Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)
2001-06-07 / 130. szám
Egy tucat Tony-díj Mel Brooks zenés vígjátékának Mel Brooks amerikai komikus vasárnap este beírta magát a Broadway történelem- könyvébe: az 1968-ban készült „Katasztrofális siker” című burleszkjének zenés színpadi változatával tizenkettőt is elnyert a Broadway Oscarjának is hívott Tony- díjból. Ezzel rekordot döntött, hiszen eddig a legtöbb Tonyt, tízet a Hello Dolly kapta 1964-ben. A kitüntetést 55. éve ítélik oda az idén. A hetvennégy éves Brooks diadala várható volt, az egész szakma számított rá: nem kevesebb, mint tizenöt jelölést kapott, amire 1971 óta nem volt példa. Nem minden jelölésben ez a darab nyert, de így is több mint a felét elvitte a díjaknak. Mindenekelőtt a legrangosabb, „a legjobb zenés vígjáték” kategóriában. Azok, amelyekben nem a legjobbnak találták, mind a nem zenés darabok kategóriái, illetve „a zenés vígjátékban játszó legjobb színésznőnek járó” kategória, amelyben Christine Ebersole nyert a „42. utca” című darabban nyújtott alakításáért. A nagy számú elismerés az április 20-a óta folyamatosan teltházzal játszott mű megkoronázása. A pénztáraknál olyan tülekedés volt a jegyekért, amelyre időtlen idők óta nem volt példa - írta az AFP. A 21 díjat minden évben a szakma mintegy 700 tagja ítéli oda, azonban csak a Broadway-n játszott darabok kerülnek be a versenybe, pedig a legjelentősebb New York-i színházi műhely mellett -vannak más jelentős színházak is a metropolisban.^ A „Katasztrofális siker” című filmmel kezdődött Brooks rendezői karrierje, és egyben ez volt első sikere. 1969-ben az eredeti forgatókönyvért Oscar-díjat kapott. Tom Cruise rágalmazásért perel Tom Cruise 100 millió dolláros rágalmazási pert indított egy Los Angeles i férfi ellen, mert az úgymond „nem létező” videofelvételt kínált megvételre a médiának a színész és egy másik férfi szexuális aktusáról. A Michael Davis nevezetű egyén elektronikus levélben legalább tucatnyi amerikai hírközlő eszköznek ajánlotta fel a videofelvételt, amelyben Cruise - házassága alatt Nicole Kid- mannel - állítólag szexuális kapcsolatot létesít egy férfival. A 38 éves Tom Cruise februárban nyújtott be válóperes keresetet Kidman ellen, akivel 10 éve élt házasságban - jegyzi meg a Reuters. Cruise az egyik legtehetősebb hollywoodi színésznek számít. A rágalmazási perben most benyújtott három- oldalas kereset azt állítja, hogy a Davis által terjesztett „hamis és rágalmazó” állítások célja személyes és szakmai kárt okozni a színésznek. A keresetben Cruise azt állítja: soha nem létesített homoszexuális kapcsolatot, ennélfogva nem is létezhet ilyesmit bizonyító videofelvétel. Cruise májusban 100 millió dolláros pert indított egy Kyle Bradford nevű „erotikus birkózó” ellen is, aki egy francia magazinnak adott interjújában azt állította, hogy Cruise homoszexuális szeretője volt. Pop plusz rock „AKTuáüs” újdonságok Két új arc - Fecó és István - a magyar könnyűzenei élet palettáján. A dallamos popzenét (dance) játszó Fifty-Fifty együttes 2000 áprilisában alakult. Zene- és szövegvilágukat tekintve a pozitív életérzés, a fiatalos lendület jellemzi dalaikat, amelyek témája így nem is lehet más, mint a buli és a szerelem. Lényeges momentum, hogy nem producerek által „alkotott”, szakmailag képzeüen zenekarról van szó, hiszen mindkét tag ízig- vérig muzsikus. Fecót az elmúlt években számos zenés darabban és egyéb színházi produkciókban láthatta a közönség, színházi munkái mellett pedig több évig „vendéglátós” zenésként játszott az éjszakai szórakozóhelyek közönségének. István a zenekar énekes- gitáros-zeneszerzője, hatéves korától 15 éven át folytatott komolyzenei tanulmányokat (zeneiskola- zongoraszak, jazzgitár). 1999 nyarán a népszerű rockzenekar, a Lord együttes session gitárosaként láthatta a közönség. A Fifty-Fifty 2000 júliusában lépett a nagyközönség elé: debütáló albumuk előfutáraként ekkor jelent meg az első maxi single, a „Tűz van a szívemben”. Nagylemezük „Szeress, míg élek” címmel került boltokba. Az anyag igényes, kimunkált slágerzene, képzett zenészek előadásában. A11 vadonatúj dal mellett helyet kapott a korongon a „Rég várok valakire” című régi nagy R-GO sláger feldolgozása is. Eric Qapton 1945. március 30- án született Ripley-ben. A Slowhand (lassúkezű) művésznéven ismert gitáros, énekes, zeneszerző első hangszerét, egy akusztikus gitárt 13 évesen kapta ajándékba. Öt évvel később már megalakította első együttesét, a Roostert. A zenekar nem volt hosz- szú életű, hiszen egy év múlva Clapton már a legendás Yarbirds- ben játszott, ahol együtt zenélt a '60-as évek Angliájának három nagy gitárosa: Eric, Jeff Beck és Jimmy Page. Itt sem töltött el hosz- szú időt, távozott John Mayall Bluesbreakers-ébe, hogy a mestertől tanulva tovább csiszolja technikáját. 1966-ban Jack Bruce és Ginger Baker társaságában megalapította az újabb szupercsapatot, amelynek neve Cream. A formáció hamarosan a '60-as évek legkedveltebb rocktriója lett, és ez a zenekar igazi sikereket hozott Clapton számára. Majd újabb zenekarok következtek: Blinf Faith, Delenay and Bonnié & Friends, derek And The Dominos. Ebben az időszakban született meg egyik leghíresebb dala is, a „Layla”, amit George Hamson feleségének írt hódolata jeléül. Később a hölgy az ő felesége lett... A 70-es évek igazán kiemelkedőek voltak Clapton karrierjében: számos dala felkerült a toplistákra, az 1977-ben megjelent „Slowhand” című albuma tripla- platinalemez lett, és ezzel megkezdődött a művész sikerességét és népszerűségét híven tükröző arany-, és platinalemez áradat, mely a mai napig tart. Sajnos a sikereket beárnyékolta az a magánéleti katasztrófasorozat, amely Clapton életét oly tragikussá teszi. A '90-es évek kezdetén meghalt kislánya, repülőszerencsétlenségben gyerekkori barátja veszítette életét, majd fiát, Conon ragadta el a halál, aki kizuhant egy New York-i toronyház ablakából. Az ő emlékére született a „Tears In Heaven” című dal. Akárcsak egész pályafutása, úgy legújabb nagylemeze, a napokban megjelent „Reptile” is tükrözi emberi és művészi nagyságát, hogy mennyire képes mindig megújulni, újjászületni és mennyire tudja követni az élet változásait. Szintén új albummal jelentkezett a Junkies együttes. A zenekar 1994- ben alakult Budapesten. 1995- ben megjelent első anyaguk a „Káros az egészségre” címet viselte. Az 1997 júniusában boltokba került korong „Nihil” névre hallgatott, míg az 1999-es „Tabudként látott napvilágot. A vadonatúj CD „SX7” kóddal lett ellátva. Dalaik érzelemvilága az elgépiesedett „műanyag-világ” ellen szólnak, hangot adnak a tinédzserek drogproblémáinak, érzékeltetik lelkivilágukat, mindennapjaik örömeit és gondját. A négy tagú formáció Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Gyémánt. Műsoros hangkazettát vehet át szerkesztőségünkben: Szűcs István, Salgótarján, Fáy A. krt. 100. Mai kérdésünk: Melyik showműsor főcímdalát énekelte Szatmári Orsolya, az AKTSzekeres András, Barbaró Attila, Riki Church és Németh Miklós - szerzeményei újabb pofont adnak a műanyag világban élő szűk látókörű társadalom arcára. Végre ismét egy olyan csapat a honi poppalettán, mely az élő zenét részesíti előnyben! Az 1998 őszén alakult AKT-együttes létezése előtt mind a négy tag profi produkciókat erősítettek, több lemezen és élő koncerten vettek részt neves előadókkal. A Galambos Zoltán, Kovács Barnabás, Varga Zoltán felállású csapat énekesnője a Balassagyarmatról elszármazott Szatmári Orsi (Rio). A hölgy március 30-án vette át az eMeRton díjat, az év felfedezettje kategóriában. Természetesen az elismerés a tehetség és a többévi munka eredménye. A zene rejtelmeibe tizenévesen a Bojtorján tagjai vezették be. A három éve alakult AKT-ot gyönyörű, érzelemdús dallamok és aktuális, örökérvényű gondolatok jellemzik, hirdetve a tiszta zene örökkévalóságát. A dalok őszintén és gátlások nélkül a legmélyebb és legintimebb emberi érzéseket, hangulatokat idézik. A zenei stílus a rock és az angolszász dallamos popzene keveréke, akusztikus hangszerekkel, rock-gitárszó- lókkal, valamint különleges és szokatlan, de a magyar népzenéből vett hangszerekkel, mint például furulya, hegedű, duda, doromb. A bemutatkozó album „Megtalálsz” címmel látott napvilágot, amelyről az első sláger a „Csak a szerelem” című opusz együttes Balassagyarmatról elszármazott énekesnője? a./ Békítő show b./ Meglepő és mulatságos c./ Gálvölgyi show. Beküldési határidő: június 13. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! „Mutasd meg magad!” Süliexpón jártunk Nyíregyházán Negyedik alkalommal rendezték meg Szabolcs-Szatmár- Bereg megye székhelyén az úgynevezett Suliexpót. Több kategóriában pályáztunk és mindegyikkel meghívást nyertünk. Elton John eladta húsz luxusautóját A történelmi táncok kategóriában palotást mutattunk be. Az Európai Ifjúsági Parlamenten kulturális helyzetünket ismertettük szóban és digitális képekben a résztvevő tizenkét ország képviselőinek. A kirakodóvásárt a „Mi iskolánk utcáján” rendezték meg. Nagyon sokan fényképezték a sátrunkat. Érdekesre, kifejezőre sikerült a felirata („Pajkos palócok portékái”) és a belső díszítés is régi kereszt- szemes motívumokkal volt megoldva. Azon szerencsés iskolák közé tartozunk, ahol egy éve a nehézségek ellenére is színvonalasan, jól működik a Beszterce Művészeti Magániskola hat csoportja. A palotást Angyal László tanította be, a bemutatásra és eladásra vitt tárgyakat Farkas Lajosné, Ági néni segítségével készítettük. Az expo jelszavához hűen .Mutasd meg magad!”, sikeresen képviseltük térségünket. A mi csoportunk volt az egyetlen, amelyik elfogadta és élvezte a nyíregyházi családok vendégszeretetét. így tartalmasabb baráti kapcsolatokat tudtunk kialakítani. Meghívást kaptunk a jövő évi rendezvényre is. Olyan jól éreztük magunkat, hogy másoknak is javasoljuk, ha módjukban áll vegyenek részt rajta. Ezúton köszönjük mindazoknak a segítségét és támogatását, akik hozzájánrltak ahhoz, hogy részt vehessünk ezen a nagyszerű, mindannyiunk számára felejthetetlen élményt jelentő rendezvényen. ________________________HUMMHMjÓCOK a Ceredi Általános Iskola és Könyvtár 7. osztálya Claudia Schiffer lesz Éva Négy svéd vállalkozó arra készül, hogy piacra viszi a Biblia modem változatát, amelyben Évát a 30 éves topmodell, Claudia Schiffer jeleníti meg, mellette pedig kollégája, Markus Schenken- beiger lesz majd Ádám.- Felejtsék el a Bibliában látható régi rajzokat - mondta ki Gustaf- Wilhelm Hellstedt - Ahelyett, hogy Ádámot és Évát a Paradicsomban mutatnánk meg, megjeleníthetjük őket úgy is, mint egy New York-i utcán sétáló, csókolódzó fiatal párt. Idén az iskola 11. osztályos tanulói léptek elődeik nyomdokába. Május hónapban huszonkét diák - közöttük én is - tett sikeres alapfokú számítógép-kezelői vizsgát. A bizonyítvány megszerzéséhez két részből álló elméleti és egy gyakorlati feleletet kellett teljesíteni. A szakmai elméleti jegyet a kétórás dolgozat, melyben adatbázis-kezelés alapismeretek, excelre valamint az internetre vonatkozó kérdések szerepeltek, majd a szóbeli számonkérés, amire huszonöt tételből kellett felkészülni, átlaga eredményezte. A gyakorlati jegyet - szintén két óra állt a rendelkezésünkre - alapvető számítógép-kezelés, Excel, Access, WinWord Sir Elton John, a híres brit popzenész árverésen adott túl luxusautó-gyűjteményének húsz darabján, amelyekért összesen kétmillió fontot (2,8 millió dollárt) kapott. A harminc éve luxuskocsikat gyűjtő sztár - aki a Christieís árverési cég aukciója idején az Egyesült Államokbeli Atlantában (Georgia) volt-állítólag azon megfontolásból adta el a járműveket, hogy kevés időt tölt otthon, és ezért ideje sincs a kocsik vezetésére. Az eladott autók között volt három Ferszövegszerkesztő, PowerPoint használata - adta. A háromtagú vizsgabizottság teljes mértékben támogatott minket. A vizsgaelnök Karácsony József, a kamaraelnök Danyi Szilvia, valamint a felkészítő tanár, Varga Attila egyaránt törekedett arra, a nagy „vizsgadrukk” ellenére mindenki megfeleljen a követelményeknek. Számos kitűnő eredmény született, a négyes átlag pedig tanúsítja alapos felkészülésünket. Hálával tartozunk az intézménynek, amiért biztosította nekünk ezt a lehetőséget, hiszen nem szakközépiskoláról van szó. A vizsgadíj felét kellett csak a szürari, négy Aston Martin és kilenc Bentley. A legdrágábbnak egy 1993-ban gyártott Jaguár XJ220-as bizonyult, amely 213 mérföld per órás végsebesség elérésére képes, és amely mindössze 852 mérföldet (1370 kilométert) futott: 234 750 fontért (331 000 dollárért) kelt el. Elton John a húsz kocsi értékesítése után azonban nem marad négy kerék nélkül: luxuskocsiparkjában megtartott magának nyolc járművet, de hogy müyene- ket, azt nem tudni. löknek állni, hiszen a felkészítés teljesen ingyenesen folyt. Fontos előrelépésként könyvelhetjük el, hogy tizenhét évesen már egy szakmának minősülő bizonyítványt szereztünk. E mellett egy idegen nyelv középfokú ismerete komoly lehetőségeket hordoz magában. Most már bátrabban merünk a „nagybetűs” élet elé nézni, mivel kezünkben tarthatunk egy olyan elismerést, amely a továbbtanulás vagy az érettségi utáni esetleges munkavállalásnál biztos előnyt jelent. A közeljövőben a többi évfolyam tanulói is lehetőséget kapnak tudásuk elismerésére, az iskola vezetősége és tanárai arra törekednek, hogy minden diák ballagási tarisznyájában ott legyen a sikeres érettségi mellett az alapfokú számítógép-kezelői bizonyítvány. ______________________SZÍMTÓ AHNAMÁflU S zent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium 11. osztály Balassagyarmat KÉPVISELŐ LEENDŐ ÚJSÁGÍRÓK KÖZÖTT. A minap Salgóbányán, a Motel Medvesben rendezett I. északmagyarországi regionális diákújságírók és -rádiósok találkozóján előadásUartott^rTurján Ijszlójjjszággyúl^tópviselő (balróUjTiásodik^is_ fotói moó tibor Gimnáziumban szereztünk számítógép-kezelői bizonyítványt A mai modern világban az informatika fontos szerepet játszik. Lassan már hozzátartozik az alapvető műveltséghez a számítógép (alapfokú) kezelése. A Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium biztosítja tanulói számára a képzést a tanórákba beépítve, illetve szükség esetén azon kívül, amely a sikeres vizsga egyik feltétele. Több mint harminc számítógép áll a tanulók rendelkezésére, a legmodernebb programok segítik felkészülésüket.