Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)

2001-08-15 / 189. szám

2001. AUGUSZTUS 15., SZERDA S P ŐRT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Királykoronázás a Hungaroringen? Forma-1, 16. Marlboro Magyar Nagy díj A Német és a Magyar Nagydíj közötti három hét során minden csapat kipihenhette magát és za- vartalariul készülhetett a soron következő, de számunkra, ma­gyarok számára, a legfontosabb nagydíjra. Miután a két verseny között teszttilalom volt, így a szerelők, mérnökök és legfő­képp a pilóták is feltölthették magukat, s erőt gyűjthettek a szezon hátralévő öt versenyére. Egyedül talán a Prost és a Jordan istálló tagjai tüsténkedtek, hi­szen a két csapat kicserélte piló­táit annak érdekében, hogy biz­ton két autóval indulhassanak el a Magyar Nagydíjon. olyanok, akik kevésbé. Egy biz­tos: az utóbbi időben a Ferrari és a McLaren versenyzői vitték a prímet e pályán és idén is ez vár­ható. A Williams-BMW istálló az idei eredmények alapján a har­madik esélyes élcsapat, ám a csapatfőnök Frank Williams sze­rint „a Magyar Nagydíj az utolsó az idei szezonban, amely nem fekszik a Williams motor- karosszéria-pilóta csomagjá­nak”, így Sir Frank nem sok jót vár a versenytől. Ha már a grove-i alakulatnál tartunk: a Magyar Nagydíj hol jó, hol rossz eredményeket ho­zott eddig a Williams istállónak. Tavaly és tavalyelőtt a finn Mika Häkkinen volt a Hungaroringen a leggyorsabb FOTÓ: AMBER PR A Magyar Nagydíj talán az idei év legnagyobb történéseit hozza magával, s nem csak az előzetes Jordan-Prost pilótahaj- cihő miatt. Ez az a verseny, ahol Michael Schumachert akár világ­bajnokká avathatják {ha győz, SÍ. győzelmével beállítja Alain Prost rekordját), s ez várhatóan soha nem látott mennyiségű ra­jongót vonz majd a magyar pá­lyára. Ráadásul a Hungaroring csodálatos átalakuláson ment át, amelyet nem csak a Forma-1-es csapatok és résztvevők, de a né­zők és a sajtó munkatársai is ál­danak majd. Átalakult többek között a paddock (depó), a bok­szok, a rajtrács, a lelátók, maga a pálya és egy teljesen új épület, a Millennium Tower segíti a nagy­díj mind jobb megrendezését. Azt tudjuk, hogy sok csapat a Hungaroringet Monacóhoz ha­sonlítja, ahol pont amiatt, hogy nagyon nehéz az előzés, az idő­mérő edzés rendkívül fontossá vált. Vannak pilóták, akik szere­tik a mogyoródi pályát, s vannak A csapat nyerte meg az első Ma­gyar Nagydíjat 1986-ban Nelson Piquetvel, s az eddigi 15 versenyből hétszer volt pilótájuk a dobogó legtetején. Nigel Mansellt 1992-ben világbajnok­ká avatták a Hungaroringen, s ezáltal vigasztalódhatott 1987 miatt, amikor rajtelsőként a 76 körös versenyből hetvenegy kö­rön át vezetett, majd a kockás zászló látótávolságán belül el­vesztette az egyik hátsó kerekét. A Magyar Nagydíj előtt napvi­lágot látott egy szinte szenzáció- számba menő döntés is. Frank Williams arról híres, hogy amint élpilótái fizetésemelést kémek - így Damon Hiü és Nigel Mansell is - azonnal megválik tőlük. Egy­valakinek azonban sikerült meg­törnie őt, s ez a valaki Willi Webber, a két Schumacher me­nedzsere. Neki sikerült Frank Williamst meggyőznie arról, hogy a 2004-ig csapatában ver­senyző Ralf Schumacher a jövő világbajnoka és ezért érdemes nagyobb gázsit kapnia. így Ralf állítólag évente 15 millió dolláros fizetéssel gazdagabban ülhet a Williams volánja mögé. Webbemek ráadásul úgy sike­rült Sir Williams lelkére beszél­nie, hogy a végén kettejük közül utóbbi állt fel elégedettebben a tárgyalóasztaltól annak tudatá­ban, hogy sikerült egy jövőbeli világbajnokot maga mellé állíta­nia. Ralf Schumacher egyébként kissé fanyalogva nyilatkozott a magyar pályáról:- Kicsi és szűk a pálya, így na­gyon nehéz a pilóták számára, mivel egyik kanyar követi a má­sikat és nincs idő a pihenésre. Mivel általában forróság van, fi­zikailag is nagyon fárasztó a ver­seny, ahol a jó autó és a legjobb beállítás alapvető. Amennyiben forróság lesz, úgy a Michelin ab­roncsaink jól mennek majd. Tavaly Mika Häkkinen örül­hetett legjobban hiszen győzött, pályafutása 17. elsőségét gyűjt- hette be Magyarországon, s való­színűleg idén is beerősít a ver­senyre a West McLaren Merce­des istálló. Ezt teszi a Benetton is, amely új aerodinamikai cso­maggal érkezik meg kis hazánk­ba, nem titkoltan már a jövőre a csapatot átvevő Renault pénzé­ből. A jaguaros pilóták is joggal re­ménykedhetnek egy szép ered­ményben, éppúgy, ahogy a pálya adottságát tekintve hasonló Monte-Carlóban, ahol Eddie Irvine harmadik lett. Az idén továbbra sem túl mar­káns BAR csapat a németországi dobogós helyezéstől „megrésze- gülve” a Magyarországon koráb­ban már győzni tudó Jacques Villeneuve-től várja az ered­ményt. De az első helyért folyó harc mellett a legnagyobb küz­delem várhatóan a Prost és Jordan istállók között zajlik majd. Mindkét csapat biztosan azon lesz, hogy bebizonyítsa a másiknak, hogy ő járt jobban a Heinz-Harald. Frentzen - Jean Alesi pilótacserével. Kíváncsian várjuk a végkifejletet... Talán csak egyetlen boldogta­lan ember lesz a mezőnyben, a Minardi-European brazilja, Torso Marques, akinek e verseny után elválnak útjai Paul Stoddart istállójától. A dél-amerikai he­lyett a malajziai Alex Yoong a legesélyesebb a második számú fekete autóra az idény hátralevő négy versenyére. A. A. Hungaroring, a magyar büszkeség A Hungaroring kanyargós versenypálya lassú és közepe­sen lassú kanyarokkal. A ver­senynaptár egyik leglassabb pá­lyája, ahol maximális tapadásra van szükség. Kevés az előzési le­hetőség a pályán, így fontos lesz az időmérő edzésen elért leg­jobb rajthely. A pálya 3921 mé­ter hosszú, a verseny 77 körös lesz. A versenytáv így 305,921 km. A körrekordot Michael Schumacher tartja 1998-ból 1:19.286 perccel, de - ismerve az idei tendenciát - szép idő ese­tén ez nagy valószínűséggel meg fog dőlni. A pálya és környéke idén több kisebb átalakításon esett át. Átadták a Millennium Towert, ebben a 93 nap alatt fel­épített modem szárnyban kap helyet a versenyirányítás, az időmérés, az elektronikus mé­dia és az új sajtószoba. Azért, hogy az időmérők egy vonalban legyenek az eseményekkel, a rajt-cél vonalat 30 méterrel hát­rébb festették fel, s ugyanennyi­vel került közelebb az célegye­nes végéhez az úgynevezett Marlboro-híd is. Hatvanezerre növelték az ülőhelyek számát, ezek közül tízezer fedett, ez utóbbi a legmagasabb szám je­lenleg a Forma-l-es színhelyek között. A pálya aszfaltcsíkján belül a két éve működő Gerhard Berger vezetéstechnikai centrum mel­lett idén egy off-road pályát és egy gokartcentrumot is kialakí­tottak, s egy új víztározóval megoldották a korábban égető vízellátási problémákat is. ______________ó. s. A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló többször módosított 1991. évi IV. törvény (továbbiakban Fit.), illetve a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról szóló többször módosított 6/1996.(VII.16.) MüM rendelet (továbbiakban R.) alapján PÁLYÁZATOT HIRDET a munkanélküliek önfoglalkoztatását elősegítő visszatérítendő kamatmentes tőkejuttatás igénybevételére A támogatás célim Munkahelyteremtés a Nógrád megyében regisztrált azon munkanélküli személyek számára, akik a megyében önmaguk részére ipari-, mezőgazdasági, kereskedelemi-, vagy ezekhez kapcsolódó szolgáltató tevékenység gyakorlására egyéni-, vagy társas vállalkozást létesítenek, vagy kiváltják az őstermelői igazolványt és bejelentkeznek társadalombiztosítási alapellátásra, vagy már működő gazdasági társasághoz csatlakoznak, vagy szövetkezeti tagként létesítenek vállalkozói jogviszonyt. Az önfoglalkoztatás megtartása azon volt munkanélküliek részére, akik vállalkozóvá válás támogatásban részesülnek, az Fit. 15. §-ának a) pontja alapján. A támogatás forrása: A Munkaerőpiaci Alap Foglalkoztatási Alaprészének Nógrád megyére decentralizált, a Megyei Munkaügyi Tanács által e célra elkülönített kerete. A támogatás formája és mértéke: Személyenként maximum 1.000.000- Ft-ig teijedő visszatérítendő, kamatmentes tőkejuttatás. Ennek konkrét összege nem haladhatja meg a vállalkozás indításához szükséges összes költség saját forrással csökkentett részét. A támogatás felhasználható: Nógrád megyében működő vállalkozói tevékenységhez szükséges ingatlan vásárlására, a tevékenység megkezdéséhez szük­séges tárgyi eszközök, anyag vásárlására, valamint első alkalommal történő forgóeszköz feltöltésére. Új társas vállalkozás létrehozásánál vagyoni betét vagy törzstőke bevitelére, már működő vállalkozáshoz történő csat­lakozásnál vagyoni betét, illetve törzstőke emelésére lehet igénybe venni. Az előírt saját forrást is csak a fentiekben feltün­tetettekre lehet felhasználni. Nem támogatható : telephely építés, bővítés, felújítás, lízingdíj, bérleti díj, személygépkocsi vásárlás, üzletrész vásárlás A pályázaton részt vehet: a) aki munkanélküli, és a pályázat benyújtását megelőzően az Fit. 58. §-a (5) bekezdésének d) pontjában meghatározott munkanélküli állapota a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőzően 3 hónapig folyamatosan fennállt, b) aki az Fit 15. §-ában meghatározott munkanélküliek vállalkozóvá válását elősegítő támogatásban részesül. A pályázaton történő részvétel és a támogatás egyéb feltételei:- Pályázatot nyújthat be az a Nógrád megyében regisztrált munkanélküli aki a megyében önmaga foglalkoztatását: a) egyéni vállalkozás indításával, főfoglalkozású vállalkozóként, b) működő társas vállalkozáshoz való csatlakozással, vagy új társas vállalkozás alapításában való részvétellel (amennyiben gazdasági társaság tagjaként, jogszabály vagy társasági szerződésben foglaltak alapján a társaság tevékenységében ténylegesen és személyesen közreműködik és ez nem munkaviszony vagy ezzel egyenértékű jogviszony alapján valósul meg), c) a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXV11. törvény 3. §-a (4)bekezdésének 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként illetve ehhez kapcsolódó szolgáltatói tevékenység keretében, d) szövetkezeti tagként létesített vállalkozási jogviszonyban oldja meg.- Rendelkezik a vállalkozás indításához az előirt mértékű saját forrással. A saját forrás összege abban az esetben: a. , ha a pályázó bejelentkezik az ÁFA körbe a nettó beruházási költség 25%-a, plusz az ÁFA összege b. , ha a pályázó nem jelentkezik be az ÁFA körbe a bruttó beruházási költség 20%-a- Amennyiben a támogatási összeg és a saját forrás összege nem fedezi 100 %-ban a megvalósítandó vállalkozás összkölt­ségét, akkor a különbözet forrásának meglétét is le kell igazolni.- A támogatás nyújtásának a vállalkozás indításához szükséges saját forrás megléte nem feltétele, ha a pályázó már működő társas vállalkozásba kíván belépni, vagy az Fit. 15. §-ának a) pontjában meghatározott vállalkozóvá válását elősegítő támo­gatásban részesül. Amennyiben viszont a pályázó már bejelentkezett az ÁFA körbe és visszaigénylésre jogosult, az ÁFA összegével rendelkeznie kell.- Rendelkezik megfelelő értékű fedezettel, melyet felajánl a Megyei Munkaügyi Központnak a támogatás visszafizetésének fedezeteként, valamint az esetleges szerződésszegésből adódó visszakövetelés teljesítésének biztosítására. A zálogfedezet mértéke ingatlan felajánlása esetén a támogatási összeg 100 %-a, ingó jelzálog felajánlása esetén a támo­gatási összeg 150 %-a. Ingójelzálogként csak olyan eszköz ajánlható fel , mely a támogatást kérő személy saját tulajdonát képezi, és nettó egyedi beszerzési értéke a 100.000,- Ft-ot eléri vagy meghaladja.- A támogatás illetve a visszafizetés ideje alatt a vállalkozói tevékenységet főállású vállalkozóként kell végezni. Ezen idő alatt a támogatott vállalkozói tevékenység nem szüntethető meg. A támogatott a támogatás ideje alatt nem létesíthet főfoglalkozású munkaviszonyt illetve főállású rendszeres kereső jogviszonyt. Ezen kötelezettségek nem teljesítése esetén a támogatottnak a Munkaügyi Központ felé bejelentési kötelezettsége van. A támogatás folyósítása: A támogatás folyósítására csak a saját forrás felhasználását követően, megfelelő bizonylatok alapján kerül sor. Támogatás csak a megállapodásban rögzített tételekre folyósítható. A támogatási összeget legkésőbb 2001. december 10-ig fel kell használni. A visszafizetés média: A támogatást legkésőbb a folyósítás befejezését követő 13. hónap kezdetétől számított, legfeljebb 60 hónap alatt egyenlő havi részletekben kell visszafizetni. Az önfoglalkoztatás megvalósulásának végső határideje a megítélő határozat dátumát követő 30. nap, fenntartásának mini­mum időtartama azonos a tőkejuttatás visszafizetésének időtartamával. A pályázat elbírálásánál előnyt élvez :- aki gyártási, termelési tevékenységet kíván folytatni,- aki az előírt mértéknél nagyobb összegű saját forrással rendelkezik,- vállalkozóvá válási támogatásban részesülő, illetve működő gazdasági társasághoz csatlakozó pályázó, ha saját forrás fel- használását is vállalja /legalább a bruttó beruházási költség 20%-a/- a támogatás visszafizetését a pályázó a jogszabályban előírt határidő előtt vállalja- aki rendelkezik a vállalkozás indításához vállalkozói ismeretekkel, és ezt dokumentumokkal igazolja A pályázatok elbírálása: A pályázatok elbírálásáról a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója - a Megyei Munkaügyi Tanács tagjaiból alakult Foglalkoztatási Szakbizottság véleményezése és javaslata alapján - mérlegelési jogkörében államigazgatási határozattal dönt, a pályázat beadási határidejét követő 30 napon belül, melyről a pályázókat értesítjük. A Munkaügyi Központ a pályázatok bírálatánál az alábbiak szerint jár el, ha:- a Munkaügyi Tanács által elkülönített pénzkeret kimerül és a pályázó a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelel, a Munkaügyi Tanács újabb döntéséig felfüggeszti a bírálatot,- a pályázat a beadási határidőn túl érkezik be az államigazgatási eljárást megszünteti,- a pályázat nem a “Pályázati adatlap”-on kerül beadásra és nincs felszerelve a kötelező mellékletekkel, illetve hiányos, egysz­eri hiánypótlásra ad lehetőséget, de ha ennek a pályázó nem tesz eleget, a pályázatot érdemi bírálat nélkül elutasítja. A pályázat mérlegelési jogkörben történő elutasítása esetén jogorvoslatnak, fellebbezésnek helye nincs. A szerződésszegés jogkövetkezményei: Amennyiben a támogatási megállapodásban foglaltak megszegésre kerülnek a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ a fel­használt támogatás összegét a visszakövetelés időpontjában hatályos jogszabályokban rögzítettek szerint kamattal növelt összegben visszaköveteli. A pályázat benyújtásának helye, határideje: A pályázatokat 4 példányban, a kötelező mellékletekkel felszerelve, összefűzve 2001. szeptember 17-ig lehet benyújtani a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci Programok Osztályára /Salgótarján, Alkotmány út 117 A pályázatot az erre a célra készített “Pályázati adatlap”-on kell benyújtani. A “Pályázati adatlap” térítésmentesen átvehető a Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci Programok Osztályán, valamint kirendeltségein, ahol a pályázattal kapcsolatban továb­bi információ kérhető. Nógrád Megyei Munkaügyi Központ

Next

/
Oldalképek
Tartalom