Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-11 / 186. szám
& __i _ _ . L „Historicum” - Járatlan utakon Fotográfiák az ezeréves Magyarországról Már nem csak nyári kulturális esemény Hatodik alkalommal várja az alkotókat a ceredi nemzetközi művésztelep A Magyar Nemzeti Galéria és a Pannon GSM hétéves együttműködésének vezérmotívuma a magyar kultúra és történelem emlékeinek felfedezése, megőrzése, dokumentálása és feldolgozása. Közös vállalkozásuk újabb gyümölcse a „Historicum” című kiállítás, amelynek keretében csaknem száz magyar műemléket, művészeti alkotást, történelmi helyszínt bemutató fotográfia tekinthető meg a Magyar nemzeti Galériában. Borsos Mihály sajátos országjáráson. készítette felvételeit, útjai kelettől nyugatig, északtól délig vezettek. Felkeresett falusi templomokat és várakat, nemesi kúriákat és polgári otthonokat, járt múzeumokban, remetebarlangokban, volt történelmi emlékhelyeken és temetőkben. Elkerülte viszont a városokat, az idegenforgalom által preferált útvonalakat és helyszíneket. Célja az volt, hogy bemutassa milyen sok kincs van körülöttünk, amely nem kerül reflektor- fénybe méltatlanul nem jut nyilvánossághoz, pedig megérdemelné. A meglátogatott helységek lakói a fotón megörökített templomok papjai, a községi elöljárók, alkalmi segítők és útbaigazítók támogatták munkáját. A két esztendőn át folytatott utazásnak több ezernyi fénykép az eredménye. Mindegyikük szubjektív, a művészet jegyében fogant, egy fotós szemszögéből az objektiven át született az ezeréves Magyarországról. Borsos Mihályt, éppúgy szubjektív szempont vezette a helyszínek kiválasztásában, mint az egyes témák interpretálásában: nem műemléki szakfotográfiákat készített, hanem sajátos művészi látásmódja szerint fényképezte a felkeresett helyeket. A megtekintésre érdemes kiállítást Dévényi István rendezte. Nógrád megyét alsópetényi, mátraverebélyi, romhányi és szécsényi felvételek reprezentálják. Nagy Márta balassagyarmati festőművész kiállítása igazi színfoltot jelentett a Szécsénykében minap tartott millenniumi ünnepségre érkezett vendégeknek és a helybeli lakosoknak. Balról az itt született művész ________________________________fotó! gy. t. — :— Immár a VI. ceredi nemzetközi művésztelepet rendezi meg közösen Salgótarján megyei jogú város és Cered önkormányzata augusztus elseje és tizediké között. Az alapító művészek mellett az idén Salgótarján testvérvárosaiból is várnak alkotókat. Jó alkalom ez a hazai és külföldi képzőművészek összehang- olódására, hiszen jövőre, Salgótarján várossá nyilvánításának 80. évfordulóján a megkezdett közös gondolkodás közös alkotásban ölt majd testet. Uhel Szlovákiából, ők valamennyien a besztercebányai akadémia tanárai, Bakos Ferenc szécsényi grafikus, Fürjesi Csaba és Sánta László budapesti festőművészek (ők a telep tulajdonosai), Smoel Tir szobrász- művész Izraelből, Radics SzilA festőművészek jól megférnek az alkalmi műteremben________fotó; gyurián tibor A művésztelep vezetői, Fürjesi Csaba festőművész és Kun Cecília menedzser nem csak működtetik, hanem évről évre fejlesztik, korszerűsítik az alkotóházat. Ma már külön műteremben komplett grafikai felszerelés áll az alkotók rendelkezésére. A szervezők a meghívással érkező művészek részére - az utazási költséget kivéve - mindent térítésmentesen biztosítanak. A szállás és étkezés mellett az alkotáshoz szükséges alapanyagokat, technikai felszereléseket is a művésztelep finanszírozza. A hatodik éve megrendezett alkotótábor immár nem csak nyári kulturális esemény a megye életében, hiszen a tavaly ősszel tartott nagysikerű szabadtéri óriás festmény- és szoborkiállítás megvalósításában is szerepet vállalt a ceredi nemzetközi művésztelep. Salgótarján város vezetése elismeri és támogatja az alapítók törekvéseit. Második éve mecénásként áll a művésztelep mögött. Erkölcsi és anyagi segítségével mihamarabb Európa hírű lehet az alkotótábor. Az eddig részt vevő szlovák, román, szerb, osztrák, angol, német, finn művészek már hírét vitték Cerednek, Nógrád megyének, Magyarországnak. Az itt dolgozó hazai művészek pedig alkotásaikon keresztül képviselhették a magyar alkotó szellemiséget Szlovákiában, Ausztriában, Olaszországban, Finnországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban. A ceredi nemzetközi művésztelep idei résztvevői: Stefan Kocka, L'udovít Polüc és Jaroslav veszter naiv festő Zabarból. Festészettel, grafikával (linómetszet, rézkarc, egyedi grafika), kisplasztikával és tűzzománccal foglalkoznak az alkotók a táborban. Az augusztusi művésztelepen készült alkotásokból a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ rendezésében láthat a közönség ősszel kiállítást. A bemutatott művek ezután vándorkiállításon szerepelnek Salgótarján testvérvárosaiban. 2001 - a poroszok éve Potsdam és a „Palócföld” A brazil lélek írója Potsdam... kivirágzik... A Deutschland politikai, kulturális, gazdasági és tudományos folyóirat legújabb számát megkapva olvasom az impozáns címfotón a tartalomra utaló feliratot, ami nem véletlenül keltette fel az érdeklődésemet - Sanssoucit ábrázoló kép - Janet Schayan szerkesztő tartalmas, színes tudósítása iránt. A kastélyt, mint nyári rezidenciát 1747-ben foglalta el II. (Nagy) Frigyes porosz király, a következőket mondta D'Argent márkinak, barátjának: „Quand je serai la, je serai sans souci”. (Ha ott leszek, nem lesznek gondjaim.) Erről kapta az elnevezést „Sanssouci”. Gondtalanul, vagy „gond nélkül”. 1985-ben jártunk itt, amikor a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola tanulóit vittük egy ötnapos berlini kirándulásra repülővel utazva a tavaszi szünetben. A berlini úti élményekből a legnagyobb hatást a Branderburgi kapu váltotta ki mindannyiunkban. A szögesdróttal lezárt kapunyílások át- járhatatlanok voltak. Itt húzódott az NDK államhatára. Berlin, a régi főváros megosztottsága, a fal szomorú látványa mélyen belénk vésődött. De mindez ma már a múlté! Egy napot Potsdamban és Cecilienhofben töltöttünk. Bejártuk Nagy Frigyes „anti-Versailles”-ét, a Sanssouci kastélyt, csodálatos parkjában sétálva néztük meg a kínai teaházat, az „Új Palotát”, aminek legszebb terme a 37 000 kagylóval és 20 000 ásvánnyal kirakott kagylóterem volt. A barokk és rokokó stílusú kastélyokat W. von Knobelsdorff építész, báró építette. A híres parkot Peter J. Lenné később alakította ki 50 évig tartó munkájával. Potsdam városa Poroszország legrégebbi települései közé tartozik, a Havel folyó tóvidékét a 9. században szlávok lakták. (Jelentése: „A tölgyek alatt”) Az első adat, amely a város alapítására utal, egy 993-ból származó okmányban található. 1200 táján kapott városjogot ez időben kezdődött meg a németek betelepítése. Fejlődését I. Frigyes Vilmosnak köszönheti, a „káp- lárkirály”-nak is nevezett uralkodó fegyvergyárat alapított, melyet más manufakturális üzemek telepítése követte. 8000-9000 katonája is itt állomásozott, így garnizonváros- ként is nevezték. 1740-ben I. Frigyes Vilmost elhalálozása után fia, II. (Nagy) Frigyes követte a trónon. Mint az előzőekben szóltam róla az ő uralkodása alatt indult meg újabb nagyarányú fejlődés, amit a Hohenzoller dinasztia többi uralkodója is folytatott. A nagy műveltségéről ismert király itt valóban olyan udvari életet teremtett (II. Frigyes), ahol hódolhatott szenvedélyeinek a zenének, irodalomnak, filozófiának. Udvari zenészként fogadta fel Johan Sebastian Bach fiát, aki szintén neves zenész és zeneszerző volt. Igazi fényűző életmódra utalnak a hang- versenyterem, a cédrusborítású könyvtár és dolgozószoba, ahol jobban szeretett tartózkodni, mint Berlinben. A kastély nyugati részében alakította ki a nagy francia író, filozófus Voltaire részére a külön rezidenciát, aki 1750-1753-ig tartózkodott itt vendégként. II. Frigyes ugyanis maga is művelte az irodalmat, költőként, íróként és természetesen zenélt is. A történelem azonban mint a felvilágosult abszolutizmus uralkodóját nagy katonai stratégaként tartja számon, aki trónralépésének első évében megindítja a területszerző háborúit Ausztria ellen, Sziléziát bekebelezve. Kicsit elfáradva, az enciklopédiák, lexikonok, egyéb könyvek tanulmányozásában, teljesen elmerülve régmúlt időkben vettem kézbe ki- kapcsolódásként a „Palócföld” 2001 2-3. összevont új számát - visszatérvén térben és, időben szülőföldünkre. Már ahogy az a véletlenek esetében szükségszerűen be szokott következni, a Holdkirály drámaszövegnél kötöttem ki elsőként, Marschalkó Zsolt író, szerkesztő legújabb drámajátékát kezdtem el olvasni. Ekkor ért a nagy meglepetés, mindjárt a szereplők felsorolásánál: Frigyes főherceg II. Frigyes néven Poroszország királya; Voltaire francia író, filozófus; Frigyes Vilmos Poroszország király és nem folytatom tovább... Egy kávé mellett elolvastam. A történet Poroszországban és Párizsban játszódik 1740 körül. De hát mit kell ezen olyan nagyon csodálkozni, hiszen a „poroszok éve” van! És jót derülve felhívtam telefonon Marschalkó kollégát, akivel tanárként dolgoztam együtt egy gimnáziumban. Tudja-e, hogy a poroszok éve van, mert ez gyanúsan programjáték... mondtam viccelődve, barátiam Kicsit habozva válaszolt: „Nem, eszemben sem volt ilyesmi". 1701-ben koronázták meg ugyanis a brandenburgi Hohenzoller választófejedelmet III. Frigyes néven, Poroszország első királyává. Világosítom fel, mint aufklérista. Ezért virágzik most egész Potsdam, mert a 300. évfordulóra országos kertészeti kiállítás nyílt meg, a világ- örökség részét is képező történelmi parkban és környékén. Lehet választani, utazni vagy olvasni a Palócföldet. (Felhívom az önök figyelmét, hogy itt most Magyarországon 2001-2002-ben az olvasás éve van. Ez megkönnyítheti döntésüket.) Ha ön rám hallgat, garantáltan jól fog szórakozni - itthon. LÖRINCZ GÉZÁMÉ Hétfőn Salvador de Bahiában elhunyt Brazília leghíresebb regényírója, Jorge Amado. Négy nap múlva töltötte volna be 89. életévét: 1912. augusztus 10-én született Brazília „legafrikaibb” szövetségi államában, az északkeleti Bahiában, egy kakaóültetvényen Itabuna város mellett. Jogot tanult és részt vett a nemzeti felszabadítási szövetség harcaiban. Alig 19 évesen jelent meg első regénye, A karnevál országa, ami szülőföldje, a bahi- ai munkások, csavargók, halászok, félvérek, négerek, prostituáltak színesen kavargó, érzéki világát mutatta be. A kötet nagy vihart kavart, kifogásolták merész társadalomkritikáját, újszerű stílusát. Átütő sikert az 1935-ben született Zsubiabá című regényével aratott. Ebben a főhős az elmaradott, műveletlen, de a nyomorúságban még nem elromlott brazil nép ősi, vallásos rajongásának, fanatizmusának a képviselője, aki talán nem is valóságos alak, inkább jelkép. Amado fiatalon belépett a kommunista pártba, politikai szervezkedésben való részvétele miAz 1989-ben elhunyt világhírű karmester, Herbert von Karajan özvegye férjéről elnevezett kulturális alapot hozott létre, amely köteles évente legkevesebb 150 000 svájci frankot (99602 eurót) kulturális célokra fordítani Graubünden kantonban. Eliette von Karajan annak 40. évfordulóján hozta létre a kulturális alapot, hogy a karmester családjával letelepedett St. Moritzban - közölte szerdán az illetékes svájci hivatal. Az alap máris odaítélt öt díjat. Az 50 000 att 1936-ban letartóztatták, majd száműzetésbe kényszerítették. 1938-ban Brazíliában betiltották a könyveit. Bejárta a világot, csak a II. világháború végén tért haza, s parlamenti képviselő lett. 1947-ben ismét emigrációba kényszerült, Párizsban, majd Prágában élt. 1952-ben tért haza. A hatvanas években a brazil írószövetség elnökévé választották, és a Brazil Irodalmi Akadémia tagja lett. Jorge Amado a latin-amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja volt. Regényeinek sejtelmes atmoszféráját jó helyzet- és típusteremtéssel, aprólékos tárgyi megfigyeléssel, folkloriszti- kus elemek és népi hiedelmek felhasználásával teremtette meg. Magyarul is nagy sikert arattak olyan regényei, mint a Holt tenger, a Zsubiábá, a Végtelen földek, az Éjszaka pásztorai, a Gabriela, szegfű és fahéj, a Flor asszony két férje. Negyven regényét 54 nyelvre lefordították. Számos rangos irodalmi díjjal tüntették ki, sokszor jelölték Nobel-díjra is, de azt végül nem nyerte el. svájci frank összegű idei fődíjjal David Sonton Caflisch hegedű- művészt és zeneszerzőt tüntették ki. Indokolás: így akarják elősegíteni, hogy „nemzetközi hírnévre tegyen szert”. 25 000 frank összeggel jutalmazta az alap Armon Stecher klarinétművészt, Sörén Senn film- és színházi szerzőt, valamint Barbara Brüesch színésznőt. Végül 30 000 frank összeggel támogatta az alap a davosi zenei fesztivált - jelentette az SDA svájci hírügynökség. Karajan kulturális alap