végi összecsapásait F0Tó: epa Elmaradt a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai nyolc mérkőzése, valamint az UEFA Kupa csütörtöki 43 összecsapása, köztük Girondins Bordeaux - Debrecen találkozó. A hajdúságiakat útközben értesítették, s a Löki busza azonnal vissza is fordult. A módosított időpontokról napokon belül, a nemzetközi biztonsági helyzet alapos vizsgálatát követően határoznak. Birgit Fischer, hétszeres olimpiai bajnok német kajakos az amerikai terrortámadásra való tekintettel elhalasztotta búcsúpartiját. A német kajaksztár szombaton, Mannheimben szándékozott ünnepséget rendezni, hivatalossá téve visszavonulását.- Ilyen tragikus körülmények között nincs kedvem ünnepelni - mondta Fischer. - Szerintem az lenne a helyes, ha ezen a héten minden nagyobb sportesemény és tömegrendezvény elmaradna. A német kézilabda Bundesligában szereplő SG Willstätt/Schutterwald vezetőségének három tagja is életét veszítette kedden. A klub menedzsere szerint hárman az egyesület szponzorai közül - a BCT Technology Rt. vezetői - a World Trade Centernek ütközött gépen lelték halálukat. A csapat emiatt elhalasztotta a szerda esti, ThSV Eisenach elleni bajnoki mérkőzését. A Német Kézilabda Szövetség is elhalasztotta a többi szerdai találkozót. Az Egyesült Államok légterének lezárása előtti utolsó ausztrál géppel tért haza Lleyton Hewitt, a vasárnap befejeződött amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open győztese.- A borzalmas terrorakciók természetesen háttérbe szorítják a sikeremet. Remekül ment a játék New York-ban, de az életben vannak fontosabb dolgok is.- Évekig játszottam együtt Edmontonban Ace-szel, és mélyen lesújtott a halála. Nagyon fog hiányozni - mondta egykori csapattársáról az NHL legnagyobb sztárja, Wayne Gretzky. A támadások ellenére nem szakítják félbe az Egyesült Államokban és Brazíliában zajló nemzetközi tenisztornákat. Á 140 ezer dollár összdíjazású hawaii versenyen kedden a tragikus események miatt egyetlen mérkőzésre sem került sor, de szerdán már következett a folytatás, ahol Kuti Kis Rita ellenfele a selejtezőből érkező Hegedűs Adrienn volt a főtábla 1. fordulójában. A 625 ezer dollár összdíjazású salvadori férfi és női viadalon annyi a változás a korábbiakhoz képest, hogy alaposan megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Megrendezik az autós CART- sorozat 16. futamát, a German 500 elnevezésű viadalt is. Joe Heitzner, az amerikai CÁRT autós bajnokság elnöke sajtótájékoztatóján közölte, hogy szigorú biztonsági intézkedések között kerül sor a lausitzringi futamra. Egyelőre nem tudni, hogy a New Yorkot és Washingtont ért terrortámadás milyen hatással lesz a két hét múlva (szeptember 26-29.) esedékes kötött- és szabadfogású, illetve női birkózó világbajnokságra. Az eseménynek az eredeti tervek szerint a New York-ban éppen az összeomlott World Trade Center közelében lévő Madison Square Garden adna otthont.- Kapcsolatban állunk a nemzetközi szövetséggel, de egyelőre a FILA nem döntött. A magam részéről ugyanakkor nehezen tudom elképzelni, hogy két héttel a tragédia után New York fogadja a világ valamennyi birkózóját - mondta Gáspár Tamás, a magyar szövetség alelnöke. Jelen pillanatban még azt sem tudni, hogy hétfőn elutazik-e a magyar csapat, de a repülőjegyeket egyelőre nem mondták le. A vb két hivatalos szállodája egyébként szintén a terrorista támadás helyszínének közelében található. Lothar Matthäus, az osztrák első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Rapid Wien világhírű vezetőedzője egyelőre képtelen a munkájára koncentrálni, barátnője ugyanis New Yorkban tanul. A németek 150-szeres válogatott világbajnoka megpróbált telefonon kapcsolatot létesíteni a színművészetet hallgató Maren Müller-Wohlfahrttal.- Szerencsére tudtunk beszélni, így egy kicsit megnyugodtam - mondta Matthäus. - Barátnőm jól van, de ő is állította, hogy borzalmas hangulat uralkodik a városban. Engem is mélységesen lesújtott a tragédia. Egyelőre nem érzek magamban annyi erőt, hogy csak a labdarúgásra koncentráljak. Szerintem sem a sportolókat, sem a szurkolókat nem érdekli jelen helyzetben a futball - jelentette ki az exsztárból lett szakvezető, aki játszott az amerikai NewYork/New Jersey MetroStars csapatában is. Angliában megrendezik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi mérkőzéseit, s ugyanez a helyzet a magyar NB I-gyel is. A hivatalos hazai állásfoglalás szerint sor kerül a 9. forduló péntektől vasárnapig esedékes hat mérkőzésére, s valamennyi találkozón egyperces gyászszünetet tartanak. Németországban a Bajor Labdarúgó Szövetség határozata szerint szerdán és csütörtökön valamennyi tartományi szintű mérkőzést elhalasztják, míg a hét végi összecsapások lebonyolítása bizonytalan. ÖSSZEÁLLÍTOTTA; ANDÓ ÁKOS Salt Lake City: lesz olimpia A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében az amerikai terrortámadások ellenére Salt Lake Cityben rendezik meg 2002. februárjában a téli ohmpiát (ezen részt vesz a salgótarjáni sífutó, Bekecs Zsuzsa is). Erről Thomas Bach, a NOB német alelnöke adott hivatalos tájékoztatást, miután megbeszélést folytatott Jacques Rogge elnökkel.- A NOB szolidaritást vállal az amerikai néppel - mondta Bach. - Mostani határozatunkkal is azt demonstráljuk, hogy nem hajiunk meg az erőszak előtt. Bekecs és Papp a legjobb Biatlon, nyári országos bajnokság, Galyatető Az elmúlt hét végére tűzte ki a Magyar Sí Szövetség a nyári biatlon országos bajnokságát, az erőpróbának azonban csupán a felét, a hosszabb távú, hatkilométeres számait tudták megrendezni, a sprintversenyeket a zuBekecs Zsuzsa ■ letékesei közölték velük, hogy pénzhiány miatt nem utazhatnak a jövő hét végén megrendezendő lengyelországi világbajnokságra. Később ugyan elhárulni látszottak az anyagi akadályok, akPapp Ildikó ____________•_______■ ■ h ogó eső miatt későbbre halasztották. A salgótarjániak ezúttal is kiválóan szerepeltek. A felnőttek között Bekecs Zsuzsa esélyeshez méltó remek futással szerezte meg a bajnoki címet (7 lőhibával), míg klubtársa, Papp Ildikó a junioroknál diadalmaskodott (8 lőhibával). Edzőik Máié Csaba és Földi Kornélia. Az ifjúsági korú Ráduly Dóra ezüstérmes, Oravecz Ferenc pedig negyedik helyezett lett. A bajnoki címnek érthetően örülő két tarjám hölgy jókedve azonban nem tartott sokáig, ugyanis - hiába a hosszú idő óta tartó célirányos felkészülés és a remélhető siker - a szövetség ilkor viszont kiderült, hogy nincsenek rendben a fegyverek kiviteli engedélyei, s azt már nem is lehet elintézni a hátralévő rövid idő alatt, de az is lehet, hogy valami más ok miatt nem utazhatnak a korábbi döntés ellenére a salgótarjáni Petőfi DSE legjobbjai a vébére. Elképzelhető, hogy a Magyar Sí Szövetség most már csak a pénteken Siófokon kezdődő síroller világkupára tud koncentrálni... A siófoki versenyen egyébként ugyancsak lesz salgótarjáni, a sokoldalú Bekecs Zsuzsa mellett Bogár Edina képviseli a nógrádi sízőket. E. A. Fradi-siker Héhalomban Labdarúgás, barátságos mérkőzés Héhalom - Ferencváros junior 0-6 (0-4) Héhalom, 150 néző, vezette: Kiss Gy. Héhalom: Molnár - Berki, Lőrincz, Podobén, Horváth Z. - Jakus, Bencsik, Juhász, Mlinárcsek - Fekete Sz., Bogár. Edző: Szilágyi Albert. Ferencváros: Szerovai - Takács, Sallai, Rajnai, Varga - Nagy, Földvári, Janetka, Teket - Alex M„ Kuznyecov. Cs.: Szabó (kapus), Kütsön, Alen M., Géczi. Edző: Vépi Péter. GL: Kuznyecov (5), Földvári. Az első fél órában jól tartották magukat a hazaiak, hiszen ekkor még 0-0-ra állt a mérkőzés. Ezután a vendégek nagyobb tudása, és erőnléte meghozta az NB I-es' junior csapat góljait. A mérkőzés a zord időjárás ellenére jól szolgálta a labdarúgás népszerűsítését, és segítette a két csapat bajnoki találkozóra való felkészülését. Hidegrázásos „bemelegítés” Atlétika, serdülő Budapest Bajnokság és nemzetközi junior verseny Médiasztárok négy keréken? Autósport, Salgó Autós Show, Salgótarján Javában folyik a szervezők háttérmunkája a szombati, salgótarjáni autós show előtt, amikoris az ország és Nógrád megye legjobb kezű pilótái adnak egymásnak randevút a belvárosban kialakítandó szlalompályán. A röpke nyári vakációt követően gőzerővel indult az őszi versenyszezon az atlétáknál, és megyénk mindhárom szakosztálya azonnal kihasználta a serdülő Budapest Bajnokság, illetve a vele párhuzamosan megrendezett meghívásos nemzetközi junior viadal lehetőségét. A kétnapos versengésre sajnos a szeles, hideg, nyirkos, esetenként esős időjárás rányomta bélyegét (ez meg is látszott néhány időeredményen), ráadásul a Budapest Bajnokság díjkiosztójánál a rendezők nem vehették figyelembe a mieink eredményét. A közeljövő országos bajnokságai előtt azonban jó felkészülési és rutinszerzési lehetőség nyílt atlétáink számára. SERDÜLŐ BUDAPEST BAJNOKSÁG 80 m, 13 éves fiúk: 2. Fűrész Márton 11.01 mp. 80 m gátfutás, 14 éves lányok: 2. Tillmann Tímea 13.9 mp. 1000 m akadályfutás, 14 éves fiúk: 2. Kusicza Zoltán 3:11.02 perc. 800 m, 14 éves lányok: 2. Tillmann Tímea 2:32.1 perc (mindannyian Vitalitás Balassagyarmat). 2000 m, 13 éves lányok: 3. Koós Diána 7:55.2 perc. 3000 m, 15 éves fiúk: 1. Nágel Tamás 9:42.6 perc (mindketten Salgótarjáni Atlétikai Club). Kalapácsvetés, 14 éves fiúk: 1. Fenyvesi Tamás 36.49 m. 15 éves fiúk: 1. Bozány Gábor 48.74 m (mindketten Vitalitás). MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI JUNIOR VERSENY 400 m, lányok: 1. Molnár Nikoletta (Garancia Salgótarján) 1:04.2 perc. 800 m, fiúk: 3. Kovács Ákos (Vitalitás) 2:02.1 perc. 1500 m, lányok: 2. Bene Judit 5:11.2 perc. Fiúk: 3. Gólyán Péter 4:42.6 perc (mindketten Garancia). 1000 m akadály: 1. Fekete Norbert 3:28.1 perc (Garancia). 3000 m, lányok: 2. Papp Ildikó 11:00.8 perc. Fiúk: 1.Pelyhe Dániel 9:16.8 perc (mindketten SAC). SATIS A nap autó-kiállítással kezdődik, s több kuriózumot is szerettek volna Salgótarján Fő terére csábítani a D&D produkció, valamint a Salgó Coral Rallye Team tagjai. A világ- és magyar bajnok oroszlán, ifjabb Tóth Jánosék Peugeot 206 WRC-je sajnos összetört a legutóbbi Európa-bajnoki futamon, helyette csak egy élethű replika viríthat majd. Ugyancsak hiányozni fog Bénik Balázs Toyota Corolla WRC-je, amely az elmúlt hét végi bajnoki futamon lehelte ki a lelkét, de egy replikát Bénik is elhoz, ráadásul csapatfőnöke segítségével egy Sós-féle Suzukival rajthoz is tud állni a versenyen. A szervezők szerették volna, ha az MNASZ-elnök Ferjáncz Attila elhozza régi autói közül mondjuk a Renault 8 Gordinit vagy az R12- est. Sajnos azonban ezek az autók nem Ferjánczéi, azt azonban elmondta: talán el tudja hozni Renault Mégane Maxiját egy bécsi kiállításról. A meghívottak tehát minden követ megmozgatnak a közönség maximális kiszolgálása érdekében. A ralikrosszozó Bubor Zoltán, illetve Határ István például inkább feladja a szombati máriapó- csi ob-futamot, csak hogy kiállhasson a jövő évi Salgó Rallyeért... Kőváry Barna pedig ugyan összetörte Pécsett Trabantját, de megígérte: inkább nem alszik, de ösz- szeszögeli zöld járművét. A média benzingőzöseit is várják a megyeszékhelyre, Dávid Sándor (ml), Gajdos Tamás (tv2), Pataky Tibor (RTL Klub) és Réz Gábor (Duna TV) mellett szeretnék, ha 1992 után ismét Palik László és Héder Barna, azaz a Hungaroring Rt. két vezetője lenne az előfutó. Most már csak a közönség kiállása kell, hiszen minél többen látogatnak ki szombat kora délután a főutca mellé, annál nagyobb segítséget tudnak nyújtani. A szervezők azonban felhívják mindenki figyelmét, hogy az autósport veszélyes, s a meghozott óvintézkedések csak akkor érnek majd valamit, ha fegyelmezetten be is tartják azokat... a.á.