Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)

2001-07-03 / 153. szám

2001. JÚLIUS 3., KEDD MOZ A I K Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal Newton, a zsarnokság mértékegysége? Közismert, hogy a tudományos és az emberi nagyság nem mindig jár kézenfogva. Sir Isaac Newton halála után több mint 300 évvel az angolok nagy sóhajjal, de felfedték, hogy a maga idejében a „tudomány királya” csúnya jellemvo­násokkal rendelkezett. Newton zsarnoksága a címe David H. Clark és Stephen P. H. Clark kutatók könyvének, amelynek megírásához bátor­ságra volt szükségük, hisz eddig senki sem merte kikezdeni a Newton-mítoszt. A két törté­nész pedig nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Newton kollégái­val önkényúrként bánt, kicsinye­sen bosszúálló volt, és ezzel az egész tudománynak sokat ártott. Lássuk a tényeket, amelyekből a Corriere della Sera közölt sze­melvényeket. Egy szép áprilisi napon, a XVIII. század kezdetén Newton nem éppen baráti láto­gatást tett John Flamsteed csilla­gásznál. Ultimátumot adott át neki és követelte: azonnal hozza nyüvánosságra az égitestek, el­sősorban a Holddal kapcsolatos megfigyeléseire vonatkozó ada­tait. Szüksége volt rájuk az egye­temes gravitációs elméletének alátámasztására. Flamsteednek más tervei voltak. Munkája, amelyre életéből 30 évet áldo­zott, még nem volt kész, annak ellenére, hogy háromezer csilla­got azonosított már és ez nagy előrelépés volt az addigi legrész­letesebb, Ticho Brahe dán aszt- ronómus 300 égitestet tartalma­zó katalógusához képest. Flamsteed ezért először el­utasította Newtont. Később azonban Anna királynő férjé­nek, Györgynek a közbenjárásá­ra kénytelen volt engedni. A másik kárvallott Stephen Gray volt. Őt csak azért nem szenvedhette Newton, mert tud­ta róla, hogy Flamsteed barátja. Gray kutatási területe az elekt­romosság volt. Felfedezte a kü­lönbséget az elektromosságot vezető és izoláló anyagok kö­zött, a mágneses indukció jelen­ségét, az elektromos töltések „raktározásának” lehetőségét. 1708-ban már elvégezte az első kísérleteket a villamosság se­lyemszálon való továbbításával kapcsolatban. Ő volt az „előaty- ja” a később felfedezett távíró­nak, a telefonnak. Kutatási ered­ményeit elküldte a Royal Societynek, amelynek elnöke, Newton azonban nem engedte publikálni azokat. Newton befolyásos, hatalom­mal rendelkező ember volt. Él­vezte az udvar támogatását, 1695-től ő irányította a pénzver­dét és ebből szépen meg is gaz­dagodott, minden kibocsátott font után jutalékot kapott. De dolgát jól végezte. 1703-ban őt nevezték ki a Royal Society el­nökének, és ezzel a kulturális élet felett is uralkodhatott. A magánéletben savanyú, rosszin­dulatú ember volt, amit sokan annak tulajdonítanak, hogy édesanyja elhagyta, amikor a kis Isaac még csak hároméves volt. Voltaire, aki íróként hozzájá­rult tudományának elterjeszté­séhez egész Európában, így jel­lemezte: „Sir Isaac Newton soha nem volt fogékony semmiféle szenvedélyre, soha nem lett pré­dája az emberiség szokványos gyengeségeinek, és soha nem volt dolga nővel.” A legenda sze­rint soha nem látták szórakozni, nevetni, és még az étkezésre szánt időt is pazarlásnak tekin­tette. Tajvani filmrendező a világ legjobbja? A tajvani születésű Ang Lee-t választotta a legjobb amerikai filmrendezővé a Time ma­gazin. A hétfőn az újságosstandokra kerülő lap indoklása szerint Lee - akinek tajvani gyártású, kínai (mandarin) nyelvű filmje, a Tigris és sárkány idén márciusban megkap­ta a legjobb nem angol nyelvű filmért járó Oscart, valamint a legjobb látvány, a leg­jobb operatőri munka (Peter Pan) és a leg­jobb eredeti filmzene díját is - bizonyította a korábbi igazságot: az amerikai filmipart a külföldiek művészete táplálja. A Tigris és sárkány az első ázsiai film volt, amely elnyerte az idegen nyelvű filmek Oscar-díját. A 20 éve az Egyesült Államok­ban élő, 1954-es születésű Ang Lee-t koz­mopolita kaméleonnak nevezi a tekintélyes hetilap, amely úgy értékeli, hogy a filmren­dező láthatóan otthon van minden kultúrá­ban. Az idén Bob Dylan, a legendás amerikai énekes-zeneszerző is fellépett a roskildei fesztivá­lon, amely Észak-Európa legnagyobb rockzenei fesztiválja. Mintegy 70000 rockrajongó volt kíváncsi az eseményre. ■ A rock-blues krémje: a Cream Az ausztrál Robert Stigwood agyaban azutan pattant ki az ötlet, hogy a Melody Maker című londoni szaklap szavazá­sán Eric Clapton lett a legjobb gitáros, Jack Bruce a legjobb basszusgitáros, Ginger Baker pedig a legjobb dobos. A há­rom muzsikus neve ekkor már igen jól csengett brit rockkö­rökben. A mindössze 21 éves Clapton a Yardbirdsben kezd­te pályafutását, majd John Mayallhoz szegődött, és az első Bluesbreakers-lemeznek fő attrakciója volt. Jack Bruce dzsesszbandák- ban bőgőzött, majd játszott együtt Alexis Köménél, Manfred Mannel, ő is megfor­dult Mayallnál, de igazán a Graham Bond Organizationben ugrott ki. Baker szintén a dzsesszből indult, szolgálta Komért, majd Bondnál jöttek össze tartósan Bruce-szal. Ha­marosan kiderült, hogy mind­hárman nagyon értik és érzik egymást, és képesek a rock és a blues egyedi keverékének meg­teremtésére. Clapton a Mississippi delta-vi­dék és Chicago fekete gitárosai­nak nyomdokain haladt, Bmce klasszikus zenét tanult, cselló­zott, zongorázott, szájharmoni­kázott, nem is beszélve különle­ges énekhangjáról, Baker pedig valóságos „vadállati bemutató­kat” tartott dupla lábdobos fel­szerelése mögött, lobogó vörös haja, extatikus játéka szinte ör­dögivé tették a félelmetes hírű ütőst. Ők voltak az elsők, akik dalaikat addig csak a dzsesszben szokásos hosszú hangszeres rögtönzésekké bontották ki, első lemezüknek, a Fresh Creamnek stúdióváltozatban készült híres dalai (N. S. U„ Sweet Wine, Toad, Cat's Squirrel) tulajdon­képpen csak vázai voltak a bur­jánzó koncertverzióknak. Rö­vid pályafutásuk alatt nem sok idejük volt az elmélyült kompo­nálásra, mert Stigwood szinte fo­lyamatosan turnéztatta őket. így is születtek 1967-68-ban olyan klasszikusok, mint a Sunshine Of Your Lőve, a SWALBR, a White Room, a Deserted Cities Of The Heart. Szövegeiket a kor hangulatát megragadó psziche­delikus költő, Pete Brown írta. Ugyanakkor hiteles feldolgozáso­kat készítettek Robert Johnson Crossroadsából, Willie Dixon Spoonfuljából, valamint Howlin1 Wolf Sitting On The Top Of The World-jéből. Ezt a hajszát azon­ban nem lehetett sokáig bírni, ráadásul a három nehéz termé­szetű zenész az összezártság miatt egyre féltékenyebb volt egymásra. 1968 őszén bedobták a törülközőt: tartottak két bú­csúkoncertet a londoni Royal Albert Hallban, majd szétváltak. Bruce egyedül próbálkozott, a következő 30 évben szinte min­den valamirevaló muzsikussal zenélt együtt. Clapton és Baker előbb együtt folytatták a Blind Faith-ben, majd ennek feloszlása után megkezdődött a gitáros szédületes önálló pályája. A do­bos afrikai kalandokba merült, játszott heavy-metált, progresz- szív rockot, dzsesszt, és egy le­mezt készített hét évvel ezelőtt Bruce-szal és Gary Aíoore-ral - erősen creames hangvételben. Jack kétszer, 1986-ban és 1991- ben tette tiszteletét Magyarorszá­gon, Ginger 1993-ban lépett fel triójával. Ugyancsak 1993-ban válasz­tották be a Creamet a Rock and roll dicsőségcsarnokába. Azóta is várja a világ, hogy a sok nagy visszatérő között feltűnik egy­szer a Cream is. Elvégre mind­hárman állandóan műsoron tar­tották a korábbi közös dalokat, miért is ne játszhatnék el őket új­ra együtt? SVÁJC, INTERLAKEN. Az Amerikából érkezett Bellamy fivérek, David (jobbra) és Howard (balra) a színpadon Interlakenben, a már nyolcadik alkalommal megrendezett nagy sikerű nemzetközi countryfesztiválon. ■ Tegnap lett volna negyvenéves Lady Diana. A szerencsétlen véget ért hercegnő Londonban a Kensington palotában lakott, így a megem­lékezni kívánó alattvalók a palota kerítéséhez hordták ajándékaikat: virágokat, léggömböket, képeket. Miután Lady Diana a brit tüdőbe- teg-alapítvány védnöke is volt 12 évig, beteg gyerekek is ellátogattak a palotához, hogy emlékezzenek a hercegnőre. ■ Moszkvai filmfesztivál - díjak Jack Nicholson amerikai film­színész és honfitársa, Henry Beán elsőfilmes rendező kapta a 23. moszkvai nemzetközi film- fesztivál fő díjait. Nicholson, aki a tíznapos ren­dezvény legnevesebb sztárven­dége, életpályájáért kapta a ne­ves orosz film- és színházi ren­dezőről, Konsztantyin Szta- nyiszlavszkijról elnevezett ki­tüntetést. Az Arany Szent György díjat Henry Beán kapta a Believer (Hívő) című filmjéért, amely egy, a fasizmus vonzáskörébe került zsidó diák történetét me­séli el. A zsűri a filmfesztivál kü- löndíját az iráni Raksam Báni Etamadnak ítélte az iráni fővá­ros, Teherán életéről szóló, „A város bőre alatt” című filmjéért. A jelölt orosz filmek közül egy sem kapott díjat. Tímár Péter „Vakvágányok” című filmje nyerte el a nemzet­közi filmkritikus szövetség (FIPRESCI) díját a 23. moszkvai nemzetközi filmfesztiválon. Az orosz kritikusok díját Erik de Bmyn első játékfilmes holland rendező a „Vad kagylók” című filmje kapta. A fesztivál kereté­ben rendezett vetítések során Jancsó Miklós retrospektív film­sorozatát is láthatták a nézők. A moszkvai seregszemle nyitó­filmje egyébként a Cannes-ból kimaradt „Ameli írom Mon- martre” Jean-Piene Jeunet ren­dezésébe, s a zárófilm is e témá­hoz kapcsolódik, „Moulin Rouge”, Baz Luhrmann alkotá­sa, amely a cannes-i fesztiválon nyitófilm volt. Két évtized után a rács mögött A spanyol rendőrség őrizetbe vette Pasquale Belsito olasz szél­sőjobboldali terroristát - jelen­tették be szombaton Madrid­ban. Hatósági közlés szerint az „Európa legerőteljesebben körö­zött” terroristájaként nyilvántar­tott Belsito heves ellenállást ta­núsított, amikor a spanyol fővá­ros nyugati részében egy busz­megállóban elfogták. A 39 éves Belsitót több mint 21 éve kereste rendőrség. Szá­mos fegyveres támadást hajtott végre, amelyekkel pénzügyi fe­dezetet igyekezett szerezni ter­roristaakcióihoz. Mégis elsősor­ban Antonio Amato olasz ügyész meggyilkolásával vált is­mertté, de a hatóságok egy rendőr és egy csendőr meggyil­kolásért is körözték. Belsitót, aki tagja a Forradalmi Fegyveres Sejtek (NAR) elneve­zésű olasz szélsőjobboldali cso­portnak, a francia rendőrség is kereste, mert megpróbált meg­gyilkolni egy francia csendőrt. A Franciaországban és Olasz­országban életfogytiglanra ítélt terrorista személyisége legen­dássá vált szélsőjobboldali kö­rökben. Számos országban több alka­lommal felismerték, így Francia- országban, Angliában, Hollan­diában és Horvátországban. Lát­ták ugyanúgy Libanonban, La- tin-Amerika különböző országa­iban, sőt még Jugoszláviában is. Elfogása a spanyol és az olasz rendőrség együttműködésével, közös nyomozói csoport létre­hozásával sikerült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom