Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)

2001-06-02 / 127. szám

2001. JÚNIUS 2., SZOMBAT

PÜNKÖSD

Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal

A Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!

A szentmise elején az egyik lehetséges köszöntés így hangzik: „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!” Ez egy magyarázott változata annak, ahogy Szent Pál apostol befejezi a Korintusiakhoz írt Második levelét: „Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2 Kor 13,13).

A Szentleiket így ígérte meg Jézus, amikor a mennybemenetele előtt utoljára szólt az apostolokhoz: „Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeábán és Számáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1, 8) így a Szentlélek Úristen pont azt teszi, amit az Úr Jézus. Jézus „a Fő, aki összetartja és összefogja az egész testet (az egyházat)..., s Isten szerint való növekedéséről is ő gondoskodik." (Kol 2,19)

A Szentlélek ereje Krisztus tanúivá teszi nemcsak az apostolokat, hanem minket is, az egyház tagjait. Az egyház ugyanis nem csak ráépül az apostolokra, mint alapkövekre (Jel 21, 14), hanem maga is folytatja az apostolok tanúságtételét Jézusról, az emberek megváltójáról. „Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházban” - vallja a Nícea-Konstantinápoly Hitvallás, amely az ortodox, a református és az evangélikus testvérekkel közös hitvallásunk.

„Az egyház jele és eszköze az emberiség egységének” - tanította VI. Pál pápa. Az egyházban ledőlnek a válaszfalak: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindnyájan eggyé lettek Krisztus Jézusban.” (Gál 3,28) Az emberiség egységtörekvése ősi vágy. Próbálkozott vele már Nagy Sándor, a Római Birodalom, Napóleon, hogy a többieket az újkor diktátorait már ne is említsem. Micsoda szenvedést és töménytelen halált hozott mindez az emberiségre! Mert nem az Úr Jézus kegyelméből, nem az Atyaisten szereteté- ből és nem a Szentlélek egyesítő erejével akarták megvalósítani az egységet, hanem úgy, hogy ők kaparják ki a gesztenyét. Azt akarták, hogy övék legyen az ország, a hatalom és a dicsőség. Csinálj valami nagyot, de Isten nélkül! - ez a sátán ősi és folyamatos kísértése, hogy bukásba vigye az emberiséget.

A vágy az egység iránt jó, ám le kell vonni a történelemből a tanulságot: amit építünk, annak Krisztus legyen a „szegletköve” (Lk 20, 17). Mert Krisztusé az „ország” (Ju 18, 36), „övé a dicsőség és a hatalom.” (1 Pt 4, 11). A világ végén azután „Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti. (1 Kor 15.24). Erre indít és vezet minket Jézus Krisztus Lelke (Fii 1.19).

Már a gyerekeket neveljük arra, hogy szeretetben legyenek együtt. A testvérek a játékban legyenek nagylelkűek egymáshoz. Nem tragédia az, ha a fociban az ellenfél nyer. A kosárlabdában, a röplabdában, a vízipólóban stb. ne feledkezzünk meg a lényegről: játszottunk, jól

éreztük magunkat, erősebbek, egészségesebbek lettünk Isten dicsőségére. így „felszabadulunk az Isten fiainak dicsőséges szabadságára” (Róm 8, 21). Ez lesz az életelvünk. Nem veszítjük el a fejünket, ha más szempontok is jelentkeznek, mint pld. a pénz. Akkor is tudjuk, hogy „mi az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.” (1 Ju 1, 3). Az „Isten Országát” (Lk 6, 20) építjük.

E tanítással kívánom a Szentlélek kiáradását a Nógrád Megyei Hírlap Szerkesztőségének és minden kedves Olvasójának.

_____________________VEMOBEY OÁBOW w

B

alassagyarmat

Pünkösdi fogadalomtétel Maconkán

Ősi engesztelő szokás egy pusztító jégverés emlékére

A maconkai Szent István király egyházközségnek a pünkösd ünnepe előtti péntek régi fogadalmi ünnepe, melyet munkaszünettel és a szentmisén való részvétellel ünnepelnek meg ma is az emberek, annak emlékére, engesztelés- képpen, hogy a pusztító jégveréstől Isten oltalmazza meg a falu népét. Minden péntek az Úrjézus szenvedésére és kereszthalálára emlékeztet bennünket, és arra hangol, hogy azokat a bűnöket, melyek Jézus halálát okozták, amelyek az emberek szenvedését növelik valamilyen módon tegyük jóvá. Tudatosan vállaljuk a jót, gyakoroljuk a szeretetet.

A pünkösd előtti napokban az anyaszentegyház Szentlélekváró ájtatossággal készül az ünnepre. Méltók legyünk a Lélek ajándékainak befogadására (bölcsesség, értelem, tudomány, tanács, erősség, jámborság=kegyesség, istenfélelem) és tanúságtevő keresztényként megteremtjük a lélek gyümölcseit (szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség=szerény- ség, önmegtartóztatás=tisztaság) és bátran adhassunk majd .számot életünkről annak, aki létbe hívott bennünket.

E két fontos tényező kapcsolódhatott össze az idők során, és válhatott az egyházközség közös kincsévé.

1850 körül pünkösd ünnepe előtti pénteken nagy szomorúság köszöntött a község lakóba. Hatalmas vihar söpört végig a falun, és a jégverés tönkretette a gabonát, a gazdaságokban mérhetetlen károk keletkeztek. A megélhetés, a jövő bizonytalanná vált, E

igen nehéz napok következtek. Lehetett volna ebben a helyzetben az Istent okolni és káromolni: „Miért engedte meg ezt a csapást...” Ehelyett a remény hangja szólalt meg a lelkekben.

Isten kezében van az ember élete. Ő a történelem, a világ Ura. Nemcsak a jót lehet elvenni e kézből, hanem a rosszat, kellemetlent is. Megtérésre, életjobbításra, döntésre késztetnek az események, hiszen az „Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm8,28)

Megtapasztalhatták az erősség lelkét, a bajokban, a legnagyobb kísértésekben sem hagyják el Istent, ellen tudjanak állni a rossznak. A kegyesség lelke arra indította őket, reálisak tudjanak maradni, az istenfélelem lelke pedig arra indította őket, hogy Istenre mindig igaz tisztelettel és imádattal gondoljanak.

Nincs nagyobb vigasztalás, mint a nehéz órákban megtalálni Isten arcát és arra tekinteni. Alkalmas időben szól. Tartsatok ki, én hazavezetlek benneteket a ti hazátokba.

Minden pünkösd előtti pénteken évtizedek óta felcsendül a maconkai katolikus hívek ajkán az ősi egyházi népének:

Könyörgünk most Tehozzád kegyelmes, jó Atyánk,

Hogy minden szükségünkben tekints mindig reánk.

Tartsd meg jó híveidet,

Kik Hozzád fordulunk.

Jégveréstől oltalmazz.

Óh kegyes jó Urunk.

Őrizz minden csapástól Bennünket s földünket,

S a jótéteményekért Áldjuk Fölségedet.

Tartsd meg jó híveidet Kik Hozzád fordulunk.

Jégveréstől oltalmazz.

Óh kegyes jó Urunk.

1 Reménység j

i I

S . mikor Pesten utazom g 1 /\ a metrón sokszor élné- \

| l\zem az emberek arcát. | | Gondterheltek, fáradtak és |: v szomorúak. Ilyenkor | | eszembe jutnak az Ur Jézus | | szavai: „Jöjjetek hozzám s | mindnyájan, kik megfárad- | I tatok és az élet terhét hor- g I dozzátok, én fel üdítelek ti- 1 1 teket." (Mt. 11.28)

Mi az oka a mai ember | | céltalanságának ?

S Az, hogy nincs reménye. |

| Életünknek csak Isten- ~

| ben van értelme. Ő az alap- | ja létünknek. Csak az Őke- | gyeiméből tudunk felül- | emelkedni mindennapi | g gondjainkon és félelmein- § | ken.

| „Ne féljetek!” - kiáltotta § | a római szent Péter téren g | összegyűlt hatalmas tömeg- g | nek II. János pápa.

| „Ne féljetek!", mert van § | remény az üdvözülésre, g g csak ál kell lépnünk a re- | i ményküszöbét.” i Nekünk, keresztények- % | nek Krisztus a reményünk, § | Krisztus az életünk. Ő ad | 3 célt és irányt életünknek. | | Krisztus nem ígérte, hogy § g elveszi a bajainkat, meg- g | szünteti fájdalmainkat, de sj |í azt mondta, hogy „Ne félje- | | tek én veletek vagyok min- | I den nap a világ végezetéig.” | | Van valaki, aki megért | I engem fájdalmaimban, § % van akiben bízhatok, akire g S mindig számíthatok, mert a 1 mindig mellettem van ez H | maga Krisztus. Ha befogad- s % juk Krisztust és az ő erejét Ő f, | elveszi félelmünket. Szívün- | g két már nem a kilátástalan- | £ ság és kétségbeesés fogja % | uralni, hanem Isten szerete- | | te. Problémáink, fájdalma- | | ink nem szűnnek meg, de | i azokat Istenben bízva re- g | mélve, neki átadva hordoz- § I zuk.

| Ne engedjük, hogy az § s élet terhei megkeserítsenek | | és életunttá tegyenek ben- % g minket.

I _ -£gyük észre II. János g | \/Pdl pápával együtt, § | V hogy a látszat ellenére, g I ebben a világban, ahol 1 | olyan erős a reménytelenség | | nagyon sokan tapasztalják g g meg nap mint nap, hogy az s | Isten munkálkodik vilá- «: | gonkban. H K %

«pi I*

„A magyar nemzet mekkora kivételes tiszteletet és és ragaszkodást tanúsít a Boldogságos Istenanya iránt, kitűnik a neki szentelt számos templomból, melyek azokon a tájakon állnak, gyakran művésziek és dicső a nevük, az oda zarándokolók nagy száma miatt. Valóban ezek közé kell sorolnunk az Istennek szentelt Boldogságos Szűz Mária mennybeviteléről, a nép nyelvén Mátraverebély-Szentkútnak elnevezett szentegyházat.

Amikor az Esztergom érsekség ordináriusa, papjai és hívei kérését és kívánságát tudtunkra adva azt kérte, hogy ez a szent templom emeltessék a kis bazilika rangjára, úgy találtuk, hogy ez a hívek javát szolgálná Meghallgatva tehát ez ügyben az Istentiszteleti Kongregációt, ezzel a levelünkkel, és apostoli hatalmunknál fogva a jelzett szentegyházat kis bazilika címével, rangjával ékesítjük, s egyben

Szentkúti jeles dátumok

reméljük, hogy a Boldogságos Szűz Máriához bizalommal menekülő keresztények megnyerik a várt segítséget és vigaszt. Megadjuk ugyanis a velejárójogokat és kiváltságokat, megőrizve mégis, ami az 1968. június 6-án kiadott "De titulo basiliae minoris" határozat értelmében megőrizendő.

Semmilyen ellenkező akadály nem merülhet fel. Úgy akarjuk pedig, hogy mindez, amit kihirdettünk, szilárd és jogerős, most és a jövőben is gyümölcsöző legyen, (kelt: Róma, Szent Péternél, halászgyűrű alatt, pápaságunk hetedik évében.)”

Hatodik Pál pápa 1970-ben emelte bazilika minor rangra a szentkúti templomot, az „esemény örök emlékére” írt adománylevelének sorai a fentiek, az írást a kegyhelyen őrzik. A magyar fordítása a templom bejáratánál látható, olvasható - tudtuk meg Palkó Juliántól, ferences házfőnöktől,

aki azt is elmondta, hogy bazilika minor, kisbazilika viszonylag sok van a világon, Magyarországon tíz körüli a számuk, de a bazilika maior címet mindössze négy kapta meg, mindegyik Rómában van. Az 1970-es eseményt megelőzte egy másik jeles nap Szentkúton: 1968-at írtunk, amikor (május 26-án) felszentelték a kegytemplomot. Ennek az emlékét szintén nagy tiszteletben tartják, minden évben búcsúval ünnepük meg. Egy hete, szombaton erre emlékeztek Szentkúton, másnap pedig Urunk mennybemenetelét ünnepelték imádsággal a zarándokok, akik nagy számban érkeztek a Jászságból, Jászladányból, Jászszentgyörgyről, Jászkőtelekről Jászboldogházáról és más településekről. A pünkösdi nagybúcsú alkalmából tízezer látogatót várnak a kegy- helyre.

_______(M-0

P

AVLVS PP-V1

<u(p<rptTiU\r*l rci inanCrícvn.

rtan ént/ eicto yua Jtneruíltri trx** eet*nptr*t*fti JÁn jg^aeretn vetne rtú/tn* &ejH*rvC* «ryttur*~ ,

«■Jt; mUm fstmf/íté *uer%cteur, ptutt tn mc/térte e-etextue. mertfi'ez*- ja<pe /írre emptu *ian

<** nattum/ Jfít yutfUvk merő- tst txedtr eC&ust ’l&mntt jMaeuv

jf&sut-tjís in*ru*S'juarxun o*TJ /#.f'-yív.;ris*s/ru/jts ur <.*&"Átüti üst* rrurur.

téum tntr, „1 z/tttru*t-nntu .díuaun» tdte bet /up*r-~

nzjctwr Ja-zn* Ct/r^rz^etescHte^jerv Ct+Cru U?tt%rt~y £*** üifw Az jfaera mmunert a^evmíe*. a/z&n

fxcuuf a*- tn-tt^rumuz siau*Cjevtr*uH ur lS*e*m* VtrqnrüJuCri

sas cStrmatu taztué atuu&ttn <eysru\+c «ATM réüutiun. ConzuCrru+j J.tílctí

trléfTvittaut' t/rmeit ev**ft*n tu */ teát t a mt eitert Ci itt* A ncuCe rntne~ij. eZit juettv mtmtj t/t/xtí

»Iliu/tmi/ nríujertetrimj /tíuywtma sune. Cenrrur-uz mStCr/fecannfut.JTiuz **urtn:

műt jfi'rm#-az r&t» tviumut /u&ttfu* eßientt rwns er tuyv/ttf«»! uür/ert. Hixtu-n J.^étru

jnf ttnuiv J) i*zjtcx?r%s, dit ,j «n*n/ra ntne-ru. a tru/ .iWu/u m. it/nrm? n nyertre*s4tsruaruém&fjT#n.

ctftt&eur JKftrt /eps-nn# ;

A latin nyelvű pápai levél másolata

Egy régi kép: asszonyok pünkösdkor a maconkai templom lépcsőjén ___