Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)

2001-08-18 / 192. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2001. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT Michaelre nem érdemes fogadni Forma-1, 16. Marlboro Magyar Nagy díj Michael Schumacher negyedik világbajno­ki címe megszerzése mellett 51. győzel­mével utolérheti az örökranglistán Alain Prostot _________FOTÓI AMBER PB A z első és második szabad­edzést megelőző napon már min­den készen áll a Hungaroringen a 16. Marlboro Magyar Nagydíj meg­rendezésére, s még valamennyi érintett viszonylag nyugodtan várt a feladatára. Az idei világbajnok­ság 13. futamának első hivatalos eseményére csütörtök délután ke­rült sor, amikor négy pilóta tartott közös sajtótájékoztatót. A pontverseny harmadik he­lyén álló német Ralf Schumacher (BMW-Williams) optimistán várja a Magyar GP-t, úgy véli, hogy a meleg időjárás előnyös lehet szá­mára.- A korábbi években mindig sok gondunk adódott, de most a Michelin gumik révén előnybe ke­rülhetünk. Minél melegebb lesz az idő, annál jobbak a reményeink - mondta az idén már három fu­tamgyőzelmet arató német pilóta, majd hozzátette: - A Hungaroring mindig komoly feladatot jelent, hi­szen a kanyarok egymást követik, alig van idő a „pihenésre”. Ralf csapattársa, Juan-Pablo Montoya három évvel ezelőtt már versenyzett Magyarországon: a kolumbiai pilóta a Forma-3000 fu­tamán indult, és a harmadik he­lyen végzett.- Egy dologra határozottan em­lékszem, a rendkívüli melegre - mondta. Az egykor szebb napokat is megélt német Heinz-Harald Frentzent ezúttal is váratlan csa­patváltásáról faggatták volna az új­ságírók, de a Prost-istálló pilótája szűkszavú volt ebben a témában.- Nem akarok részletekbe bo­csátkozni, a lényeg egyszerű: a Jordan-Honda-istálló menesztett a Brit Nagydíj után. Csapattársa, a brazil Luciano Burti újoncként kezdte a szezont (igaz, még a Jaguarnál...), s annak ellenére elégedett az eddigi teljesít­ményével, hogy még nem szerzett pontot.- Nagyszerű tapasztalatokat szereztem pályafutásom első Forma-l-es idényében - hangsú­lyozta a dél-amerikai versenyző, aki a Német Nagydíjon történt bal­esete során nagyon megütötte a karját, erős fájdalmakat érzett, de most már rendben van. TIPPEK, ESÉLYEK A londoni fogadóirodákban Michael Schumachert tartják a leg­esélyesebbnek a győzelemre a Ma­gyar Nagydíjon. A Ferrari német pilótájára nemigen jövedelmező pénzt feltenni, hiszen tíz fonttal csak 11-et lehet nyerni diadala ese­tén. Egyformán négyszeres tétet fi­zetnek viszont a bukmékerek, ha öccsét, Ralfot (BMW-Williams) vagy a vb-pontversenyben máso­dik skót Dávid Coulthmdot (West McLaren Mercedes) intik le első­nek a Flungaroringen. A finn Mika Häkkinen (West McLaren Mercedes) győzelme öt­szörös, a kolumbiai Juan-Pablo Montoyáé (BMW-Williams) nyolc­szoros, a brazil Rubens Barrichellóé (Ferrari) 12-szeres nyereményt jelent. MAGYAROK IS A Forma-l-es Magyar Nagydíj egyik betétversenyeként már ki­lencedik alkalommal rendezik meg a Porsche Pirelli Szuperkupát, amelynek idei nyolcadik futamán két magyar versenyző indul. A szervezők vendégeként, úgyneve­zett VIP-pilótaként a 23 éves Zengő Zoltán kap lehetőséget, aki ebben az évben a haza túraautós bajnok­ságban szerepel. A 21 éves Rácz István, a BOV1 Motorsport ver­senyzője elsősorban hegyi viadalo­kon és go-kart futamokon bizo­nyítja tehetségét, de számára már nem ismeretlen a Porsche, annak több típusát is kipróbálta. A 11 állomást számláló sorozat az európai Forma-l-es futamok ál­landó szereplője, de záró viadalára Indianapolisban kerül sor. Hét ver­seny után a német Jörg Bergemeister (99 pont) vezet hon­fitársa, Marco Werner (95) és a mo­nacói Stephane OrteUi (93) előtt. Tavaly a német Bernd Maylönder, a Safety Cár sofőrje nyert a Hungaroringen. A.Á. A háromszoros világbajnok német Michael Schumacher (Ferrari, 1:16.651 perc) bizo­nyult a leggyorsabbnak a Fonna-1-es Magyar Nagydíj pénteki két szabadedzésének összesítésében. Márkatársa, a brazil Rubens Barrichello (1:16.734) és a finn Mika Häkkinen (West-McLaren- Mercedes, 1:16.789) előtt. Hazai pályán is sikeresek Lovassport, I. Ipoly-völgyi Lovasnapok, Nógrádgárdony Az egész napos esős idő sem riasztotta el a lovasokat és a nézőket az őrhalmi székhelyű Ipoly-völgyi Lovas Diák-sportegyesület által szervezett, nagy sikerű 1. Ipoly-völgyi Lovasnapoktól. Az alig nyolcvan lakosú kis falu, Nógrádgárdony egykoron híres volt ver­senyeiről, s most végre úgy tűnik, ez a nemes és szép hagyomány újraéled, ismét a ló és az ember legszebb közös ünnepe lesz az itt tartott lovasnap. A kicsiny falu szélén elterülő, rég elhagyott rét újjászületett e je­les alkalomra. Már hetekkel a nagy esemény előtt traktorok zúgásától, kaszák suhogásától volt hangos a terület, a falu apraja-nagyja segítet­te a szervezők munkáját: mocsarat csapoltak, vízelvezető árkokat ás­tak, bozótot irtottak, nyakig érő fü­vet kaszáltak, hidakat építettek. A versenyre aztán csodálatosan szép díjugrató pálya épült itt, virágszige­tekkel, zöldellő pázsittal, alkalmi lelátókkal. Az utcá­kat fellobogózták, parkolót építettek, sátrakat vertek, hogy az idelátogatókat méltó módon fogad­hassák. Látogatókban pe­dig nem volt hiány. Bár olykor szemer­kélt az eső, mégis so­kan érkeztek, kis­gyerekekkel, no és dédnagyapákkal, akik még jól ismer­ték a valaha itt élt, hí­res lovasgazdákat, az egykori arisztok­rata rend utolsó kép­viselőit. Versenyzők érkeztek még az Al­földről is, hogy meg­mérkőzzenek a Pa­lóc Gazda Díjugrató Kupáért és a vele járó félmillió forintért, míg a kezdők a híres lovas gazdáról, báró Buttler Ervinről elnevezett versenyen mérhették össze tudá­sukat. A rendezvényt folklórprogram színesítette, a rezesbanda a Rákó- czi-indulót harsogta, a réten maz- sorettek parádéztak, rázendített az asszonykórus, vívtak a haditomá- szok, ropták a táncot a menyecs­kék. Kevés alkalommal látható egy helyen ennyi közéleti személyiség, polgármester, vállalakozó, vagy éppen köztisztviselő. Ez is annak jele, hogy végre nálunk is felisme­gyei Tourinform-iroda is bemuta­tott a helyszínen. A rendezvény versenyigazgatója, Szita Gabriella, a Kaposvári Agrártudományi Egyetem végzős hallgatója volt, mellette itt volt Kökény Krisztina, a Debreceni Agrártudományi Egye­tem végzős, valamint Végh Tímea, a Kaposvári ATE első éves hallga­tója. Mindez azért nagyon fontos, mert a fiatal, jól képzett, idegen nyelveket is beszélő (no és nem utolsó sorban nagyon csinos és vonzó) szakemberek munkája az igazi garancia arra, hogy ez a ren­dezvény hagyománnyá, évről-évre nagyobb versennyé váljon. Ami a jövőt illeti, a szervezők már kitűzték a jövő évi verseny dá­tumát: 2002-ben az augusztus 10- 11-i, egész hétvégét betöltő prog­Lovasokban és nézőkben nem volt hiány Nógrádgárdonyban __oócs éva felvétele 20 01. június 1-től november 30-ig! HUSEGP0NI0K GYŰJTÉSÉ: árok a vásárlóink, akik a lenti időszakban alkalmanként legalább 2000 FI fölött vásárolnak a Coop. Coop Mail és Coon Supermarket üzletekben. ly hüségpontof kapnak. Aki többet vásárol, több pontot kap jutalmul (4000 FI felett 2 pont 6000 Ft lelett 3 pont stb.) HŰSÉGPONTOK ÁTVÉTELE: minden esetben kérje a pénztárostól 2000 Ft-ot meghaladó vásártásaiért/^'J|r-v^ TOVÁBBI RÉSZLETEK: a Coop, Coop Maii és Coop Supermarket üzletekben kihelyezett plakátokon!/ ' _______ BIZTOS AJÁNDÉKOK A HUSEGES VÁSÁRLÓKNAK: 10 0 P°nl = 1 db Coop kávélözőkészülók 2 db csészével. fej ujiu 60 pont « 1 db Coop vágódeszka, 1 db Coop kötény. 30 pont = 2 db Coop edényfogó kesztyű. <*sdKp*5/ IREGIONALISFAKGIOJ Nógrád megye Áfész és társaságai üzleteiben 2001. augusztus 17-től 30*ig Neutro Roberts tusfürdő gél C-vitaminos. hidralóló. relax Divius alma, narancs üdítőital SI Termékek megnevezése Fogy, ár (Ft) • La Festa cappuccino utántöltő Irish Cream, Klasszikus, Csokoládé. Mogyoró ÍOO g...................................209 Ft • Bravo almaié 1 I......................................................................................79 Ft • Maggi tyúkhús-, marhahús-, szárnyashúsleves kocka 144 g....................................................199 Ft • Marina narancs, málna, almaszörp 2 1....................................499 Ft • Libresse invisible clip normál 10 db-os, super 9 db-os, normál 11 db-os..................................................339 Ft • Podravka fix halászléhez 60 g......................................................129 Ft • Knorr savanyúság tartósító ÍOO g.................................................99 Ft • Knorr instant leves gombakrém. csirkekrém, tavaszi hagymaleves 23 g...................................................................59 Ft • Bébiétel alma-csirke, alma-mandarin-pulyka 200 g...........116 Ft • Schlossgold alkoholmentes sör 0,5 1.............................110 Ft + ú. • Raid repúlőrovar-irtó aerosol 400 g.................................................389 Ft • Werther’s karamell rúd 50 g...................................................................99 Ft • Dr. Oetker csokoládépuding 40 g.........................................................27 Ft • Nowaco panírozott halrudak 400 g..................................................369 Ft • Signal Anti-Decay Extra mentolos ÍOO ml, mikroszemcsés 75 ml..............................................................................349 Ft • Organics sampon 2:1 normál, korpás hajra 200 ml..........429 Ft • Babérlevél 5 g.................................................................................................36 Ft • Mustármag egész fehér 25 g.................................................................40 Ft-----------------a.--.- — - 66 Ft ...................................................................... 42 Ft » egész 50 g.............................................................................119 Ft • Szilva dzsem 410 g..................................................................................167 Ft • Nivea deo női. férfi 150 ml.................................................................519 Ft • Pickwick tea eper. erdei gyümölcs, őszibarack..........................199 Ft • Univer majonéz 480 g..............................................................................354 Ft • Colgate fogkrém fluor 50 ml................................................................279 Ft • Axe deo woodoo, Apollo 150 ml.......................................................599 Ft • Coccolino koncentratum utántöltő kék, fehér 11.......................459 Ft • Kaiser Prémium sör 0,5 1.......................................................114 Ft + ú. • Baromfi párizsi 1 kg............................................................................399 Ft • Milli Fruita gyúmölcsjoghurt eper, málna, sárgabarack 150 g..........................................................59 Ft Szobi őszibarack 1,5 1..............................................................................169 Ft Apenta ásványvíz dús 1,5 I PÉT.............................................................69 Ft Szemelt fehér bor 1 I..............................................................199 Ft + ü. T omi Kristály normál, tavaszi szellő, color 4,5 kg.........1249 Ft G yermelyi nagykocka tarhonya 500 g 9 Löncshús 400 g 9 Paloma őrölt kávé 250 g 9 Suzy alma, narancs 1,5 I # Suzy kajszi-, őszibarack, málna 1,5 I 0 Biopon color, vitality, whitening mosópor 3 kg Eduscho dupla őrölt kávé 250 g....................................................319 Ft Madlene wonder női deo 75 ml.....................................................149 Ft A riel mosópor 3 kg..............................................................................1559 Ft Rióra szalvéta 100 db-os..................................................................142 Ft Delikát 8 ételízesítő 75 g.....................................................................79 Ft Mars, Twix szelet 58 g...........................................................................77 Ft Tyúkmájkrém 65 g....................................................................................39 Ft Szilvia kéztörlő mini-maxi...................................................................189 Ft C herry konyakmeggy 150 g.............................................................389 Ft Fa tusfürdő 250 ml...............................................................................399 Ft ► Szt. István Rose félszáraz pezsgő...................................279 Ft + ü. R inga szeletelt bacon szalonna 227 g.....................................509 Ft Holland kakaópor 100 g...................................................................129 Ft c Delikát magyaros-, tüzes-paprikakrém, olaszos-, petrezselymes fűszerkrém 150 g...................................................179 Ft Olasz TOP 1 kg........................................................................................679 Ft : Ász füstölt-főtt császárszalonna 1 kg.......................................1099 Ft Valdor Uborkás Bumeráng 0,5 kg.................................................599 Ft • Petit Danone eper, sárgabarack 4x50 g....................................156 Ft » Milli Túró Rudi natúr 30 g.....................................................................27 Ft ’ Ász sonka 150 g.....................................................................................239 Ft » Danone Éden joghurt eper 150 g....................................................75 Ft ’ Savanyúság tartósító kaporral 200 g...........................................59 Ft S aGa fokhagymás, pritaminos pipifasírt 1 kg.......................499 Ft F okhagymás felvágott 1 kg...............................................................649 Ft Roriol étolaj 1 1........................................................................................259 Ft ! Téliszalámi körtálcás 8 dkg.............................................................249 Ft C amping tömlős sajt víkend 100 g..............................................159 Ft Bábolna fagyasztott csirkecomb 1 kg..........................................599 Ft Delma joghurtos 250 g.........................................................................89 Ft ■ Jogobella friss gyümölcs joghurt.......................................................67 Ft F üstölt-főtt paprikás comb 1 kg...................................................1399 Ft Plusssz Balance C-vitamin, kalcium, magnézium, vas ...371 Ft Kisméretű füzetek.....................................................................................35 Ft Nagyméretű füzetek.................................................................................75 Ft Spirálfüzet...................................................................................................145 Ft Rajzlap..............................................................................................................30 Ft 1 írólap................................................................................................................45 Ft Leérettségiztél, szakmát szereztél, vagy befejezted alapfokú iskolai tanulmányaidat, vége a nyárnak és nem tudod hogyan tovább? Nem vagy még 23 éves? Nincs munkahelyed? Kikerültél az iskolapadból? Hiányoznak az iskolás évek, az osztályközösség? Szeretnél még tanulni, szakmát szerezni? Szeretnéd magad új szakmákban kipróbálni? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszoltál sok szeretettel várunk 2001. augusztus 22-én, 9 órától aSITI-ben! A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Szakképzési börzéjén találkozhatsz megyénk középiskoláinak képviselőivel, akik tájékoztatnak a náluk működő évfolyamok képzési lehetőségeiről, tanácsot nyújtanak elképzeléseid megvalósításához! Ha nem taláísz megfelelő képzést, továbbtanulási lehetőséget a megye középiskoláiban, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ munkatársai tájékoztatást nyújtanak számodra a tanfolyami keretek között működő képzési lehetőségekről! Gyere el és biztosan találsz előismereteidnek és jövőbeni elképzeléseidnek megfelelő képzést! Már a 2001/2002-es tanévtől újra diák lehetsz! Fossett már világcsúcstartó Steve Fossett amerikai milliárdos - akinek célja, hogy a Földet egyedül, le­szállás nélkül először repül­je körbe hőlégballonnal - közép-európai idő szerint péntek hajnalban Argentína és Paraguay határtérsége fölött haladt kelet felé, fél­úton a Csendes- és az Atlan­ti-óceán között. Az ameri­kai közben már megdöntöt­te az egyedüli hőlégballo- nos utazás világcsúcsát. A Föld körülrepülését tervező Fossett - a Solo Spirit nevű léghajó fedélze­tén - még kedden adta át a múltnak a szintén amerikai Kevin Uliassi 2000. március 13. óta fennálló 243 órás és 28 perces rekordját. Uliassi e-mailen gratulált vetélytár- sának. Az Andok hegyvonula­tát, repülésének talán legve­szélyesebb szakaszát maga mögött tudja, mint ahogy túljutott a Föld körüli útjá­nak a felén is. Az elmúlt órákban kap­csolatba lépett a Missouri amerikai szövetségi állam­ban lévő irányító központ­tal, ahonnan azt a tanácsot kapta, hogy pihenjen le. Út­ját ugyan a Dél-Amerika fö­lötti légtérben viharfelhők keresztezik, de a repülésirá­nyítók riasztják, ha egy fel­hő túl közel kerül hozzá. A magányos hőlégballo- nos utazásának irányításá­ba bekapcsolódott az argen­tin légierő meteorológiai szolgálata is, amely szoro­san együttműködik a St. Louisban dolgozó stábbal. Steve Fossett augusztus 4- én indult el Ausztráliából, és azóta több mint 18 500 kilométert repült. rik az emberek az idegenforgalom, a falusi, kulturális és lovas turiz­mus jelentőségét, amelyet a me­ram az ideihez képest többek kö­zött lovasbállal is színesedik. __________________________RR

Next

/
Oldalképek
Tartalom