Nógrád Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 100-125. szám)
2001-05-14 / 110. szám
2. OLDAL S} SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KÖRKÉP 2001. MÁJUS 14., HÉTFŐ Ifjú tudorok Bódis Bertalan, a Nagyoroszi Általános Iskola igazgatója immár hosszú évek óta a földrajz tantárgy megyei szakfelügyelője is. Nem véletlen, hogy ezt a tisztet megkapta, hiszen az elmúlt évtized alatt mintegy tizenöt diákja jutott el az országos tanulmányi versenyekre, s értek el ott is szebbnél szebb sikereket. Munkáját elismerendő meghívták a szakági versenyek megyei és országos zsűrijébe is, sőt ő maga az, aki a feladatok nagy részét végzi. A közelmúltban rendezték meg Simon Tiborral, a biológia szaktanácsadó kollégájával közösen a megyei versenyeket. Az ötödik-hatodik osztályos tanulók versenye a Kaán Károly természet- és kömyezetisme- reti vetélkedő névre hallgat. A hetedik-nyolcadikos diákok a Hermán Ottó biológiaversenyen vesznek részt, míg a földrajz-földtan jeles tudói a Teleki Pál versenyen mérik össze tudásukat.- Mi jellemzi a megyei fordulót1- Az országos verseny három napig tart, s van elméleti része, majd ezt követi a terepen való munka, de kell kísérleteket végezni és kiselőadásokat is tartani. Úgy gondoltuk, hogy a gyermekeinknek nagyobb rutint szerzendő, a megyei versenyünk- a tavalyi év jó tapasztalatai alapján- kicsinyített változata legyen az országosnak, egy napba sűrítve. A litkei iskolában kitöltött feladatlap után a délutáni terepversenyre - melyre az idén Ipolytamócon került sor - már csak a versenyenként induló 50-60 tanulóból a húsz legjobb mehetett tovább. A győztesek jutalma az országos versenyeken való részvétel, de a többiek is egy szép élménnyel és a szponzorok sok-sok ajándékával, könyvekkel, térképekkel térhettek haza. A legkiemelkedőbb versenyzők az alábbiak voltak: IX. Kaán Károly országos természet- és kömyezetismereti verseny 5. osztály: 1. Makrai Patrik, Nógrád község, felkészítő tanára: Kovács Józsefné. 2. Kovács Boglárka, Borsosberény, felkészítője: Homyák Sándomé. 3. Csósza Klaudia, Drégelypalánk, felkészítője: Gémesi Dorottya. 6. osztály: 1 .Szeberényi Júlia Zita, Bátony- terenye, felkészítője: Ágoston Dénesné. 2. Sramkó Hedvig, Bátonyterenye, felkészítője: Ágoston Dénesné. 3. Médium Tímea, Drégelypalánk, felkészítője: Gémesi Dorottya. Hermán Ottó biológiai verseny: 1. Hering Kriszta, Vanyarc, felkészítője: SchrdnerÉva 2. OlicsekÁdám, Balassagyarmat, Szabó Lőrinc isk., felkészítője: Szalai Antalné. 3. Miskolci Erna, Drégelypalánk, felkészítője: Gémesi Dorottya. Teleki Pál földrajz-földtan verseny: 7. osztály: 1. Szaszki János, Vanyarc, felkészítője: SchrdnerÉva. 2. Sipiczki Zsolt, Nógrád, felkészítője: Kovács Józsefné. 3. Bakos Dezső, Dorogháza, felkészítője: André Lászlóné. 8. osztály: 1. Bocsi Bernadett, Salgótarján, Kodály isk., felkészítője: Nádasdi István. 2. Pusztai Beáta, Vanyarc, felkészítője: SchrdnerÉva. 3. Szabó Barnabás, St., Kodály isk., felkészítője: Nádasdi István. VÉOH JÓZSEF Kórháziak vidám majálisa A megye legnagyobb intézménye, a több mint ezer dolgozót foglalkoztató salgótarjáni Szent Lázár megyei kórház menedzsmentje, szakszervezete, közalkalmazotti tanácsa és az orvosi kamara - amely anyagi támogatást is nyújtott - ismételten megrendezte a hagyományoknak megfelelően a május 1-jei majálist. A festői környezetben a gyönyörű időnek is köszönhetően több mint nyolcszázan vettek résál a műsorral, sport- rendezvényekkel, gyermek ügyességi játékokkal tarkított majálison. Az aktív dolgozókon és hozzátartozóikon kívül a nyugdíjasok is nagy számban megtisztelték a rendezvényt. Hálás köszönetüket fejezték ki, amiért lehetőségük nyílt találkozni a régi munkatársakkal és feleleveníthették a kemény munkával együtt eltöltött szép napokat. Az ebédnél kígyózó sorban várakozott valamennyi résztvevő és vendég a fenséges gulyáslevesért, melyet a Sodexho Kft. munkatársai készítettek a helyszínen. A friss, ízletes péksüteményt a Palócbrot Kft. biztosította, meA gyönyörű idő is hozzájárult a rendezvény sikeréhez ______________________■ A kicsik különösen jól érezték magukat a kellemes környezetben lyet ezúton is megköszönünk Langár Tamásnak. Köszönet illeti Stec Bogu- milt, a Nógrád Tourist Utazási Iroda Kft. ügyvezetőjét, aki térítésmentesen biztosította az intézmény számára a kellemesen rendezett és gondozott kempinget, mellyel nagyban hozzájárult a rendezvény sikeres lebonyolításához. Az alkalmas helyszín lehetőséget nyújtott a dolgozók és családtagjaik, valamint a vendégek pihenésére, gondtalan kikapcsolódására, játékokra, sportolásra, valamint szalonnasütésre. A majálist megtisztelte jelenlétével Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke, aki hivatalos elfoglaltságai mellett mint a tulajdonos képviselője együtt töltötte a délutánt a kórház dolgozóival. Tanyavilági állapot az Acélgyári úton Ezt a problémát is megoldottuk kedves Acélgyári úti állampolgáraim - mondaná a területi illetékes. Mint már megannyit - úgy tessék-lássék módra. A Nógrád Megyei Hírlap 2000. február 11-i cikke nyomán számos kérelem, lakossági fórum, fogadónap és „térden járás” után erőt vett magán a hivatal és intézkedett. A Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. emberei egy szép nyári reggelen szétlapátoltak két teherautó zúzott követ (ami az út állagához képest csepp a tengerben!), majd belehengerelték az utca nagy porába. Egynapi „megfeszített” munka után leporolták magukat és átadhatták három lakótömb nagy megelégedésére az Acélgyári úttal ösz- szekötő „autópályánkat”. Tavaly nem sok eső esett áprilistól egészen késő őszig, s az utcánk elég jól tartotta magát. Nem volt kátyú, az áruszállítók is be tudtak jönni autójukkal a kis üzlethez és a mentő hordágyáról sem esett le a beteg a gödrök okozta billegés miatt. Az út tartotta magát, míg le nem esett a hó és egyszerre csak megint ilyen lett. Az idén tavasszal újabb lakossági fórum, s újra elhangzott a régi sláger kezdő sorai: A mi utcánk ó de szép...! Kedves képviselő úr! Lakótársaim engem is többször megkértek, szóljak már valamit ez ügyben, de nem tudom, van-e még a városnak olyan fóruma, ahol ez az ügy megértésre talál. Arra viszont nagyon szeretnénk választ kapni, hogy mibe került az adófizetőknek ez a tanyavilág útjait idéző semmittevés, mert ez igencsak az. _______________________________SLIHAI FERENC S t., Acélgyári út 4L, 111/15. 96 Pf A Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. i—mmmmmmmmmmmsm»—wmmmammaa—«—»»»1 Kételyek és remények Rákóczitelepen Tisztelt Szerkesztőség! A Rákóczitelepen április 14-én népszavazást tartottak, melynek oka a telep önállóvá válásának indítványozása volt. Ezzel az eseménnyel lezárult egy folyamat. Akik a leválás mellett voksoltak, valószínűleg jól átgondolták, miért tették. Az ellenzőknél is igen nagy szerepet játszott, hogy kielégítő, megnyugtató választ nem kaptak a feltett kérdésekre. A szavazás óta a település két táborra szakadt: akik támogatják, és akik ellenzik a leválást. S ez a szakadék egyre mélyül, ha egyesek nem értik meg, hogy nem személyek, hanem józanul átgondolt tények miatt ellenzik sokan településünk önállósodását. Örömünkre szolgálna ez a lelkesedés, ha olyan cél érdekében történne, ami a realitások talaján áll. Mert bizony az előzetes költségvetés igen labilis, s a képviselőnk által hangoztatott négymillió nem sokra lesz elég, különösen akkor, ha mínuszban, s nem pluszban mutatkozik. Hasonlóságot vonni két település között nem érdemes, hiszen a mi földrajzi adottságaink igen korlátozottak. Vagyonnal nem rendelkezünk, üzem, vállalat ide nem települ. A lakosság zöme nyugdíjas, kevés a gyermekszületés. Sok fiatal már nem itt tervezi leélni az életét. Jobb lenne, ha a lakosság átgondolná, melyik tábor áll a realitás talaján. Soha nem szabad egyéni érdeket állítani a közérdek elé. Miért lesz jó az olyan „gazda", aki bár törődne a gondokkal, de megoldani nem lesz képes, mert nem lesz miből? Eddig is volt „gazda” - a képviselőnk - akinek feladata a telep problémáinak orvoslása lett volna. Miért nem tette? A jövőt széppé ecsetelni, légvárakat építeni nem nehéz feladat. Az ígéretek csak akkor jók, ha az ésszerűség határain belül maradnak. Az embernek legfőbb erénye a tisztesség, becsület, s bár a mai rohanó világban nagy a kísértés, érdemes ellenállni. Lelkiismeretünk tisztasága dönti el, mi a legjobb a lakosság zömének. Ha beteg, hibás magot vetünk, hónapok múltán derül ki, termése is beteg, semmire sem jó. Ez így működik a helytelen gondolatoknál is, csak itt sokkal nagyobb kár éri a közösséget. Lakóhelyünket idáig két szégyenletes tévériport kapcsán ismerte meg az ország (az 1999-es kutyaviadal, s a 2001. április 18-i riportfUm). Településünkre nem ez jellemző. Hiszen, ha toleránsabban viselkednénk egymással szemben, mennyivel könnyebb lenne rövid földi pályafutásunk. Talán akkor nem illetnék egyes emberek az „ellenző” lakókat nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel. Egy közösség csak akkor működőképes, ha megpróbáljuk egymást tisztelni, s legyen szegény vagy jó módú, öreg vagy fiatal, „emberszámba” vesszük a másikat. A jövő a békés megegyezésé legyen, s ne az egymásra haraggal tekintő embereké! Talán, ha a másik felet is meghallgatnák, s mondanivalóját átgondolnánk, kevesebb félreértés lenne közöttünk. Nem etikus félelmet kelteni, mert ez sok esetben visszájára fordulhat. Nem szép mások emberi voltát megcsúfolni, ha okát nem tudjuk. Könnyű bántani azt, aki nem tud védekezni. Inkább segítséget kellene nyújtani (s ez nem mindig az anyagi dolgokra érthető), lelkileg támogatni. Az igazukért kiállókat sok esetben vesztesként könyvelik el, de ez még mindig jobb, mint közönyösnek maradni. Végül döntsön a közvélemény, melyik csoport áll a jó oldalon, ha figyelembe vesszük az alábbi feladatok megoldásának realitását. Telepünk szennyvízelvezető rendszerének előzetes költségvetése 147 millió, a lepusztult „kultúrház” helyreállítása, berendezés is jó pár millió. A járdák, az utak, a világítás korszerűsítése, s az előre nem tervezhető kiadások (például természeti'csapás stb.) hogyan teljesíthetők egy ilyen kis költségvetés mellett, a gázprogramot nem is említve. Az EU-hoz való csatlakozás sok mindenre kötelez, de ez itt hogyan valósulhat majd meg, „ez itt a nagy kérdés”! Lakóhelyünkért összefogással úgy is munkálkodhattunk volna, ha Bátonyterenyéhez tartozunk, sokkal nagyobb esély lett volna bármilyen fejlesztésre, vagy beruházásra. , Végezetül, akik úgy gondolták, majd házról házra járnak véleményt kérni a hivatal dolgozói, nagyon tévednek. Itt is a testület dönt majd, s jól vagy rosszul, azt mindenkinek el kell fogadnia. A jövő majd igazolja az ellenzők kételyeit, csak az a baj, itt ezt mindenki érezni fogja! Bár nagyon szeretnénk, ha telepünk „újra régi fényében ragyogna”, de hinni ilyen hozzáállás mellett nem tudunk. A harminc-negyven évvel ezelőtti lendület, tenni akarás és a közösségért való munkálkodás napjainkban más irányba terelődött. Ha megtaláljuk a jó irányt, talán sikerül egy boldog közösséget tudni magunk körül. BÓDIIGNÁCNÉ, ÖZV. KŐVÁRI LÁSZLÓNÉ, KASZANY1 GÁBORNÉ, __________________BŐGI ZSUZSANNA, BÓOIJÁNOSHÉ, BELKOV1CS RÓBERT NÓGRÁDI HÍRLÁP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864,32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HÜ ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.