Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)

2001-08-10 / 185. szám

Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 2001. AUGUSZTUS 10., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP - 7. OLDAL Nem az anyagi értékek a legfontosabbak Kevés olyan települése van Nógrád megyének, amely óvodájának pedagógusai között ne akadna olyan, akinek a szíve az egykor volt balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola óvó­női tagozata nevének hallatán ne dobbanna hevesebben. Ha pe­dig Szántó, akkor feltétlenül emlékezetébe kerül a tanári kar egyik meghatározó egyéniségének, Kovács Ferencnének a neve. Születésének kerek évfordulója adta az ötletet az egykori tanít­ványok kedves Marika nénijével történő beszélgetésre. Koldustól a királylányig... Bátonyterenye kitüntetettje vájárként kezdte - A fafaragás szerelmese- Szuháról jött két barátom s a „hagyjál itt csapot-papot, gyere ve­lünk Nagybátonyba vájártanuló­nak!” - hívó szavukra összepakol­tam, velük tartva eljöttem. Utána kerestek, de mire megtaláltak, ad­digra már felvettek vájártanuló­nak. Nem tudtak visszavinni, de nem is mentem volna. Biztos vol­tam abban, hogy nem csinálom sokáig a kondáskodást Mátraszentlászlón - pergeti vissza a számára máig is fontos ese­ményt Csáki Pál, aki 32 évi bá­nyászmúlt után, 1988-ban ment nyugdíjba. ELSŐK KÖZÖTT VÉGZETT A hétgyermekes családból szár­mazó akkori fiatalember elsőként végezte el akkori társaival, 1949- ben a vájártanuló-iskolát. Balesete miatt a vájárkodást kiváltotta egy villanyszerelői képesítést adó át­képző tanfolyamon. Kitűnő ered­ménnyel végzett, majd a bánya kötelékében működő központi műhelyben tekercselőként dolgo­zott. A következő állomás Tiribes volt, ahol föld alatti villanyszerelő­ként dolgozott. Volt még bánya­mentő, kábelszerelő is.- Nem bántam meg, hogy a bá­nyához szegődtem. Ha még egy­szer választhatnék, akkor meg­gondolnám magam... Munkájának elvégzése mellett 1960-ban elkezdett fafaragással foglalkozni.- Édesapám Erdélyből, Gyula- fehérvárról jött ide. Dolgozott vá­járként Szorospatakon, de nem ál­líthatom, hogy a fafaragás iránti vonzalmamat tőle örököltem. Ma­gyarországon tevékenykedő fafa­ragók mindannyian székely szár­mazásúak. Fafaragói tevékenységének ki­bontakoztatását szolgálta aktív ko­rában a bányavezetőségnek azon intézkedése, melynek során egy szenespincét alakítottak át számá­ra alkotóműhelynek.- Rengeteget dolgoztam. Pró­báltam összeszámolni alkotásai­mat, de nem sikerült. Lehet, úgy 350-400 darab körül. Koldustól a királylányig sok minden található közöttük... Alkotásai megtalálhatók Auszt­ráliában, az USA-ban, Kubában. Ez utóbbi országban Upták Sán­dor, akkori személyzeti vezető kí­vánságára készítette el a kubai embléma alatt látható kompozíci­ót, amely egy fehér lányt és egy kubai fiút ábrázol. A szigetországi VIT-en láthat­ták az érdeklődők. Elkészítéséhez négy napig felmentették a napi kö­telező munka alól.- Egyik barátomnak ajándékba adtam egyik kedvenc fafaragáso­mat, a labdázó nőt. Nem fogadta el, de magával vitte Ausztráliába. A másikat, amit azóta alkottam meg - mutat a nagy szobában ránk tekintő labdázó hölgyre - 2002- ben újra el akarja vinni a tengeren­túlra. Az előbb felsorolt országokon kívül alkotása megtalálható Fran­ciaországban, Olaszországban, Németországban és az oroszor­szági Kemerovóban. GYEREKKORI KÖTŐDÉS, KOPJAFA...- Angliába került a fejőnő szo­borcsoportom, mely gyerekkori emlékemhez kötődik. Ugyanis gyerekként tehénfejésnél szeret­tem volna egy pohár habos friss te­jet inni, de nem adtak. Érzelmi kötődésként kívánko­zott ki belőle a kürtös fiú megfor­málása.- Visegrádon táboroztunk, ami­kor a kürtös fiú fújta a takarodót. Elkértem tőle a kürtöt és olyan szépen fújtam, hogy a közelben lévő kórház ablakai kinyíltak és az ott lakók szívesen hallgatták trom­bitaszólómat. A nagyszobában, ahol váltogat­juk a szót, a portrék sokasága lát­ható. Petőfi Sándoré, az egyiptomi uralkodónőé, nem tagadva meg bányászmivoltát, érzelmi kötődé­sét, a bányász-aknászok tekinte­nek ránk.- Olyan sok minden történt az életemben, hogy csak azt jegyez­tem meg, ami fontos számomra - hangsúlyozza Csáki Pál.- Van-e olyan alkotása, amihez nagyon ragaszkodik1- Ilyen a labdázó nő, a felesé­gem portréja, amit 30 éves korá­ban készítettem. Az első alkotáso­mat, a bányász villanyszerelőt, húgomnak ajándékoztam. Szí­vemhez nőtt a kürtös fiú, az erede­tileg vasutasnak szánt kislány, mely végül is bányászkislányra formálódott, amint édesapjának int, hogy siessen haza, várják. Csáki Pál tehetségének kibon­takoztatását segítette id. Szabó Ist­ván benczúrfalvai fafaragó mű­vésznél töltött kétszer három nap.- Ott-tartózkodásomkor segítet­tem Pista bácsinak - mondja nagy melegséggel a hangjában. - Az ak­kor kezdődött kapcsolat máig sem szűnt meg. Tovább él fiában, ifj. Szabó István fafaragó művészben. Az ő terve alapján és közreműkö­désével készítettem el a Nagybátonyban nemrég felavatott és átadott 5,20 méter magas, im­pozáns, 24-26 motívumot magába foglaló kopjafát. A kivitelezésben ifj. Szabó Ist­vánon kívül segített Dancsó János asztalosmester és Kelemen József közhasznú munkás.- Elmondaná e munkához kö­töd véleményét, tortúráját?- Több bosszúságot okozott, mint örömet. Egyébként ez volt a hattyúdalom. A kopjafáért a bátonyterenyei önkormányzat „Bátonyterenyéért kitüntetést” adott át egy aranygyűrűvel együtt. A művelődési házban biztosí­tott műhely használatának ellen­szolgáltatásaként el kellett végezni a házzal kapcsolatos karbantartási munkálatokat'.- Az önkormányzat 2001 már­ciusában felajánlotta, hogy egy évig még ott dolgozhatom. Nem fogadtam el az ajánlatot. Kiköltöz­tem a garázsomba. Most azt ho­zom rendbe, hogy önálló műhe­lyem legyen. Előbb kellett volna megtennem. Tíz évig ingyen dol­goztam - váltott át kellemes, biza­kodó hangja keserűre. Csáki Pál alkotásait bemutatták Budapesten a bányászszakszerve­zet központjában, Dunaújváros­ban, Kazincbarcikán, Tatabányán, a Mátravidéki Erőműben és sok­szor Nagybátonyban. Önálló, ál­landó kiállítása viszont még nincs a városban, pedig megérdemel­né... Annak idején, aktív korában éj­jel a bányában dolgozott, nappal pedig faragott.- Jó kedvvel végezte - szól köz­be a beszélgetésünket hallgató, je­lenlévő feleség.- Parancsra nem tudtam volna csinálni - válaszol a férj. NINCS IDŐÉRZÉKE...- Fantáziájának voll-e akadá­lya?- Egyedül a fa minősége, mely adott esetben többféle elképzeld semet időnként módosította, de nem gátolta meg.- Férjem sokszor annyira bele­merült alkotó munkájába, hogy nekem kellett szólni, indulnod kell a műszakba! - veti közbe a fe­lesége. V. K.- Kérem, ismertesse meg az olvasót a „gyökerekkel".- Miskolcon, az acél városában születtem 1941-ben. Édesapám föl­det, szőlőt művelt, de a Rákosi-idő- ben ebből nem tudta eltartani nagy családját - három öcsém van - s a tsz- szervezés elől is menekülve engedett a vasgyár vonzásának. Édesanyám a négy gyermek nevelése, a háztartás vezetése mellett, mások által is meg­csodált virágoskertet varázsolt há­zunk telkén. Vallását gyakorló refor­mátus családban nevelkedtem. Sze­rény körülmények között éltünk, de nevelésünkre nagy gondot fordítottak szüléink. Az ember számára fontos, igaz, időtálló értékekkel a családban ismerkedtem meg. Indíttatásom meg­szabta a munkához, szülőföldhöz, embertársaimhoz való viszonyuláso­mat, erkölcsi értékrendemet. Példa­képeim szüleim voltak. Hálás szívvel és köszönettel gondolok rájuk most is, hogy szigorúan, de sok szeretettel neveltek.- Hogyan led a kislányból elkötele­zed pedagógus?- Általános és középiskolai tanul­mányomat szülővárosomban végez­tem. Érettségi után öt boldog egyete­mi évet töltöttem Debrecenben a tu­dományegyetem történelem-földrajz szakos hallgatójaként.- Tudomásom szedni Marika fér­je, a köztiszteletben álló, rendkívül sokoldalú Kovács Ferenc is Debrecen neveltje. Id szövődöd az életre szóló kapcsolatuk?- Valóban, hiszen csoporttársak lé­vén hamarosan egymásra találtunk, majd 1965-ben házasságot kötöttünk.- Miként alakúk a közös életük a továbbiakban?- Férjem Nógrád megye ösztöndí­jasa volt, így értelemszerűen Salgó­tarjánban telepedtünk le. Egy év múl­va átköltöztünk Balassagyarmatra, mivel itt kaptunk szolgálati lakást. Közelebb kerültünk Patalehoz is, ahol özvegy anyósom egyedül élt. Mind­ketten középiskolába kerültünk taní­tani, féljem a Balassiba, én a Szántó­ba. Egyévi tanítás után hat év gyes kö­vetkezett mert megszülettek fiaink: Gábor (1967), Péter (1969) és Zoltán (1970). Azóta felcseperedtek, csalá­dot alapítottak és eddig hat unokával örvendeztettek meg.- Óhatatlanul eszembe jut sokunk példaképének, a boldog emlékezetű Tóth Lajosnak , a Vád. Mihálytól köl­csönződ gondolatsora „...Ilyen kíván­tam lenniénisod, a/homokba szúrt nyárfa a tanító /, ki fénybe tör, ragyo­gó hit a bmbja, / kik jönnek barázdák­ban botladozva” Kérem, beszéljen pedagógiai útjá­ról, különös tekintettel ar­ra hogy éveken át közeh munkatársa volt Tóth igaz­gató úrnak- Közhelynek számít, de világéletemben midig pedagógus akartam len­ni. Segítség és öröm volt számomra, hogy 1973- ban, amikor a gyes után a Szántóban tanítani kezd­tem ismét, olyan kollégák segítettek át a kezdeti ne­hézségeken, mint Farkas András, Rá ti Zoltán, dr. Molnár János és Skotnyár Odó. A tanári kar élén Tóth Lajos személyében olyan menedzser­típusú vezető állt, akinek rengeteget köszönhetett az iskola, a város és minden kolléga. Ösztönzésére végez­tük el Chikány Lászlódéval együtt az ELTE pedagógiai szakát. Tóth Lajos személyisége ma is példa számomra: fáradhatatíansága, küzdeni tudása, munkabírása, hivatásszeretete, pél­damutató élete segítettek abban, hogy tudatosuljanak bennem saját munkámmal kapcsolatos elvárásaim: Mint szaktanár és mint osztályfőnök mindig arra törekedtem, hogy hazáját és családját szerető, életpályát helye­sen megválasztó diákokat neveljek. Ne az anyagi értékeket tartsák a leg­fontosabbnak, lássák meg és ápolják, őrizzék kultúránkat.- Elgondolkoztató, nemes gondo­latok Vajon hány óvónőjelölt része­sülheted Marika áldásos tanításáéból, neveléséből?- Tizenöt évig élt a képző, ez alatt mintegy 400 leányt bocsátottunk út­jára. Felsőfokú képesítést szerezve ma ők alkotják megyénk óvónőinek jelentős hányadát.- Milyen lehetőségek kínálkoztak a pályaorientáció segítése terén?- Igyekeztünk lehetőséget terem­teni a pedagógiaközelség megtartása érdekében: nevelési alapismereteket és pedagógia-pszichológia fakultációt oktattunk. így akartunk segíteni a pe­dagóguspálya iránt érdeklődő tanuló­kon. Munkánk során nemzetközi méretűvé terebélyesedett a népdal- és karéneklés. Ugyancsak élményt je­lentett a résztvevők számára a Holecz Imrédé kezdeményezésére beindított komplex képességfejlesztő progra­mok.- Tudomásom szerint jutod ideje az iskolán kívüli, társadalmi tevé­kenységre is.- Igen. Holecz Imrénével mi hív­tuk meg először találkozóra a nyugdí­jas kollégákat. Uzsonná­val, műsorral, apró aján­dékokkal, kedvesked­tünk.- Ötödik éve a nyug­díj, a pihenés éveit éli. Hogyan?- Istennek hála, gyer­mekeink felsőfokú tanul­mányaik * befejezései után a városban marad­tak. Nem unatkozom: a háztartási és kerti munka mellett örülök, ha együtt van a 14 tagú nagy csa­lád. Szívesen olvasok és tartom a kap­csolatot a református egyházzal is. Nagyon örülök a tavaly megválasztott új, fiatal lelkipásztor, Molnár Zsig- mond aktív, gyülekezetépítő tevé­kenységének, s kívánom, hogy fára­dozásának legyen meg az eredmé­nye.- Megköszönve a beszélgetést, befe­jezésül arra kérem, szíveskedjék meg­fogalmazni gazdag életpályájának ta­nulságait.- Nem bántam meg, hogy peda­gógus lettem. Egy nő, egy édesanya számára sok szempontból ideális ez a hivatás. Ha újra kezdeném, újra ezt választanám. Nem halmoztunk fel földi javakat, de örömmel és megelé­gedéssel tölt el, hogy becsülettel föl­neveltük gyermekeinket, s „éretten” bocsátottuk útjára több száz tanítvá­nyunkat. Volt tanítványaim felnőtt fejjel is visszajárnak, köszöntenek, tanácsot kémek. Igyekeztem úgy él­ni, úgy nevelni-tanítani, hogy Arany János gondolataival azonosultam, s ezt plántáltam a gyerekekbe, tanítvá­nyaimba is: „Legnagyobb cél pedig id e földi lá­bén Ember lenni mindig, minden kö­rülményben. ” KALOCSAY FRIGYES Kovács Ferencné ______■ V olt egyszer egy kovácsológyár Egy nyugdíjas szakszervezeti vezető visszaemlékezései (7.) Az átszervezési folyamatokat a szak- szervezeti átalakulás is igyekezett követni. Ilyen újabb feladatot jelentett a kereskedel­mi részleg átvétele gyárrészlegi állomány­ba. Nem volt könnyű feladat az új embe­rek fogadása sem. Az okozott elsősorban gondot, hogy az új emberek a mi állomá­nyunknál kevesebb pénzzel rendelkeztek. Ennek a rendezése tehát egy újabb konk­rét feladatot jelentett mind a gyárrészleg vezetése, mind a bizalmi testület részéről. A gondjainkat csak növelte, hogy többsé­gükben nem voltak már fiatalok. Munka­helyi rokkantak is voltak köztük és a kere­setük alacsonyabb volt, mint a mi gyár­részlegünk alkalmazottainak. Ám de alighogy rendeztük ezt az ügyet, bekövetkezett a gyárrészlegvezetőnk nyugdíjazása. Ebben az időszakban a pártalapszervezet mellett meghallgatták a főbizalmi testület állásfoglalását is a kine­vezéssel kapcsolatban. Több változat is szóba került az új vezető személyével kap­csolatban, amíg meg tudtuk nevezni Gy. Sándort, akit végül mindenki elfogadott. Az új gyárrészlegvezető korábban az „A” üzem vezetője volt és vállalta a megbí­zatást. Ez persze azzal is járt, hogy az ő he­lyére is új embert kellett állítani. Ot is sike­rült megtalálni B. Gusztáv személyében, aki akkor a kereskedelmi főosztály meleg­üzemi részlegének volt a vezetője. Öröm­mel vette, hogy visszajön a kovácsológyár­ba, ahol már dolgozott a technológiai osz­tályon. A szakszervezeti bizalmi testület is örömmel fogadta az ismert szakembert. Mindannyiunk számára kedvező megol­dás született, amire nagy szükségünk is volt, mert új feladatok megoldása várt ránk. A piac mind több süllyesztőkben ala­kított termék gyártását várta tőlünk. Eb­ben nagy segítséget jelentett számunkra Sz. Ferenc, akit az új gyárrészlegvezető ne­vezett ki a részleg főmérnökének. Talán senki sem veszi rossznéven, ha elmondom, hogy a főmérnök kovácsta­nulóként kezdte nálunk a pályafutását. Egy fiatal társával, Sz. Józseffel az ötszáz méterkilogrammos kalapácson csapágy­házak anyagát gyártották, ami nagyon igénybe vette fizikai erejüket. Ekkor hatá­rozták el, hogy inkább továbbtanulnak. Beiratkoztak a gépipari technikumba, s négyéves eredményes levelező tagozatos tanulást követően technikusok lettek. Sz. Ferenc azonban ezután sem hagyta abba a tanulást és egy előkészítő tanfolyam el­végzése után mérnöki végzettséget szer­zett Miskolcon, az egyetem kohómémöki karán. Valójában ekkor került a kovácso­ló és öntöde gyárrészleg technológiai osz­tályára. Jelentős változás 1992-ben követ­kezett be, amikor a vállalat vezetése úgy döntött, hogy megválik a két szakember­től és egy olyan személyt neveztek ki a kovácsológyár élére, aki sohasem volt ko­vács. Persze a bizalmi testület tagjai sem fia­talodtak eközben. Többen nyugdíjba ké­szültek és a helyükbe az újak megválasz­tása adott újabb feladatot részünkre. Ab­ban az évben például nyugdíjba ment az egyik helyettesem a vasöntödéből, majd követte a szociálpolitikai felelősöm, a bér­felelősöm és három bizalmi is. Utánpótlá­sukra fiatalabb kollégákat választottunk, hogy minél hosszabb időre oldódjanak meg a feladataink. Kisebb-nagyobb prob­lémáktól eltekintve szinte példásan oldot­tunk meg mindent még akkor. Amikor egy beszámolóra készültem, összegeztem magamban az eltelt időszak­ban bekövetkezett változásokat, nagyon látványos eredményre jutottam. Nagy ívű fejlődés következett be 1880-tól, amikor el­kezdődött a szekértengelyek gyártása, majd a csákányok, kalapácsok, feszítőva­sak, s más különféle kovácsoltáruk terme­lése. Ebben a munkában, a gyártmány- és gyártásfejlődésben már jelen volt a ková­csológyár elődje. Ezt csak tovább fokozta az 1911-1913-ban történt teljes átszerve­zés. Ez pedig az átépítés során a gazdasá­gi szeráruüzem nagy kovácsműhelyével kezdődött meg. Ezt követően épült meg a faszerkezetű készáruraktár is. A kovácsműhely 1914-ben szeráruból csak annyit termelt, amennyi a polgári igé­nyeket, a mezőgazdaság szükségleteit ép­pen fedezni tudta. A legtöbb gyártmány hadi rendelés kiegészítésére készült. A há­borút követően azonban gyarapodott a ter­melés. Nemcsak mennyiségben, hanem választékban is. Az ásókból például húsz­féle, fejszékből - szinte hihetetlen! - 110 különböző típust tartottak számon. Kapá­ból 75, csákányból 16, sajtolt lapátból 50, villából 18, fogatos ekéből 6 típust jegyez­tek. A gyártás visszaesése 1930-ban követ­kezett be. Mezőgazdasági szerárut 1929- ben 1550 tonnát, míg 1933-ban már csak 464 tonnát gyártottak. A háborúk visszavetették a gyártást, ál­landósult a gyenge termelés. Egészen 1945. január 11-ig. Ekkor azonban ismét megkezdődött a kovácsológyár helyreállí­tása is. Különösen a mezőgazdasági ter­mékek iránt támadt hatalmas kereslet. Az ország újjáépítése is újabb termékek gyár­tását tette szükségessé. Tízezerszámra igé­nyelték az ácskapcsot, a lópatkót, a trak­tor-kapaszkodóvasat. Dombi József elmondása alapján leje­gyezte: ____ _____ PÁDÁR ANDRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom