Nógrád Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 100-125. szám)

2001-05-17 / 113. szám

2001. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK

MOZ A I K

Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal

Száztíz éve született Bulgakov

Száztíz éve, 1891. május 15- én született Mihail Afanasz- jevics Bulgakov orosz író, A Mester és Margarita című világhírű regény szerzője. Ki- jevben jött a világra, ahol apja a teológiai akadémia professzora volt. Noha irodalmi tehetsége és vonzódása kezdettől nyilvánvaló volt, Bulgakov az orvosi pályát választotta, s az egyetem elvégzése után, 1916- ban egy vidéki kórházban kezdte meg praxisát.

Ezek az évek ihlették az Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját, melyet 1919-ben kezdett el írni. 1918-ban visszatért Kijevbe, amely a német megszállás után előbb a mo- narchisták, majd az ukrán nacionalista csapatok, később a bolsevikok kezére került. Bulgakov a bolsevik csapatok bevonulásának éjszakáján menekült el a városból, a Kaukázusban behívták a fehérekhez, ahol katonaorvosként szolgált, majd amikor tífuszt kapott, lemaradt a csapatoktól és 1920 elején leszerelték, immár a vörösök uralta Vlagyikavkaz városában. Itt kezdte meg irodalmi pályafutását, miután végleg hátat fordított az orvosi hivatásnak. Szatirikus lapoknak dolgozott, színdarabokat írt, részt vett szovjet kulturális szervezetek alakításában. 1921-ben emigrálni akart, de Batumiban nem sikerült hajót találnia, s így az elutazás helyett Moszkvába költözött, ahol a Gudoknak és más szatirikus lapoknak írt riportokat és karcolatokat. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az ún. útitárs írók közé sorolták. No- velláskötetei után 1924-ben megjelent polgárháborús regényének, A fehér gárdának első része, majd 1925-ben az Ördögösdi és a Végzetes tojások. E két utóbbi, fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény egy csonkán maradt trilógia része: a harmadik darab, az 1925-ben megírt Kutyaszív csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban.

1925 és 1930 között Bulgakov írói sorsa elválaszthatatlan volt a színháztól. 1926-ban - nem kis nehézségek árán - a Művész Színház bemutatta a Turbinák végnapjai című darabját. Közben előadatási gondjai támadtak: 1926-ban Leningrádban a Zojka lakása című szatirikus darabot, 1927- ben Moszkvában a Bíborszigetet a hatóság nem engedélyezte bemutatni, de a Vahtangov Színház később mégis előadta a Zojka lakását. 1927-ben Bulgakov megírta a Menekülés című művét, melyet Moszkvában és Leningrádban is bemutattak, s Bulgakov népszerűsége egyre nőtt, bár voltak ellenfelei: Majakovszkij élesen támadta, Sklovszkij is bírálta. 1928-ban ismét prózai művet kezdett: a majdani nagyregény,

A Mester és Margarita első változatát írta.

1929-ben a Menekülést Sztálin hirtelen szovjetellenesnek minősítette, s ezzel megpecsételte az író sorsát, majd a Turbinák végnapjai is lekerült a színről. 1930-ban minden művét betiltották, az újak megjelentetésére gondolnia sem lehetett. Ismét külföldre szeretett volna utazni, de útlevélkérelmét elutasították. Munkát nem talált, rendkívül szűkös anyagi körülmények között élt, s ezért kétségbeesésében levelet írt a Szovjetunió kormányához, amelyben azt kérte, hadd dolgozhasson, vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel az írót lakásán. Ezután Bulgakov dramaturgi állást kapott a Művész Színházban, majd 1932-ben újra színre kerülhetett a Turbinák végnapjai. Egy kiadó ismeretterjesztő regényt rendelt tőle

Moliere-ről. 1932-33-ban megírta a Moliere úr élete című regényt, majd 1936-ban Álszentek cselszövése címmel színdarabot írt belőle. 1936-ban elkészült a Színházi regény, melyben keserű alapossággal mutatta be azt a kálváriát, melyet a színházi világban megjárt mint szerző és olykor mint színész is. 1937-ben a Puskin-évforduló- ra Puskin utolsó napjai címmel drámát írt, majd 1938-ban elkészítette Cervantes remekének, a Don Quijoténak egyik legjobb dramatizált változatát, ám sem a Puskin, sem a Don Quijote nem kellett egyik színháznak sem. Élete utolsó éveiben, már súlyos betegségével küszködve, írt még néhány operalibrettót, s egy darabot Sztálinról, amit azonban a cenzúra elutasított. 1940-ben életpályájának lezárásaként befejezte A Mester és Margarita című regényét. E méltán világhírű filozofikusszatirikus művében lemondott a regény klasszikus műfaji hagyományairól, az időrendiségről, s egyszerre több síkra helyezte a cselekményszövést. Egyik síkja Bulgakov korának, a 30-as évek Moszkvájának szatirikus képe, melyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A regény filozófiai mondandóját a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Pontius Pilátus és Jesua- Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól. A regénynek a Bulgakovék lakásán baráti körben tartott házi felolvasásokon nagy sikere volt, ám hosszú évekig kéziratban hevert, s csak 1966-67-ben jelentették meg az akkori Novij Mir című irodalmi folyóiratban. A Mester és Margarita befejezése után nem sokkal Bulgakov állapota rohamosan romlott, s 1940. március 10-én moszkvai otthonában vesezsugorban meghalt.

A bajusz reneszánsza

A bajusz reneszánszát éli napjainkban, bár ez nemigen látszik. „Az újságokban sokat Írnak róla, de az utcákon még nem látható ilyen trend” - állítja Kláus-Dieter Kaiser lüneburgi ex-fodrász- világbajnok, aki nem tudja elképzelni, hogy a bajusz illene a mai idők divatjához.

Egyetért vele Peter Sevenich, a német férfidivat-intézet szóvivője, aki szerint: „a felső ajkat borító szőrzet nem illik napjaink férfidivatjához”. Igaz ugyan, hogy visszatérőben van a hetvenes évek módija, de a klasszikus bajusz nem tartozik hozzá. A bajuszról megoszlanak a vélemények. Egyesek azt mondják, hogy hozzátartozik a férfihoz, mások viszont feleslegesnek és a küllemet csúfítónak tartják. A „Men's Health” férfimagazin egyenesen azt ajánlja, hogy legalább gyakori tüsszentés esetén szabaduljon meg a férfi a bajuszától. Hogy miért? Mert a bajusz szálai között megtelepednek a pollenek meg egyéb allergiát okozó részecskék és onnan tovább jutnak az orrba. Homlokegyenest ellenkező véleményen van viszont Lutz Giese, az

első berlini bajuszklub megalapítója, aki szerint semmi ok arra, hogy bárki is megváljon a férfias külsőt kölcsönző bajuszától. Igaz, ő nem akármilyen bajusszal kérkedhet: „fesztávol- sága” 45 centiméter. Mint mondja, reggelente legkevesebb másfél-két órájába kerül bajszának ápolása kerek fésűvel, hajszárítóval, spray-vel és méhviasszal.

Ha felütjük a fiatalok szó- használatát ismertető Duden lexikont, ezt olvashatjuk benne: „Aki felső ajkán szőrzetet visel, az vagy a hetvenes évekről visszamaradt őskövület, vagy rendőr”. Sportolók és zenészek esetében azonban már évtizedek óta divat a bajusz. Előkelőségek pedig szinte „márkajelzésként” viselik. Akadnak azonban nők is, akik nem riadnak vissza a bajuszviseléstől. Ilyen például a népszerű berlini kabarészínésznő, Popette - alias Susanne Betancor -, aki egyik műsorának a „Női bajusz” címet is adta. Bajuszos nőkkel amúgy nem csak az utcán, hanem az Interneten is találkozhatunk: Natasával, Lindával, Szon- jával vagy Anitával.

A Gördülő Kövek csiszolója

Nem csupán rámenős, hanem kifejezetten agresszív híre volt. Nemcsak „terrorizálta” a londoni közönséget a Rolling Stones-szal, hanem ő volt az, aki öt kedves középosztálybeli fiatalembernek megalkotta a „rosszfiú” imázst. Andrew Loog Oldham, a Stones első menedzsere most megírta emlékiratait.

A ma 57 éves Oldham könyvének címe kissé félreérthető: „Stoned” annyit tesz, mint „megkövezve", de szlengben azt is jelentheti: „belőve, berúgva”. A menedzser nem volt éppen az absztinencia mintaképe, de a fő jellemzője mégis „gengszter-stílusa”, ahogyan egykori védencei jellemezték. Példaképe a szintén kölyökkorú Phil Spector volt, és dolgozhatott egy időben magával Brian Epsteinnel, a Beatles legendás menedzserével, valamint Mary Quanttel, a miniszoknya „feltalálójával”. Ő is úttörő volt - a reklámozásban: ma is emlegetik, hogy 1963-ban Londonban a Rolling Stones koncertjeit Mini Cooperjével fel-alá száguldozva a kocsi tetejére szerelt hangszóróval harsogta szét. Nem bánt kesztyűs kézzel az újságírókkal sem, előfordult, hogy a neki nem tetszőket azzal fenyegette - kétajtós szekrénytermetű testőrétől, Reg Kingtől támogatva - hogy ablakon dobja ki vagy megúsztatja őket a Temzében.

Keith Richards szerint Oldham kedvenc produkciója nem a zenekar volt, hanem saját maga. De talán éppen ezért tudott kiverni a Beatlest elszalasztó Decca cégből egy igen kedvező szerződést. És persze ő találta ki a ma már fogalommá vált, elrettentő reklámot: „Engedné-e ön, hogy a lánya egy Rolling Stones- taggal járjon?”

Oldham 1967-ig dolgozott együtt Mick Jaggerékkel. Akkor békében elváltak, állítólag egyszerűen megunták egymást. De ez az időszak olyan klasszikus dalokat szült, mint a Satisfaction („Getnó”), a Paint It Black, a Get Off Of My Cloud, g Mother's Little Helper, vagy az As Tears Go By, amelynek ő maga is társszerzője volt.

Andrew Loog Oldham a 60-as évek végén eltűnt a rock-szakmából. Sokáig a kábítószer rabja volt (egy időben halálhírét is költötték), majd feleségül vett egy kolumbiai filmsztárt és Bogotában telepedett le. Hat évvel ezelőtt leszámolt minden önpusztítással, és a szcientológiai egyház híve lett.

Patkányhalál a divatbemutatón

Vizsgálatot indítanak az állatvédők - nincs jobb dolguk...

Egy állatvédő csoport vizsgálatot indít egy patkány divatbemutatós halála miatt Ausztráliában. A rágcsáló a Sydneyben rendezett éves divatbemutató áldozata: agyoncsapta egy függönykarnis. Az állat nem véletlenül a pincéből vagy a kanálisból keveredett a kifutó-színpadra, hanem a show egyik szereplőjeként csaknem kétszáz patkánytársával együtt. A ruhákat persze nem karcsú patkányok mutatták be a közönségnek, hanem emberek, főként nők, akik közül többen viszont ruhakiegészítőként egy-két patkányt is a karjukba kaptak, miközben végiglejtettek a kifutón. Hogy a rágcsálók ne essenek le a mélybe, a rendezők átlátszó korlátot emeltek a színpad pereme mentén.

A divatmodellek lépteitől azonban semmi sem védte a patkányokat, és jó pár maneken - főleg az állatbarátok közül - tartott is attól, hogy esetleg véletlenül rájuk tapos vagy beléjük rúg. A patkányok szereplése miatt a divatbemutatón jelen volt az állatokkal való kegyetlen bánásmód megelőzésére hivatott brit királyi társaság (Royal Society fór the Prevention of Cruelty to Animals), az RSPCA, hogy a rágcsálók testi-lelki épségére éberen felügyeljen. A kamisos patkánytragédia bekövetkezte után a szervezet embere közölte, hogy vizsgálatot indítanak, és leszögezte, hogy vagy fokozni kell az állatok biztonságát a divatbemutatókon, vagy be kell tiltani felléptüket.

___________________________■

c

sak *1 példa a gyógy- és termálturizmus-programból I ............ ■

1

9 millió forint kamattámogatás

évi 400 ezer elégedett vendé Hajdúszoboszlón

Magyarország a gyógy- és termálvízkészlet tekintetében, 1300 hévízkútjával a világ egyik leggazdagabb országa. E vízkészlet feltárása, illetve a fürdőhelyek fejlesztése óriási jelentőségű gazdasági fejlődésünkben, turizmusunk fellendülésében. Az ország 217 termálfürdője igazi vonzerőt jelent a hazai és külföldi látogatók számára egyaránt. Hajdúszoboszlón például az elmúlt évben körülbelül 400 000 látogató 1,5 millió fürdő- és gyógyászati szolgáltatást vett igénybe. A helyi lakosság nagy részének jövedelemforrást biztosító fürdővárosnak a Gazdasági Minisztérium 19 millió forint kamattámogatást nyújtott A következőkben várhatóan évi 20-25 további nagy egészségturisztikai központ fejlesztése valósul meg országszerte.

www.gm.hu

A telefonfülke haldoklása

Zöld, sárga vagy piros volt a színük és csaknem mindig dohányszag áradt belőlük. Mára azonban már elvesztették a jelentőségüket: a maroktelefon korszakában lejárt a telefonfülkék ideje. Ha létezne lista az ember kihalás fenyegette mindennapi szokásairól, akkor a fülkéből történő telefonálás minden bizonnyal az első helyen állna. A maroktelefon mindenütt ott van az embernél.

A telefonfülke kihalásával eltűnik a kultúrtörténet egy darabkája. Ki ne emlékeznék ugyanis a fülkék előtt idegesen várakozókra, az elnyűtt telefonkönyvekre, a megszállottként érmét keresőkre - ezekből áll össze a kollektív emlékezés anyaga. Nem is beszélve arról, hogy a telefonfülke „főszereplő” volt, valahányszor titkos találkák megbeszéléséről esett szó, vagy krimisorozatokban a bűnözők megfelelő helyet kerestek leendő áldozatuk megzsarolásához. A - Németországban - sárga színű házikó hozzátartozott a mindennapi élethez - az egykori Német Demokratikus Köztársaságban is. A híváshoz ott egy húszpfenni- ges érme kellett, de sokan próbálkoztak a lengyel zlotyval is. Sokak számára a nyilvános telefon jelentette a telefonálás egyetlen lehetőségét, mert csak a kiváltságosak rendelkeztek magántelefonnal az NDK-ban. Németország egyesülését követően a telefonfülkék száma a kilencvenes évek derekán 120 ezerről 165 ezerre nőtt, ma még 135 ezer van belőlük.

A fülkéből történő telefonálást a legtöbb német gyermekkorában úgy megtanulta, mint a kerékpározást, vagy azt, hogy idegentől ne fogadjon el édességet. Közben azonban ma már minden második fiatalkorúnak van mobiltelefonja, s közülük sokan annyira megtanulták használatát, hogy képesek SMS- hívást úgy lebonyolítani, hogy közben ki sem veszik zsebükből a készüléket.

Ugyan kinek lenne ma még szüksége nyilvános telefonfülkére? Repülőterekről, pályaudvarokról és vásárok területéről nyilván nem fognak eltűnni. Szakértők szerint továbbra is kifizetődőek a telefonkártyával rendelkező utazók számára, vagy olyankor, amikor a mobiltelefon éppen „lemerült”. Falvakban azonban állítólag már nem kifizetődőek. Fenntartásuk havonta átlag ezer márkába kerül, míg a bevételük sokszor még öt márkát sem tesz ki.

_______ ■