Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)

2001-08-17 / 191. szám

Életében sohasem unatkozott Kortársi üdvözlettel... Balassagyarmati kilencvenes levele a salgótarjáninak Mint levelében fogalmazott, jóleső érzéssel jalvas- ta, a Szabados Zoltánnéról, a salgótarjáni Őszidő nyugdíjasklub legidősebb tagjáról szóló, előző össze­állításunkban közölt sorokat a Balassagyarmaton élő Kamarás József. A köszöntőt kedves meglepetésnek szánták a 92. születésnapját ünneplő Szabadosné klubtársai. Olvasónk, a figyelmes és együtt érző levél­író lakóhelyén a Kilencvenesek klubjának és a Civitas Fortissima Körnek egyik alapítója (ezen kívül az utób­binak örökös díszelnöke), s a következő gondolatai­val üdvözli a vele egykorú salgótarjáni asszonyt: „1909. szeptember 27. napján láttam meglsten szép napját, én is a 92. születésnapomat várom. Úgy érzem, igazán be tadok helyezkedni az ön gondolat- és érzés­világába hisz' mindketten átéltünk kellemes és nehéz időket, dolgoztunk becsülettel Isten dicsőségére és em­bertársaink javára Nagy szeretettel gondobk most magára Kérem a jó Istent, áldja meg további életé el­sősorban jó egészséggel és tartós boldogsággal Kívá­nom, tudjon példaadó maradni a kor nemzedékének és legyen ereje segíteni jó tanácsaival annak ellenére, hogy mostanában gyengélkedik. Örülnék, ha nem ide­genkedne a ránk nézve lassan bekövetkező „új élet” gondolatából, mén hiszek abban, hogy egy becsület­ben megélt élet tartogat mindannyiunknak egy olyan másikat, ahol örök boldogságban lehet részünk En­nek tudata adjon erőt önnek is a hátralévő esztendők­höz. Szeretettel csókolom kezeit. _____________________________________________KAMARÁI JÓZSEF Balassagyarmat” Jézus Krisztus az első Jézus Krisztus az amerikaiak első számú hőse, őt sorrendben Martin Luther King, Colin Powell, John F. Kennedy és Teréz anya követi - ez derül ki egy szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. A Harris intézet felmérése szerint a megkérdezetteknek csupán 57 százaléka említett közéleti személyt arra a kérdés­re, kit csodál annyira, hogy hős­nek tekinti. Egy erős kisebbség a szüleit nevezte itt meg. Teréz anya után a hatodik helyre Ronald Reagan került, a további sorrend Abraham Lincoln, John Wayne, Michael Jordan és Bili Clinton. A jelenlegi elnök, Ge­Barry Bagshaw 61 éves an­gol taxisofőr 34 év elteltével látta viszont fiát - amikor az utasként ült be a kocsijába. A londoni Mirror jelentése szerint Barry az akkori korona- gyarmaton, Hongkongban hagy­ta ott családját, miután megtud­ta, hogy felesége megcsalta őt. Fia, Colin ötéves volt. A válás kimondása után elvesztett min­A gyár történetében emlékeze­tes esemény, amikor 1936-ban be­vezették a fizetett szabadságot. Egy év múlva pedig a nyolcórás munkaidőt, ami lehetővé tette, hogy két műszak helyett három műszakban történjen a termelés. Noha a szovjet katonai parancs­nokság 1946 januárjában a gyárat átadta a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-nek, a gyár rövidesen állami kezelésbe került. A negyve­nes évek végén pedig megkezdő­dött a létszám folyamatos növelé­se. S ez az ötvenes években is tar­tott, amelynek 1960-tól már én is szereplője voltam. Ezek az évtizedek a gazdasági szerárugyártás gazdagságát jelen­tették. Gyártottunk harapófogó­kat, sikattyúkat, venyigeollókat és sok mást. Húsz országba szállítot­tunk mezőgazdasági szerárukat, aminek a mennyisége már elérte a teljes termelés 16 százalékát, ami megközelítette az 1500 tonnát. Ez a mennyiség azonban tovább nö­vekedett, s a hatvanas évek végén már több mint 2000 tonnányit ex­portáltunk. A hetvenes években azonban fokozatosan visszaesik a ková­csológyár exporttermelése és ez­zel együtt a mezőgazdasági szer­áru gyártása is. Ebben az időszak­ban már csak kisebb mennyiségű csákányt exportálunk, de csök­ken a mezőgazdasági szeráru bel­földi kereslete is. Ezzel szemben termelésünk nagyobb részét te­szik ki a talajművelő eszközök, a szántóvas, a kormánylemez és a boronatárcsa. orge W. Bush a 19., apja, az idő­sebb George Bush pedig a 31. helyre került. A közvélemény­kutató intézet az eredményeket értékelve felhívja a figyelmet ar­ra, hogy az első három hely kö­zül kettőre színes bőrű sze­mélyt szavaztak meg a válaszo­lók. Humphrey Taylor, a Harris elnöke „rendkívülinek” ítéli Colin Powell külügyminiszter harmadik helyét, megjegyezve, den kapcsolatot családjával és fia abban a tudatban nőtt fel, hogy apja meghalt. Bizonyos idő elteltével Barry visszatért Angliába és Brighton tengeri fürdőhelyen telepedett le. Fia egy véletlen folytán érkezett Dél-Afrikából Brightonba és ba­rátnőjével éppen apja taxijába szállt be. Útközben a barátnő megpillantotta az autó műszer­falán a vezető nevét és így szólt A nyolcvanas évek elején pedig már a 4-500 tonna szerámt is alig tudjuk előállítani, s 1990-ben már a száz tonnát sem éri el a gyártás. Ami pedig a létszámunk alakulá­sát illeti, a hatvanas évek közepén valamivel több mint hétszázan dolgoztunk a gyárrészlegben, s a kilencvenes évek elején alig vol­tunk kétszázan. A rendszerváltás azzal járt, hogy a vállalatnál is egyre inkább visszaszorult a párt vezető szerepe és csökkent a szakszervezet össze­tartó ereje. A dolgozók között pe­dig egyre inkább felütötte a fejét a bizonytalanság és a félelem, mert senki sem tudta meddig dolgozhat még. A B. György által vezetett szakszervezeti bizottság nagyon nehéz körülmények között dolgo­zott, csökkent a szervezettség. Vál­lalati szinten megkezdődött az elvi főosztályok üzemi szintre történő átszervezése. Elsősorban a hideg- hengermű kiválása vezetett oda, hogy megszűntek az önálló részle­gek. A kovácsológyárban az új veze­tő intézkedése alapján Sz. Ferenc főmérnök a néhány évig még mű­ködő gyártóeszköz gazdálkodási osztályhoz hasonló beosztásba. Folyamatosan csökkent a gyár- részleg létszáma, ami mind több gondot okozott. Különösen nagy feladatok hárultak P. Tibor üzem­vezetőre, aki egy ideig nagy erőfe­hogy az első öt közül ő az egyet­len élő. A nem amerikaiak kö­zött Teréz anya után Diana her­cegnő következik a 16. és II. Já­nos Pál pápa a 18. helyen. A július 20. és 25. között 1022 felnőtt körében végzett felmé­résben megkérdezték azt is, van-e olyan személy, akit a vála­szoló korábban hősnek tartott, de ma már nem. A leggyakrab­ban Bili Clinton nevét említet­ték, majd John F. Kennedy (itt is), O. J Simpson és Jesse Jackson volt a sorrend. Colinhoz: „Nem különös, hogy mindkettőtöket Bagshawnak hívják?” Az immár 39 éves fiú erre tréfásan megkérdezte a so­főrt: „Talán csak nem Barry a ke­resztneve?" Mindketten könnyekre fakad­tak, amikor bebizonyosodott, hogy valóban apa és fia talált egymásra 34 év elteltével - ol­vasható a DPA jelentésében. szítéseket tett azért, hogy össze­tartsa a régi gárdát, de sikertelenül. Végül ő is kérte a nyugdíjazását. Az őt követő T. Pál üzemvezető tevékenysége sem hozott - nem is hozhatott - kedvező változást. To­vább romlottak a körülmények. Folytatódtak a leszámolások. Ezt igyekeztünk úgy megoldani, hogy elsősorban azokat számoltuk le, akik valamilyen kedvezménnyel hagyhatták el a gyárat. A különböző szervezések, át­szervezések során a kovácsoló­gyárhoz csatolták a gyártóeszköz­gazdálkodásnál foglalkoztatott dol­gozókat is. Ez újabb nehézséget je­lentett, mivel ebben az üzemben még kevesebben voltak a szerve­zett dolgozók, mint a kovácsoló­gyárban. Ez sem volt még a vég, to­vább romlott a helyzet amikor 1993 nyarán privatizálták a ková­csolóüzemet. A süllyesztékes ko­vácsüzem épületében rendezett alakuló tanácskozáson tudatták a jelenlévőkkel, hogy továbbra is maradunk vállalati állományban, csupán a fizetésünket kapjuk az új vezetőtől. Szóban történt megálla­podás alapján minden juttatásról az új tulajdonosnak kellett gondos­kodni. Engem, mint szakszervezeti fő­bizalmit nem vontak be a tárgya­lásba, de hála B. Györgynek, ami­kor közöltem vele, hogy nem kap­tunk munkaruhát, tisztítószereket, Csorba Józsefné férje házasság- kötésük 50. évfordulóját nem várta meg, egy évvel ezt megelőzően hunytéi- A második világháború során keltünk egybe. Férjem és két jó ba­rátja - akiket mint leventéket bevit­tek Szécsénybe - megbízatásuk közben elbújtak a szalmakazalba, ahonnan az egyik fiú keresztanyjá­hoz, Benczúrfalvára sikerült eljut­niuk. Akkor ismertem meg férje­met. Egy hét múlva újra bujkálniuk kellett. Nem tudtam merre jár. Meglepetésemre a háború után új­ra megjelent. 1945-ben esküdtünk meg - lebbenti fel a fátylat a férjhez- menetele előtti érdekes epizódról Csorba Józsefné ságújfalui nyugdí­jas szépen gondozott, virágerdövel körülvett otthonában.- A virág szeretete családi vonás nálunk - egészíti ki az előbbieket a kedves vendéglátó. Az özvegyasszony négygyere­kes családból származik, míg férje hétgyermekesből. Csorba Józsefné életének egyik jellegzetes vonása, hogy 40 éves korában kezdte el ál­landó helyhez kötött tevékenységét a helyi mezőgazdasági szövetke­zetben. A nyugdíjkorhatár elérése után még hét évet ráhúzott.- Az állattenyésztésben dolgoz­tam, az utóbbi években fejőnő­ként. Kézzel nem, mindjárt géppel kezdtem ezt a munkát. Férjem, aki bányász volt, nem keresett annyit, hogy elég legyen három gyerme­künk ellátásához, ezért választot­tam a helyi mezőgazdasági szövet­kezetét, ahol tagnak is felvettek. Eredetileg gyárba akartam menni. Ki is váltottam a munkakönyve­met, aztán maradtam, mert így lett jó a családnak. A bányász férj helyben kezdte a bányászkodást, majd kétévi tiribesi tevékenysége után Szorospatakra került, ahonnan szilikózis miatt nyugdíjazták. Később nyugdíjas­ként ő is a szövetkezetben kötött ki.- Férjem a bányásznyugdíjat vá­lasztotta, mert a mezőgazdasági segített és néhány órán belül meg­kaptuk a járandóságot. A dolgozók naponta kerestek panaszaikkal, hangoztatva, hogy nem azt ígérték nekik, ami van. Érthető, hogy mi szakszervezetiek igyekeztünk az érdekeiket képviselni. Néhány hét telt el, amikor egy péntek délután, a műszak végén összehívtak minket, szakszerveze­ti embereket. Ha jól emlékszem ti­zennégyen voltunk. Minden beve­zetés nélkül közölték velünk, hogy polipok vagyunk a gyárrészleg tes­tén, s már nem tartanak igényt a munkánkra. Feltehető, hogy mindenki kita­lálja, hogy mit éreztünk. Többsé­gében a kovácsológyárban éltük le az életünket, az üzem a második otthonunk volt, ismertünk minden berendezést, zugot, munkafogást. Mindezt egy olyan ember közölte velünk, aki korábban azt sem tud­ta, hogy mi fán terem a kovács­üzem. Engem különösen mélyen fel­háborított ez az ostoba, megalázó megbélyegzés. Hirtelen átfutott gondolataimon mindaz, amit a kovácsológyárért tettem, s nem tudtam mire vélni a történteket. Eszembe jutott az a negyedszázad­nyi küzdelem, amit műhelytitkár­ként, főbizalmiként vívtam meg, átélve egy tucatnyi átszervezést. Ám de minden problémát igyekez- tünfTbecsülettel megoldani együtt szövetkezetben töltött idő után sem jött volna ki jobban. Azért sem adta fel, mert elvesztettük volna a bányászoknak járó szénjáradékot, amit most én kapok meg utána. A szövetkezetben a vezetőség lehető­vé tette, hogy férjem besegítsen. Délelőtt én dolgoztam, délután pe­dig ő látta el feladatomat és viszont. Bevallom önnek, amikor beléptem a szövetkezetbe, volt olyan gondo­latom, hogy innen nem leszek so­ha nyugdíjas. Akkor nem volt fo­lyamatos a munka. Ha fújt, ha esett, ha sütött a nap kerékpárral jártam a nagyüzembe. Négy elnö­köt és hét főállattenyésztőt „fo­gyasztottam” el. Dr. RadvánMihály volt az elnök, akitől átvettem a Ki­váló Szövetkezeti Dolgozó kitünte­tést az akkor vele járó pénzzel együtt. Egyébként 62 éves korom­ban hagytam abba a munkát a szö­vetkezetben, amikor viharfellegek gyülekeztek a gazdaság felett. Csorba Józsefné alapító tagja a helybeli népdalcsoportnak.- Régebben a megszűnt Röpülj páva körnek is tagja voltam. Há­rom éve alakultunk meg. Polgár- mesterünk azt monda: itt is vannak tehetségesek, miért ne alakítanánk meg a népdalcsoportot. Jelenleg ti­zennégyen vagyunk. Az augusztus 20-i ünnepségre készülünk. Igen, nálunk családi vonás az éneklés. Bátyámnak nagyon szép hangja volt. Aratáskor pedig édesanyám énekelt, édesapám pedig harmoni- kázott. Az énekeket együtt találták ki. Édesanyám főleg a karácsonyi énekeket kedvelte. Nagyon sok dalt tanultam tőlük, meg sok jó taná­csot is kaptam. Kezdetben fehér blúzban és fe­kete aljban léptek a népdalokat kedvelő közönség elé. Nemrég új fellépőruhát varrattak négy szín­ben: almazöld, lila, világoskék, paprikaszín.- Az anyag megvételéhez pályá­zati úton nyertünk 30 ezer forintot, melyet az önkormányzat kiegészí­tett. Mi személyeként 200 forintot a gazdasági vezetőkkel és termé­szetesen az érintett dolgozókkal. Nagyot nyeltem, s elkeseredve ösz- szegeztem a végeredményt: polip lettem. Mélyen megrázott ez az igaz­ságtalanság. Több mint egy hóna­pot töltöttem kórházban. Hazaté­résem után végiggondoltam a helyzetemet. Akárhogyan is tör­tem a fejemet, nem értettem miért mondták ránk azt, ami nem sokkal később valóban ráillett volna má­sokra. Egészségem helyreállításában nagy segítségemre voltak a vezető­im, munkatársaim, barátaim. Szin­te egymásnak adták a kilincset. Biztattak, hogy vegyek erőt maga­mon, gyógyuljak meg mielőbb, mert vár a munka, a munkatársak. Az otthon töltött egy év alatt so­kat töprengtem. Rádöbbentem, hogy a világ nagyot változott. A rendszerváltás egyetlen fix pontot teremtett az emberek között, amit a pénz testesít meg. Akinek van pénze, mindent megtehet, akár el is taposhatja a másikat. Manapság már illúziószámba megy a figyel­messég, az önzetlen segítség, a másikkal való törődés. Ez a felis­merés azonban nem tudta ben­nem elnyomni a támaszra szoruló emberek iránt érzett szolidaritáso­mat. Azok iránt érzett szeretete- met, akik hittek bennem, s újból és újból megválasztottak, hogy képvi­seljem az érdekeiket. Betegségem után még otthon lábadoztam, amikor értesültem ró­la, hogy nincs már szükség gyár- részlegi főmérnökre, diszpécserre adtunk hozzá, melyből megvásá­roltuk a fellépő fehér harisnyát. A ruhavarratás költségeit is mi álltuk. A főkötőt is mindegyikünk maga készítette. A népdalcsoport 50-60 dalt is­mer, melyből a helybeli szerze­mény a döntő. A környékbeli köz­ségekben megszervezett különbö­ző rendezvényeken léptek fel. Me­gyén kívülre még nem jutottak el. Minden héten szombaton és vasár­nap próbálnak.- Hála Istennek jól vagyunk. Szeretjük egymást, összeszokott, jó csapat a miénk. 75 évemmel én vagyok a legidősebb, a többiek a fi­atalabb korosztályhoz tartoznak. Csoportvezetőnk, Csaba Kinga egyénileg is sokszor fellépett, na­gyon jó hangja van akárcsak Dumyi Marikának, aki helyben la­kik, de Karancsságon dolgozik, mint óvónő. A csoportból sokan vannak, akik különböző hozzátar­tozójukat gyászolják. Kívülállók közül volt, aki megszólt bennün­ket, hogy ilyenkor nem illik énekel­ni. Közösen úgy döntöttünk, hogy amíg énekelünk, addig nincs gyász.- Van-e valamilyen kívánsága ?- Szeretném, ha sokáig együtt maradnánk. Csorba Józsefné határozottan állítja, hogy életében sohasem unatkozott. Tíz évig tevékenyke­dett a faluszépítő egyesületben.- Nyáron kutya bajom, nem na­gyon kell gyógyszer. ízületeim mi­att esetenként Algopirint veszek be. Nincs vémyomásproblémám. Az esős időt viszont megérzem Nem vagyok gyakori látogatója há­ziorvosomnak. Gyerekeimmel, ro­konaimmal, akik távolabb laknak, és unokáimmal telefonon tartom a kapcsolatot.- Nem fél egyedül ebben a szé­pen rendbe tea lakásban?- Nincs haragosom, nincs va- gyonom, úgy érzem, szeretnek az emberek, rám a jó Isten vigyáz. V. K. és kereskedelmi programozóra sem. Őket is leadták, illetve átirá­nyították más területre. Néhány hónap alatt így ért véget a privati­záció. Hadd tegyem hozzá, hogy azt a vezetőt is elérte a sors keze, aki polipnak nevezett minket. Azt kapta, amit mi kaptunk tőle, csak kicsit később. Bárhogy történt én már nem kí­vántam visszamenni dolgozni. Ké­résemre a vállalatnál elindították a leszázalékolásomat. Néhány hó­napba telt amíg az illetékes orvosi bizottság elé kerültem ahol az első fordulóban nem kaptam meg a megkívánt rokkantsági fokozatot. Fellebbezés és újabb néhány hó­nap után 1994 októberében lettem nyugdíjas. Személy szerint mindenkitől nem tudtam elköszönni, de gon­dolatban megtettem. A gyárra min­dig úgy emlékszem, mint második otthonomra. Tiszteltem, szerettem a munkatársaimat, vezetőimet, akiknek sokat köszönhetek, hogy vittem valamire. Örülök és elégedett vagyok, hogy egész életemben szolgálha­tom az embereket. Segíthetek ügyes-bajos dolgaik megoldásá­ban. Úgy gondolom, teljes életet csak az élhet, aki képes másokért cselekedni. Ezért vállaltam szere­pet a nyugdíjas szakszervezeti bi­zottságban is, hogy ameddig a sors engedi továbbra is hasznára lehes­sek az embereknek. (Vége) Dombi József elmondása alap­ján lejegyezte: PÁDÁR ANDRÁS Viszontlátás 34 év múlva Volt egyszer egy kovácsológyár Egy nyugdíjas szakszervezeti vezető visszaemlékezései (8.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom