Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)
2001-09-13 / 213. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN ÉS TÉRSÉGE 2001. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Szeptemberi rásegítés Az iskolás gyermekeket nevelő családoknak kedvez a sóshar- tyáni önkormányzati képviselő- testület néhány napja meghozott döntése a tanévkezdési támogatásokról. A faluvezetés úgy határozott, hogy az általános iskolát helyben járó nyolcvankét diák tankönyveinek teljes árát fizeti. Azok a kortársaik, akik más településen tanulnak, négyezer forint támogatásban részesülnek. A középiskolásoknak hatezer, a felsőfokú intézmények hallgatóinak kilencezer forintot adnak. Plusz két csatlakozó Ebben az évben indult a Bursa Hungarica elnevezésű felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat második fordulója, amely a szociálisan rászoruló hallgatóknak nyújt segítséget. Az ösztöndíjrendszerhez Szilaspogony és Cered is csatlakozott, s ennek megfelelően hirdette meg a pályázatot főiskolások, egyetemisták részére. Egy-egy sikeres pályázó három forrásból is támogatáshoz juthat, ugyanis elnyerheti a helyi, a megyei önkormányzat illetve az illetékes minisztérium támogatását is. A „Nótaszó”-val emlékezni és emlékeztetni akarnak Három évtized telt el az óta, hogy a megyeszékhely közepén terpeszkedő Pécskő utcai cigánytelepet felszámolták - emlékezett Csik Károly, a Magyar Független Cigányfórum salgótarjáni elnöke. Már csak az emlékezet, meg a fotósok, festők, grafikusok által készített alkotásokon láthatók az akkori állapotok. A minden komfortot nélkülöző düledező putrik, a meztelenül játszó gyerekek, a kóbor ebek. Szerencsére ez már a múlté. A cigánytelep helyét modern, összkomfortos házak, oktatási intézmények, parkok foglalták el. Az egykori lakók új házakba költöztek, de számosán elhagyták a várost is. Annak idején, amikor szanálták a telepet több fiatal tehetséges cigányzenész a fővárosba költözött a szüleivel. Ott folytatták az életet, tanultak, kamatoztatták tehetségüket, családot alapítottak, karriert értek el. Csík Károly elmondja, hogy az egykori cigánytelepi lakosok közül az itthon maradottak leszármazottai is többségében becsülettel dolgoztak - amíg volt munkahelyük - igyekeztek konfliktusok nélkül beilleszkedni a város életébe. Az utóbbi évek azonban nem kedveznek a romáknak, hiszen a legfontosabb elérhetetlen számukra - a munka. Az az értékteremtő munka, amelynek révén gyarapodhatnának anyagilag, s ennek következtében szellemileg is. Ez pedig tovább erősíthetné a lelassult beilleszkedést és a köztük lévő bűnöző személyek cselekedete miatt megtépázott roma becsület visz- szaszerzését. A Csík vezette független cigányfórum nemrégiben rendkívüli elnökségi ülést tartott, s egyebek között olyan határozatot hozott, hogy szeptember 15-én „Nótaszó” jótékonysági emlékkoncertet rendez. Az emlékkoncert rendezésére jó alkalmat nyújt a cigánytelep harminc éve történt megszűnése, vagyis az emlékezés. A keserves múltra akarják emlékeztetni véreiket, s fel akarják eleveníteni a város lakóinak emlékeiben is a cigánydombot. S mi sem természetesebb, hogy erre a koncertre azokat a romákat hívják meg előadónak, akik részben innen, erről a dombról indultak el, tehetségük és szorgalmuk révén országos hírnevet szereztek. Az innen számlázottak gyerekei, unokái ma is híres, népszerű zenészek, előadó- vag$ alkotóművészek. Bizonyítékát adva annak, hogy a roma származás nem állhatja útját a feltörekvő adottság és tehetség kibontakozásának, ha az párosul a szorgalommal és az erős akarattal. A szervezők nagyon remélik, hogy a salgótarjáni sportcsarnokban szombaton este 19 órakor nagyon sokan kíváncsian lesznek a Nótaszóra. Elsősorban azok, akik szeretik a cigányzenét, amely évszázadokra visszanyúló folklórra támaszkodik. Kíváncsiak az amatőr cigány festők alkotásaira, amelyeket a helyszínen rendezett tárlaton tekinthetnek meg. Az emlékezés és emlékez- tetés mellett van ennek a rendezvénynek egy másik fontos célja, ami nem más, mint az anyagi nehézségekkel küzdő Magyar Független Cigányfórum működésének támogatása. Ám mielőtt bárki is a könnyű pénzszerzés vádjával illetné őket el kell mondani, hogy a cigányfórumban tömörült romák saját maguk is minden lehetőt megtesznek működésük fenntartása érdekében. Az elnökségi ülésen elhangzott, hogy a civil szervezetek ingyenes ingatlantulajdonszervezési és a Szé- chenyi-terv számítógép pályázaton sikerrel szerepeltek. Mindkét pályázatukkal nyertek. A Nógrád Megyei Közgyűlés által kiírt kisebbségi pályázatra is nyújtottak be pályázatokat. Közösségük rendszeresebb és szervezettebb tájékoztatása érdekében szeretnének támogatást nyerni egy időszakos lap megjelentetéséhez. Részt szeretnének vállalni a helytörténeti cigánynéprajz kutatásban és tervezik a cigány alkotó- és előadóművészek első konferenciájának megrendezését. Úgy tervezik, hogy december 8- án a cigányfórum képviseletében is megkoszorúzzák az 1956-os vásártéri sortűz- ben elesettek emlékére állított emlékművet. Ugyanerre a napra hívnák össze a megyében élő cigány alkotó- és előadóművészeket. Javult a baleseti helyzet Salgótarjánban az első fél évben a közúti közlekedési balesetek számának kedvező az alakulása, enyhén csökkenő tendenciát mutat - állapították meg a napokban a városi baleset-megelőzési bizottság tanácskozásán. Ez konkrétabb formában azt jelenti, hogy amíg tavaly hasonló időszakban 52 baleset történt a városban, az idén csak 44. Az első fél év során halálos baleset nem történt és a könnyű sérülést szenvedettek aránya is húsz százalékkal csökkent. (Azt már szomorúan lehet hozzátenni, hogy a második fél évben már történt halálos baleset, egy kisfiút gázolt el egy személygépkocsi.) A vélemények szerint még magas az ittas vezetők száma, ám a statisztikai adatok bizonysága szerint ezen a területen is csökkenés tapasztalható. A statisztika megerősítését szolgálja az a tény is, hogy amíg az első fél évben csaknem dupla mennyiségű ellenőrző szondát használtak fel, ezzel szemben 25 százalékkal csökkent az ittas vezetők száma. Konkrét számokkal kifejezve a korábbi 84 ittas vezetővel szemben az első fél évben 62 gépjárművezetővel szemben kellett eljárni. A statisztikai adatok tanúsága szerint a baleseti okok között elsősorban a kanyarodási és az előzési szabályok megsértése, valamint a gyorshajtás szerepel. Az adatok között figyelmet érdemel az is, hogy a balesetek bekövetkezése szempontjából a legveszélyesebbek a délutáni órák. A rendőrség igyekszik megfelelni annak a feladatának, hogy fokozott figyelemmel kísérje és minden lehetséges eszközzel mérsékelje a szabályok megsértését. A vizsgált időszakban 15 százalékkal növekedett a szabálysértési feljelentések száma. Ugyancsak növekedett a helyszíni bírságok száma is, azonban csökkent az egy szabálysértőre jutó befizetendő összeg. A városi baleset-megelőzési bizottság ülésén fontos megállapítást is tettek a jelenlévők. Megfigyelhető, hogy a gépkocsivezetők egy része a kihelyezett jelzőtáblák ellenére a „telezöldes” útkereszteződésekben elbizonytalanodik ami csak fokozódik akkor, amikor a jelzőlámpák sárgán villognak. Ezt a jelenséget a legjellemzőbben a Rákóczi út-Arany János út-Kossut L. út kereszteződésében lehet tapasztalni. Nyugodt körülmények között, jó ütemben halad a salgótarjáni református templom rekonstrukciója. Augusztus elején kezdődtek a munkálatok - melyek között több feladatot csak alpinista módszerrel lehet elvégezni - minek során tetőcserére, toronyjavitásra, valamint a főhomlokzat vakolására is sor kerül. Október végére várhatólag megszépülve várja híveit a templom. ___________fotó; gyurián S ikertelen évek után még bizakodnak... Ismét fogadják a betegeket- Gyes-en voltam, amikor a kertünk végében még virágzott az akác. Itt a sok akác, ránk szakad, csináljunk vele valamit, mondtam férjemnek - indítja a beszélgetést MUnárik Jánosné karancsaljai lakos. - Ötletem meghallgatásra talált, azóta méhészkedőnk. Húsz családdal kezdték.- Szurdokpüspökiből vettük a méhecskéket. Az indulás pillanatától Tóth Gyula segítségével, támogatásával kezdtük a méhészkedést, aki kollégája volt férjemnek. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a tőle kapott gazdag szakmai segítséget, ami nekünk feltétlen biztonságot adott, és alaposan bevezetett az eredményes méhészkedésbe. A sokirányú szakmai segítséggel, az előírások betartásával, a kedvező piaci körülményekkel a méhecskék az első években meghozták a beléjük fektetett forintokat olyannyira, hogy még maradt pénz újabb családok, kaptárok vásárlására is.- Pusztavacsra jártunk gyűjteni, pergetni. Az utóbbi években nagyon sokan jártak ide, ráadásul nagyon költséges volt a vándoroltatás, ezért Jászfényszaru, Tóalmás akácosaiból hordták a mézet szorgos méhecskéink. A kaptárakat, családokat, a férj szállította a mézet Ígérő akácosokba. Mlinárikné és két gyermeke, a most 21 éves fia és a 15 éves lánya vállalta a pergetést. Amikor szükség volt rá, minden munkát elvégeztek a gyerekek. A vándoroltatás, gyűjtés során egy salgótarjáni és egy vizslási méhésszel kötöttek barátságot. Előnye nemcsak szakmai jártasságukat bővítette, de hozzájárult saját biztonságukhoz, azonkívül a per- getés egyéb munkáinak egymást segítő elvégzésében. A férj elvégezte a „méh egészségügyi tanfolyam”-ot. Ezenkívül könyvből is elsajátította a sikeres méhészkedés legfontosabb tennivalóit. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a méh-családoknál nem ütötte fel fejét semmiféle jelentős pusztítást végző betegség, vagy ahogy a méhészfeleség mondja, náluk a betegség nem volt jellemző. Kisvártatva hozzáfűzi: - A méhecskék egészségét szolgáló gyógyszerekre sokat költöttünk.- Miként sikerült megbarátkozni a hasznot hozó szorgoskodók- kal?- Védekezésül kalciumot és allergiaellenes gyógyszereket használtunk. Egyszer fordult elő, hogy a méhek megtámadtak. Enyhe pánikba estünk. Szerencsére meg- úsztuk, nem lett semmi olyan következménye, ami orvosi beavatkozást igényelt volna. Egyébként a nyáron férjem fürdőruhában végzi az aznapra kijelölt feladatát. Én és gyermekeim fehér nadrágban, hosszú ujjú felsőrészbe öltözködünk, fehér kalappal a fejünkön.- Ön korábban említette, hogy férje vállalja a méhecskék megnyugtatását. Kérjük, fejtse ki bővebben, mi irritálja a kisbogara- kat?- Megérzik az időjárás változását. Ilyenkor támadnak. Idegesen reagálnak a különböző illatokra, parfümökre. Ilyenkor nagyon nyugodt elbánást követelnek tőlünk, és óvatosan kell bánni velük. Mlinárikék mára ötven családra fejlesztették fel állományukat.- 2000-ben és az idén a gyűjtés nem hozta vissza a költségeket. Férjemnek sokszor le kellett utazni, megnézni, hogy mit csinálnak a méhecskék. Ez jelentős kiadásokat jelentett. Az államtól való támogatás alapjában véve csak a gyógyszerekre volt elég.- Az előbbiek ismeretében érdekelne bennünket, hogy felmerült-e a családon belül a méhészkedés abbahagyása?- Én mondtam, hogy adjuk el, egész nyarunkat lefoglalja. Feltettem a kérdést: ilyen sikertelen évek után megéri-e velük foglalkozni?- Meddig jutottak gondolatuk értékelésében?- Lehet, hogy nehezen tudunk megválni tőlük, annyira hozzánk szoktak és viszont. A gyerekek is szívesen, szó nélkül segítenek. Azért sem válunk meg egyköny- nyen tőlük, mert sok pénzünk van a fejlesztésekben, a méhészkedéshez szükséges egyéb beruházásokon. Ráadásul abban bízunk, hogy jövőre jobb lesz...! A méhészkedéssel járó munka oroszlánrészét a férjem végzi. Időnként szakmai eszmecserét folytat helyi méhésztársaival. A család évente saját terméséből 15 kg-ot fogyaszt. A hűtő- és konyhaszekrényen található befőt- tesüvegben mindig van bőven méz. A férj a kávéját csak ezzel ízesíti. Ezenkívül a sütéshez-főzéshez is felhasználják. __________ V.K. S zabadságolások miatt, augusztus 17-től szeptember 3-ig ideiglenesen bezárt a salgótarjáni Szent Lázár Kórház szemészeti osztálya. Az osztályon fekvő beteg ez idő alatt nem volt, illetve újakat nem vettek fel. A gyors ellátást igénylőket a szomszédos rendelőintézetben látták el, ügyeleti időben a nem fekvő betegeket a szemészeti osztály vizsgálójában kezelték, a hosszabb ellátásra szorulókat a balassagyarmati kórház szemészeti osztályára szállították. Az okokról Bercsényi Lajos orvosigazgatót kérdeztük. Kazár község önkormányzata jelentős, a fiataloknak szóló támogatásról döntött legutóbbi ülésén. Az elmúlt években a munkaerőpiacon komoly értéknövelő, az elhelyezkedéshez szinte nélkülözhetetlen a nyelvvizsga, a jogosítvány és a számítógépes ismeretek azok számára, akik nem tanultak tovább, vagy jelenleg járnak felsőoktatási intézményekbe. Ez vezérelte a képviselő- testületet akkor, amikor úgy döntött, hogy valamennyi nappali tagozaton tanuló főiskolás hallgatónak 15 ezer forintos tanévkezdési támogatást ad. Továbbra is támogatja Kazár önkormányzata a Bursa- Mint, ahogyan az észak-magyarországi régió számos kórházában, úgy a salgótarjáni Szent Lázár Kórházban is gond a szakorvoshiány, annak ellenére, hogy intézményünk sokat áldoz, gyakran erőn felül is orvosképzésre, új és fiatal rezidenskollégák „kinevelésére”, nálunk nevet szerzett, vagy éppen érkező szakorvosok megtartására. A szemészeti osztályt azért kellett bezárni, pontosabban működését átmenetileg szüneteltetni, mert annak főorvosa nyugdíjba vonult, másik egyetlen szakorvosa pedig szabadságra távozott. Szerencse, hogy nem végleg hagyott itt bennünket, hiszen országos jelenség, hogy a Hungarica ösztöndíjpályázaton részt vevő tanulókat. Döntés született arról is, hogy a magas szintű nyelvi képzésre építve segíti az önkormányzat a (középfokú C típusú vagy bármely felsőfokú) állami nyelvvizsga bizonyítvány megszerzését. 2001. szeptember elsejétől kifizetik a nyelvvizsga díját annak a kazári fiatalnak, aki bemutatja középfokú nyelvvizsga bizonyítványát. Az elmúlt évtizedben lezajlott gazdasági és társadalmi változás hatására az érettségi már a munkaerő-piaci elhelyezkedés alap- követelménye, amely azonban csak megfelelő szakismeretekkel kiegészülve nyújt megfelelő életesélyt a fiataloknak. Ennek szellemében a testület megbízta a különböző optikai cégek jóval nagyobb fizetésért keresik a szemészkollégákat. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kényszerintézkedés ideje alatt a kórházzal szomszédos rendelőintézetben zavartalanul működött a szemészet, a sürgősségi ellátás. Huzamosabb kórházi ellátásra, befek- vésre szoruló betegeket pedig a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház szemészete fogadott. Azóta végleg megoldódott a gond: nemcsak a szakorvos kolléganő tért vissza szabadságáról, hanem egy új orvoskollégát is sikerült felvennünk az osztályra, így szeptember 3-tól újra fogad betegeket az osztály. Kazáron esélyt adnak a fiataloknak NÓGRÁD É, HÍRLAP KOZELFTI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11 940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HÜ ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harleqipn Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. jegyzőt, hogy a soron következő testületi ülésre dolgozza ki a 17-20 év közötti fiatalok gépjárművezetői engedélyhez jutásának lehetőségeit, illetve annak támogatását. A gépjárművezetői engedély megszerzésének támogatási programja szintén 2001. szeptemberétől indulna. Döntött továbbá a testület arról, hogy támogatni kívánja a fiatalok pályakezdési esélyeit, a munka világába való bevezetésüket. Ezért a Nógrád Megyei Munkaügyi Központtal együttműködve minden évben két pályakezdőt vesz fel az önkormányzat a területén működő intézményekbe vagy a polgármesteri hivatalba. _________________________■