Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)
2001-07-09 / 157. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap VILÁG TÜKÖR 2001. JÚLIUS 9., HÉTFŐ __________Hírek__________ M AGYARORSZÁG úgy léphet be az Európai Unióba, hogy nem kell bevezetnie a schen- geni szabályokat, ezt közölte Budapesten egy neve mellőzését kérő befolyásos német személyiség. Elmondása szerint egymástól független osztrák és német források egyaránt megerősítették ezt a hírt. Hozzátette, hogy az Európai Unióba való belépés időpontja most már szinte bizonyosan 2004. január 1. A ROMÁN javaslat helyett a magyar indítványt fogadta el az Európa Tanács (ET) illetékes testületé vasárnap Velencében. Nem a státustörvény felülvizsgálatát, hanem a magyarok által kezdeményezett vizsgálatot végzik el arról, hogy az ET egyes államaiban milyen kedvezményeket nyújtanak a határon kívül élő kisebbségeknek. A testületben Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke képviseli Magyarországot. ALBÁNIÁBAN vasárnap reggel nyolc órakor megkezdődött a parlamenti választások második fordulója. 44 választási körzetben, 2500 szavazóhelyiségben várták a voksolásra jogosultakat. A nyugati szervezetek és a választásokat felügyelők arra szólították fel a két legnagyobb pártot, hogy fogadja el az eredményeket, bárki is nyer. A BELGA környezetvédelmi miniszter szerint elképzelhető az üvegházhatás következményeinek mérséklését célzó átfogó kiotói egyezség felülvizsgálata annak érdekében, hogy az Egyesült Államokat vissza lehessen csábítani a megállapodást támogató országok közé. Az Egyesült Államok márciusban gyakorlatilag hivatalosan is hátat fordított az 1997-ben kötött kiotói egyezménynek, amely a globális felmelegedést okozó ipari szennyezőanyagkibocsátást lenne hivatva csökkenteni. LEGALÁBB hét ember megsebesült Spanyolországban a pamplonai San Fermín-ünnep- ségeken, a hagyományos bikafuttatás során. Egy fiatalembert eszméletlen állapotban, súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, mert az egyik bika felöklelte és a levegőbe dobta. További három ember sérült meg a bikák szarvától, három másikat pedig ficamokkal és zúzó- dásokkal kellett kórházba szállítani, mert elestek, és a bikák, illetve az előlük menekülő emberek végigtapostak rajtuk. RENDŐRÖK támadtak egy 51 éves roma férfira a szlovákiai Rőcén és halálra verték. A férfi fiát négy nappal korábban a polgármester fia - aki szintén rendőr - megtámadta. Az apa ezt akarta tisztázni, és elment a polgármesterhez, ahonnan bevitték a rendőrőrsre, a fűtőtest- hez láncolták és agyonverték. ■ A közös Közép-Európa Az osztrák külügyminiszter asszony víziója az együttműködésről A dunai térségben élő államoknak szorosabbra kell vonniuk az együttműködést, ha helyt akarnak állni Európában - írja a Die Presse című osztrák konzervatív napilap. BÉcs Alig egy hónapja Benita Ferrero- Waldner osztrák külügyminiszter „stratégiai partnerségről” tanácskozott cseh, szlovák, magyar és szlovén partnerével, bár a cikk szerzője hozzáteszi: az ötlet azon belpolitikai indíttatásból fakadt, hogy hősies, mindazonáltal üdvözlendő kísérletről van szó, amelynek során az 1989-1990 fordulóján elmulasztott nagy lehetőség, a „közös Közép-Európa” komolyan megvalósulhasson. A „társaságba” ugyanakkor meghívót kapott Lengyelország, az Ausztriával szomszédos Horvátország azonban nem, és ez azt mutatja, hogy Bécs egyfajta új kaput keres az Európai Unióba törekvő országokon keresztül, hogy azon átbújva javíthassa nemzetközi kapcsolatait. Zágráb megújult bojkottja - partnerként, rokonként és valóban megbízható barátként - a leggyöngébb láncszem a külügyminiszter által megfogalmazott cél megvalósításában. A Benelux- vagy a skandináv államok szoros együttműködésének emlegetése kétségtelenül hasznos, de ennek megfelelő csoportosulás már létezik Közép- Európában, és ez a Visegrádi Négyek együttműködése. És Közép-Európa életének megszervezését nem lehet úgy végezni, hogy közben az egyik szemével folyton a belpolitikai helyzetre, a másikkal Brüsszelre les, a fülével pedig a Bush-Putyin tengely mozzanatait figyeli. A gondok ellenére közel az idő, hogy a jelöltek felvételt nyernek a nizzai formátum szerint alakuló EU-ba, és tudniuk kell, hogy Ausztriához hasonlóan szuverenitásuk 80 százalékáról le kell mondjanak, és ez lesz számukra, valamint Ausztria számára az igazi próbatétel. A térségnek úgymond együtt kell nevetnie vagy sírnia, és ebbe Horvátország szorosan beletartozik - írja a Die Presse. EUROPRESS Kormányválság Horvátországban Horvátországban kisebbségi kormányzásra kényszerülhet a szociáldemokrata Ivica Rácán vezette balközép kormánykoalíció. Akár előrehozott választásokat is tarthatnak, ha nem sikerül megoldást találni a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatandó együttműködés kérdésében kirobbant koalíciós vitára, amelynek következményeként a 22 fős kabinet 4 tagja benyújtotta lemondását. ZÁGRÁB Az ötpárti zágrábi kormány szombat éjszaka úgy döntött, hogy eleget tesz a hágai Nemzetközi Törvényszék kérésének, és őrizetbe veteti, majd kiadja Hágának azokat a horvát gyanúsítottakat, akiket horvátországi szerb civilek lemészárlásáért tartanak felelősnek. A kormánykoalíció második legerősebb pártja, a Drazen Budisa vezette Horvát Szociálliberális Párt (HSLS) azonban vitatja Hágának azt a jogát, hogy parancsnoki felelősség alapján állítson bíróság elé volt katonai vezetőket. E párt vezetésének állás- foglalás szerint Hágának csak konkrét bűnök konkrét elkövetőit szabadna felelősségre vonnia. Mindeddig se Hága, se pedig a zágrábi vezetés nem tette közzé azoknak a volt horvát katonai vezetőknek a nevét, akiket a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló ENSZ- bíróság felelősségre akar vonni. A horvát sajtó úgy tudja, hogy a ma is aktív katonaként szolgáló Rahim Ademi tábornokról és a már nyugalmazott Ante Go- tovina tábornokról van szó. Hága szerint mindkét horvátot parancsnoki felelősség terheli azért, hogy az alájuk tartozó horvát alakulatok horvátországi szerb falvakat romboltak le, és szerb civileket mészároltak le. Amennyiben a HSLS úgy dönt, hogy kilép a kormánykoalícióból, és ellenzékbe vonul, a 151 fős törvényhozásban 65-re olvad a Racan-vezette koalíció mandátumainak száma, s elképzelhető, hogy a miniszterelnök kezdeményezte bizalmi szavazás esetleges elveszítése után akár előrehozott parlamenti választásokat is tart- hatnak Horvátországban.. ■ Álmok, biztonság, nyeremények Szövetségben minden elérhetőbb Allianz. A 110 éves patinás márkanév jelentése: szövetség. E szövetségben most valóra válhatnak álmai, házról, kocsiról, biztonságos befektetésről... A Hungária Biztosító több mint egy évtizede tagja a németországi központú Allianz Csoportnak, amely Európában legnagyobb, a világon pedig a második legnagyobb biztosítócsalád. Alapításának 15. évfordulója alkalmából a hazai piacvezető társaság immár a korábbinál is rangosabb néven, Allianz Hungária Biztosítóként hirdeti meg születés- és névnapi sorsolását.- Mit ad az Allianz a Hungáriához? - kérdezzük a kommunikációs igazgatót.- Biztos hozzáférést több mint 70 ország tapasztalatához, az élenjáró nemzetközi szaktudáshoz. Ez adódik hozzá a mi szakembergárdánk széles körű itthoni ismereteihez. így tudunk immár évek óta rugalmas, a hazai igényeknek árban és szolgáltatásban is megfelelni képes biztosításokból valóban személyre szabott kínálatot nyújtani.- Nyilván így válhattak piacvezetővé. De akkor miért nem vették fel már korábban a nemzetközileg is jól csengő nevet?- Az Allianznak a 90-es évek elején nem a nevét, hanem egészen mást kellett adnia. Több tízmil- liárdot fektetett be cégünkbe, míg tőkeerőnk, tartalékszínvonalunk, fizetőképességünk a nemzetközileg élenjáró Allianz-színvonalra emelkedett. Legalább ilyen fontos volt, hogy megtanuljuk a német precizitású, szervezett működést, a terv- szerűséget. S talán a legfontosabb mind közül, hogy a névátadás feltételéül szabták: érjük el reális távon az európai piacgazdaságokban elvárt színvonalat az ügyfélközpontúságban is. Vívjuk ki, hogy hazai fogyasztóink érezzék, az ő körülményeik, lehetőségeik ismeretén és igényeik tiszteletén alapul minden tevékenységünk. Ez volt az utóbbi 3 év programja.- Nevének átadásával az Allianz elismerte, hogy elérték a célt?- Elismerte, hogy sokat fejlődtünk, és jó irányban haladunk. Csak néhány példa. A biztosításkötéstől a kárrendezésig mind többet intézhet el nálunk egy telefonnal az ügyfél. Akár interneten is. Átdolgozzuk minden szerződésünket, feltételünket, hogy tiszta, érthető magyar nyelven szóljanak. Digitális módszerek bevezetésével fokozzuk kárrendezésünk gyorsaságát, precizitását. Megjelentünk az 5+cascóval, ami kiszélesítette a gépjárműpiacot, hiszen az 5 évesnél idősebb autóknak nyújt védelmet - 35%-kal kedvezőbb díjért! Igénykövetővé formáltuk lakásbiztosításainkat. Megtanultuk hasznosítani az Allianz befektetési szaktudását a magyar fogyasztó javára. így élet- és nyugdíjbiztosításban is meg tudunk felelni az akár legkényesebb igényeknek. Komputeres rendszerünk fejlesztése révén képesek leszünk arra is, hogy a több biztosítással rendelkezőknek csomagkedvezményt adjunk. Egyszóval biztos hátteret, személyre szabott, köny- nyen elérhető szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleinknek életpályájuk minden szakaszában, életük minden helyzetében.- Említette a több biztosítással rendelkezőket. Nekik szól a születésnapi sorsolásuk is.- Hűséges ügyfeleink jó része valóban egynél több biztosítását bízta ránk. S az is tény, hogy aki több szerződéssel szerez nálunk tapasztalatot, többnyire hosszú távon partnerünk marad. A nyeremények között most lakás, autó, befektetési életbiztosítások és 110 ajándékcsomag szerepel. Akinek az Allianz Hungária Biztosítónál legalább két darab éves díjú, - s a jövő év január 31-én érvényben lévő - szerződése lesz, az automatikusan esélyesként indul a sorsoláson. Hiszen- szövetségben minden elérhetőbb! A pontos feltételeket megtalálják országos hálózatunk minden kirendeltségén, valamint honlapunkon ( www.ahbrt.hu ). A (06-1) 421-1-421 telefonszámon is várjuk érdeklődésüket. (x) ÁLLÁSPONT GYULAY ZOLTÁN Európai úton Belga kezdeményezésre utazik ma kétnapos látogatásra Brüsszelbe Orbán Viktor. A miniszterelnököt az Európai Unió soros elnökségét a második félévben betöltő országbeli kollégája, Guy Verhofstadt hívta meg. Mi ez? Csak nem magához rendelés, mint egykoron a Krímben „üdülő” pártfőtitkárok és Leonyid Brezsnyev ösz- szejövetele? Olcsó fogás volna még poénnak is, ezért hát szögezzük le, egészen más a hangvétel, miként más a tét is. Hogy mennyire így van, az a gesztus is mutatja: Verhofstadt - készülvén a soros elnökségre - a közelmúltban személyesen kereste föl a tagjelölteket, amelyek vezető politikusai egyébként a magyar kormányfőhöz hasonló meghívót kaptak Brüsszelbe. Igaz ugyan, hogy a második félév uniós programja az eredeti tizenkét pontról hétre zsugorodott, s a fontossági sorrendben a bővítés csak az ötödik helyet foglalja el, de ennek is megvan az oka. Épp a belga elnökség idejére esik az euró bevezetésének legizgalmasabb időszaka, elvégre december 31-ével számos nemzeti valuta helyét veszi át. És nem kétséges az sem, hogy a jövő Európájának, Európa- képének a megrajzolása halaszthatatlan feladat, és bírjuk Brüsszel ígéretét, hogy ennek kimunkálásában már mi, tagjelöltek is részt vehetünk. Az első félévben - amikor Svédország töltötte be azt a poszÍ )t, mint most Belgium - a bővítési folyamat hatalmas len- ületet vett, így minden remény megvan arra, hogy a tempó kitart még akkor is, ha ezúttal kevesebb tárgyalási fejezet lezárására van remény. Ezek között van oly téma, amelyhez a médiatörvényt kell az Országgyűlésnek módosítania (jelesül az audiovizuális kérdéskör), de nem lesz könnyű, mert kétharmados szavazást igényel. Ha azonban minden akadályt sikerül venni, akkor jövőre már egyetlen kérdés marad csupán nyitva, és ez nem más, mint a pénz, a finanszírozás. Kemény alkudozások várhatók, de így tartható az a rendkívül szoros menetrend, amely 2002 végéig meghatározza az európai utat. TAKÁCS MARIANN Nagy ember szűk bilincsben A csuklójához erősített vezető szíjat szorosan fogva kísér- getik őrzői kihallgatásról kihallgatásra az előzetes letartóztatásban lévő, bilincsbe vert Szabadi Bélát. A nemrég még szinte teljhatalmú volt agrárminisztériumi politikai államtitkár - ha egyáltalán a közelébe engedik a sajtó munkatársait - igyekszik tartani magát (egykor volt fénye kötelezi), kihúzott derékkal, magabiztosan lépdel a számára különösen rideg folyosókon. De hogy ott belül, a lelkében, meg a fejében mi játszódik le, azt senki sem tudhatja. Talán jogilag valóban ártatlan, ezért tehetetlenül dühöng, hogy mások bűneiért neki kell lakolnia. Az is lehet, hogy bűne számtalan, s a bűnhődést megúszni segítő kiskapukon jár az esze. Manapság a képernyők előtt ülők előtt szinte semmi sem maradhat titokban. A kamerákkal futkosó operatőrök kifejezetten a legintimebb pillanatokra „utaznak”. Egy kaján, „én még mindig hatalmas vagyok” üzenetű mosolyra (lásd annak idején az agrobankos vezetők letartóztatása), egy elmorzsolt könnycseppre, megingó lábra (Tocsik Márta monológja), egy dühös, politikai üldözöttséget emlegető hátraszólásra (a bűnüldözőből vádlottá lett „Papa” folyosói gyorsinterjúja). Elvégre nem minden nap hull a porba egy-egy csillag. A nemrég még közkedvelt, de legalábbis közismert politikus vagy popsztár gyanúba, bűnbe esése, a sztárolt, már-már fetisizált bankrabló (mint a whiskys) megfogása mindig kész szenzáció. Vannak, akik sajnálkoznak, mások kárör- vendően rázzák az öklüket, esetleg fogat fogért követelnek, a szélsőségesebbje a halálbüntetést is visszasírja. Egy biztos: milliószámra azonnali érzelmek születnek. Majdnem mindegy, hogy Kunos Mihálynak, Tocsik Mártának, Ambrus Attilának, Császár Elődnek, Zalatnay Saroltának, Székely Zoltánnak, esetleg Szabadi Bélának hívják a „lebukot- tat”, ha a nagyból hirtelen kicsi lesz, a szenzáció sohasem maradhat el. Fizetnek a légitársaságok A repülőgéppel sokat utazók ismerik a jelenséget: beszállásra várakozás, telnek-múl- nak a félórák, mire egy kedves hang közli: „A gépre több jegyet adtak ki a kelleténél”. Előfordul, hogy a társaság keresi azokat az „önkénteseket”, akik hajlandók egy későbbi járattal útra kelni. Aki jelentkezik, az általában különleges nagyvonalúságban részesül: például jegyét magasabb osztályúra cserélik. A lemaradónak kárpótlása egyébként korántsem ajándék. Az Európai Unióban és az USA- ban ugyanis a légitársaságoknak a törvény szerint kötelességük az utasok effajta „megvigasztalása”. Az EU-beli úti célok esetén azt az utast, aki a légitársaság hibájából lemarad az általa kiválasztott járatról, 3500 kilométeres távolság esetén 150, ennél hosszabb útnál 300 euró illeti meg. Fele ennyi kártérítésre jogosult az utas, ha a rövidebb távon két, a hosszabb távon négy órát késik a járat. A légitársaság köteles a hibájából bekövetkező késés miatt állni az utas más, indokolt kiadásait is. Sok légitársaság az előírt készpénzkártérítés helyett utalványt ad, ami persze a cégnek jóval olcsóbb megoldás, a belső elszámolás révén. A kanadai és az egyesült államokbeli társaságok 200-400 dollár készpénzzel vigasztalják a kárvallottakat. A nálunk is mind gyakoribb charterjáratok utasai négyórás késésen túl jogosultak minimális kártérítésre. Az ötödik óra elteltével óránként öt százalékkal csökkentik a már befizetett jegy árát, legföljebb az indulás napjának 24. órájáig. Ami persze sovány vigasz a reptéren töltött szabadság- idő ellenében. (kulcsár)