Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)
2001-07-12 / 160. szám
2. OLDAL BÁTONYTERENYE ÉS TÉRSÉGE 2001. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK Díszkivilágítás A szuhai önkormányzat pályázatot nyújtott be annak érdekében, hogy a településen megvalósíthassák a díszkivilágítást. A napokban érkezett a hír: a pályázatot elfogadták, most már a szakembereken a sor, hogy elvégezzék a szükséges munkákat. A tervek szerint augusztus 20-ára már fényárban fürdik majd a templom, a millenniumi park, és nem maradnak ki a sorból az intézmények sem. Közösségi ház Tavaly döntött úgy a képviselő- testület, hogy Mátraalmáson közösségi házat építenek. Még abban az évben elkészültek a tervek, megkapták a szükséges engedélyeket is. A lakosság beleegyezésével eladták a művésztelepet, ennek az árából épül fel majd a közösségi ház. A telek az önkormányzaté volt, amelyen elbontották a régi házat, és az idén májusban végre megkezdődtek a új épület munkálatai. nagyterem, amelyet különböző kulturális összejövetelek céljaira terveztek. Helyet kapott egy korszerű orvosi rendelő, egy kápolna és egy sekrestye, valamint a polgármesteri hivatal kirendeltsége, amelyben ellátják majd a könyvtári feladatokat is. Az emeleten három szobát és egy konyhát alakítanak ki, amelyeket vendégszobaként terveznek majd hasznosítani. A beruházást két ütemben valósítják meg: az idén elkészül az alsó szint, a következő évben pedig az emeleti rész. A beruházás összköltsége 13 millió 644 ezer forint, erre jön még rá az áfa. Az első ütem átadási határideje szeptember 30., aztán következhet a berendezés, amelyre az önkormányzat pályázatot nyújtott be. Az egyház is ígéretet tett arra, hogy a kápolna berendezésében segítséget nyújt, így remélhetőleg nem lesz akadálya a november elsejei ünnepélyes átadásnak. Szeptember 30-ára elkészül a beruházás első üteme a A 215 négyzetméter alapterületű épületben alsó szintjén lesz egy Indul a gázberuházás Tizenöt település részvételével, Nagybárkány gesztorságával indul az 1 müliárd forint összértékű gázberuházás. Amint azt Balya András polgár- mestertől megtudtuk, a településen még ebben a hónapban elkezdi a munkálatokat a kivitelező debreceni Arinex Kft. Eddig 14 millió forint gyűlt össze a lakossági hozzájárulások befizetéséből: amint arról korábban a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain is megírtuk, lakásonként 100 ezer forintot kell fizetni azoknak, akik szeretnének áttérni a korszerű fűtési módra. Ez 140 lakást tesz ki, ami 60-70 százalékos csatlakozási arányt jelent. Ez a szám még tovább is nőhet, hiszen még mindig 10-15 százalékra tehető azoknak a száma, akik jelezték: még gondolkodnak a befizetésen. A kivitelező cég szeptember 30-ig szeretné befejezni a munkálatokat, ebben az esetben pedig az idén télen már gázzal fűthetnek a nagybárkányi lakásokban. Egy tanár, akinél nem volt bukott diák Nem szeretett szöveget tanulni, ezért reáltárgyakat választott Sokan ismerik és tisztelik Kisterenyén Smetana Aladárnét, Zsófi nénit, aki hosszú éveken keresztül tanította a diákoknak a fizikát és matematikát a helyi gimnáziumban. Bár már 1975-ben elment nyugdíjba, a közelmúltban ismét találkozhattak kedves tanárnőjükkel az egykori diákok: Zsófi néni akkor vette át a gyémántdiplomát. 1941-ben diplomázott Szegeden, a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán, ennek bizony ma már hatvan éve. Kassay Zsófiákéit látta meg a napvilágot Újpesten, idestova 82 éve. Apja orvos, anyja a polgári iskolában volt tanárnő. Négyen voltak testvérek: legidősebb nővére fiatalon, alig 27 évesen hunyt el, másik nővére és húga ma is él. Talán hiheteüenül hangzik az ismerősök számára, de Zsófi néni eredetileg orvos szeretett volna lenni, már gyermekkorában is olvasgatta apja könyveit. Csakhogy édesapja 1934-ben, 54 éves korában elhalálozott, így édesanyja egyedül nevelte a három nővért.- Ha akkor már ismerték volna a penicillint, sok minden másként történt volna - sóhajt Zsófi néni. - Mert akkor azt az alattomos gyulladást, amely megtámadta, meg lehetett volna gyógyítani. Akkoriban nem volt még ám ennyi orvos, apámnak is több állása volt. Miután meghalt, anyánk nyakába szakadt minden. Az orvosi egyetem 5+1 év lett volna, ezt pedig anya nem tudta fedezni. Két nővérem elment gépírónak, így nekik is volt jövedelmük. Csak így tudta anyám kifizetni az intemátust, fedezni a tanulmányaimat. Matematika- fizika-testnevelés szakon végeztem: akkor ugyanis úgynevezett kiegészítő szakot kellett választani. Mindig szerettem sportolni, így aztán kézenfekvő volt, hogy a testnevelést választottam. Büszke is vaA Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) helyi csoportja immáron második alkalommal rendezi meg Mátranovákon július 14-én az ifjúsági napokat. Az elmúlt évi rendezvénynek megfelelően politikamentesen egy olyan napot szeremének, ahol jól érzik magukat a fiatalok, a színvonalas műsor pedig gondoskodik a szórakoztatásról. Az ifjúsági nap programja a művelődési házban kezdődik a helyi művészek kiállításának megnyitójával 10 órakor. 11 gyök arra, hogy 1940-ben atlétikából első helyezett voltam az összetettben. S ez egyben örök fájdalmam is nekem: a háború alatt Pásztón vállaltam állást. Egy kollégám novemberben elment, annak a feleségével laktunk együtt. Nagyon féltünk a bombázástól, elmenekültünk Kisterenyére, ahol a tanárkollégák pártfogásba vettek bennünket: a bányában laktunk, mert ott biztonságos volt. A pásztói lakásban hagytam a márványlapon álló bronzfigurát, amit a főiskolai első hely elismeréseként kaptam. Ma is tudom, mi volt ráírva: „Kassay Zsófiának, a szegedi Tanárképző főiskola legjobb nő atlétájának”. Soha nem bocsátom meg az oroszoknak, hogy ezt elvitték. Mert ez nem volt érték másnak, csak nekem, biztos vagyok benne, hogy később eldobta, vagy összetörte. S hogy miért éppen a fizikát és a matematikát választotta? Amint elmondta, soha nem szeretett szöveget tanulni, annak ellenére, hogy diákkorában németet, franciát, latint tanult, és érettségizett is ezekből a tárgyakból. Úgy gondolta, ha már orvos nem lehet, akkor inkább a reáltárgyakat részesíti előnyben: mert ezeket, ha megértette az ember, nem kellett tanulni. A diploma megszerzése után Dunakeszire ment tanítani, bár a főórától a mátranováki gáz-cseretelep mellett majorért felvonulás teremti meg az alaphangulatot. 13 órától felnőtt vetélkedő lesz, 15 órakor hangzik el a nyitóbeszéd. 15.30 órától rendőrségi bemutató, 16 órától a Romwalter gyermek slágerparti, 17 órától a KiViSzI színjátszó csoport gondoskodik a szórakoztatásról. 18 órakor kezdődik a salgótarjáni aerobic klub műsora, majd divatbemutató, modem tánc, tombola, Mini-duó, az UFO-együttes kínál kellemes időSmetana Aladárné ■ városban is kínáltak állást: itt azonban úgynevezett „repülő helyettes” lett volna, ehhez pedig nem nagyon fűlt a foga. Egyházi iskolába szintén nem akart menni, így aztán inkább a dunakeszi polgári iskolát választotta. Itt dolgozott egészen 1943-ig. Akkor Pásztón hirdettek állást, megpályázta, megnyerte, de a háború közbeszólt: csak 1944 októberéig taníthatott. A háború után jött az új feladat: a közlekedés hiányossága miatt nem lehetett a pásztói iskolába járni, össze kellett szedni a gyerekeket, Kisterenyén tanítani, és csak a vizsgára vitték őket Pásztora.- Tanárt és diákot egyaránt próbáló feladat volt - emlékszik vissza Zsófi néni. - Nemtiből, Szuháról gyalog jártak a gyerekek Kisterenyére, a mostani mozi előtti házban rendeztük be a tantermeket. Még a háború alatt ismerkedtem meg a férjemmel, aki gyógyszerész volt. 1947. november 20-án házasodtunk össze. Sokat szentöltést. 22 órakor kezdődik a tűzijáték, végül diszkó zárja a remélhetőleg kellemes napot. Az ifjúsági napnak ezúttal külföldi vendégei is lesznek, a SZIM ugyanis egy nagyszabású, az Európai Unió által is támogatott nemzetközi programot bonyolít le július 13-24. között. A „Mosoly-projekt" elnevezésű rendezvényen egy Toulonból érkező 20 fős delegációt, valamint svéd és ukrán vendégeket fogadnak. A Mosolyprojekt célja egyfelől a szakmai vedtünk a háború után is. Nem hiszem, hogy elfogult lennék, amikor azt mondom: a férjem volt a megye legjobb embere. Hitelbe adta a gyógyszert az embereknek, csak a bányától és a vasúttól volt jövedelme. A pengő idején a bányától három évig nem kapott semmit, aztán, amikor bejött az új forint, egyszerre kifizették a három évi receptek árát: 30 ezer forintot. Nagyon nagy pénz volt ez akkoriban, ebből épült fel ez a ház, amiben most is lakom. Jött az államosítás, elvették, csak közbenjárás után sikerült visszakapni. Elhallgat egy pillanatra, gondolatban talán újra végigéli az egészet. De gyorsan felocsúdik, nem engedi elkalandozni gondolatait. Mesél arról, hogy rögtön jött az általános iskola, a gimnázium, a technikum. Heti 48 órában tanított, délelőtt az általánosban, délután a bányatelepen, szinte mindennap sötétben botorkált haza. 1951-ben megszületett Zsófi lánya, aki szintén a tanári pályát választotta, történelem-orosz szakos tanár lett. Zsófi néni 1962-ben kezdett dolgozni a kisterenyei gimnáziumban, onnan ment nyugdíjba 1975-ben. S hogy mennyire elégedett, ha visszatekint?- Úgy gondolom, nincs okom panaszra. Tanítványaim szigorúságom ellenére nagyon szerettek. Nálam nem volt bukás: a minimumot mindenkinek el kellett sajátítania. De nem volt kivételezés sem, nem volt kedvenc! Épp' a minap beszélgettünk róla: ha most állnék választás előtt, most is ugyanúgy döntenék, mint hatvan egynéhány évvel ezelőtt... kapcsolatok felvétele, ennek érdekében fórumokat szerveznek a legkülönfélébb témákban. A szakmai rendezvények mellett a szervezők komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy a hazánkba látogató fiatalok ne csak a fővárost, hanem az ország egyes tájegységeit is megismerjék. Ennek érdekében a küldöttség budapesti és egri szakmai, kulturális programja mellett július 14-15-én ellátogatnak Mátra- novákra is. Az oldalt írta: Hegedűs Erzsébet Fényképezte: Rigó Tibor Ifjúsági nap Mátranovákon Szuhát mindenki úgy ismeri, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a néphagyományok őrzésére, a népművészeti tárgyak gyűjtésére. A falusiak régi igénye teljesül, hiszen folyamatban van egy régi palóc ház megvásárlása a Kossuth út 79. szám alatt, ahol tájház kialakítását tervezi az önkormányzat.- Nem mindennapi az a történet sem, ahogyan ezt a házat sikerül végre megvennünk - mondja Kun Tibomé polgármester. - Amint arról már többször is beszéltünk, szűkös a költség- vetés, elsősorban a legfontosabb kiadásokat kell belőle fedeznünk. így hát a nyolctagú képviselő-testület úgy döntött, hogy a ház megvételére felajánlják a tiszteletdíjukat. A testület tagjai eddig sem vették fel ezt a pénzt, most azonban gondoltunk egyet, és a tiszteletdíjra vonatkozó törvény alapján megállapítottuk, átcsoportosítottuk, és a másfél millió forintos adásvételről a napokban írjuk alá a szerződést a tulajdonosokkal. Tájház lesz a tiszteletdíjból Igazi ritkaságokat is felajánlottak az idős emberek zött, ilyen például a lovas kocsi vagy kovácsműhely fújtatója. Akik felajánlották, azt mondják: így legalább nem idegen kézbe, hanem eredeti helyére kerül vissza.- Úgy tudom, az sem mindennapi, ahogyan a leendő tájház megvásárlásáig eljutottak.- A hír igaz: ennek a háznak az örököse két fiatalember, akiknek a nagymamája szuhai, a mai napig itt lakik, csak nem abban a házban. Az örökséget eredetileg jóval kétmillió forint fölött szerették volna értékesíteni, csakhogy az önkormányzatnak nem volt annyi pénze. A nagyi ráhatására végül úgy döntöttek, hogy inkább nekünk adják el ennyiért. Azt mondták, így legalább megnyugszik ő is, mert nem bontatjuk le, hanem eredeti állapotában helyreállítjuk.- Mikor kezdődnek a felújítási munkálatok?- Most készülnek a tervek, reméljük, még az idén hozzákezdhetünk a felújításhoz. Ez a ház az 1900-as évek elején épült, az első két szobát az eredeti állapotnak megfelelően tisztaszobává és konyhává alakítjuk. Szeretnénk egy kicsit bővíteni is, hozzátoldani annyit, hogy el tudjuk helyezni a könyvtárat és teleházat. Van egy csűr-része is, konkrét elképzelésünk még nincs, de mindenképpen az ifjúság részére szeretnénk hasznosítani valamilyen formában. A legfontosabb, hogy az állagmegóvó munkákat még az idén elvégezzük.- Honnan lesz a berendezés?- Az óvodában az idén volt egy helytörténeti kiállítás, amelynek nagy részét felajánlották a tájház számára a tulajdonosok. Sok idős ember is felkeresett már, akik a régi tárgyakat szívesen adnák, mert így legalább az utókor is tudja majd, milyen tárgyakat is használtak régen a palóc emberek. Igazi ritkaságok is találhatók ezek köS5SSS Ezt a házat szeretnénk eredeti állapotában visszaállítani - mutatja Kun Tibomé polgármester. NÓGRÁDI HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a-szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/3832-478, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11 940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. I az újság a « * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. _________________________________i szerkesztőségi rendszerrel készült.