Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)
2001-07-14 / 162. szám
A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2001. JULIUS 14. |- És hogyan élsz te ott, kinn? - tették fel már több alkalommal is a kérdést Enreiter Bélának. Azok, akik korábban nem kaptak választ erre a kérdésre, július 5-én szó szerint képbe kerültek, amikor a barátai által csak Begyonak szólított, a korát alaposan meghazudtoló, hetvenes éveiben járó férfi diaképes élménybeszámolót tartott Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban a Nógrád Megyei Fotóklub szervezésében. Az esemény nem kapott plakátot, mégis sokkal többen jöttek el, mint jó néhány előre meghirdetett rendezvényre. Mert, ment, látott, győzött Az „égben” is dicsérik Enreiter Béla keze munkáját Rövid másfél óra leforgása alatt négyszáz csodálatos diaképet vetített le és kommentált, rövid, lényegre törő mondatokkal a kanadai West Bankbői érkezett egykori tarjáni. A közönség elismerő tapssal jutalmazta a legfantasztikusabb természetfilmek közvetítette látványon is túltevő színes fotókat. Fotelben ülve utaztuk be Kanada, az USA, sőt Mexikó legszebb táját, síeltünk a hegyekben, fürödtünk a tengerparton, és akármilyen évszak is volt, a szerző csúcsra jáatott bennünket - a „hátizsákot” pedig mindvégig ő cipelte. Egy ragyogó felvétel az Archers National Parkban, ami Utah államban található IHoab városa mellett ■ A különleges élmény kilencven percét évtizedek követték, immár a múltból, amikor Enreiter Béla segítségével felelevenítettük azt a sztorit, ami 1956 októberében vette kezdetét.- Egyáltalán nem töri a magyart, sőt...- Miért kéne tömöm? A magyar nyelvet csak az felejti el, aki el akarja felejtem.- De tudja, olyan divatos a magyart az angollal keverni.- Ismerem a „fajtáját”, amikor visszakérdez a külföldre szakadt honfi: „és hogyan mondjátok ti ezt magyarul?” Egyszerűen iszonyú!-Azon esetében mikor és miért szakadtak el a magyar gyökerek?- Nézzen körül, láthatja, mennyi régi cimbora, jó barát jött el. Szóvá eszem ágában sem volt nekem hazát vátani. Csak hát akkor, 1956 októberében engem is elkapott a hevület, végre szabadnak tudni Magyar- országot. Nemzetőrként tevékenykedtem, majd amikor nyilvánváóvá vát, hogy eltiporják a forradalmat, ötödmagammal kimentem Bécsbe, lesz ami lesz alapon.- Nem volt semmi elképzelése a jövőjéről?- Abban voltam csupán biztos, hogy nem akarok raboskodni, esetleg az életemet is elveszítem. Egyébként egész életemben hagytam magam egy kicsit sodródni és szerencsémre mindig jó helyen értem partot. Bécsből hamarosan Rómába kerültünk, ott vártuk ki az emigrációs lehetőséget, majd elindultunk Ausztráliába.- Annyi ötvenhatostól hallani a távoli földrészekre távozás egyszerű közlését, mintha csak a szomszédba, mondjuk, Bükkszékre utaztak volna...- Persze, hogy nem volt az olyan lezser helyzet, viszont sokan bíztunk magunkban, október után újra mertünk és sokunknak bejött.- Viszont akkortájt nem volt divatos Magyarországon az m angol nyelv...- Már itthon az egyik legjobb szerszámkészítő voltam, értettem a rajz nyelvét és ez átsegített a kezdeti nehézségeken. Először egy autógyában dolgoztam Melboume-ben, majd jött az újabb kaland. Az egyik török barátom azt mondta, hogy „északi testvérem, menjünk fel északra cukornádat aratni.” Az észak természetesen Ausztrália forró táját jelentette. Fél évre szerződtünk. Borzasztó kemény munka volt, de a sors és a leleményesség ismét a segítségemre sietett. Néhányunknak elegünk lett a sok olasz jellegű kajából, s én megmutattam nekik, hogy müyen is az a kolbászos, tojásos lecsó. Nem részletezem a sikert, de a következő napokban édesanyámtól kellett levélben recepteket kérnem, mert a „magyar szakács” újabb csodáira volt kívánt _________________ a nemzetközi brigád. Következett a töltött káposzta és a sok-sok olyan étel, amiből társaim láthatták, hogy ezek bizony időigényesek... Ezért aztán otthon hagytak főzni. A fizetségünk fejedelmi volt, annyi pénzt kaptam a munka végén, hogy amikor visszamentem délre, vettem magamnak egy autót és egy telket. A letelepedés gondolatával foglalkoztam, akkor éppen egy telefongyárban dolgoztam a szakmámban.- Mikor látogatott először haza ?- Az amnesztia meghirdetése után, 1964-ben. Én hazautaztam, rám pedig utaztak: követtek, állandóan a nyomomban voltak, hogy mivel foglalkozok. Egyszerűen vissza kellett mennem. Odakint keményen dolgoztam, az egyik legjobbá váltam a szakmámban, de meg is volt a fizetség. Bebarangolhattam Új-Zélandot, Tahitit és még Hawaiira is eljutottam. Azután Amerika következett, Los Angeles, majd Torontóban kötöttem ki az egyik szintén Salgótarjánból elszármazott családnál. Ott újabb információkra tettem szert, s úgy láttam, hogy érdemes elszegődnöm egy repülőgépgyárba. Időközben Csukor Laci barátommal sikerült összehoznunk egy szerTávol a hazától, távol Kanadától, mint oly gyakran. Itt éppen a Tátrában, a Szlavko-csúcson ■ számkészítő részvénytársaságot, amihez később Laci öccse, Csaba is csatlakozott. Az üzlet pedig beindult...- Ezt nagyon jelentőségteljesen mondta..- Másképpen nem is lehet, hiszen hosszú ideig dolgoztunk az amerikai űrprogram keretében a Texas Instruments számára. Rendesen megfizettek. Sok-sok év múltán, amikor az eget kémlelem egy kiváló távcső segítségével, jó arra gondolnom, hogy egy-egy műholdban ott „ketyeg” az általam készített alkatrész is.- Szakmai siker, anyagi siker, sikeres utazások?- A sorrend valóban ez. Az előzményeknek köszönhetően megvalósíthattam, illetve folytathattam gyermekkori álmomat, beutazni a világot.- A diaképeken gyakran feltűnik ön mellett egy csinos hölgy is...- 0 Zsóka, aki ugyancsak '56-ban került el Magyarországról a szüleivel. Tizenhat évig éltünk együtt mindvégig házassági levél nélkül, de a legkiválóbb házastársakat is megszégyenítő egyetértésben, boldogságban. A „válásunk” óta is jó barátságban vagyunk.- Mi az életfilozófiája egy olyan magyarnak, akit a történelem vihara más földrészre sodort, de mert, ment, látott és győzött?- Meggyőződés és akarat nélkül nem megy semmi. Tagadhataüan, a szerencse is mellém szegődött, de amit tudtam, amihez értettem, azt töretlen lelkesedéssel és mindenki megelégedésére végeztem. Szintén fontos szempont nálam a sport, a testedzés szükségessége. Ötvenhat előtt Salgótarjánban síeltem együtt Hegyi Pistáékkal, s ezt a jó szokásomat Kanadában is megtartottam. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy ott aztán igazán minden lehetőség megvan ennek a gyönyörű sportnak a gyakorlására. A sí mellett a mountain bike kerékpárom sem porosodik, ragyogó tájakat járok be a bringával. Amikor pedig mesz- szebbre vágyok, akkor beülök a motor home-ba, a lakókocsimba, és végigpásztázom a környező országokat. Megmászom a több ezer méteres hegycsúcsokat, olykor kint alszok a szabadban, kristálytiszta vizű patakokból nyerem a vizemet a kávémhoz. És csak kávé! Soha semmilyen alkohol, de még gyógyszer sem! Egyszer, amikor édesanyám kilátogatott hozzám, magával cipelve egy táskára való gyógyszert, finoman eldugtam előle, s ott tartózkodásának két éve alatt nem is kért a táska tartalmából. Azt vallom, hogy a lehetőséggel mindig okosan kell élni, és semmit sem szabad elherdálni, legfőképpen az egészséget nem...- A cimborák mikor látják újra?- Sűrűn találkozók velük, pontosabban minden évben hazalátogatok pár hónapra. Még be nem mutatott diaképeim is maradtak, egyebek mellett Új-Zélandról.- Családi kapcsolatok?- Édesapám még régebben meghalt, édesanyám pedig 93 éves korában. Egy nővérem él Miskolcon, itt, Salgótarjánban peA természet csodájának egyik részlete. A totál képen ez a „lyuk” a kép bal szélén látható - Enreiter Béla pedig az előtérben. ■ dig a köztiszteletben álló unokabátyám, Sturmann Béla és családja.- Mi lesz a következő út?- Nincs kedve egy kis hegyi kerékpározáshoz? ... BENKÖ MIHÁLY Nyári tárlat Balassagyarmaton Színes képkavalkád fogadja a látogatót a balassagyarmati Horváth Endre Galériában, ahol a hagyományos nyári tárlat nyitotta meg kapuit. A szokásos tárlatnyitó „örömködést” ezúttal a Telek testvérek dobolása jelentette. A kiállítást rendező és megnyitó Csemniczky Zoltán szobrászművész a térség mintegy negyven képzőművészettel is foglalkozó alkotójának munkáit ajánlotta a közönség figyelmébe. Mindjárt a bejáratnál Csach Gábor kompozíciója ragadja meg a figyelmet, amelyben nagyanyáink rozsdás mérlege és súlyai társaságában madárfészkek és tojások, gyertyák, csigák és egy kiszáradt kis béka ad gondolatgyilkoló fejtörést ugyanúgy, mint az alkotás címe, amely így szól: Menschliches allzumensclishes. Ugye, jó! A szomszédságában állított ki egy míves kis kőfejet a kőfaragó Kiss Róbert Tibor és a terembelsőben van egy drótkölteménye is. Vele átellenben Gecsényi István valóságos tárgyakkal filozofál a mai világról. A Napjaink bálványai című képén a sok évtizedet megélt piros százas a pénzimádatunkat jelképezi, a kis üveg a szeszt, egy injekciós tű a drogot, de ott van a vallás jelképe és nem maradhat ki a cigaretta és a szex egy eredeti kondom képében. Jurta Péter az emberi szívre emlékeztető alkotásai már ismerősként köszönnek vissza. A közelében láthatjuk Csemák Edit két kis képét. A terembelső elején Oláh Renáta két képe, az Anorexia és Bulémia Nervosa fogja meg a szemet. Márton Bálint szép akvarell- jei az egykori megyei képzőművésztelepek hangulatát idézik, ahol valaha sokszor megfordult a nyugdíjas főgyógyszerész. A fiai társaságában kiállító id. Telek Zoltánt talán őszülő szakálla fogta meg, hogy téli képekkel jelentkezett, köztük Hollókő temploma mindannyiunk ismerőse. Telek Balázs négyrészes dekoratív alkotásán, amely a Szárnyasok címet viseli, a köny- nyedség sugároz át. Ifj. Telek Zoltán hatalmas repülő szőnyege megfogja a szemet. Érdekesek Lisányi Endre képei és Sáros Miklós vöröses, sárgás Bibliája. Szinte felnyársalja a közeledőt a terem központi részén a fiatal és tehetséges Petró György ember nagyságú zöld vitéze, amelynek páncéljai alól a megcsonkolt láb és kéz is még a hadra foghatóságot mutatja, főleg a kezet helyettesítő kisgereblyével. Mögötte a meny- nyezetre tűzve díszlik Lőrincz Kata varrása, amely kissé eltér a több önálló kiállítást maga mögött tudható hölgy eddigi varrott különlegességeitől. Púja Dezső képein elgondolkodtatóan jelenik meg a kisváros nagy madárijesztővel. Horváth László az éjszakai repülést és Ikaroszt idézi jó érzékkel linómetszetein. Megfogják a tárlatlátogatót élénk színeikkel Deme Róbert városképei. Bacsúr Sándor saját képei mellett tanítványai társaságában mutatkozik be. Közöttük hangulatos Svelecz Enid: Görbe utcája, Varga Ágnes vízfestékkel készült csendélete. Érdekes megoldású Kasnyár Evelin Kolibrije. Új színt jelent Budavári Renáta tusrajza és Púja Dezső modern portréja. Kétalakos festményt állított ki Molnár Edit. A jelképek sokasága ad útmutatást Jónás Csaba tusrajzán. Dengel Lászlót a „nagy bumm”, a fénysebességgel áttört hangrobbanás fogta meg. Oláh Renáta finoman rajzolta meg két képét, hasonlóan Lakatos Lászlóhoz, aki szabadkézi rajza mellett az éj misztériumát is megfestette. Mindenki csak bámul Deme László zárt térben lógó pampuskáján, amely a Hiber- rtáció Árpinak címet viseli. Látványos Sáros Miklós hatalmas Tik című festménye és a mellette függő, színekben pompázó Bóbita címet viselő alkotása. Szomszédságában vonja magára a figyelmet Pécsi Kornélia vöröslő, merész fogalmazású portréja. Lisányi Endre két égetett agyagképpel mutatkozik be, amelyek az érett alkotót jelzik. Bertalan Gábor ötletes és mesterien megformált kisplasztikái kiemelkednek a mezőnyből. Kész csoda, hogy a kiállítást rendező Csemniczky Zoltán ezen a kiállításon is bemutatta egy alkotását, mert az utóbbi időkben számos kiállításra kellett felkészülnie, az ország minden területére szóló meghívásokat teljesítve. A terem egyik szögletét Karmann János egyedi faszobrai ékesítik. A feketére égetett Nagy törzsfőnök és a Dzsungelban címet viselő szobor között szinte a légben úszik egy sok évet megélt diófa törzsének gyönyörű rajzolat kérge, amely nemcsak az alkotó művészt ihlette meg, de a figyelmesebben szemlélődő látogatót is megfogja. Karmann Jánosnak a közelmúltban nagy sikere volt a Kincskereső kisködmön történetét cseresznyefa gurigákba vésett kiállításával, s a galgagutai műhelyéből sorra kerülnek ki változatos alkotásai. Erről a nyári tárlatról hiányzott a profik nagy része. Közülük Réti Zoltán festőművész szinte alig tud eleget tenni a világ minden részéből szóló meghívásoknak, de amikor teheti, alkot szabadidejében. A nyári tárlatok állandó résztvevőjének számító polihisztor Csíkász István szíve mélyén itt, a barátok között volt, de most sajnos, a mindennapi lét megélésével van elfoglalva, betegsége miatt. Nemcsak az alkotásai, hanem színes, barátságos egyénisége is hiányzott erről az eseményről. Nagy Márta számtalan kiállításon szerepelt már ebben az évben, Lengyel Péter pedig műtermében álmodja kitűnően megrajzolt képeit. A számos tehetséges tanítványt kinevelő Pénzes Géza a festészet helyett talán a nyári fotózás örömeiben merült el, sokan mások pedig a nyári pihenést választották. A balassagyarmati nyári tárlat augusztus végéig látogatható a művelődési központban lévő Horváth Endre Galériában. SZABÓ ENDRE Vallási tárgyú fotók Szécsényben Palkó Julián és Babjak Tamás tárlata Szécsényben, a ferences kolostorban a nyár végéig tekinthető meg Palkó Julián ferences rendi szerzetes Szentkútat, annak természeti és műemléki értékeit, valamint a kegyhely mindennapjait bemutató kiállítás. Ezt a tártatot a Salgótarjáni Fotógalériában májusban ismerhette meg a közönség. Babják Tamás „Természet Assisi Szent Ferenc földjén” című fotókiállítását pedig a szé- csényi Forgách-kastély nemrégiben restaurált nyugati bástyájában a minap népes közönség, több mint száz érdeklődő jelenlétében nyitotta meg dr. Limbacher Gábor megyei múzeumigazgató. A képek alkotója, Babják Tamás a fiatal fotósokhoz tartozik. Ajkán született 1974-ben. Tanulmányait Ajkán és Veszprémben végezte. Idegenforgalmi vendéglátó képesítést szerzett, majd továbbtanulás céljából Olaszországba utazott, ahol állást kapott és már öt esztendeje a Garda-tó partján vezet egy éttermet. Babják Tamás 14 éves korában kezdett fényképezni. Fotográfiai ismereteit autodidakta módon szerezte meg. Tagja a veszprémi Bakony Fotóklubnak. Fotóival 21 éves korában érte el első sikerét természetfotóival. Ma is természetfotósnak vallja magát. Ezt követően több tucatnyi hazai és nemzetközi pályázaton szerepelt sikeresen. Képei megjelentek egy Erdélyben kiadott fotóalbumban. Ónálló kiállítását tíz alkalommal rendezték meg. A Szécsényben bemutatott, augusztus 31-éig megtekinthető tárlat fő célkitűzése a természet és ember viszonyának feltárása, a hitélet, ezen belül Assisi Szent Ferenc gondolatvilágának feltárása. Erről vall a tárlat mottója: „Ó, nézd a furcsa ferde fát/ Mint hajlik patakon át/ Ó lehet-e, hogy ne szeresd...” (Tóth Árpád: Fa) Az Észak-Olaszországban készült fotók kozmikus ihletettségűek. A képek fő gondolata az, hogy a természet Isten alkotása, ami Assisi Szent Ferenc gondolataival azonos. Ezek a gondolatok a szécsényi ferencesek körében nyitott szívre találtak. Erről tett bizonyságot a népes ferences csoport. A megnyitón egy novícius előadta Assisi Szent Ferenc „Nap himnusza” című költeményét, majd a „Ferencesek” kórusa egy latin nyelvű himnuszt adott elő. Szécsény most bútokba vett kiállítóhelye szeptemberben újabb fotókiállítást mutat be. ________ VERES MIHÁLY B abjak Tamás kiállításáénak színhelye, a nyugati bástya ■
