Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)

2001-06-01 / 126. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap EGYE KORKÉP SZÓ LGALTATAS 2001. JÚNIUS 1., PÉNTEK Police road-show” Salgótarjánban Koncertek, játékok minden mennyiségben Az Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság, a Korona Média Kft., a TID Montázs Stúdió közreműködésével indult útjára az országjáró „Police road-show”. A program célja: a fiatalok számára megismer­tetni a rendőrség munkáját, annak ifjúságvédel­mi feladatait, valamint bűn- és baleset-megelő­zési üzeneteket eljuttatni az érintettekhez. Június 2-án, szombaton Salgótarjánban a Fő té­ren lesz látható és hallható a „Police road-show”. A program helyszínén kora délutántól estig zajlanak műsorok, több színtéren. Egyik fő programhely a színpad, ahol különböző gyermek- és ifjúsági pro­dukciók váltják egymást. A színpadi program mellett működik a Gerida játszóház, ahol mintegy húsz helyszínen nyílik le­hetőségük a gyermekeknek a kikapcsolódásra, tesztek kitöltésére, logikai és ügyességi játékokra. A résztvevők geriket gyűjthetnek - amely a Jövő biztonságáért” elnevezésű bűn- és baleset-megelő­zési program pénze, amelyért az úgynevezett IVC- (Interaktív Virtuális Centrum) áruházban a legkü­lönfélébb játékokat vásárolhatják meg a gyerekek. Jelen lesz a megyei rendőr-főkapitányság bűn- és baleset-megelőzési szolgálata, ahol a felvilágosításon túl nem csak a kicsik, de testvé­reik és szüleik is tesztelhetik e tárgykörben fel- készültségüket. A Zsaru magazin szerkesztősége önálló stan­don várja eddigi és leendő olvasóit. Náluk is érté­kes ajándékokat lehet nyerni. Program: 14.00 óra: GERI dal 14.05 óra: UFÓ koncert 14.30 óra: LHANA, népszerű hazai és kül­földi slágerek 14.55 óra: Kuna Family I. - négy testvér réz­fúvós kvartettje 15.20 óra: Musicalrészletek Lakatos Sándor Endrétől 15.45 óra: II. Pater (koncert) 16.10 óra: E mil és a Tini Nindzsák 16.35 óra: Kuna Family II. 17.00 óra: Musica di Monica 17.25 óra: Baby Lady (tini lányok koncertje) 18.00 óra: Mr. Bushmann (koncert) 18.15 óra: Fifty-Fifty (koncert) 18.40 óra: Fair (koncert) 19.05 óra: Inflagranti (koncert) 19.35 óra: Desperado (koncert) 9 órától a rendőrség a pavilonsor előtti parkolót le­zárja, a Kossuth utcából a Mérleg utcába viszont be lehet hajtani. 13 órától lesz lezárva a belvárosi főút. A buszok értelemszerűen az új úton járnak. ■ „Kapásom van!” - Horgászsarok A „Tóparti randevú nyereménylistája Mint május 28-i, hétfői szá­munkban részletesen beszámol­tunk róla, lapunk a Bátonyte- renyei Bányász Horgászegyesü­Dániel 6324 g (Palócker Kft., napernyő). Férfi+ifi (úszós): I. Juhász Já­nos 10300 g (Suzuki, autórádió Gyermek versenyző felnőttes felszereléssel Tari Miklós igazgató, a Mátra Fűtőber ajándékával lettel együttműködve si­keres horgász- és ha- lászléfőző-versenyt ren­dezett az elmúlt hét vé­gén Maconkán. A horgászversenyben az alábbi eredmények születtek. (Zárójelben közöljük a nyereményt biztosító szponzorok nevét is). Gyermekkategóriá­ban: I. Vágó Tamás 3500 g (megyei horgász- szövetség), II. Farkas Dániel 2920 g (Tra- bucco, bot), III. Bartos József 2910 g (Trabucco, orsó). Női mezőnyben: Sajóvölgyi Erzsébet 6850 g (Opel Balassagyarmat, Mátra Fűtőber, grill), II. Orosz Attiláné (Sinusker Kft., ajándék- csomag). Férfi+ifi (fenekező): I. Zsákai Ferenc 8620 g (bátonyterenyei önkormányzat, ajándékcsomag), II. Szomora Gábor 7100 g (Skoda Autósza­lon, ajándékcsomag), Maksó —/-----------T~ A z eredményhirdetést nyomon követők egy csoportja FOTÓ: P. GY. beszereléssel), II. Vágó Tamás 10060 g (Daewoo, ajándékcso­mag), III. Kalapos Attila 9640 g (Keskeny Fiat Autóház ajándéka). Legjobb ifiversenyző: ifj. Boldizsár Sándor 1680 g (Sinusker Kft., csomag). Legnagyobb hal: Vágó Ta­más 4760 g (Renault, csomag). Legtöbb hal: Sajóvölgyi Er­zsébet 169 db (a bátonyterenyei önkormányzat ajándéka). Az összes ajándék értéke mintegy 180 ezer forint volt. A nagy sikerre való tekintettel a versenyt jövőre is megrendez­zük. HÉT VÉGI UGYELETEK Orvosi készenlét Salgótarján: A hét végi és ünnepnapi orvosi (sürgős­ségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától kedden reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyer­mek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és ne- mibeteg-gondozó épületében lévő egészségügyi léte­sítményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat-vasárnap és pünkösdhétfőn reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: Rákóczi fejedelem út 66. szám alatt, a 6. sz. rendelőben péntek délután 17 órától kedd 7 óráig lesz ügyeleti ellátás. Telefon: 35/301-621. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 17 órától kedden reg­gel 7.30 óráig. Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, tel.: 32/353-344; Rútságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, tel.: 35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113. szám alatt pénteken 16 órától kedden reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Te­lefon: 32/370-432. Lelkisegély-telefonszolgálat: Salgótarján: 32/311-600, Balassagyarmat: 35/313-000. Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi és ünnepnapi ügyeleti ellátást - péntek 16 órá­tól kedden reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban - szombat-vasárnap: a Bartók Bél út 10. szám alatti Szent Benedek gyógyszertár, pünkösd­hétfőn: a Kossuth út 2. szám alatti Szent Anna patika. Balassagyarmaton - szombat-vasárnap: a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György gyógyszertár, pünkösd­hétfőn: a Bajcsy út 20. szám alatti Remény patika. Bátonyterenyén - szombat-vasárnap: a kisterenyei, Vasút út 5. szám alatti Kastélykert patika, pünkösd­hétfőn: a bányavárosi, Ózdi út 31. szám alatti Elixír gyógyszertár. Pásztón - szombat-vasárnap: a Kölcsey út 16. szám alatti Gyógyír patika, pünkösdhétfőn: a Fő út 54. szám alatti Korona patika. Szécsényben - szombat-vasárnap: a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób patika, pünkösdhétfőn: a Rákó­czi út 67. szám alatti Szentháromság gyógyszertár. Rétságon nincs ügyelet. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szerveze­tének magánállatorvosi ügyeleti szolgálatán a hét végén és ünnepnapon (pénteken 14 órától kedden 6 óráig) az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.- gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyarnándor és környéke) - szombat-vasár­nap: dr. Koós Hutás Ferenc, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 48., 06-35/310-960, mobil: 06-70/213-3612; pünkösdhétfőn: dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyar­mat, Óváros tér 17/A., tel.: 06-35/314-176, mobil: 06- 70/316-8777; Rétsági ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke) - szombat-vasámap-hétfőn: dr. Kása Gé­za, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34., tel.: 35/350-852, mo­bil: 06-60/410-517; Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátony­terenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - szombat-vasárnap: dr. Papp Tamás, Bátonyterenye, Munkácsy u. 4., tel.: 32/350-616, mobil: 06-20/9367- 370; pünkösdhétfőn: dr. Mag Gyula 3100 Salgótarján, Kővár u. 4., tel.: 32/421-307, mobil: 06-20/9362-008; Pásztói ügyeleti körzet szombat-vasámap-hétfőn: dr. Baboss Csongor, Kálló, Kossuth út 4L, tel.: 06- 32/477-033, mobil: 06-30/9005-568. A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerel­lenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét vé­gén és ünnepnapon az alábbiak szerint alakul: Rétság és környékén: szombat-vasárnap: dr. Mácsik László, 2659 Érsekvadkert, Petőfi u. 12., tel.: 06- 35/340-015; pünkösdhétfőn: dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat,'Óváros tér 17/A., tel.: 06-35/314-176; Balassagyarmat, Szécsény és környékén szombat- vasárnap: dr. Kecskeméti Nándor, 3170 Szécsény, Fürst S. u. 3., tel.: 32/370-404; pünkösdhétfőn: dr. Per­jés Zoltán, 2660 Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13., tel.: 06-35/311-187; Salgótarján és környékén szombat-vasárnap: dr. Papp Tamás, 3078 Bátonyterenye, Munkácsy út 4., tel.: 32/350-616, mobil: 06-20/9367-370; pünkösdhét­főn: dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár u. 4., tel.: 32/421-307; Pásztó, Palotás és környékén szombat-vasámap-hét­főn: dr. Baboss Csongor, Kálló, Kossuth út 4L, tel.: 32/477-033, mobil: 06-30/9005-568. Istentiszteletek és miserendek Salgótarján: Római katolikus templomot Főplébánia: szombaton 17.30-kor, pünkösd vasárnap 9.30,11, és 17.30 órakor, pünkösd hétfőn 10 órakor lesz a szentmise. Szent József-templom: szombaton 18 órakor, pünkösdvasárnap 8.30 és 10 órakor, pünkösdhétfőn reggel 8 órakor lesznek a szentmisék. Forgách-telepi kápolna: kéthetente vasárnap 8 órakor tartják a szentmi­sét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmi­se. Zagyvapálfalván: szombaton 18 órakor, pünkösdvasárnap 10 órakor lesz szentmise, pünkösdhétfőn 8 órakor kezdődik a szentmise. Baglyasalja: vasárnap 8.15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor lesznek a szent­misék. Somoskőújfalu: vasárnap 9.15 órá­tól lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus tempbm: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet va­sárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mö­gött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a váro­si sportcsarnokban minden vasár­nap 15 órától. St. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kez­dődik az istentisztelet. Balassagyarmat: Római katolikus tempbm: szomba­ton este 19 órakor, pünkösdvasár­nap 7, 8.30, 11, és 19 órakor, pün­kösdhétfőn: 7, 8.30 és este 19 óra­kor tartják a szentmisét. Új templomban: minden vasárnap 16 órától kezdődik a szentmise. Pünkösdhétfőn délelőtt 11 órakor lesz a szentmise (az új templom avatása!) Evangélikus templomban: istentisz­telet vasárnap 9,10 és 18 órakor. Református tempbm: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, min­den hónap első vasárnapján úrva­csorái szolgálat. Bosco Szent János szalézi plébánia- templomban: pünkösdvasárnap 7.30,9,11.30 és 18 órakor, pünkösd­hétfőn: 7.30, 9 és 18 órától, hétköz­nap 8 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Balassagyarmati kórház kápolnájá­ban: minden vasárnap 15.30 óra­kor istentisztelet. Szécsény: Római katoUkus tempbm: szomba­ton reggel 7 és este 19 órától, pün­kösdvasárnap 7, 9.30, 11 és és este 19 órakor, pünkösdhétfőn: 7 és 19 órától lesznek a szentmisék. Evangélikus tempbm: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Református istentisztelet minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Pásztó: Római katolikus tempbm: szomba­ton reggel 7 órakor, és este 18 órá­tól, pünkösdvasárnap 19 órakor lesz a szentmise. Pünkösdhétfőn délelőtt 9 és este 19 órakor tartják a szentmiséket. A Szentlélek-tempbmban: szomba­ton 18 órakor, pünkösdvasárnap reggel 8 órakor kezdődik a szentmi­se körmenettel. Hit Gyübkezet: istentisztelet a gyü­lekezeti házban (volt áfész-épület) vasárnap 15 órakor. Rétság: Római katolikus tempbm: vasár­nap 8 és 11 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentisztebtet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus tempbm: Nagy- bálony (falu), vasárnap 11.00 óra­kor lesz a szentmise. Hétfőn itt nem lesznek szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 óra­kor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18 órakor, pünkösdvasárnap 8.30-kor, hétfőn 9 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonyte­renye) minden szombaton 16 óra­kor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: szombaton, 14 órától lesz szentmise. Szentkút: A kegytempbmban: pünkösdvasár­nap és hétfőn 9 és 10.30 órakor kez­dődnek a szentmisék. ■ Skandináv lottó Nyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a május 30-án megtartott 22. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első sorsolás: 2, 6, 8, 24, 27, 28, 33 Második sorsolás: 2,10,11,15,16,23, 35 Nyeremények A szerdán este kihúzott számok alapján az alábbi nyereményeket állapították meg: 7 talála- tos szelvényt nem találtak, 6 találatos szelvény 42 darab volt, nyereménye egyenként 273 ezer 175 forint. Az 5 találatos szelvényekre 4626, a 4 találatosokra 773 forintot fizetnek. NÓGRÁDI HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Posta­fiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864,32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját teijesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. i Az újsága * i szerkesztőségi rendszerrel készüli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom