Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)
2001-07-09 / 157. szám
11. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT T Ü K Ö R 2001. JÚLIUS 9., HÉTFŐ A sajtó képviselőinek mutatkozott be hét végén Budapesten az ország legnépszerűbb és egyik legrégebbi triatloneseménye, a Palóc triatlon. Amikor a patinás, közkedvelt, és jól bevált versenyszínhelyek sorra a feledés homályába merülnek, a balassagyarmati fesztivál - hála az igen széles körű összefogásnak - él és virul. Sőt, az összes felmerülő probléma ellenére bővül, olyannyira, hogy most a 15. születésnapján mától egy teljes héten át várja érdekesebbnél érdekesebb (kiegészítő) sportprogramokkal az Ipoly-parti „metropolis” a vasemberek „passziója” iránt érdeklődőket. Bravúr, hogy a Palóc triatlon megérte a 15. születésnapját, mert például 2 évvel ezelőtt,, rezgett a léc”, ugyanis egy főszponzor az utolsó pillanatban visszalépett, és így veszélybe került az a nagyszabású rendezvény, amely mind az indulók, mind a kísérők létszámát tekintve a legnépesebb a hazai versenyhelyszínek közül, arról nem is beszélve, hogy a triatléták szavazatai alapján többször is elnyerte az Nagyot fog durranni! Detonátor Palóc triatlon, a VERSENY „Év legnépszerűbb versenye” címet. Szerencsére akkor Balassagyarmat önkormányzata - a betervezetten felül - vállalta a pluszköltségek villámgyors előteremtését, és a Magyar Triaüon Szövetség is besegített a hirtelen felmerült anyagi gondok megoldásába.- A város egyébként mint ezelőtt mindig, most is teljes mellszélességgel kiáll a nagyszabású nemzetközi verseny mellett, hisz ez meghatározó társadalmi életében, és a külföldi indulók révén jó hírét viszi, és ismertté teszi Európában - hangoztatta Gál Endre Balassagyarmat sporttanácsnoka a jelenlévők megnyugtatására. További jó hírrel szolgált Dévai Csaba a területi kapcsolatok felelőse, az Ifjúsági és Sportminisztérium főmunkatársa is. Mint mondta, a sportpolitikánk egyik fontos célkitűzése, hogy minél szélesebb tömegeket mozgósítson a mozgásra, egészséges életmódra, márpedig a nyírjesi versenyen a profik mellett rengeteg műkedvelő, szabadidős indulóra, sőt komplett családi váltókra is számítanak a szervezők. Nem véletlen tehát, hogy Szakács Imre az 1SM politikai államtitkára a verseny (egyik) fővédnöke, és a minisztérium nem csak erkölcsileg, hanem - nem kismértékben - anyagilag is támogatja a kiemelkedő eseményt. Ezután Révész László versenyigazgató az anyagiakkal és a díjazással kapcsolatban még többek között elmondotta, 360 díjat osztanak ki, és a verseny összdí- jazása 1,5 millió forint. A triatlonhét eseményeit ismertetve Révész úr részletesen beszámolt a programokról, melyek szerint július 9-től mindenki kipróbálhatja valamelyik könnyebb, nehezebb, vagy játékosabb, a triatlonsporthoz fűződő erőpróbát. A nosztalgiáikra az „ősverseny”, helyszínén Bánkon vár egy rövid távú futam, melyet nem csak egyénileg, de hárman is lehet teljesíteni. Szakmai és vitafórum, más sportágak bemutatói, vetélkedők, tábortűz, sportági kiállítás teszi még színesebbé programokat. A fénypont persze a szombati egyéni Budapest- és vidékbajnokság, a valamennyi korosztálynak megrendezendő ranglistaverseny, a környező országok utánpótláskorú fiatal válogatottjainak kiírt Duna Kupa, valamint a vasárnapi váltóbajnokság és a tájtriatlon lesz. Balassagyarmat híres arról hogy mindig törekedtek valami újdonságra, emlékezzünk csak a hírhedt „soroló sörölőre”, a csapatversenyre, vagy az imént említett váltóra és tájtriatlonra. Idén a média és színészfutam kerül fel a palettára, például a TV2 csapata Bombera Krisztinával, Stohl Andrással és Pacámon Päerrel már javában készülődik a nagy megmérettetésre. Nem marad el persze a hagyományos palóc vendéglátás (ami ha azt vesszük, hogy a nyírjesi több éve az ország legnépesebb triatlonversenye és idén is 1500-on felüli indulóra számítanak, nem éppen kis főzőteljesítmény) - ahol babgulyás és üdítő vár a megfáradt résztvevőkre, vagy a versengést megelőző nap szokásos szénhidráfeltöltő „akciója”, a tésztaparti. A detonátor gyújtózsinórja tehát szikrára kapott, a nagy durranás biztosítva. ______________________________i«”«i S M® Romhány, a teremkerékpár fellegvára Céljuk felzárkózni a nemzetközi élvonalhoz - Idén Japánban rendezik a vb-t, melyre több versenyzőjük is kijuthat(na) Nógrád megyében 1997-ben honosodott meg a művészi teremkerékpár. A romhányi általános iskolában tanító Kovács Balázs testnevelő és edző nagy bátorságról és kezdeményezőkészségéről tett tanúbizonyságot, amikor elhatározta, hogy megtanítja tanulóinak ezt a sportágat. Az azóta eltelt időben már számtalan sikert értek el tanítványai a gyermek-, junoir- és felnőttkorosztályban egyaránt.- Az egykori főiskolai csoporttársamnak, a baji Nagy Györgyi testnevelő tanárnőnek a többszöri győzködésére megtekintettem egy teremkerékpárversenyt, s rögtön beleszerettem - kezdte a negyvenöt éves Kovács Balázs, áld 1980 óta tanít a romhányi iskolában. - A baji sportkörtől hat kerékpárt kaptunk, s Romhányban 1997 szeptemberében kezdtük el a művészi teremkerékpárt a II. Rákóczi Ferenc iskolai diáksportkör szakosztályaként. Az iskola sportcsarnokában adott volt a megfelelő terület. Kaptak még egy kerékpárt az osztrák válogatottól, majd később német szponzoraik, Erhard Hübner és Ursula Stork újabb hárommal ajándékozták meg őket. Aztán 1998 tavaszán a magyar válogatott és a Németországból érkezett wormsi klub tagjai, Jens Schmittnek, a teremkerékpározás egyéni világbajnokával az élen látványos bemutatót tartottak Romhányban, amely nagyon megtetszett a gyerekeknek.- A sportág lényege egy guruló speciális kerékpáron kell tornaelemeket bemutatni - folytatta az edző. - Minden elemnek más és más a pontértéke. Egy- egy elem bemutatásakor 360 fokot kell megtenni, egy két- és egy négyméteres sugarú kör között. A gyermekosztályokban öt perc alatt maximum huszonkét, míg junioroknál és felnőtteknél egyaránt hat perc alatt maximum huszonnyolc-huszonnyolc elemet lehet bemutatni, ritmikus zenére. A gyakorlatokat, azok tartalmát és erősségét mindenki maga állítja össze felkészültsége és tudása alapján a nemzetközi szabálykönyvből. Mindent persze a könyvből nem lehet megtanulni, csak a tanulandó elemeket, azok pontértékét. Nagyon sok múlik például az elemek összekapcsolásán, egy-egy gyakorlat során. Én a szakma fortélyait a közös edzéseken igyekeztem megtanulni a fentebb említett német házaspártól, akiknek már húszéves gyakorlatuk van. Az elmúlt két évtizedben több sportágban is értékes tapasztalatokat gyűjtöttem. Tornaedzői gyakorlatom sokat segített a szakanyag feldolgozásában. Sokan felteszik a kérdést, hogy miként lehetséges az, hogy iskoláskorú versenyzők képviselik hazánkat felnőttk fZ w i 4 fe'# * Kovács Balázs edző versenyeken. Ez azért van, mivel a sportág mindössze tíz éve honosodott meg Magyarországon, természetesen a sportolói is fiatalok, gyermek- és ifjúsági korúak. A MTKSZ szabályzata értelmében a kvalifikációs versenyeken elért pontszámok alapján kerülhet be valaki a válogatottba. Az elmúlt időszakban számtalan sikert értek el tanítványai. Az 1998-as kezdeti sikerek után kemény munkába fogtak, amely gyors fejlődést hozott. Még ez évben tanulmányúton voltak a csehországi felnőtt-világbajnokságon, Prerovban. Majd 1999- ben Pusztai Richard, Takács Kinga és Varga Ta- w" más magyar bajnoki címet szerzett, s további előkelő helyezéseket ért el a szakosztály. Aztán Varga Tamás részt vett a portugáliai felnőtt világbajnokságon, ahol Funhc- halban, Madeira szigetén megrendezett viadalon a huszadik helyen végzett. Az elmúlt esztendőben a németországi Böblingenben megrendezett felnőtt-világbajnokságon egyéniben Matyóka Márton a tizenhetedik, míg Varga Tamás a huszonegyedik helyen végzett, párosban pedig a két fiú a nyolcadik helyet csípte el. Emellett a wormsi kupán, a szlovák bajnokságon, Bajon, Vértessomlón több dobogós helyezést értek el, valamint a svájci junior Eb-n is nagyszerűen helytálltak. Az idei évben tíz kategóriában nyertek ob-t Balázs edző tanítványai, valamint több második és harmadik helyett szereztek a kvalifikációs versenyeken. A közelmúltban a csehországi Liberecben volt a junior Eb. A fiú párosban Matyóka Tamás-Varga Tamás az ötödik, egyéniben Varga Tamás a tizenegyedik, míg Matyóka Márton a tizenharmadik lett. Junior női egyesben Grózer Veronika szintén a tizenharmadik helyet szerezte meg. E három versenyző a kezdetektől űzi ezt a sportágat Romhányban.- Azért szerettem meg ezt a sportágat, mert igen változatos gyakorlatok vannak - említi meg Grózer Veronika (17 éves). - Amikor belekezdek egy új elem megtanulásába addig gyakorolom, amíg nem sikerül. Ez nagy kitartást igényel, viszont ha megtanulom az nagy sikerélményt jelent, amire az embernek folyamatosan szüksége van a továbblépéshez. Az érettségiig mindenképpen szeretném folytatni ezt a sportot, addig is jó lenne minél magasabb pontszámot (300 körül) és sok sikert elérni.- Nálunk nagyon jó a baráti közösség, jól érzem magam az edzéseken - vetette közbe Varga Tamás (14). - Nagyon sok helyre eljutok, ahová másképpen nem lenne lehetőségem. A célom, hogy minél előbb dobogón tudjak végezni nemzetközi versenyen.- Én is azt mondom, hogy nagy élmény együtt dolgozni a sikerért a társaimmal - szólt közbe Matyóka Márton (15) is. - A közeljövőben egyéniben és párosban is szeretnék előrébb kerülni a világranglistán. Nagyon szeretek barátkozni, s itt az edzőtáborokban, illetve a versenyeken sok lehetőségem van erre.- Legközelebb ez év novemberében Japánban, Kasedában rendezik a felnőtt-világbajnokságot, melyre mindhárom versenyzőmnek van esélye kijutni- vette vissza a szót az edzőjük.- A kérdés az, hogy az anyagiakat elő tudjuk e teremteni. Egyébként a művészi teremkerékpározásban Európa vezető szerepet játszik. Különösen a német, cseh, svájci és osztrák sportolók tudása emelkedik ki a többiek közül. Hazánkban az elmúlt évek alatt sokan ismerkedtek meg a teremkerékpározással. Nógrád megyében még sajnos csak nálunk van mód e sportágat űzni. Megnyugtató utánpótlással rendelkezünk. Sok tehetséges gyerek bontogatja a szárnyait. Közülük kiemelném Kohári Kitti, Majer Renáta és Takács Kinga nevét. Azt hiszem még sokat fogunk hallani róluk. Úgy gondolom, aki megismerkedik a művészi teremkerékpárral, az hamarosan megszereti, és ha van benne elég tó- tartás, akkor sportolói pályafutása során sok szép élményben lehet része. Nagyon örülnék neki, ha a megyében is alakulna néhány szakosztály, s együtt dolgozva, egymással versenyezve gyorsabb lehetne a sportág fejlődése. A romhányi klubban jelenleg mintegy 29 versenyző van a gyermek- és juniorkorosztályban. Szívesen vállalnak sportági bemutatót, cserébe örömmel vennék a támogatók jelentkezését. Valamennyi magyar klub évente legalább egy nyílt versenyt tart, amit az érdeklődők közelebbről is megtekinthetnek. A romhányiak legközelebb jövő év tavaszán bonyolítnak le viadalt.- Tény, hogy ez nem olcsó sportág. Nagyon nehéz segítség nélkül bárhová is eljutnunk. Legnagyobb támogatónk a helyi ön- kormányGrózer Veronika még sok sikert szeretne elérni ________________________■ z at, élén a polgármesterrel, Tolnai Jánossal. Több alkalommal kaptunk támogatást a Nógrád Megye Sportjáért Alapítványtól is. Néhány kömyékbeü cég is felfigyelt tevékenységünkre, akik közül a legnagyobb segítséget a rétsági TDK- 'W üzemtől kaptuk, r Ezúttal is szeret- * ; nénk megköszönni mindazoknak, akik jr valamilyen módon eddig elősegítették a tevékenységünket. Mi folytatjuk a felkészülést. A képlet egyszerű: igyekszünk egyre több magasabb pontértékű elemet megtanulni, és az őszi versenyekre alaposan felkészülni. A lehetőség adott. A nyáron is rendszeresen tartjuk az edzéseket. Célunk felzárkózni a nemzetközi élvonalhoz, bár tudom, hogy ez nem lesz egyszerű feladat - zárta szavait Kovács Balázs. BALOGH TIBOR Varga Tamas (balról) es Matyoka Marton az elmúlt évi világbajnokságon mutatja be gyakorlatát