Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)
2001-06-28 / 148. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap VILÁG TÜKÖR 2001. JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK Egy pohárnyi a finom cseh sörből Különtudósitónk jelenti Barátként emlegette egymást a közös sajtótájékoztatón a cseh és a magyar miniszterelnök, ezzel is utalva arra, hogy a két ország között nincsenek politikai problémák, most tehát a gazdasági diplomácia ideje következett el. Prága A cseh fővárosban Orbán Viktor első útja Václav Havel köztársasági elnökhöz vezetett. Az eszmecserén a két politikus megállapította: a küszöbön álló európai uniós tagság nem csökkenti, hanem fölértékeli majd a Visegrádi Négyek szerepét, hiszen az EU tapasztalatai is igazolják, mennyire hasznos a kisebb országok összefogása. Mindkét politikus hangsúlyozta, hogy a közép-európaiság olyan érték, amelyet érdemes megőrizni a jövőben. Ezt követően került sor Orbán Viktor ünnepélyes fogadtatására, majd tárgyalásaira vendéglátójával, Milos Zeman kormányfővel. A megbeszéléseken egyetértettek Közép-Európa gazdasági jövőjének megítélésében. Magyarország hatályon kívül helyezi a cseh acéltermékek importját szabályozó piacvédelmi korlátozások többségét, ugyanakkor az agrárkereskedelemben a két ország az eddiginél is nagyobb kedvezményben részesíti egymást.- Megvan az esély arra - hangsúlyozta Orbán Viktor -, hogy az Európai Unió méreteiben is példátlanul szabad agrárkereskedést hozzon létre, s ez mindkét ország gazdáinak és polgárainak érdeke. Milos Zeman hozzátette, hogy bár szinte havonta találkozik magyar kollégáival a Visegrádi Négyek együttműködésének keretében, 1995 óta mégis ez az első hivatalos magyar kormányfői látogatás.- Magyarország 22, Csehország 19 fejezetet zárt le eddig az EU-val a csatlakozási tárgyalásokon: ebben Budapestnek van aktívuma - utalt Orbán Viktornak arra a Orbán Viktor egy napig Milos Zeman cseh kormányfő vendége volt Prágában FOTÓ: EUROPRESS/EPA megjegyzésére, hogy a kétoldalú kereskedelem mérlege csekély mértékben Prága javára billen. Találkozó az élő legendával Václav Havert láthatóan meghatotta, amikor a Hradzsinba érkezve Orbán Viktor azzal köszöntötte: ritka ajándék az élettől, ha egy kormányfő „élő legendával" találkozhat. A cseh köztársasági elnök e szavakat azzal viszonozta, hogy megköszönte azt az erőt, amelyet - súlyos betegségének legyőzéséhez - Budapest, és személy szerint Óibán Viktor nyújtott neki. A miniszterelnök személyes óhaját is tolmácsolta: Havel segítségét kérte a Prágában nyugvó Eszterházy János hamvainak Magyar- országra szállításához, és a család kívánságának megfelelően újratemetéséhez. A magyar képviselő a Tiso-féle szlovák parlamentben egyedül szavazott a zsidóüldözések ellen, majd a második világháború után letartóztatták, és a börtönben hunyt el. Újságírói érdeklődésre Orbán Viktor kifejtette: a státustörvény európai minőségű és lényegű jogszabály, olyan, amelyik a kontinens jövőjét figyelembe véve a határok és a nemzeti állampolgárságok helyett a közösségekhez való tartozást hangsúlyozza. A külföldi bírálatoknak pedig nagyobb a füstje, mint a lángja. A két miniszterelnök jelenlétében kétoldalú egyezményt, megállapodást írt alá cseh kollégájával Fónagy János közlekedési és vízügyi, illetve Pálinkás József oktatási miniszter. Orbán Viktor a délután folyamán találkozott Václav Klausszal, a cseh képviselőház elnökével, és ellátogatott a magyar nagykövetségre is. A prágai látogatás hivatalos programja után a magyar küldöttségnek alkalma nyílt arra is, hogy az elutazás előtt gyönyörködjék a város páratlan panorámájában, és elfogyasszon egy pohárkát a finom cseh sörből. GYULAY ZOLTÁN ./ Hírek MEGBÉKÉLÉSRE és kölcsönös megbocsátásra szólította fel Mádl látogatása Varsóban A határon túli lengyelekről gondoskodik az anyaország a keresztényeket ukrajnai látogatásának utolsó napján a pápa. II. János Pál, akit Lubomyr Husar bíboros köszöntött a lembergi lóversenypályán, több mint egymillió zarándok előtt tartott szentmisét. A tegnap boldoggá avatottak között voltak püspökök, lelkészek, apácák és egy világi személy is. Közülük huszonötén hitükért szenvedtek vértanúhalált. (Munkatársunk telefonjelentése) A történelmi hagyományokra, a sorsközösségre épülő kétoldalú együttműködés kiszélesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet Varsóban Mádl Ferenc magyar és Aleksander Kwasniewski lengyel államfő. Varsó Örömmel tölt el, hogy emlékezve a Szolidaritás mozgalom megalakulására, koszorút helyezhetek el az 1970-es események áldozatainak emlékművénél - mondta Mádl Ferenc Varsóban. A köztársasági elnök a lengyel államfő, Aleksander Kwasniewski meghívására kereste fel a lengyel fővárost, s útjára elkísérte felesége, Dalma asszony, valamint Stumpf István kancelláriaminiszter is. A találkozó alkalmával Kwasniewski a Fehér Sas Érdemrendet adományozta Mádl Ferencnek, aki a magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki vendéglátóját. A közös sajtótájékoztatón a két politikus hangsúlyozta: az európai uniós csatlakozás szempontjából mindkét fél számára fontos hagyományos barátsága és együttműködése. A látogatás nem titkolt célja a rendszerváltáskor megtorpant gazdasági együttműködés felélénkítése. A rendkívül dinamikusan fejlődő Lengyel- ország hazánkhoz hasonlóan az elmúlt évtizedben inkább a nyugati partnereknek szentelt nagyobb figyelmet. Most a két ország helyzete sok tekintetben hasonlóságot mutat, például a rendszerváltás óta Lengyelországban is megfigyelhető a társadalom „szétszakadása”. A tehetősebb rétegek mellett népesebb lett a mindennapi megélhetéssel küzdők tábora. Kwasniewski elmondta, most dolgozzák ki azt a törvénytervezetet, amely a határon túli lengyelek jogállásáról szól. Elképzelések szerint a kibocsátandó igazolvány a magyar státustörvényben foglaltakhoz hasonló kedvezményeket biztosítana a lengyel nemzeti közösségnek. Tegnap délután Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter megnyitotta a magyar delegáció tagjainak, valamint a lengyel ipari és kereskedelmi élet jeles képviselőinek részvételével megrendezett beruházási fórumot. NÉMETH ZSUZSA Magyarországi „pénzmosodák” Az EU-tagállamokban arra számítanak, hogy az euró bevezetése miatt nagyobb mértékű lesz a pénzmosás, és megduplázódik majd a forgalomban talált hamis pénzek száma. MILOSEVICS nem hajlandó tudomásul venni a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntettek ügyében illetékes hágai ENSZ-törvényszék vádiratát, és a kiadatására vonatkozó kérelmet. A volt jugoszláv elnök ügyvédei követelték a vizsgálóbíró, az ügyész és a bírósági elnök leváltását. A MACEDÓNIA északnyugati részén fekvő Tetovo város térségében újabb harcok robbantak ki az albán lázadók és a kormányerők között. A formailag érvényben lévő tűzszüneti megállapodás ellenére újabb összecsapások voltak az ország északi részén fekvő Kumanovo környékén is. Az Egyesült Államok megkezdte a személyzet egy részének kitelepítését szkopjei nagykövetségéről. FOLYTATÓDTAK a harcok a szövetségi erők és egy gyűrűbe zárt csecsen osztag között Csecsenföldön. ■ PÁRIZS Tegnap osztrák és olasz nyomozók 600 millió líra névértékű hamis bankjegyét találtak az olasz Friaul, illetve az osztrák Karintia tartományban. Az Osztrák Nemzeti Bank helyi fiókjának vezetője épp a napokban figyelmeztetett arra, hogy az euró készpénzként történő jövő évi bevezetése előtti utolsó hónapokat a pénzhamisítók és pénzmosók igyekeznek majd kihasználni „termékeik” forgalomba hozására. Az utóbbi napokban fölröppent hírek szerint súlyos hiányosságai vannak a magyarországi pénzmosás elleni rendszabályoknak is. Hazánkat amiatt marasztalják el, hogy névtelen betétek elhelyezését teszi lehetővé korlátlan számú bankszámlán. Ezért is került rá arra a listára, amelyet a pénzmosásellenes nemzetközi munkacsoport (FATF) állít össze időről időre. A jelentés szerint a hasonló betéti rendszert működtető országok közül számosán már hozzáláttak korlátozó intézkedések bevezetéséhez, a magyar kormány azonban „megelégedett azzal az ígérettel, hogy a kétmillió forintban maximált névtelen betéti rendszert az Európai Unióba való belépésekor be fogja tiltani”. A „fekete bárányok” közé számít Magyarországon kívül további tizenhat ország: többek között Izrael, Libanon, Egyiptom, Guatemala, Indonézia, Burma és Nigéria. Furcsa módon azonban a klasszikus pénzmosodának számító Bahama- és Kajmán-szigeteket, valamint Panamát levették a listáról. Kádár Béla, a párizsi magyar OECD-képviselet vezetője szerint nem megalapozott az a megállapítás, hogy a magyar kormánynak nincs elképzelése a pénzmosási veszélyek kiiktatására. Az sem állja meg a helyét, hogy Budapest csak az uniós csatlakozás idején akarja megszüntetni a még létező anonim számlákat. A magyar kormány az európai uniós csatlakozásról folyó tárgyalások során nemrég jelentette be, hogy 2002. január elsejétől megszünteti az anonim számlákat. ÁLLÁSPONT V. KULCSÁR ILDIKÓ Szőke gondolat Átvágott. Igen, átvert a pénztáros ötszáz forinttal. Azt mondják, nem nagy összeg? Lehet. De nem szeretem, ha becsapnak. Szólok. Miii? Számolja át, hölgyem, mielőtt reklamál, recseg rám fölényesen a férfi. Úristen, egy szőke nő számol! Itt fogunk megöregedni a sorban, nyög fel a mögöttem _ álló tagbaszakadt pasas. Átkozottul zavarban vagyok, de győz a dühöm. Csak azért is számolok. Jól láttam, ötszáz hiányzik. A pénztáros bezzeg nincs zavarban. Elém hajítja az ötszázast, elnézést nem kér. Sőt! Utánam kiált: megszámolta! Biztosan festett szőke! BISTEY ANDRÁS A veszekedő Kelet-Earópa Ki szelet vet, vihart arat - tartja a közmondás, s az Ország- gyűlés a státustörvny elfogadásával most úgy látszik, szelet vetett. A vihar napokon belül kitört, és még nem tudható: idővel magától lecsillapul-e vagy tovább erősödik, és tornádóként okoz károkat. A törvény elfogadása főleg Romániában és Szlovákiában keltett ellenérzéseket. Némi elégedetlen morgás Jugoszláviából is hallatszott, de az az ország most nincs olyan helyzetben, hogy komoly diplomáciai hadjáratot indítson miatta. A többi szomszédos országban, amelyekre vonatkozik a törvény, annyira kicsi a magyar lakosság aránya, hogy a kérdés nem váltott ki komoly érdeklődést. Ha eltekintünk azoktól a szélsőséges román és szlovák politikai erőktől, amelyek számára bármilyen kérdés alkalmas a magyarellenes nacionalista érzelmek felszítására, azt láthatjuk, hogy a mértékadó politikai köröket nem is maga a törvény irritálja igazán, hiszen hozzá hasonló Szlovákiában és Romániában is van, hanem az, hogy a magyar parlament úgy hozott az ő állampolgáraikat érintő törvényt, hogy a kormány nem konzultált velük az előkészítés során. A vihar kitört, méghozzá nem is egy pohár vízben, hanem európai dimenziókban. Románia az Európa Tanács elé vitte az ügyet, és máris olyan szövetségesekre találtak a dán, a finn, az angol és a német delegátusokban, akik eddig általában támogatták a magyar törekvéseket kisebbségi kérdésekben. A kormány a jelek szerint elszámította magát, ami mindenképpen hiba. Ha nem tudták, hogy ez lesz a szomszédok reakciója, akkor azért, ha tudták, és mégis így csinálták meg, akkor azért. Ennek a hibának pedig komoly következményei is lehetnek. Mindenesetre azt máris elértük, hogy az általánosításokra egyébként is hajlamos nyugati közvélemény szemében bekerültünk a „veszekedő kis kelet-európai országok” feliratú skatulyába. Ez nem válik javunkra. MÉSZÁROS ATTILA Bizonytalan állapot Lassan hozzászokunk, hogy a gyors információáramlás korszakában még 12 órát sem kell várni valaminek a megalapozott cáfolatára, majd a cáfolat cáfolatára. Ezért a polgár sok mindent elenged a füle mellett, de olykor felfigyelhet hosszabb távon is időtálló tényre. Például a népesség- fogyásra. Tanácstalanságot persze itt is érezhet, mert a nép- számlálás előzetes adatai valamivel kedvezőbb képet mutatnak, mint amire számított a hivatal. Akkor pedig eszébe jutnak a statisztikához kötődő fenntartásai. Mennyien lehetünk? A hétköznapok további bonyodalmakat szülnek. Például azzal, hogy a börtöneinkben 160 százalékos a helykihasználtság. Ezt egy ombudsmani (még a régitől) vizsgálat állapította meg. Az elődök nem voltak hibbantak: annyit építettek, amennyi hely kellett. Ha most nem elég, akkor többen lettünk. Mert arra a következtetésre mégsem szeretne jutni, hogy a kevesebből kerül több a rácsok mögé. Zavar van. Éppen az információk okoznának bizonytalanságot? A polgárban éled a gyanú: az éremnek háromnál is több oldala van? Csak egy tény időtálló: változatlanul kiskorúként kezelik. Olyan ez, mint a börtönállapot. Nemzetközi korrupció Berlin Tegnap hozták nyilvánosságra a korrupció ellen harcoló nemzetközi intézet, a Rans- parency International (TI) legfrissebb listáját. Az összesítés szerint Németország a 20. helyen áll, miután tavaly még 18., egy évvel korábban pedig a 15. volt. A TI idei jegyzékén Magyarország a mezőny első (jobbik) harmadában szerepel, vagyis a 31. helyen, holtversenyben Trinidaddel és Tunéziával. A volt szocialista országok közül egyedül Észtország előzi meg (28.), vagyis az értékelés szerint a korrupciót tekintve csak ott jobb a helyzet a magyarországinál. Az Európai Unióba törekvő kelet-közép-európai államok közül Szlovénia a 34., Litvánia a 38., Lengyelország a 44., Csehország (holtversenyben Bulgáriával és Horvátországgal) a 47., Szlovákia az 51., Lettország az 59. Az uniós tagságra egyelőre esélytelen, illetve nem is pályázó kelet-európai országok közül Moldova a 63., Románia a 69., Ukrajna pedig a 83. helyre került a korrupciós fertőzöttség jegyzékén. (Oroszországot nem minősítette idén a TI.) Korrupció szempontjából a legjobb a helyzet Európában és Észak-Amerikában: az első húsz helyezett közül 14 ebben a két térségben található. Feltűnően jól szerepel Skandinávia: az első tíz közé sorolja a TI Finnországot (abszolút első helyezett), Dániát (2.), Izlandot (4.), Svédországot (6.) és Norvégiát (10.) Ennek feltehetően az (is) az oka, hogy ezekben az országokban jól megfizetik a közalkalmazottakat, ezért kevésbé fogékonyak a kenőpénzekre, vesztegetési kísérletekre. ■