Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)

2001-06-23 / 144. szám

A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2001. JÚNIUS 23. | Cintányéros cudar világ...” Színházi esték Melyik magyar színpadi műben hangzik el a címben jelzett dal­sor? Ezt akár kitalálandó kér­désnek is fel lehetne tenni egy játék keretében. Azoknak nem lenne nehéz a válasz, akik a minap Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ­ban látták a Szemiramisz-produkció előadásában Szirmai Albert „Mágnás Miska” című operettjét, hiszen a darab végi ráadások során igencsak beleivódott a fülekbe e sokszorosan megismételt refrén. Egyébként Szirmai darabja nem tartozik a legismertebb ope­rettek - a „Csárdáskirálynő”, a Ruha teszi a grófot? Nemcsak Károly Miska, Leblanc Győző Baracs szerepében „Luxemburg grófja”, a „Víg öz­vegy” stb. - közé. Nincs folyama­tosan műsoron, mondhatni hullá­mokban játsszák. A mai ötvenes­hatvanas nemzedék még emlék­szik a filmváltozat már-már „Hip- polit-méretű” sikerére, Gobbi Hil­da, Mészáros Ági és a két Latabár felejthetetlen alakítására. A kitűnő fővárosi színművésze­ket mozgósító alkalmi társulat Ko­vács Zsuzsa rendezésében tűzte műsorra e kedvesen bárgyú, szö- vegkönyvileg a népszínművekkel rokonságot mutató bohózatot. Bár az operettben semmi sem lehetet­len, mégis nehéz elhinni: egy lo- vászinas és egy szolgálólány úgy képes magát hipp-hopp elváltoz- tatni (ruhacserével és egy-két ké- nyeskedő szófordulat elsajátításá­val), hogy bolondját járatja né­hány gróffal és a hozzájuk tartozó „díszkísérettel”. Előzményként - vagy ha úgy tetszik háttérként - azonban tudni kell, hogy Miskát Baracs István mérnök kéri fel „mágnáskodásra”, így akarván megtréfálni szerelme, Rolli család­ját, amiért ellenzi kapcsolatukat, s útjában áll boldog­ságuknak. Igenám de ha a „Vas me­gyei gyerek”, Mis­ka ilyen előkelő lett, az ő párja, Marcsa sem akar alábbvalónak lát­szani, s ugyancsak részt kíván venni az ázsióját alapo­san megemelő já­tékban. Rollával szövetkezve öltö­zik át úriasszony- nyá és teszi nevet­ségessé a Miskát és őt rangos vendég- ----------------~ nek kijáró tisztelet­tel fogadó díszes kompániát. Hun­cutkodásuk természetesen leleple­ződik (kell is, hogy a fennhé­jázó társaság rájöjjön: jól ki-' babrált velük e két jóval ala­csonyabb osztálybeli ember, amikor elhitette nemesi szár­mazását), mint ahogyan a két szerelmespár végleges egymásra találása is az ope­rett játékszabályai szerint történik. Éppen a szirupos sztori miatt sem szokás ilyen eset­ben tanulságokról, aktualitá­sokról bölcselkedni, mégis megkockáztatom az asszoci­ációt: Baracs átmenetileg le­nézett, hátrasorolt figurája egy kicsit a mai értelmiség helyzetét, megítélését is jel­lemzi. Bizony manapság is elő-előfordul, hogy a tudás, a szakértelem kosarat kap a jó kapcsolatokkal rendelkezőkkel, a jó házból származókkal szembeni versenyben. Újra felütötte fejét a rangkórság, a „fenn az ernyő nin­csen kas” szemléletű magatartás, így módon, amikor Pixi és Mixi gróf butaságain nevetünk, a ha­sonló módon gondolkodó és visel­kedő kései utódaikat is kikacag­juk. Az előadás mind zenei vonat­kozásban, mind a külsőségeket, A lóvá tett grófok és „kiséretük" mind a játékstílust tekintve eleget tesz az operett követelményeinek. A Kovács Zsuzsa „vezényelte” tár­sulat jókedvűen komédiázik, lát­hatóan örömét leli a játékban. Első helyre feltétlenül a rendező neve Kovács Zsuzsa, az úrhölgynek öltözött Marcsa szerepében ■ kívánkozik, minthogy játszik is a darabban. Az általa megformált Marcsa igazi tűzről pattant, felvá­gott nyelvű, helyre menyecske, akinek életeleme a tánc, a tetszés okozta öröm. Miskát Nemcsák Károly alakítja ugyancsak kedvre derítőén. Baracs mérnök Leblanc Győző által kel életre. A színész elegáns tartása, kulturált mozgá­sa, szép énekhangja ezúttal is jól érvényesül. Szóka Júliát, Rolla FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ megszemélyesítőjét viszont hal­lottuk már e színpadon jobban énekelni, láttuk már kisugárzóbb személyiségként is megjelenni. A kleptomániás Lotti tantit a ritkán látott, jó nevű Mednyánszky Ági, a már-már félnótás Pixit és Mixit Benkóczy Zoltán és Nádházi Péter játssza, „élethűen”. Az egyszerű díszletek megfelelnek a célnak, a kosztümök viszont igazán operet- tesek. A szereplőkre is szabott tán­cok koreográfiája Csutor Zsuzsát dicséri. A Budapesti Operettszín­ház tánckarának közreműködése is hozzájárul a hiteles hangulat­hoz. A fülbemászó dallamok - „Csiribiri, csiribiri kék dol­mány...”, „Hopsza Sári, hopsza hó...” „Úgy szeretnék boldog len­ni...” „Ha nem vagy enyém...”, „Tasziló a nevem...” stb. - élveze­téhez nélkülözhetetlen élő zenét a Félix Györgyi által dirigált zene­kar szolgáltatja. A „Mágnás Miská”-val meg­hosszabbított színházi szezon végleges zárását jelentő előadás kellemes nyáresti szórakozást nyújtott.- CSÉBÉ ­Irodalom az olvasás évében Beszélgetés Bodor Pál író-újságíróval Sokan, sokszor féltették már az olvasást: először talán a filmgyártás kezdetekor, a rá­dió, a hangrögzítés, a televízió megjelenésekor, legutóbb pe­dig az Internet térhódítását lát­va. A könyv és az olvasás szere- tete túlélte a változó korok vál­tozó szokásait. Ma több köny­vet veszünk, mint eddig bármi­kor, az egyre bővülő kínálat­ban mindenki megtalálja a ne­ki valót - csak a pénztárca szab határt... Arról, hogy neki mit jelent a könyv és az olvasás ez­úttal Bodor Pál író-újságíróval beszélgetett Szarvas György.- Nemcsak irodalmár voltam, hanem könyvkiadó is. Van tehát egy más nézőszögem is: külö­nös, szinte tragikus ellentmon­dással küszködünk, egy nagy pa­radoxonnal. Egyfelől van a fo­gyasztható szellemi termékek túltermelési válsága, míg talán 200 esztendővel ezelőtt baj volt a fogyasztható szellemi termékek mértékével, mennyiségével, pél­dányszámával stb. addig most erős túltermelési válságban szen­vedünk. Másrészt tudomásul kell vennünk - és nemcsak az eszünk, hanem statisztikák is bi­zonyítják - hogy a szellemi ter­mék és a fogyasztó mély kapcso­lata csökken. Azt hiszem, hogy míg az én nemzedékem, mond­juk a Szerb Antal világirodalom­története alapján tájékozódott és válogatott magának, ez a fajta vá­logatás ma már nem működik. Az elkövetkező évek, évtizedek nagy felfedezése lesz egy új ol­vasmányválogatási eljárás kiala­kítása, amely ízlésre, egyéniség­re, világképre, sok mindenre épül. A piacra és a versenyre is, amelyben nem biztos, hogy a jobbik győz. Lehet, hogy a kábí- tóbb győz, ezért ezeknek az új válogatási menüknek a kialakítá­sa életbevágóan fontos az iroda­lom számára.- Fogalmazhatunk úgy, hogy nem is az a gond, hogy nem olva­sunk eleget, hanem az, hogy igé­nyes irodalmat nem olvasunk eleget?- Igen. Azt mondanám, hogy sokat szidjuk manapság a szap­panoperákat, pedig vannak bu­borékjaik, amelyek ragyogóan fénylenek és mi kényesen felhá­borodunk azon, hogy milliárdok ezt nézik. Azért nézik, amiéit mindenkor a ponyvának óriási olvasottsága volt. A XX. század elején mondjuk a szívek harcá­nak volt hatalmas sikere, tehát Shakespeare darabjainak nagy része antik és reneszánsz lektű­rökből indult ki. Az érdekes te­hát az, hogy nem a történet a re­mekmű, hanem az, ahogyan a történetet megírja - mondjuk Shakespeare. A gond szerintem az, hogy a szappanopera ugyan­azokat a kérdéseket feszegeti, amelyek mindannyiunknak a legfontosabbak. Szerelem, fájda­lom, halál, szomorúság, szülők, gyermekek stb. de anélkül, hogy tovább gondolkodtatna bennün­ket, csak spekulál arra, hogy et­től sírni fogunk, ettől kétségbe­esünk, ettől úgy tűnik, mintha boldogabbak lennénk, amikor jó fordulat áll elő. A gond az, hogy semmi a világon nem szoktatja rá az igazán mély műélvezetre az olvasók milliárdjait. Valóban könnyebb szappanoperát nézni és azon sírni. Itt is valami újnak kell következnie, hogy az igazán igényes olvasás ne szűk elitnek legyen a kiváltsága.- Mondjuk ez a kérdés elég közhelyszerű, de mi lehet a meg­oldás, hogy tudnánk ezen túllép­ni?- Ha én ma könyvkiadó len­nék, akkor megkeresném a XXI. század nagy tehetségeit, hogy a mai közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdésekről a ponyvák vonzerejével, problé­maérzékenységével, cselek­ményben változatosságával, for­dulatosságával írjanak a maguk elmélyült módján, de nem elha­nyagolva a cselekményt, amely olyan, mint egy járgány, amelyre fölrakhatod azt, amit el akarsz juttatni valakihez. írják meg mindezeket, úgy, ahogy a Ró­meó és Júlia, vagy a veronai sze­relmesek története megíródott számtalanszor Shakespeare előtt és csak Shakespeare-é maradt ér- vényes. _____________________■ T alálkozások, ünnepek Miért jó ünnepelni, emlékezni? Sokszor feüeszik ezt a kér­dést, főként azok az emberek, akik kesernyés életfelfogással tengetik életüket, jóllehet semmi sem hiányzik abból, ami sok örömet szerez egy derűs szemlélettel élő családnak. A megke­seredett emberek fölöslegesnek tartják az ünnepléseket, a ta­lálkozásokat, mert mint mondják, ezek csak fölösleges pénz­kiadást jelentenek, hisz az ünnepség után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Szerencsére az emberiség többsége nem így gon­dolkodik. Még a gyászünnepeken is megtalálja módját annak, hogy sokáig kellemes emlék maradjon szívükben a találkozás. Csak példaként említem a napokban lezajlott salgótarjáni, szécsényi és balassagyarmati emlékezéseket a második világ­háború során ártatlanul szenvedett és a holocaust során életü­ket vesztett áldozatokról. Az idegenből is hazajött sok régi ba­rát és ismerős nagy találkozója volt ez a nap és a bánatos szí­vek fölött ott ragyogott az újratalálkozás örömcseppje is. Balassagyarmaton mi, a Civitas Fortissimo lakói keblünk­re ölelhettük Kondor Endrét és kedves feleségét. Szulacsik Zol­tán a „Csehkiverés története” című könyvében többször meg­emlékezik Kondor Endre édesapjáról, aki mint magyar tiszt példamutató bátorsággal harcolt Civitas Fortissimo felszaba­dítása érdekében. Az iglói géppuskások egyik osztagának, Kondor Miklós főhadnagy voü a parancsnoka, aki a laktanya főkapuja felől kezdte meg a támadást, majd a Springa-dom- bot megkerülve vezette győzelemre kis csapatát. Az ünnepi találkozón volt kikről beszélni és volt mit infor­málódni egymásról. Ezen a találkozón nem egy név került elő, aki részt vett a város felszabadításában, akik közül néhányon még ma is élnek és akikkel még találkozni akarunk. Ezeknek a hősöknek neve nincs ugyan emléktáblán megörökítve, csak a nyilvántartásunkból tudunk róluk és hisszük, hogy egy ve­lük is ehöüött ünnepi találkozón még sok érdekesség tárul elénk a múltból és az Ipoly-parti települések régi harcosaival is sok boldog percet szerezhetünk egymásnak és gyűjthetünk ed­dig fel nem derített emlékeket. KAMARÁS JÓZSEF Gyémánthó és égzengés Két Végh Antal-kötet az író hagyatékából Karcolatok, portrék, emlékek... közelmúltra utaló publicisztikus tarta­lommal „Hol jártál, mikor az ég zengett?” címmel jelent meg egy karcsú, szép kötet Végh Antal nemrég elhunyt író utolsó hónapjainak munkás­ságából, míg az író válogatott novelláinak impozáns gyűjteménye „Gyémánthó” címmel látott napvilágot 2001 májusában. A válogatott el­beszéléseket az író özvegye válogatta, szerkesztette a novellista életmű­vet pontosan tükröző kötetté. A könyv címadó novellája, a „Gyémánthó” a rendszerváltás kü­szöbén született és 1951 világát idé­zi meg négy évtized távlatából. A fortélyos félelem bénító világát. A búvó ártatlanok kínszenvedésének világát. A jeges, havas kukoricaké­vék között búvóhelyen tölti a fél éj­szakát karácsony előtt a falu refor­mátus papja, mert az elvitetés fenye­getése elől oda kell bújnia. Körben, mindenütt kegyetlen hi­degséggel csillog a „Gyémánthó!” A „Hideg tűzhely” című jellegze­tes, korai Végh Antal-elbeszélés az egyik legdrámaibb sűrítésű novella a kötet írásai közt. A téeszszervezés fájdalmas gyötrelmeit idézi meg. „Az ökörsirató” című elbeszélés az alkotó kisprózái írásművészeté­nek, vallomásos, szociografikus ih­letésű szépprózájának csúcsteljesít­ménye. Az író az emlékezetes két ökörre, - Körmösre és Szennyesre figyelve - idézi fel a tipikus szatmá­ri parasztcsalád világát, küzdelmes életét, országot, hazát, nemzetet megtartó, gyötrelmes munkálkodá­sát. Élni kellett a rossz időkben is! Tisztességből, erkölcsből, jövőhit­ből mintát kellett adni fiáknak, uno­káknak, mert öntudatlanul is bizo­nyítani kellett: a paraszti munka, a föld felszántása, bevetése, a termés learatása, minden időben bizonyítja az újrakezdés értelmét, a teremtő munka fontosságát. A magyar történelem elmúlt hat évtizedének lényege ott van, ott sis­tereg Végh Antal novelláiban. Köz­tudott volt, hogy az író 1956 októbe­rében, géppisztollyal a kezében, ma­ga szabadítja ki ártatlanul bebörtön­zött édesapját a börtönből, majd fia­tal tanítóként kísérli meg, hogy élé­re álljon a világ legelhagyatottabb fa­luja, bátortalan, csendes forradal­mának. Kínvallatás, pufajkás gumi­bot, kistarcsai internálás lesz az út folytatása '56 telén. S a zsarolva fe­nyegető hatalom emlékeztető figyel­meztetése: soha, senkinek nem sza­bad beszélni róla, mi történt Kistarcsán. De ezekről a hónapokról egyszer-egyszer, végül mégis csak előtör a vallomás, az írói beszéd. Az '56-os drámát kifejező írások közül legemlékezetesebb szuggesztiójú a „Valaki velem volt” című novella. A forradalom emlékeihez itt is odakapcsolódik az '50-es évek emlékezte­tő ténye: leszerelt, buta ávós tisztek lettek (töb­bek között) a magyar falut tönkretevő, le­pusztító párttitkárok, tanácselnökök, ma­lomigazgatók... Úgy, hogy senki sem válasz­totta meg őket, egyszer csak egy vezényszóra ott parancsnokoltak már a faluban Sztálin, Rákóczi üzenetével pusztítottak semmivé tulajdont, hitet, erköl­csöt. Elhisszük Végh Antalnak: Moháccsal, földrengéssel felért az ő sok évtizedes, önké­nyes hatalmuk. A párt küldötteiként vették birtokba a ma­gyar falut és egy évszázadra előre megbénították azt. Végh Antal íróként jól tudta: a butaság, a vakbuzgóság ellenőriz­hetetlen hatalomra kerülése a leg­nagyobb csapás az országban, a legnagyobb ellensége minden mo­dernizációs kísérletnek. Bizony, ezt a társadalom elleni támadást kellett volna valahogyan kivédenie a ma­gyar értelmiségnek, ha merte volna egykoron, s ha mer­né tenni ma is ami a dolga... Van ennél fonto­sabb írói üzenet 2001-ben? Aligha! A „Gyémánthó” mondandóját Végh Antalné Szilágyi Gabriella közvetíti most az olvasónak, minthogy a kötet vá­logatójaként tudja ma is, mit tartana fontosnak Végh An­tal, hiszen nemcsak felesége, de negy­ven éven át gépírója, szerkesztője, első kritikusa volt az író­nak. Bizony, az első most közreadott no­vellák a hatvanas évek elején szület­tek, jelentek meg. Negyven eszten­dő nem kis idő, mégis Végh Antal írói hagyatéka ma is hallatlanul ak­tuális; bátor gondolkodásra ösztö­nözne ... ERDŐS ISTVÁN VÉGH ANTAL ! Gyémánthó Válogatás a növel- i lairás nagymester- : énen novelláiból, : elbeszéíéseíbS- Mindegy voll, hogy : szociográfiáért, re- \ gényért, színda­rabért, portréért vagy éppen karcolatért logott-e tollal - keze alól remekmű ke­rült ki. Egyszerűen, tömören és mégis olyan szépen irt, amire csak az igazán nagy ír* képesek. Ára: 1890 Ft VÉGH ANTAL: j Hol jártál, mikor az ég zengett? Portrék, karcola­tok, emlékek - végh Antal utolsó : könyve, melyet j már nem tudott be­fejezni. Ezzel a íétbemaradt kötettel bú­csúzik tolunk egy olyan hó, aki több mint ötven alkotásával a 20, századi magyar irodalom eavik ieíes képvisel®« volt na ft, mu-t AKW.V, CryÍHtáiUlití M

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom