Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)
2001-03-07 / 56. szám
2001. MÁRCIUS 7., SZERDA SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉ P BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Nógrád Megyei Hírlap Csongrády Béla jegyzete jj Csodafa egy kastélykertben” E zzel a rímmel sugározta a „Nekem ne lenne hazám?" című sorozatban a M2-es televízió vasárnap késő este azt a filmet, amelynek „főszereplője” a sziráki kastélykert, őspark japán akácfája volt. őz apokaliptikus növésű törzs, a felfelé és lefelé egyaránt igyekvő ágak különleges látványosságot je lentenek (jelenthetnek) a neves - tanácskozásoknak, üzleti konferenciáknak, kiállításoknak, báloknak helyet adó - szálbda vendégeinek. Érdekesség, sőt akár szimbólum is lehet, hogy e fára a főépületből csak az egykori Teleki-lakosztály ablakából lehet rátekinteni. Miután ez kiderült a kísérőszövegből, számomra e film azonnal több (is) lett, mint egy természeti érték bemutatása Alaposan meglódította a fantáziámat. Mindenekelőtt felidézte a nagy hírű Teleki családot, amelynek kiválóságairól - köztük Teleki Lászlóról, a Határozati Párt vezéréről, a magyar kormány 1848 augusztusában szolgálatba lépett párizsi képviselőjéről, a „Kegyenc” című dráma szerzőjéről - még mindig nagyon keveset tud a közvélemény, sziráki sírja méUatlanul elhanyagolt. A Telekiek szellemi öröksége pedig olyan értéke Nógrád megyének, amellyel érdemes lenne okosabban sáfárkodni, akár büszkélkedni is. Az ihletett filmszöveg a Szirákon élő Mátis András evangélikus lelkész munkája, amelyet Szabados Tamás jegyzett le, s Bács Ferenc szép hangján szólaltatott meg. Mátis Andrásnak nemcsak a magyar történelmet sikerűt kapcsolatba hoznia e természeti csodával - mondván, hogy ez a fa a Telekiek, a gondolkodó emberek üzenetrí hordozza, küldetést teljesít - hanem a gyökerek és a jelenkor, a jövő összefüggéseiről is tudott figyelemre méltót mondani. „Hét gyermekem van, nekem nem szomorú a japán akác” - fejezte be míves eszmefuttatását. Igazán dicséretes ez az egész sorozat, hiszen hazánk, e csodálatos Magyarország egy-egy újabb „tüká- m” világít rá, gazdagítja tudásunkat, ismereteinket szülőföldünkről. S bizony e néhány percek - a „Kötöttem lovamat...” kezdetű népdal kíséretében - valóságos felüdülést, igazi élményt jelentenek abban a lelketlen - a gátlástalanság, a terror, az agresszivitás szellemében, a krimire, a horrorra, a thrillerre mint műfajra épülő - műsorfolyamban, amellyel a televíziók sokasága manapság elárasztja nézőket. . z sem mellékes, hogy ezt az /\ újabb gyöngyszemet a sokat Áxszidott, unalmasnak, nézhe- tetlennek titulált közszolgálati televízió sugározta Más kérdés, hogy a majdnem éjszakai órán vajon hányán nézték a „Nekem ne lenne hazám?” sorozat sziráki fejezetét? S vajon hányán nézték volna, ha az úgynevezett fő műsoridőben kapott volna helyet? ________________i S zerződéskötés és munkaterület-átadás Cserháthaláp és térsége szennyvízelvezetés és tisztításának munkálatai rövidesen elkezdődnek Csesztvén, Moharán, Cserháthalápon, Magyarnándorban, Deber- csényben és Cserhátsu- rányban. Az építési vállalkozási szerződés megkötésére március 5- én délelőtt 11 órakor került sor Mohora község polgármesteri hivatalában. A munkálatokat megrendelő községek képviseletében Mészáros János, Cserháthaláp község polgár- mestere mint gesztor írta alá az ERRO '96 Építő, Szerelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Dovicsin Ottóné vállalkozó képviselőjével a szerződést. Az építési vállalkozási szerződést a jelenlévő polgármesterek aláírásukkal is ellátták. A mielőbbi munkák elkezdésének érdekében az érintett települések polgármesterei az érintett szakhatóságokkal és személyekkel együtt a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjével a munkák tényleges megkezdése előtt munkaterület-átadást tartanak. Ezen a munkaterület-átadási bejáráson a Palmon-Forrás Kft. - mint a beruházás lebonyolítója - is részt vesz Márkus Pál képviseletében. A munkaterület átadási időpontja: március 9-e, péntek 11 óra, a találkozás helye mohorai községi önkormányzat polgármesteri hivatala (Rákóczi út 26.). Tárlat Karancslapujtőn A Mocsáry Antal Körzeti Általános Iskola galériájában március 9- én, pénteken 15 órakor nyílik Losonczi Ildikó művész-tanár tárlata. Megnyitóbeszédet mond: dr. Fancsikné Csaba Mária művész-tanár. A tárlat április 14-ig tekinthető meg. ___________________________■ V áltozik-e Szendehelyi Katika neve? Talált csecsemő Nyugat-Nógrádban, a 2-es út nőtincsi elágazójában Szendehely, 2001. március 6-a kora délután. A kis nyugatnógrádi faluban zajlik a megszokott élet. A településen átvezető 2-es főútvonal zajos forgalmán kívül furcsa nagy csend uralkodik. Pedig meztelen újszülött csecsemőt találtak a 2-es út nőtincsi elágazójában, amelyet egy 55 év körüli férfi és nő a szendehelyi orvos lakásába becsöngetve átadott az orvos ajtót nyitó lányának. Az éppen otthon tartózkodó középiskolás lányka - mivel az alkalmi gólyák időközben eltűntek a helyszínről - a család egy ismerősét hívta fel telefonon. Nemsokára megérkeztek a mentők, akik a váci kórházba szállították a csecsemőt, ahol a Szendehelyi Katika nevet kapta. A rendőrség hétfői tájékoztatása ennyiben merült ki, érthető, hogy kíváncsian kerestük fel Szendehelyet, hogy részletesebb információkat is szerezhessünk a történtekről. A polgármester ebédelt, addig a hivatallal szemben lévő vendéglőben kerestünk választ kérdéseinkre. A kellemes vendéglátóhelyen néhányan fogyasztották italukat a pult előtt. Kérdésünkre azt válaszolták, hogy bizony ők csak a rádióból tudnak az esetről. A felszolgálóhölgy sem tudott feltehetően az esetről, legalább is szavai erről tanúskodtak. A szendehelyi utcákon több embert is megkérdezünk, mit tudnak, hogyan vélekednek az (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolatos kezdeményezése, miszerint az érintettek ne cigánynak, hanem magyarnak vallják magukat. A számlálóbiztosok a bemondást kénytelenek voltak elfogadni. Az is zavarónak bizonyult, hogy a vállalkozók megtiltották beosztottaik- nak cégük megnevezését. A távol lévő unoka iskolázottságára vonatkozó kérdés megválaszolása azért okozott gondot a nagypapának, a nagymamának, mert nem ismerik a mostani iskolarendszert. Akadtak olyanok, akik valamilyen személyes ok miatt nem voltak hajlandók együttműködni a körzet számlálóbiztosával. Végül megemlítem, hogy a népszámlálás megkezdése után a társadalmi kutatóintézet a helyi önkormányzat tudta nélkül szociológiai felmérést végzett Rimócon, s a szakemberek nemcsak a nevet és a címet kérték, hanem a nyilatkozatot is aláíratták a nyugdíjasokkal. Szemben a népszámlálással, amely köztudottan anonim, s ez kételyt ébresztett az emberekben. A tanulság: népszámláláskor nem ajánlott más felmérést végezni!- Hol, milyen körülmények között írták össze a hajléktalanokat? esetről? A válaszok nagyrészt csodálkozóak, a megkérdezett asszonyok, lányok többsége a rádióból vagy a Nógrád Megyei Hírlapból tudja, hogy a nőtincsi útelágazóban talált csecsemőt adta be két idegen, a faluban ismeretlen ember az orvos lányának. Az orvosiakhoz közeli, az út túloldalán lévő vendéglátóhelyen négy-öt férfiember is játékgépezéssel, iddogálással múlatja az időt. Kíváncsiskodásunkra csak hümmögnek, nem akarják hinni, hogy ehhez az ügyhöz falubelinek lenne köze.- Nem tudom, de nekem érthetetlennek tűnik ez az ügy - mondja egyikük. - Furcsa dolog, hogy vadidegenek éppen a doktorhoz csengettek be. Hon- Nagy részüket az intézményi szállásokon meg lehetett találni. Salgótarjánban a három megyeszékhelyi intézményben nem egészen száz hajléktalant írtak össze, kétharmaduk volt férfi.- A számlálóbiztosok a kérdésekre kapott válaszokat kontrollálatlanul voltak kénytelenek elfogadni. Önök hogyan ellenőrzik azok valóságtartalmát?- Adott számunkra az egyéb adatforrásokkal való összevetés lehetősége. Újra pontosítjuk a címeket, a változásokat átvezetjük, mivel országos címregiszter készül.- Okozott-e meglepetést a nép- számlálás egyik-másik adata?- Az üres lakások aránya magasabb lesz a vártnál, amelynek oka vélhetően az üzleti befektetésként végrehajtott lakásvásárlásokban keresendő. Mivel a cigányok közül sokan vallották magukat magyarnak, ezért a cigány kisebbség aránya elmarad a ténylegestől.- Miként vált be a zöldszám, amelyet a népszámlálás ideje alatt ingyen lehetett hívni?- Naponta 30-40 kérdést tettek fel a lakók a népszámlálással kapcsolatban, de számlálóbiztosok is érdeklődtek szakmai ügyben. nan tudták, hogy a házban orvos lakik? Miért nem mentek a polgármesteri hivatalba, vagy vitték a csecsemőt a mentősökhöz. A Váci úton ballagunk, szembe jön néhány asszony. Ketten is elkerülnek, de egyikük hajlandó válaszolni.- Nincs szerencséjük, valóban nem tudok a történtekről többet, csak amit a rádióban hallottam. De jöjjön be ide a rokonaimhoz, hátha ők tudna többet. A sáros udvarú parasztház végén lévő helyiség előtt hárman is állnak, körülöttük gyerekek. Kérdem, hogy tudják-e, ki tehette ezt a dolgot.- Cigány biztos nem - válaszolja egyikük, miközben magához szorítja apró kisfiát - cigány anya a világért sem hagyná el a gyerekét! ★ * * A rendőrség tájékoztatásra hivatott illetékese telefonkérdésünkre csak annyit válaszolt, hogy bűncselekmény nem történt, de a csecsemő anyjának személyéről a rendőrség nem adhat felvilágosítást.- A számlálóbiztosok és az állampolgárok tehát megtették kötelességüket, most már a statisztikusokon a teendők sora.- Március 1-jén megkezdődött és legkésőbb 10-én befejeződik részünkről a kérdőívek átvétele. Eztán a munkában részt vevő 35 szakember elkezdi az adatok kódolását. A művelet az öt szövegesen megválaszolt kérdésre, az iskolai végzettségre, a munkahelyre, a foglalkozásra, a nyelvtudásra és a vallásra korlátozódik. Mivel jövőre országgyűlé- siképviselő-választás lesz hazánkban, ezért április végéig a körzetek egy részében be kell fejezni a kódolást. A kérdőívek feldolgozása várhatóan októberig is eltart.- Mikor értesülhet a nagyközönség a népszámlálás első eredményeiről, adatairól?- A népesség és a lakáshelyzet előzetes adatiról szóló kiadvány júniusban lát napvilágot. A jövő évben pedig megjelenhetnek a részletes adattárak, a mélyebb elemzések.- Befejezésül egy pénzügyi kérdés: mennyibe került megyénkben a népszámlálás?- Az adatfelvétel költsége a bérjárulékokkal együtt meghaladja a 60 milliót forintot. KOLAJ LÁSZLÓ Kistérségfejlesztés Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezete finanszírozásában készülő és a HM Budapesti Erdőgazdaság Rt. szakemberei által menedzselt Buják és kistérsége regionális fejlesztési programról rendeznek március 8- án, csütörtökön tanácskozást Béren, az Andezit fogadóban. A program első részében délelőtt a készítők és a fejlesztésben érdekelt, érintett települések polgár- mesterei megvitatják a tervet, majd az ott felmerült javaslatokat is beépítve délután várhatóan elfogadják annak végleges változatát. A projekt megvalósításáért eddig végzett munkát Keresztes György vezető szaktanácsadó, a véglegesítés előtti munkatervet dr. Kulcsár László mutatja be a tanácskozás résztvevőinek. ■ Szénpénz A bányászszakszervezet Nógrád megyei nyugdíjasbizottsága az idén is megszervezte a kedvezményes tüzelővásárlási akciót. A putnoki bánya új tulajdonosaival megállapodtak, hogy a szén minőségétől függően 1450, illetve 1550 forintos mázsánkénti áron házhoz szállítja a szenet. Ez mintegy 300-400 forint megtakarítást jelent a nyugdíjasoknak minden mázsa szén után. Az idén is megoldható a szénjárandóság pénzbem megváltása. A szénpénz, amely taväy 20 ezer forint volt, idén több lesz. A bányászszakszervezet erőfeszítései nyomán várhatóan májusban 21 ezer forintot kapnak kézhez az arra jogosult nyugdíjasok. ■ Szúrópróba Az ítélet nem jogerős Nyolc-nyolc évi börtönre és közügyektől eltiltásra ítélte a Nógrád Megyei Bíróság azt a mátranováki nőt, aki alkalmi ismerősével végzett, a szívtájékra leadott egyetlen, de halálos szúrással. Az indokolás szerint az elhunyt férfi maga is erősen közrehatott a történtekben, mivel előzőleg bántalmazta T. Imrénét, erre is tekintettel szabott ki a bíróság viszonylag enyhe büntetést, jóllehet, az asz- szony nem először zárt le konfliktust konyhakéssel: néhány éve férjét szúrta hátba. Akkor 2 év 4 hónapot kapott első fokon, a Legfelsőbb Bíróság azonban - nem utolsósorban a férfi megbocsátó nyilatkozatára tekintettel - a szabadságvesztés tartamát 2 évre enyhítette, végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Most ezt is le kell töltenie, s hogy még mennyit, az attól függ, hogy helyt ad-e a Legfelsőbb Bíróság a Nógrád Megyei Főügyészség súlyosításért bejelentett fellebbezésének. Mindenki jól vizsgázott Nógrádi népszámlálás: 330 ezer kérdőív, 60 milliós költség PASZTELLEK ÉS AKVARELLEK. Balogh Erzsébet alkotásaiból nyílt tegnap kiállítás Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Béna Kovács Károly Galériájában. A tárlatot Korill Ferenc, a József Attila Művelődési Központ igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Közreműködött a salgótarjáni pedagóguskórus. fotó: gyurián tibor Madách-klub: új programsorozat Március 8-án lesz az első vetítés Három önálló sorozatot rendez a Madách Öregdiák Társaság a klub keretein belül. Az irodalmi teaházról, a Salgótarján érdekes emberei sorozatról és a Madách filmklubról Gusztos Pétertől, a Madách Öregdiák Társaság elnökétől kértünk tájékoztatást.- A 2001. tavaszától kétheti rendszerességgel jelentkező Ma- dách-klub - amelyet ingyenesen látogathat Salgótarján valameny- nyi diákja és érdeklődő lakója - fontos kapocs lehet a Madách gimnázium mostani és volt diákjai, tanára és a város közönsége között - mondta Gusztos Péter elnök, az ELTE szociológia szakos hallgatója. - A témák változatosságát a klub nyitott jellege garantálja, hiszen a gimnázium tanára is bemutatkozhatnak a tanulók által kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert oldalukról, és a társaság tagjai is tarthatnak előadásokat tanulmányaik, érdeklődésük által vezéreltetve. Mindezen túlmenően érdekes vendégeket várunk. Három önálló sorozatot rendez a Madách Öregdiák Társaság a klub keretein belül. A gimnáziummal együttműködve felelevenítik annak egy régi hagyományát, az irodalmi teaházat. Salgótarján érdekes emberei sorozatukkal pedig olyan fiataloknak adnak teret, akik valamely területen különleges tehetségről tettek tanúbizonyságot. Madách filmklub néven elemző beszélgetéseknek is teret adó, kötetlen beszélgetéssel és vitával egybekötött filmklubot indítanak. Március 8-án lesz az első vetítés a filmklubban, a Madách gimnáziumban. Ez év tavaszán „Hét film, hét évtized - avagy akiket a történelem füstje megcsapott” címmel hét olyan magyar filmet mutatnak be, melyek hű korrajzot adnak a magyar történelemről és társadalomról 1930 és 1990 között. A filmklub célja nem elsősorban filmesztétikai elemzés, hanem a történelem és a társadalomtörténet tanulmányozása a kisember életén keresztül. A Madách gimnáziumban zajló vetítések 16 órakor kezdődnek és ingyenesek. A programban március 8-án lesz a Jób lázadása, 22-én az Eldorádó, április 5-én a Tanú, 26-án a Megáll az idő. Május 10-én az Egészséges erotika, 24-én a Falfúró és június 14-én a Roncsfilm. d.i.