Nógrád Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 100-125. szám)
2001-05-29 / 123. szám
2001. MÁJUS 29., KEDD Nógrád Megyei Hírlap 9. oldal S PORT T Ü K Ö R Már tervezik az új bajnoki évet Ülésezett az NB III Mátra-csoport versenybizottsága A Kazincbarcikai VSE adott otthont a labdarúgó NB III Mátra-csoport versenybizottsági ülésének. A napirendi pontok között a bajnokság eseményeinek értékelése mellett már jelentős hangsúlyt kapott a jövőre való felkészülés is. Mint ismeretes, az MLSZ elnökségének döntése alapján a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség kapott lehetőséget, hogy újabb három éven keresztül irányítsa és üzemeltesse a csoportot. A Kazincbarcikai VSE-től átvett és felújított önkormányzati tulajdonú kazincbarcikai sport- központ klubszobájában Király Bálint polgármester köszöntötte a versenybizottság tagjait és a meghívott vendégeket. Nem kis büszkeséggel tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a 34 ezer lakosú Kazincbarcika jelen sporteredményeivel is méltó a néhány évvel ezelőtt elnyert Sport- város-kitüntetésre. Az Extra Ligában szereplő röplabdázóikat, a súlyemelőiket, birkózóikat, ritmikus gimnasztikázóikat nemcsak a megyében, az országban, hanem a határon túl is jegyzik. A legnépszerűbb sportág a labdarúgás fejlesztéséről sem feledkeznek meg, hisz a közelmúltban kötöttek megállapodást az MTK-val az utánpótlás közös bázisának kiépítéséről és minden feltétel biztosított arra is, hogy a városban NB 11-es, majd később NB I/B-s labdarúgócsapat működjön. A polgármester - aki egyben a megyei birkózószövetség alelnöke is - befejezésképpen elmondta, hogy nem kis erőfeszítésbe kerül a megváltozott gazdasági bázison a működéshez szükséges több száz millió forintot a-sportra- előte- . remteni. A város 7,5 milliárdos költségvetéséből százharmincmillióval a létesítmények működtetését (sporttelep, uszoda, sportcsarnok, jégpálya), míg huszonhatmillió forinttal pedig az élősportot támogatja. A folytatásban Ferencz Gyula, a Mátra-csoport elnöke adott tájékoztatást az eddig lezajlott fordulókról. Megítélése szerint a csoportban javult a rend és a fegyelem, némiképp emelkedett a mérkőzések színvonala is. Az ő megállapítását támasztotta alá Marcsok János, a játékvezetői és ellenőrző bizottság elnöke, valamint Tarr Béla, a fegyelmi bizottság elnöke is. Az egyebekben a versenybizottság számos aktuális és a jövőt érintő témákról döntött, illetve kapott tájékoztatást. Pontot tettek a 11. fordulóban félbeszakadt Egerszalók - Salgó Öblös-Faipar mérkőzés ügyére. Mint ismeretes a szünetben 1-0-ás állásnál öltözői betörés miatt a vendégek nem voltak hajlandóak a mérkőzést folytatni. Az elnökség jóváhagyta a fegyelmi bizottság határozatát, vagyis a mérkőzést a pályán elért eredménnyel a hazaiak javára igazolták. Ugyanakkor felhívták a két egyesület figyelmét, hogy a rendőrségi vizsgálat befejezése után próbáljanak a kártérítésben megegyezni. Ugyancsak döntés született a Budakalász - Karancslapujtő (16. forduló) ifjúsági mérkőzés fellebbezése ügyében is. Az elnökség tagjai elfogadták a Budakalász indokait - miszerint a jegyzőkönyv kitöltésének hibája miatt tűnt úgy, hogy négy túlkoros versenyző van egyszerre a pályán - és a 10-1-es pályán elért Budakalász-győzelmet hagyták jóvá. A továbbiakban ismertették az MLSZ új bajnoki rendszerét, mely szerint a 2001/2002-es bajnoki évben hat NB Ill-as csoport fog működni 12-16 csapat részvételével. A nevezési díj ebben az osztályban 250 ezer forint + áfa lesz. Várhatóan növekszik az új bajnoki évben a játékvezetői-díj, a játékengedélyek díja és emelkedik a pályahitelesítés költsége is. Az utóbbi egy IV. osztályú pálya esetében (NB III.) 8 ezer, míg V. osztályú pálya esetében (megyei és alacsonyabb osztály) 5 ezer forint lesz. A soron következő versenybizottsági ülésre a bajnokság befejezése után, egy később kijelölendő helyszínen kerül sor. Tiszaújvárosi „triationmisszimó” Újonc, gyermek, serdülő és sprint távú ranglistaverseny Ez már túl szép, szinte mesterkélt, annyira ideális minden - kommentálta a magyar triatlonsport egyik régi „motorosa” a triatlonújvárosi - bocsánat, tiszaújvárosi - csapat országos bajnokságot és ranglistaversenyt. Nem hiába tudta öt évvel ezelőtt a hazai vegyipar - és azóta már a triatlon - fővárosa a Világkupa-futam rendezési jogát elnyerni, hisz itt széles körű összefogással tényleg mindent megtesznek azért, hogy mindenből a legjobbat nyújtsák. Czékmán Ágnes A versenyhelyszín kijelölése (zárt, és éppen ezért biztonságos kerékpárpálya), a szervezés (egyedülálló módon nincs nevezési díj), rendezés, lebonyolítás, díjazás, tombola, mind-mind a hozzáértést és profizmust sugallja. Augusztus 18-án tehát egy ilyen körülmények közé várják a sportág nemzetközi elitjét újabb Világkupa-futamra, melyen műiden bizonnyal ott lesznek a mostani verseny győztesei, Molnár Erika és Kuttor Csaba olimpikonjaink, remélhetőleg még sok más hazai kiválósággal kiegészülve. A fent leírt körülmények - no és a versenyzési éhség - úgy látszik doppingolták a Salgótarjáni TriaÜon Klub versenyzőit is, mert az idei évad első komoly megmérettetésén a nagy létszámú mezőnyben remek helyezéseikkel szépen gyűjtögették az értékes ranglistapontokat. Ozsvárt Henrik Salgótarjániak eredményei. Újonc lányok (0,2 km úszás, 4 km kerékpározás, 1 km futás): 8. Géczi Szabina 21,06 perc. Gyermek lányok (0,3-8-2 km): 25. Kiss Brigitta 34,24, 26. Géczi Brigitta 36,43. Ifjúsági nők (0,5-12,3 km): 9. Czékmán Ágnes 45,30. Felnőtt nők (0,5-12-3 km): 11. Szabóné Piláth Andrea 58,33. Junior fiúk (0,5-12-3 km): 12. Ozsvárt Henrik 43,58. isatisi Középmezőnyben végeztek fiatal sakkozóink Korosztályos magyar bajnokság Szegeden és Budapesten A legfiatalabb és legidősebb utánpótláskorúak versenyén egyaránt indult nógrádi, jobban mondva salgótarjáni sakkozó. Istvanovszki Martin a 10, míg Újj Dani a 20 év alattiak országos bajnokságán vett részt a közelmúltban. Pocsékul kezdett a Garancia Salgótarján ob II-es sakkcsapatának egyik legeredményesebb játékosa, a 19 éves, így még csak ifjúsági korú Újj Dani korcsoportja legfontosabb erőpróbáján, a kilenc napon át tartó fővárosi versenyen. Három „krumpli” - azaz nulla - került neve mellé, ami természetesen a - meg nem szerzett. - pontjai számát jelentette.- Túlerőltettem a dolgokat, pedig egy olyan 25 fős elitben, melyben 2400 Élőn felüli érték- számúak is indultak, nem csak a győzelemnek, hanem egy kiszenvedett fél pontocskának is örülni kellett volna - ismerte el önkritikusan a fiatal tehetség. A folytatásban azonban már jobban ment Daninak a játék, így a Istvanovszki Martin: megy ez még majd jobban is _________________! t ovábbi hat összecsapásból 4 pontot szerezve - elmaradva a tavalyi 9. helyétől - a középmezőnyben végzett. Két nap alatt kilenc játszmából összesen négy pontot gyűjtve az 50 fős mezőny közepén fejezte be a 10 év alattiak rapid (2x30 perc) országos bajnokságát Szegeden, az ugyancsak „garanciás” Istvanovszki Martin. Bár az erőviszonyok ismeretében jóval előkelőbb helyen kel- ' lett volna végeznie - hisz ellenfelei nagy részével előzetesen már többször (sikeresen) találkozott - nem tudott a legjobbak között zárni.- Még a győztes parüjaiban is rosszul játszott, mindössze egy mérkőzését tartottam elfogadhatónak - kommentálta fia teljesítményét elfogulatlanul, megyénk egyetlen FIDE-mestere, Istvanovszki Kálmán. Javítani viszont lesz még elég ideje az ifjú reménységnek, hisz mindössze 8 éves! _______________________________________(TONIS) ___SPORTTURMIX____ H ÁZKUTATÁS AZ AJAKNÁL Egy nappal azután, hogy az Ajax Amsterdam a labdarúgó-bajnokság harmadik helyén fejezte be az idényt, a holland adóhatóságok átkutatták a sokszoros bajnokcsapat irodáit. A klubot azzal gyanúsítják, hogy két játékos szerződése kapcsán legalább ötmillió guldent (585 millió forint) sikkasztott el. A lefizetések ugyanis több helyen adómentes kárpótlásként vannak feltüntetve. A közel másfél éve tartó nyomozás legújabb eredményei alapján néhány személyt őrizetbe vettek. FŐPRÓBA A VB-RE Egy évvel és egy nappal a 2002-es koreai-japán közös rendezésű labdarúgó világbajnokság rajtja előtt főpróbát tarthatnak a házigazdák. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a szerdán kezdődő Konföderációs Kupát a vb mérkőzéseinek otthont adó stadionokban rendezi. A május 30. és június 10. között sorra kerülő tornán azonban nem csak a szervezők vizsgáznak, hanem a nyolc részt vevő válogatott is felmérheti, hogy hol tart a felkészülésben. Az A-csoportban a címvédő Mexikó és a világ- és Európa- bajnok Franciaország mellett Dél- Korea és Ausztrália kapott helyet, míg a másik kvartettben Brazília, Kamemn, Japán és Kanada küzd majd az elődöntős helyekért. A csoportmérkőzések után kialakult sorrend alapján az első két-két csapat „keresztbejátszik” az elődöntőben, a finálét június 10-én rendezik. KIKAPOTT A BARCELONA Kritikus a helyzet. Most már a többi eredménytől is függ, hogy kiharcoljuk-e a Bajnokok Ligája selejtezőjének lehetőségét - ismerte el Carlos Rexach, az FC Barcelona’ labdarúgócsapatának vezető edzője. A katalánok vasárnap hazai pályán kaptak ki 1-0-ra a Real Oviedótól, s két körrel a befejezés előtt 4 pont a hátrányuk a negyedik, BL-kvalifikációt érő helyen álló FC Valenciával szemben. Rivaldó- ék a következő fordulóban Vallado- lidba látogatnak, majd az FC Valencia elleni hazai rangadóval zárják a szezont. Ha a BL-döntős a következő körben otthon legyőzi a tavalyi bajnok Deportivo La Coru- nát, akkor a barcelonai összecsapásnak már nem lesz tétje. Tippeljen csapataink 22. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő tíz olvasónk között sportszervásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 500 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. BSE - Pilisvörösvár labdarúgó NB II 2. S. Öblös - Besenyőlelek labdarúgó NB III 3. Kazincbarcika ■ K.-lapujtő 4. Berkenye - Pásztó labdarúgó megyei 1. oszt. 5. Kisterenye ■ Bércéi 6. Romhány - Mátraterenye — Név: ........................................................................ ...................... L akcím: ............................................................................................ A tippszelvénv beérkezési határideje 2001. június L, péntek 12 óra. Találgató eredmények BSE - Sz.-szentmiklós 1 S.-Öblös - Gödöllő X K.-lapujtő - T.-szentmárton 1 St. Acél - Szécsény X Kisbágyon - Berkenye 1 Kisterenye - SBTC 2 Telitalálatos szelvény nem volt. Totóeredmények 1. Debrecen - Újpest 3-4 2 2. Kispest - ZTE 1-1 X 3. Videoton - MTK 1-0 1 4. Győr - Lombard 3-2 1 5. Ferencváros - M. Sopron 1-0 1 6. Brescia - Vicenza 2-1 1 7. Fiorentina - Atalanta 1-1 X 8. Juventus - Perugia 1-0 1 9. Léccé - Parma 1-2 2 10. Reggina - Bari 1-0 1 11. Roma-Milan 1-1 X 12. Udinese - Napoli 0-0 x 13. Verona - Bologna 5-4 1 14. internazionale - Lazio 1-1 X Totónyeremények Totó: a 13 plusz egy találatos szelvényekre 418 ezer 810 forintot, a 13 találatos szelvényekre 89 ezer 992 forintot, a 12 találatos szelvényekre 3654 forintot, a 11 találatos szelvényekre 414 forintot a 10 találatos szelvényekre 126 forintot fizetnek. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 21 darab, nyereményük egyenként 10 ezer 736 forint. 4 találatos szelvény 247 darab, nyereményük egyenként 1369 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Zalánfi Árpád, salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasz- szony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 10 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NOGRADJ, HÍRLAP hét Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1 . Románia Magyarország vb. selejtező 2. Oroszország Jugoszlávia 3. Írország Portugália 4. Észtország Hollandia 5. Észak-írország Bulgária 6. Dánia Csehország 7. Svédország Szlovákia 8. Wales Lengyelország 9. Ukrajna Norvégia 10. Görögország Albánia 1 1. Finnország Norvégia 12. Trevisio Genoa olasz b 13. Pistoiese Piacenza +1 mérkőzés 14. Grúzia Olaszország 1. Torino - Cosenza 2. Empoli - Ancona 3. Chievo - Salernitana 4. Citadella - Siena UMZL Indexszám: j A pótmérkőzésekre OloszB , tippelni nerr» kell, " törlés esetén ered- " ( ménymegállapításra •• I szolgálnak. □ 64. db