Nógrád Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 76-99. szám)

2001-04-14 / 87. szám

2001. ÁPRILIS 14., SZOMBAT HÚS V É T Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Az „élet legyőzte a halált” A keresztény ünnepek közül legfontosabb a húsvét. Húsvét ünnepe mindig a ta­vaszi napéjegyenlőség után kö­vetkezik. Az emberi élet csekély része a kozmoszban végbeme­nő hatalmas folyamatoknak. Amikor az égitestek járása is­mét lehetővé teszi az alvó nö­vény- és állatvilág újraéledését, amikor minden növény magá­ra ölti virágból alkotott ékes ru­háját, akkor ünnepeljük meg, hogy Jézus személyében az „élet legyőzte a halált”. Az emberiség ősi vágya az élet meghosszabbítása, sőt le­hetőség szerint az emberi élet időbeli határainak megszűnte­tése. A keresztény tanítás sze­rint ez a lehetőség csak annak a kezében van meg, aki fölötte áll a természet erőinek. Ezért húsvét ünnepe a kereszténység számára a legfontosabb nap, mert ezen a napon győzte le Jé­zus Istenségének erejével az emberiségnek a legnagyobb el­lenségét, a halált. Húsvétnak nagyon sok jelké­pe van. Az egyik legismertebb jelkép a tojás. Ez azért vált a fel­támadás jelképévé, mert a tojás kemény héját széttöri a tojás­ban fakadt élet. Krisztus a ma­ga sziklasírját Istenségének erejével megnyitotta az élet szá­mára. Kréta szigetén a mikénei kul­túrában szokás volt a gazdagok sírjában tojásokat is elhelyezni. Kedvelt volt pl. a strucctojás. Mindez az élet diadalát jelezte a halál fölött. Jelképe a csiga is a fóltámadt Krisztusnak. Télen ugyanis a csiga mésszel lezárja a házát, tavasszal pedig feltöri ezt a burkolatot. így ő is jelképe a feltámadt üdvözítőnek, aki feltámadásával megnyüotta le­zárt sírját. A méhek is hasonló­képpen a feltámadt üdvözítőt jelképezik. Ennek is megvan az előzménye az egyiptomi kultú­rában, ahol a méhecske, az emberi lélek és ezzel együtt a halál utáni élet szimbóluma­ként szerepel. A húsvéti gyer­tya, mely előtt a pap vagy dia­kónus elénekli az „exultet” kezdetű, éneket eredetileg viasz­gyertya volt, mely a méhek munkáját dicséri. Húsvét ünnepe az emberi élet megbecsülésére tanü ben­nünket. Ahogy ez az ünnep szi­gorúan ragaszkodik a tavaszi napéjegyenlőséghez, úgy kell nekünk is az Isten által alkotott természet rendjében harmoni­kusan alakítani az életünket. A modem kultúra következtében inkább mesterséges környezet­ben éljük az életünket, ezért ke­vésbé kötődnek az élményeink a természet világához. Pedig a természetben való elcsendesü­lés ma is a belső megnyugvás egyik forrása. A természet rend­jében is belekerülünk az élet­nek abba a nagy folyamatába, melynek elindítója és beteljesí- tője a teremtő és üdvözítő Isten. Pilinszky János, aki mélyen hívő katolikus ember volt, így ír „Ars poetica helyett" című írá­sában: „A halottaknak senki élőre nincs szükségük többé, mégis külön-kiilön, és minden­kinél makacsabbul hívnak minket. Ez a meghívás azon­ban egyenest a szeretet sötájé- be kalauzol, ami nem egyéb, mint a mindenségben az egy­ség bátortalanul boldog és elő­ször biztos megtapasztalása." __________________ VARGA LAJOS c . apát-plébános Pásztó Holland húsvét: máglyatüzek a legelőkön A deventeri főiskoláslányok Kazáron és Hollókőben ünnepelnek Öles fahasábokból álló máglyarakások barnája töri a legelők zöldjét Mindössze egyetlen napig állnak ezek a jó tíz méter magas faépítmények, mert húsvét hétfőjének hajnalán lángra lobbantják az emberek. Azért ég a máglyatűz Hollandia keleti vidékén, hogy a füstjük útját állja a gonosznak, s a feltámadó Jézus Krisztus minden akadály nélkül jöhessen újra a Földre, emberközelbe - meséli a két holland főiskolás lány, akik Kazárt és a környező településeket tanulmányozzák hónapokig. A kazáriak húsvétváró hangula­ta magával ragadja az egy hónapja köztük élő Karen Bosch-t és Manón Pleijhuis-t is, akik a hollan­diai Deventer városka főiskolájá­nak marketing szakos hallgatói, s akik diplomamunkájukat „Kazár­ból” készítik. Konkrétabban, az a témájuk, hogy hogyan lehetne Ka­zárt és a kistérség - Cered, Zabar, Szilaspogony, Vizslás és Mátraszele - településeit a nemzet­közi turizmus áramlatába bekap­csolni. A holland lányok, bár kinézetre különbözőek, hiszen egyikük sző­kén, másik barnán tündököl, sok közös vonással bírnak. Mindket­ten fiatalosan üdék, szépek is, és nagyon barátságosak. Kíváncsiak minden körülöttük történőre, ám a falubéliek irántuk való érdeklődé­se felülmúlja az övékét is. - Utób­bival csak az a baj - mondják kun­cogva a lányok - hogy az időseb­bek, akik már mernének kérdezős­ködni felőlük, nem ismerik az ide­gen nyelvet, amelyen ők beszél­nek, ők pedig a magyart nem értik. De fogékonyak a nyelvre is, hiszen ittlétük rövidke ideje alatt már ma­gyarul mondják, köszönöm, és szervusz, s ezen kívül még jó né­hány kifejezést. Készülnek, várják a magyar, még inkább a palóc húsvétot, ame­lyet Hollókőn terveznek megis­merni. A szolgálatukra álló angol tolmács közvetítésével már tudják, megannyi szokatlan élményben, s némi megpróbáltatásban is részük lesz a messze földön is híres, kis nógrádi falu húsvéti ünnepén. Utóbbi, legfőbb a nálunk honos lo- csolkodás kapcsán leselkedik rá­juk, hiszen náluk, ismeretlen ez a húsvéti hagyomány, mint ahogyan egy sor más, nálunk még szokás­ban lévő is. Mondják, náluk nincs jellegzetes húsvéti étek, legfeljebb a főtt tojás, s arról még nem is hal­lottak, hogy házról házra járna az ifjabb és a korosabb férfinép, a lo- csolkodás ürügyén. Az is szokat­lan számukra, hogy minálunk hi­ntés tojással, pénzzel köszönik a lányok a locsolást, de akkor ámul- nak el igazán, amikor arról értesül­nek, hogy vannak még helysége­ink, ahol vizet, ráadásul vödömyit is kaphat a lány, hogy el ne hervad­jon.- A feltámadást ünnepük ná­lunk is katolikusok ilyentájt - mondja a hamvas-szőke Karen -, de nálunk nincs locsolkodás. Hús­vét hétfőjét családi körben ünne­peljük, a szülők csoki nyuszikat, s főtt tojásokat rejtenek el a kertek­ben. A gyerekek korán reggel, ko­sárkákká a karjukon kirajzanak a szabadba, s minden egyes rejtek­helyei felkutatnak. A nagy keres­gélést követően megtelnek a kosár­kák, s kezdődik a tojáslakmározás. Karenéknál négy lánygyermek öröméről, Manonéknál pedig még két bátyja meglepetéséről keüett gondoskodnia a szülőknek, el le­het hát képzelni azt a tetemes mennyiségű ehető ajándékot, amelyek évről évre ott rejtőztek a két család kertjének bokra, virágai között.- Tradicionáüs húsvéti étkeink nincsenek, mint például itt a son­ka, a bárányhús - veszi át a szót barna hajú társa, Manón, aki egy egyházi vonatkozású szokásukat eleveníti fel : - A kisiskolás korú gyerekek menete a templomból in­dul húsvét hétfőjén. Kezükben szí­nes szalagokkal, mazsolává ékesí­tett faágacskákká vonulnak az adott helységek főutcáján. Útjukat nagy-nagy érdeklődéssel figyelik az ott élők, akik az utca két oldáán sorfáat állnak, mint kameváok idején. Egyébként olyan a hangu­lat is ilyenkor, amihez táán az is hozzájárul, hogy díjazzák azokat a gyerekeket, akik a legszebb, legdí­szesebb húsvéti ágakat, ahogyan mi mondjuk, pámpasen-eket ké­szítették, s akik jelképes pénzösz- szeget kapnak „műveikért” az egy­háztól. Azt is Manontól tudjuk, ő pedig az édesanyjától, hogy az ország keleti vidékein, húsvét hétfőjén már állnak a tíz méter magas mág­lyarakások, a települések határá­ban, a marhalegelőkön. Ezeket meggyújtják az emberek, mert a néphit szerint az égő máglyákból felszálló füst, útját álja a gonosz­nak, s azt elűzve, a halálából feltá­madott Jézus Krisztus immár aka­dáytáanul érkezhet vissza a Föld­re, az emberek közé. Tetszik-e majd, avagy sem a lá­nyoknak a hollókői húsvét, még nem tudni, az viszont szinte biz­tos, sokág emlegetik majd, amint azt is, hogy kazáriak díszes népvi­seletébe öltöztették őket a helyi ha­gyományőrző csoport asszonya. Akik viszonzásul megtudhatták a lányoktól, hogy kicsike korukban még ők is hordták a világhíres hol­land fapapucsot, amelyet jobbára már csak a gyerekek viselnek a szabadtéri játszadozások alkalmá­vá, no meg a vidékiek, főként a farmerek. Akik a papucshoz készí­tett speciáis anyagú, a kecske gyapjúból kötött zoknikat viselik papucsba bújtatott lábaikon. Me­sélnek „Tufipánország” virágairól is, leginkább a rózsaszínű, sárga csíkokká barázdát tulipánokról, bár a szőke Karennak a tuüpiros a kedvence, a barna Manonnak pe­dig a fehér szirmává pompázó, amelyekből vágottan vagy cserép­ben nevelve, mindig díszük a kö­zös lakásban pár szálnyi. Bár eze­ket, húsvét táján, már ittlétük ide­jén sem kell nélkülözniük, hiszen Kazáron is tömegével nyílnak a kiskertekben. J.K. „Tulipánország leányai” palóc viseletben _____________________fotói moő tibor J elenben is őrzik, tisztelik a múltat Vanyarcon Nemzetiségi babamúzeum - Szlovák lány, székely fiú kihirdetése Rendhagyó divatbemutatót rendeztek március 15-én Vanyarcon a nemzetiségi babamúzeum avatóünnepségén: színpompás népviseletbe öltözött fiúk és lányok, férfiak és nők, középko­rosztály és idősebb generáció tagjai léptek színpadra. Mindegyikük egy-egy hasonlóan öltöztetett babát tartott a kezében, felmutatták a tapsoló közönségnek, íme ezek lesznek a nemzetiségi babamúzeum újdonsült lakói. Az 1900-as évek ele­jétől követik nyomon a viseletváltozást, generációk ünnep­napokon viselt ruháiba bujtatva „feszít” a parányi társaság...- Honnan származott az ötlet? - kérdeztük Vravuska Józsefná, a szlovák kisebbségi önkormányzat elnökét.- Sajnos egyre kevesebben hordják a népviseletet náunk is. Az idősebbek még csak-csak, de a fiatalabb nemzedék tagjá már ke­vesen, csak ünnepnapokon öltöz­nek fel, legtöbbször a nagymamák unszolására. De a nagymamák sem örök életűek, ezért gondoltuk úgy, hogy mentsük, ami menthető alapon nemzetiségi babamúzeu­mot hozunk létre.- Ki segítette a megvalósítást?- A szlovák szövetséghez, nem­zetiségi, kisebbségi etnikai hivatal­megvalósításhoz. Ezek meüett fel­becsülhetetlen értékű az a munka, amelyet együttesen - asszonyok, lányok, idősebb generáció tagjai - végeztünk, hogy feltárjuk: milyen is volt régen szlovák őseink visele­té. Aki csak tudott segített. Közü­lük is ki keü emelni Nedeliczki Te réz népművelő nevét, aki régi könyvek rajzai, megsárgult fény­képek alapján az 1900-as évek ele­jétől feltárta és összegyűjtötte a vanyarciak ünnepi öltözékeire vo­natkozó adatokat. Ugyancsak szól­nom keü Lászka Pálné munkájá­ról! Ő varrta meg az apró szoknyá­kat, pruszlikokat, legények nad­rágját, lajbiját, kalapját, bokrétás, Látogatókat kalauzol Vravuska Józsefné a babamúzeumban (A SZERZŐ FELVÉTELEI hoz benyújtott pályázatunkat kakatúros díszeket. MégSzlováki- mindkét helyen jónak értékelték ába is kimentünk selyemért, bök­és 150 ezer forintot kaptunk a rétadíszekért, de megérte a fáradt­ságot. A látvány önmagáért beszél, az elmúlt egy hónap alatt igen so­kan megnézték egyedi babamúze­umunkat, amely egyelőre az isko­lakönyvtárban topott helyet. Talán nem véletlen, hogy ottjár- tunkkor is éppen buksi fejek pász­tázták a vitrinben sorakozó babá­kat. - Más mint a Barbie - jegyzi meg egy kislány. - Szebb - súgja egy másik. Nincs a babákon cipő, haris- nyás lábuk csupaszon világít. Hogy ez miért furcsa? Mert külön­ben minden a legapróbb részlete­kig a helyén van: a pólyában síró baba, a templomba készülő gazda kalapján a szalag, a menyecske mellényére tűzött rozmarin(g). Vravuska Józsefné megnyugtat: készülnek a lábravalók.- Balassagyarmaton rendeltem meg egy öreg cipészmestemél. Először nézett, csodálkozott a de­rék suszter, mit akar ez a jóasz- szony? Tizenküenc száras cipőt, csizmát, amolyan féltenyérbe fé­rőt? Kinek van erre ideje..., de az­tán mégis vállalta a különleges megrendelést.- Úgy tudom, hamarosan gya­rapodik a babamúzeum.- Az ünnepi viseletekhez ha­sonló módon, szeretnénk bemu­tatni azt is, hogyan öltözködtek a vanyarci emberek különböző ge­nerációi a hétköznapokon. Talán így lesz teljes e kultúratörténeti utazás. Nyáron Szügyben rende­zik az országos szlovák napokat, ott is bemutatjuk a babamúzeu­mot. Nagy megtiszteltetésnek tart­juk, hogy ilyen jelentős rendez­vényre meghívtak bennünket, ez is jelzi: értékelik, becsülik az ötle­tet és megvalósítást. A helyi szlo­vák kisebbségi önkormányzat vá­sárol a faluban egy parasztházat, amelyben kialakítjuk a falumúze­umot. Anyag, tárgyi emlékek, rég­múlt használati eszközei vannak szép számmal egy kiállításra való, ehhez társul, ide költöztetjük majd a babamúzeumot is. Pénz van rá, további segítségre is ígéret, csak az üres parasztház fogyóban. Siet­nünk keü. Sokan települnek be vá­rosról a faluba, alakítják át, teszik komfortossá az öreg házakat, né­mely portán már a fürdőmedence sem ritka. Ez nem baj, csak legyen meg a múzeumunk - teszi hozzá beszélgetőpartnerünk. De addig sem áü meg az élet Vanyarcon. Május 13-án nagy nap lesz a faluban, az evangéükus templomban ekkor hirdeti ki har­madszor a tiszteletes úr a gyüleke­zetben két fiatal tervezett házassá­gát. Az egyik örömanyja nem más mint Vravuska Józsefné. Azt mondják, hogy az a ceremónia is a hagyományok szerint történik. Minden úgy lesz, műit régen. Már most nagy a készülődés, minden részletre adnak, Nedeliczki Pálné például járni tanítja a lányokat: ho­gyan lengjen rajtuk a szoknya...- Hol lesznek a legények?- A kómson, mindig ott volt a helyük. Onnan figyelték a lányo­kat, azok meg titokban pislantot- tak hátra, amikor a tiszteletes úr nem láthatta.- Mit lehet tudni a menyasz- szonyról és a vőlegényről?- A lányom bölcsész az egyete­men magyar-szlovák szakos, a fiú matematika tanár, japán nyelvű idegenvezetőként dolgozik, köz­ben ő is tanul ugyancsak az ELTE haügatója. A fővárosban laknak. Lányom apai ágon szlovák gyöke­rű, a vőlegény Erdélyből szárma­zik, Csíkszeredái székely, a vőlegé­nyek ottani népviseletét ölti magá­ra - mondja Vravuskáné. S hozzáteszi: - Nemcsak külső­ségekben, lelkűnkben is igazi nemzetiségi nászra, vigalomra ké­szülünk. SZABÓ GY. SÁNDOR Tojásfestés hagymahéjjal, virágszirmokkal A húsvétiól elsőként szinte mindenkinek a hímes tojás jut eszébe, mégis a tojásfestés régi, szép szokása lassan megfakul, egyre kevesebben ismerik a technika csínját-bínját. Manap­ság már inkább kindertojás ke­rül az asztalra, ezt adják jutal­mul a locsolkodóknak a lá­nyok. Mégis vannak olyanok, mint Kisterenyén Danyikó Attiláné, akik arra törekednek, hogy ez a régi hagyomány ne vesszen teljesen a feledés ho­mályába. Danyikó Attiláné a kisterenyei kastélykerti óvodában tagóvoda­vezető 1996 augusztusa óta. Az óvodai nevelésben azonban sok­kal régebben, 1987 óta vesz részt. Megfordult többek között a rákóczitelepi, a bányatelepi óvodá­ban, s a jó kedélyű, mindig tettre kész óvónőt hamar a szívükbe zár­ták a gyerekek. Mindig szerette a kézművességet, így aztán kézen­fekvő volt, hogy ő legyen az állan­dó dekoratőr. S hogy célját elérje, két gyermek édesanyjaként is újra tanulásra adta a fejét: jelenleg Bu­dapestre jár, a népi kismesterség szakoktató képzőbe.- Amikor idekerültem a kastély- kerti oviba, kiemelt terület volt a kézművesség - emlékszik vissza a kezdetekre. - Játszóházi szakokta­táson ismerkedtem meg a különfé­le kézműves technikákkal mint a fafaragás, a szövés, hímzés, tojás­festés. A játszóházi foglalkozások­nál is ezeket tanítom, megőrizve a régi népművészeti hagyományo­kat, a népi díszítőelemeket. Apró­lékos munka a tojásdíszítés, de én nagyon szeretem. Miközben beszélgetünk, mu­tatja a szebbnél szebb munkákat, s közben magyarázza, hogyan is ké­szülnek: először kifújják a tojás belsejét, majd ki keü főzni. Ezután következhet az „írókázás” méhvi­asszal amikor különféle mintákat rajzol a tojás héjára. Nem könnyű munka, mert gyorsan keü dolgoz­ni: a méhviasz ugyanis hamar megszilárdul. Aztán jöhet a festés, amelynek folyamán csakis termé­szetes festőanyagokat használ, mint például a hagymahéj, vagy a virágszirmok. Miután kivette a szí­nezőanyagból, óvatosan ledörzsöü a méhviaszt és máris kész a hímes tojás olyan, mintha a tojáshéjba karcolta volna a mintát.- Van még egy, kevésbé ismert tojásdíszítési technika, mégpedig a tojáshímzés - mondja Andrea. - Ez voltaképpen a szövés techniká­ján alapul: felkötözöm a vezérszá­lakat, és ahol találkoznak, oda hímzem a mintát. Ezt egyébként már sikerült továbbfejlesztenem: arra gondoltam ugyanis, ha fonal­lal lehet hímezni, miért ne lehetne apró gyöngyökkel is? Kipróbáltam, és azóta gyöngyhímzéses tojást is készítettem jó néhányat. Szeretik ezt csinálni a népi kismesterség munkaközösségben is, amelynek én vagyok a vezetője. Nagyon ér­dekes munkák születnek, két egy­forma soha nincs közöttük. Mint mondja, szeretik a tojásdí­szítést a nagycsoportosok is: a ve- zérszálatot segít felkötözni, a hím­zéssel már egyedül is boldogulnak a gyerekek. Húsvét előtt játszóházi foglalkozás keretébén a gyerekek­kel lakásdíszeket, tojásokat készí­tettek, ezzel is őrizve a hagyomá­nyokat.- Otthon is mindig csinálok asz­tak díszt, mindig másmilyet. A ko­sárkába kerülnek a tojások, az asz­tal közepén mindig van valami, amiket én készítettem. Nem ma­radhat el a barka, az aranyesőág sem, egyvalamiben azonban min­dig következetes vagyok: igyek­szem mindig természetes anyago­kat természetes színükben hasz­nálni, a festett dolgokat nem na­gyon szeretem... HEGEDŰS ERZSÉBET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom