Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)
2001-06-22 / 143. szám
Volt egyszer egy kovácsológyár Egy nyugdíjas szakszervezeti vezető visszaemlékezése (1.) A történelmi múltú Salgótarjáni Acélárugyár Rt. egyik működési szakaszában, az 1960-as évek elejétől dolgoztam a gyárban. Mint sokan mások, én is vidékről jutottam be az igen fejlődő patinás nagyüzembe. Mivel abban az időben kezdődött a csavargyártás, abba az üzembé vettek fel. Akkoriban a tervutasításos rendszer fénykorát éltük. A vállalatok mindenre felülről kaptak utasítást, illetve engedélyt. Keretszámok voltak, ki, honnan és menynyit kap, nem volt érdemi bérgazdálkodás. A minisztériumi iparigazgatóság állapította meg, hány fillérrel emelhető az átlagbér. Esetleg a bérmegtakarítás elosztását hagyták a vállalatra. A kohászat meglehetősen rossz helyzetben volt, hiszen az üzemek technológiailag elavultak voltak. Egyszerre kellett volna nagyolvasztókat, acélgyártó kemencéket, hengersorokat építeni, műszerezni, korszerűbb energia- hordozókra áttérni. Ám de ilyen körülmények között is lendületes munkaverseny zajlott a vállalat üzemeiben, így a GSZ (gazdasági szerárut gyártó) üzemben is. A minden áron való túlteljesítés láza, aminek következtében nem volt ritka eredmény a terv 160-180 százalékos teljesítése. Az ükem dolgozói kiváló minőségű árut gyártottak. Ez az időszak az extenzív fejlesztéseknek, a munkahelyek teremtésének volt az időszaka. A termelés mennyisége növekedett, de a termékösszetételben már megjelentek a fokozottabb igények is. A termelés emelkedése gyári szinten elérte a négymillió tonnát évente, amelyből tőkésexportra több mint egymillió tonna jutott. A gyár irányítói 1960-ban előkészületeket tettek a csavargyártás beindítására. Ebbe az újonnan létesült üzembe vettek fel engemet is, ahol tanúja voltam annak, hogy vadonatúj, korszerű gépek helyett használt, megkopott gyártóberendezéseket telepítettek le. A létszámot pedig úgy biztosították, hogy Váraszó és Erdőkövesd térségében egy ózdi autóbuszjáratot megszűntettek. A hoppon maradt embereknek felajánlották, hogy a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben dolgozhatnak. A GSZ-ben, a kovácsológyárrészleg elődjének csavargyártó üzemében kaphattak munkát. Az új üzemrész - amely csaknem másfél évtizedig működött - kezdetben néhány fővel dolgozott, de az év végére a munkások száma már meghaladta a százat. S ahogyan emelkedett a termelés, nőtt az igény a csavarok iránt, úgy emelkedett a dolgozók száma is két-, majd háromszázra. Ekkor évente már három-négy ezer tonna áru is készült az üzemben. Az üzem beindításával V. Gyula bácsit bízták meg, aki nem tudott megbirkózni a feladattal. Ugyanis az új üzembe mindenfajta embpr bekerülhetett. Olyan munkaterület volt, ahol bárkit lehetett foglalkoztatni. A gépek kezelése nem kívánt különleges munkakultúrát, a munkásoknak betanított feladatokat kellett megoldani. Ennek következtében igen nagy volt a munkaerő-vándorlás. Volt olyan időszak, amikor naponta tíz, tizenöt új dolgozó is érkezett, de ugyanannyi távozott is. Szegény Gyula bácsi nem tudott mit kezdeni a jövő-menő emberekkel, s inkább feladta. Később M. Józsefet jelölték ki az üzem vezetésére, de neki sem volt könnyebb a dolga. Ebben az időben már kialakult egy viszonylag állandó létszám. Ezekre az emberekre már valamelyest lehetett építeni az elképzeléseket. Az állandó létszámnak valamivel több mint a felét tette ki ez a gárda. A váltakozó emberek döntő részben fiatalokból álltak, akik egész műszak alatt a melegítőkemencék mellett állva, verejtékezve keresték meg a kenyérrevalót. Noha vállalták, ám de nem sokáig bírták. A kohászati üzemekben 1961- ben életbe lépett szervezeti változás alapján a gazdasági szerszámgyár a kovácsológyárrészleg elnevezést kapta. A gyárrészleg irányítását műszaki-számviteli és terv-statisztikai csoport segítette. Ekkor a gyárrészlegben „A”, „B”, „C” és „D” üzem működött. Ez az utóbbi volt a csavargyár. A szervezeti átalakulás azonban tovább folytatódott, mivel 1964-ben a „C” üzem önállósodott. Sokat vitatkoztak ezen a szervezeti döntésen, de megfeh lebbezhetetlen volt, s így létrejött a gyártóeszköz-gazdálkodási osztály. A szervezeti változások, az új és új gyártmányok megjelenése szervesen következett a gyár termékei iránti kereslet növekedésével, pontosabban azokkal az utasításokkal, amelyek révén azt kellett gyártani, amire a külföldi és a hazai megrendelőknek éppen szükségük volt. Az építőipar fejlődésével országosan megnőtt az igény a cementgyártás növelése iránt. Az előrejelzések szerint ez lehetőséget jelentett a gyárnak a cement- gyártásban használatos őrlőgolyók hosszú ideig történő gyártására. Döntés született tehát az őrlőgolyógyártás bevezetésére. Mivel a csavargyár üzemvezetője lett a gyártóeszköz-gazdálkodási osztály vezetője, az új termék bevezetése M. András üzemvezetőre várt. Az első időszakban csak 20-50 milliméter átmérőjű őrlőgolyókat gyártottunk ellenütésű frikciós kalapácsokon, egyenkénti sajtolással. Lassú, háládatlan munka volt, gyenge termelékenységgel. Később sokat változott a helyzet, amikor M. József, H. Árpád és K. László műszaki szakemberek segítségével áttért az üzem a golyók hengerléssel történő elállítására. Alig egy év elteltével, 1967-ben a hazai járműprogram beindulásával a kovácsológyár is jelentős mennyiségű új gyártmány előállítására számíthatott. Ez az esztendő számomra is emlékezetes, mivel jelentős változást hozott az életembe. Februárban tartottuk a szakszer ve-' zeti választásokat. Mivel én már a gyárba történő belépésemkor bekapcsolódtam a szakszervezeti tevékenységbe, tüstént meg- vájasztottak bizalmihelyettesnek. Egy év elteltével pedig a dolgozók bizalmából a hidegcsa- var-gyártó részleg bizalmija lettem. Nem volt könnyű a feladat az állandóan változó, jövő-menő emberek érdekét képviselni. Valószínű elégedettek voltak velem, mert az 1967-es választáson a műhelybizottság titkárának választottak meg. Megtisztelő volt számomra a bizalom, de újabb kihívás elé kerültem. Bíztam azonban önmagámban, a tapasztalataimban, hiszen a gyárba lépésem óta számos munka- területen dolgoztam. Amikor felvételre jelentkeztem, a GSZ „B” üzembe vettek fel melegítőnek. Egy másik új felvételissei T. Géza mester keze alá kerültünk. Mire azonban a mester megtanította a melegítés fortélyait, engem már továbbvezényeltek. M. András csavargyári vezető keze alatt lettem targoncavezető. Ilyen járművet akkor láttam először az életemben. Elcsodálkoztam, hogy kézi kormány helyett lábtaposóval kellett irányítani a targoncát. Egy idős szakira bíztak, aki azzal el- intézettnek látta a betanításomat, hogy megmutatta, azt az oldalt kell taposni, amerre fordulni akarok. Ezzel magamra hagyott. Szerencsére kezdetben nem sok dolgom akadt, hiszen abban az időben kezdtek dolgozni az üzemben az első gépek. Az üzemvezető megnyugtatott, hogy rövidesen kezdetét veszi egy targoncavezetői tanfolyam, s ott majd minden munkafogást elsajátíthatok. A tanfolyam augusztusban vette kezdetét, de mindjárt felhívták a figyelmemet, hogy egy másik típus, az emelővillás targonca kezelését is el kell sajátítani. Ezt a típust, egy használt járművet akkor hozták be a vállalathoz, így az első között vizsgáztam le a kezeléséből. A tanfolyamon mintegy húszán vettünk részt, de az emelővillás vizsgájára csak hatan vállalkoztunk. Egy évig targoncáztam az üzemekben, amikor M. József megkérdezte, lenne-e kedvem lakatosnak tanulni. Én igent mondtam, de bár ne tettem volna, mert a megbízott tanítómesterem, aki hozzám hasonlóan került a helyére, nem szívesen tanított a szakma fogásaira. Többszöri tétlenségemet látva az üzemvezető megkérdezte, hogy miért nem dolgozom, mire elmondtam neki, hogy a mester nem okít. Erre ő munkaköpenyt vett magára és ő tanított. Egy hónap elteltével a nem éppen ügybuzgó mesteremet áthelyezte másik műszakra, s ezen a műszakon én lettem a lakatos. Elsődleges feladatom lett a menetfúrók élezése, de F. János művezetőnek hála, a menetmángorló gépen történő cserét kivéve minden lakatosmunkát elsajátítottam. Amikor ezt a betanításommal megbízott, a másik műszakba áthelyezett kolléga megtudta, hamarosan kilépett az üzemből. Sajnáltam, de úgy látszik nem tudta elviselni, hogy ezt a munkát rajta kívül más is el tudja végezni. Mondanom sem kellene talán, de így történt, hogy ez a munkahelyem sem lett végleges. Újabb feladatok elé állítottak vezetőim. Darabszám-ellenőr, bérfelíró munkakörbe helyeztek. Ez pedig azzal járt, hogy egyre többet tartózkodtam az emberek között. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy a dolgozók engem válasszanak meg a szak- szervezeti műhelybizottság titkárának. (Folytatjuk DOMBI JÓZSEF EMLÉKEZÉSÉT LEÍRTA PÁDÁR ANDRÁS Időskorúak egészségi állapota és egészségügyi ellátása Nem fecsegősek az öregek, ha az egészségükről kérdezik őket Az idősek népességen belüli arányának növekedése világjelenség. A Nógrád megyei tendenciák az országossal nagyjából egybeesnek, de az elöregedés még intenzívebb. A politika erősen érintett az időskorúak helyzetének formálásában, az öregek minden eddiginél jelentősebb választási erők lehetnek. Az időskorúak problémái sorában a megélhetés és az egészség elválaszthatatlanul összefonódik, komplex közelítést követel. Keringési és mozgásszervi megbetegedések, neurózis, alvászavar, cukorbaj a nem éppen szívderítő diagnózislista. A betegállapotot csak kezelni nehezebb, mint elfogadni. A háziorvosi és a kórházi ellátás igénybe- (vételének jellemző adatai. Az elmúlt évtizedekben a növekvő életszínvonal, a javuló élet- f feltételek, az egészségügyi ellátás ; széleskörű hozzáférhetősége és |az orvostudomány 20. századi ' csillagászati magasságokba törő I fejlődése révén - kiváltképp a legfejlettebb országokban - mind 1 többen érik meg az öregkort. Ez | egyben azt is jelenti, hogy az idős- '■ korúak ellátási szükségletei - ese- ■tenként az átíagosnál magasabb * igényei - az eddiginél is nagyobb terheket rónak az állami ellátó- rendszerekre. AZ ELÖREGEDÉS JELLEMZŐI Az elöregedés tehát világjelenség, s nincs ez másként Magyarországon sem. Hazánkban évente ‘ valamivel több mint 143 ezer em- l bér hal meg, s jóval kevesebb - 95 ezer körül - születik. A tendencia Nógrád megyében is hasonló, de az elöregedés arányai még erőteljesebbek. Megyénkben évente növekvő mértékben, háromezer kö- , rül van az elhaltak száma (1999- ben 3404 fő), miközben az élve születések száma drasztikusan csökkent az elmúlt években, évtizedekben. (Az 1980. évi 3195-ről 1999-ben 1965-re csökkent a megszületett csecsemők száma.) Népességfogyás és elöregedés tehát együtt van jelen az országban és Nógrád megyében is. Ugyanakkor a 60 évesek már nem is számítanak öreg embernek, hiszen csupán a nyugdíjkorhatár 62 év, mind a nőknél, mind a férfiaknál. Az ENSZ Egészségügyi Világ- szervezete pedig a 65 évet tekinti határvonalnak, öregekről beszélve. Magyarországon 2000. január 1-jén 1466 ezer (a népesség 14,6 százaléka), Nógrád megyében 33564 fő (népesség 15,5 százaléka) volt a 65 éven felüliek száma. Mondják: az öregek társadalma soha nem volt olyan jelentős politikai erő, mint az elkövetkezendő választásokon lehet. AZ IDŐSKOR KOMPLEX PROBLÉMÁJA Az öreg emberek problémái között mindig is - sportnyelven szólva - megosztott első helyen állt a megélhetés és az egészség, mint az elöregedés elválaszthatatlan velejárójaként, összefonódó problémája. Öregkorban a megélhetés és egészség jószerivel nem értelmezhető egymás nélkül, mindkettő különös jelentőséget kap. Ha fogy az egészség, a megélhetés is veszélybe kerül, gondoljunk csak az orvosi kezelésrp, az esetleges kórházi ellátás költségeire vagy a magas gyógyszerárakra. Ha pedig az anyagiak szűkösek - márpedig a nyugdíjak nem nőnek az égig - akkor az egészségmegtartáshoz szükséges életvitel (vitamindús táplálkozás stb.) sem biztosítható. Az összefüggés úgy is fennáll, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb az esélye a megbetegedésre, s a megromlott egészségi állapottal, illetve a betegséggel is együtt kell tudni élni, kezelni kell azt. A korral járó gyakori egészség- romlás miatt az időskorúak - létszámukhoz is képest - jóval gyakrabban veszik igénybe, vagy kellene igénybe venniük az egészségügy szolgáltatásait. ÖREGSÉG,EGYENLŐ BETEGSÉG? Egy közelmúltbeli - a szociális gondozóhálózat által budapesti öregek körében végzett felmérés - kérdőíves vizsgálódás adatai nem túl szívderítők. Ezer 65 év feletti megkérdezettből csak 538 töltötte ki a kérdőíveket, ami önmagában is arra utal, hogy az időskorúak korántsem fecsegősek, ha egészségi állapotukról kérdezik őket. A válaszadók 77,7 százalékának volt valamilyen keringési betegsége, 23,5 százalékának mozgásszervi bántalma, 18,6 százalékának neurózisa vagy alvászavara, 9 százalékának pedig emésztőszervi betegsége. Valamennyi betegség 49 esetben kimutatható volt, amihez már aligha van mit hozzáfűzni. A fenti adatok alapján vonták le a vizsgálatot végzők azt a következtetést - még ha kis túlzás van is benne - hogy az öregség, egyenlő a betegséggel. Ha finomabban fogalmazunk is, kijelenthető, hogy a magyarországi időskorúak egészségi állapota nem kielégítő. A kiterjesztő értelmezés .pedig azért állhatja meg a helyét, mert bizonyított tény, hogy a fővárosban jobbak a megélhetés körülményei, magasabbak a nyugdíjak is és így tovább. Ráadásul a betegállapotot nem könnyű elfogadni, a betegség által megváltoztatott és megváltozott életmódhoz alkalmazkodni kell, ami önmagában is terhes és „stresszes” is. A különféle betegségek, az öregek esetében az egymásra is ható bajok csak életmódbeli megszorításokkal, rendszeres orvosi ellenőrzéssel, időnként kórházi ellátással és kezeléssel, valamint folyamatos gyógyszerszedéssel tarthatók egyensúlyban, tehetők elviselhetővé. EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Közismert és jó dolog is: ma Magyarországon az egészségügyi ellátás gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhető, de éppen emiatt is egyáltalán nem olcsó. Sőt, egy kis nyugdíjas számára - mondjuk csak ki! - egyenesen méregdrága. Az egészségügyi ellátásnak ma két alapvető formája van Magyar- országon: az egyik a háziorvosi, a másik a kórházi ellátás. Ennek igénybevételére kérdeztek rá az említett vizsgálat során és az eredmények - a teljesség igénye nélkül - az alábbiakban summázhatok. A háziorvosi ellátás esetében: a férfiak 16,4 százalékához, a nők 21,3 százalékához rendszeresen kijárt a háziorvos (éves szinten, a vizsgálat időszakában). Ezt a gyakorlatot a betegnek az életkora, illetve a betegsége, vagy betegségei alakították ki. A várakozással ellentétben az iskolai végzettség nem látszott fontos tényezőnek e téren. A férfiak 52 százaléka, a nők 59,1 százaléka havonta rendszeresen felkeresi háziorvosa rendelőjét. E két arány nagyjából azt mutatja, hogy a férfiak 68 százaléka, a nők 80 százaléka rendszeres háziorvosi gondozás alatt áll. ÉS AKI KIMARAD? Ezekkel az adatokkal akár elégedettek is lehetnénk, ha a férfiaknak egyharmada, a nőknek pedig nem egészen egyötöde nem esne kívül ezen a körön. Közülük 20,5, illetve 12,8 százaléka ritkán (legfeljebb félévente) keresi fel háziorvosát. 11,1 százalék, illetve 6,8 százaléka pedig soha. Az utóbbiak csoportjából a férfiak 2,7 százaléka és a nők 1,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nincs folyamatos orvosi ellátásra szoruló betegsége, s nem szed semmiféle orvosságot, házi patikájában kizárólag esetenkénti fájdalomcsillapítók, lázcsillapítók, vitaminok stb. találhatók. Hogy a háziorvosi ellátásból miért marad ki az emberek egy jelentős része, annak - azon kívül, hogy valóban nincs szüksége az orvosra, - több más oka lehet és bizonyára van is: így például, hogy milyen messze van az orvosi rendelő, milyen a közlekedés, az idős ember mozgáskészsége stb. KÓRHÁZI KEZELÉS Az egészségügyi ellátás másik fontos ismérve a kórházi kezelés igénybevétele. A vizsgált 538 fő közül 125 fő került kórházba (klinikára) 160 esetben, (tehát volt aki kétszer, esetleg többször is!) és 2566 kórházi ápolási napot töltöttek a gyógyintézetekben, (az egy esetre, bekerülésre jutó ápolási napok száma így átlagosan 16 nap volt). A leglátogatottabb osztályok közé a belgyógyászat, a baleseti sebészet, az ideggyógyászat, a szemészet, a férfiak esetében az urológia tartozik. Az egy esetre jutó ápolási napok száma arra utal, hogy a beteganyag egyes kórházi osztályokon jórészt a 65 éven felüliek közül kerül ki. Ez közismert tény, ha a belgyógyászati osztályokra gondolunk, mindenképpen elgonddkod; tató viszont az idősek nagy aránya a baleseti sebészeten, a szemészeten vagy az ideggyógyászaton. Az ellátórendszer fejlesztésénél ezekre az adatokra nem árt majd figyelemmel lenni, hiszen az időskornak száma és aránya a jövőben tovább nő, mind az országban, mind a megyénkben. B.O.
