Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)
2001-03-28 / 72. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap A P R 6 H I R D E T É S 2001. MÁRCIUS 28., SZERDA Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ SANDORNE (sz. Kiss Gizella) elhalálozott. Temetése 2001. március 28-án, 14 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. GYÁSZOLJÁK TESTVÉREI, ERZSÉBET, MARGIT, IRÉN, JULISKA, ILONKA, SÓGORA, ROKONAI, VALAMINT A KISTERENYEI EZÜST FENYŐ OTTHON LAKÓI / Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy AND0J0ZSEFNE (sz. Mede Ilona) 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és temetése 2001. április 6-án, 13 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD É Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERTÉSZ MIKLÓS életének 64. évében elhunyt. Temetése 2001. március 31-én, 13 órakor lesz az ipolytarnóci temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. jy Mély fájdalommal tudatjuk, " hogy szeretett édesanyánk, ' NAGY JÓZSEFNÉ (sz. Hegedűs Hedvig) 64 éves korában elhunyt. Temetése 2001. március 30-án, 13.30 órakor kezdődő szentmise után lesz az ipolytarnóci temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD _________INGATLAN_________ SALGÓTARJÁNTÓL 2 km-re lévő, 1000 m2- es bekerített hétvégi telek, 2 szoba + konyha, vízzel eladó. Érd.: egész nap, 32/449-031. *5715* SZÉCSÉNY központjában 6 szobás, felújítandó, kúriaszerű családi ház eladó, l.-ár: 18 M Ft. T.: 06-1/361-1974, 20/3811- 305. *5722* ELADÓ budapesti, 46 m2-es öröklakás 8 m2-es galériával, Blaha tér közelében, 8,8 M Ft-ért. Érd.: 32/470-037. *5740* JÁRMŰ KARAMBOLOS autót vennék. 06-20/977- 8735. *5027* SKODA Felicia '98-as, kombi, 68 E km-rel eladó, l.-ár: 1,29 E Ft. Tel.: 06-20/9441- 742. *5719* ELADÓ '86-os Opel Kadett 1.3-as, friss műszakival. Tel.: 32/422-649. *5725* ZASTAVA 2002 szeptemberéig érvényes műszakival eladó. T.: 06-20/3634-198, 32/431-452. *5732* 1994-ES Lada Samara 3 ajtós, jó állapotban, 610 E Ft-ért eladó. T.: 32/311-987.-5782* ELADÓ Trabant 601, ‘87-es, 18 hónap műszakival, új gumikkal, gyári állapotban. Elemcsere nem volt, sem fényezés. 06/20/391-4083. *5734* Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMOSKŐI ÖDÖN (festőművész, tanár) életének 63. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 31-én (szombaton) 14 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 2107-ES Lada eladó. Tel.: 32/350-084. *5752* LADA Niva eladó. I: 06-20/9215-980. *5766* __________VEGYES__________ G ARÁZSAJTÓ, Holhós. 35/350-381. mw ITALBOLT eladó Szentdomonkoson, 30- 9838-670. *5604* AKKUMULÁTOROK nagyker. áron. T.: 32/450-138. *5645* ______ N INTENDO 64 5 db kazettával, kormánynyal, joystickkai 50 E Ft-ért eladó vagy cserélhető bármire. Tel.: 06-20/364-7589. •5738* GRUNDIG színes tévé, 51 cm-es, 25 E Ftért eladó. S.-tarján, 06-20/335-0552. *5742* ÁLLAT KUVASZ kiskutyák eladók. Érd.: 32/368- 243,06-30/9553-946. *5736* 2-2,5 kg-os vágni való pecsenyecsirke kapható, Karancsság, Kossuth út 44. Ára: 320 Ft/kg. Érd.: 15 óra után. Tel.: 32/400-138. *5744* ÁLLÁST KÍNÁL KÜLFÖLDI munkalehetőségek Európában és a tengerentúlon. Tel.: 46/464-228. *4856* KERESKEDELMI cég biztos megélhetést nyújtó területi képviselői állást kínál. Kulturált megjelenésű, jó beszédkészségű, jogosítvánnyal, és lehetőség szerint szgk.-val rendelkező hölgyek, urak jelentkezését várjuk rövid, fényképes szakmai önéletrajz formájában. Cím: 1593 Budapest, Pf. 645. •5567* FEHÉRNEMŰK értékesítése mellékállásban, postai szállítással is. Kereset: 30-50 000 Ft/hó. Tel.: 88/442-854,325-373. *5622* SZERVEZŐKET, adatgyűjtőket keresünk reklám és piackutatás területére (30 E Ft+jutalék + 300 Ft/db). 06-1/358-1084. *5532* SZAKKÉPZETT cukrászdái eladót keresek. Tel.: 06-20/9710-510. *57«* WEBPR0DUCT Kft. keres 3 cégképviselőt cégvezetőkkel történő tárgyalások lebonyolításához. Értékesítési tapasztalat, mobil- telefon szükséges! Fizetés 150 E Ft-től. 06- 30/203-4640, 06-30/9367 918. *5777* ______szolqAltatás ______ R EDŐNYÖK, reluxák, szalagfüggönyök, árnyékolók, 10-30% kedvezmény, nyugdíjasoknak + 6%, még tavalyi áron. 32/410-019. -km* PALATETŐRE bontás nélkül eredeti bituzsindely fedését vállalom. Többféle színben és mintában. 30 év garanciával. 52/322-659,20/9874-669. -SZOKTATÁS A V0FA Kft. Oktatási Központ személyügyi és tb-ügyintéző /két szakképzettséget adó/ tanfolyamot indít számítógépes modullal. Munkanélküliek és gyesen lévők támogatást igényelhetnek. Jelentkezés naponta, 9-14 óráig: Salgótarján, Mérleg út 2. /TIT-székház/ 104. szoba. Tel.: 32/312- 276, 32/413-686, 20/9738-228. *5772* MEZŐGAZDASÁG KONDOR UT-2 vetőburgonya és búza eladó. Érd.: 32/370-835, mobil 06-20/367- 1493. *5735* VETŐBURGONYA, kondor, desiree és vetőárpa eladó. Érd.: 06-30/9344-363. *5762* VÁLLALKOZÁS SZENTKÚT0N pavilon eladó. T.: 32/450- 138. *5646* ELVESZETT ELVESZETT fekete-fehér, 8 hónapos spicc fiú kutyus. Tel.: 32/421-255. *5767* ADÁSVÉTEL SALGÓTARJÁNBAN műhelycsarnok eladó bármilyen ipari célra. Tel.: 32/430-905. •3794* ELADÓ 2 éves lipicai kanca és 140 kg-os bikaborjú. Érd.: 32/402-043. *5760* Apróhirdetésekkel kapcsolatos információkkal kézséggel állunk rendelkezésére. 32/416*455 215-ös mellék tTAROT i ÚTMUTATÓ, ] srni rSOlSELEMZES « f* tabot | KÁRTYÁVAL d «SSE32BC. 3 HERCZEG KATA, f SEGÍTSÉGÉVEL <0: W-tt-130-tél ; 06-90-230-647 ttFILEG m 04*90-230-662 06-90-230-668 SIÓIM ittBt 04-90-230-443 06-90-230-669 HM IÁK 06-90-230-464 06-90-230-670 BAK üMffiiH 06-90-230-645 j 06-90-230*671 ÍÍMO m 06-90-230-666 1 06-90-230-672 W Éjjel-Nappal hívható! A hívás dija 99 Ft+áfa percenként+6.60+áfa kapcsolási díj Az Egri Nyomda Kft. alkalmaz érettségizett, katonai szolgálatot teljesített fiatalokat, akik érdeklődnek nyomdai szakmák iránt. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy gépmesterszakmában, munka melletti képzés formájában szalonunkásvizsgát tegyenek. Jelentkezni lehet: Eger, Vincellériskola út 3. sz. alatt, jj Telefon: 36/313-699/19. 3 Új SCM gépekkel felszereli üzemünkben vállaljuk bútorlapok méretre szabását és élfóliázását bevezető árakon. Fóliázás: 85 f t/fm. fóliával. Vágás: 35 Fl/fm. Asztalosipar Megrendelésre készítünk kis és nagy szériában bútorokat, tömör bútorfrontokat és lépcsőlapokat, konyhabútorokat. Megrendelhető öreg, illetve antik bútorok felújítása, javítása, restaurálása. Fűrészáru Folyamatosan kapható asztalos minőségű műszáritott fűrészáru: szélezetlen luc, borovi, bükk, tölgy, dió. Hartyánfa Kft. 2164 Váchartyán, Fő út 2. * Tel./fax: 06(27)367-366 I _____Mobil: 06(20)935-8833 * F olytatódnak a merényletek Az Arab Liga az izraeli-palesztin helyzetről is tárgyal A szélsőséges Iszlám Dzsihád szervezet vállalta magára azokat a pokolgépes robbantásokat, amelyeket kedd reggel, illetve délután hajtottak végre Jeruzsálem különböző városrészeiben. Az izraeli-palesztin feszültség téma volt az Arab Liga csúcsértekezletén is. Közel-Kelet A délelőtti robbanás következtében a rendőrség szerint hárman, a helyi rádió szerint öten megsérültek, de egyikük állapo- Autóba rejtették a pokolgépet ta sem súlyos. A délutáni merényletben maga a tettes vesztette életét. A rendőrség több palesztin személyt őrizetbe vett. Az Iszlám Dzsihád közölte, hogy a robbantás azokra a „bűnökre” válaszlépés, amelyeket az izraeliek hétfő este a Jordán folyó nyugati partján fekvő Hebron palesztin lakossága ellen követtek el. A palesztin városban egy mesterlövész megölte egy zsidó telepes tíz hónapos kislányát, mire az izraeli hadsereg elzárta Hebront a külvilágtól, és a város egy részén kijárási tilalmat rendelt el. Több zsidó telepes pedig autók és házak megrongálásával reagált a gyermek halálára. Az izraeli-palesztin helyzetről, Ariéi Sáron izraeli kormányfő politikájáról, az iraki-kuvaiti viszonyról és az arab országok gazdaságáról taFOTÓs EUROPRESS/EPA nácskoznak Ammánban az Arab Liga huszonkét országának vezetői, illetve képviselői - korábban rendszeres, de az 1990-91. évi öbölháború óta első ízben sorra kerülő - csúcstalálkozójukon. A résztvevők egyebek mellett azt vitatják meg, milyen eszközökkel tudják támogatni Izraellel szemben a palesztinokat, miközben az erőszak ismét növekszik a palesztin területeken. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, az értekezlet soros vezetője megnyitóbeszédében egyebek között arra szólított fel, hogy találják meg azokat a módokat, amelyek révén mielőbb eljuthat a palesztinokhoz az az anyagi támogatás, amit az októberi kairói rendkívüli csúcsértekezleten határoztak el. A lapos föld apostola Los Angeles Elhunyt a lapos föld gondolatának apostola, a Nemzetközi Lapos Föld Társaság elnöke. Charles K. Johnsonnak és követőinek meggyőződése, hogy a Föld nem gömbölyű, hanem sima és kerek, mint egy lemez, az Északi-sark pedig ennek a korongnak a közepén helyezkedik el. Maga a gondolat még a 19. század elejéről származik, Angliából. Az ötlet hívei azon tapasztalat birtokában fogalmazták meg teóriájukat, hogy ha a Föld gömbölyű volna, a tavak-tengerek vízfelületének is görbülnie kellene, „márpedig mindenki tapasztalhatja, hogy e vízfelületek nem íveltek”. (Persze, aki ezt mondja, még nem látta a nyílt tengert.) Néhány bibliai idézettel is megalapozták nézetüket, s a fizika tudományát Koperni- kusztól az űrhajózásig a szemétdombra hajították. A holdutazást például Johnson szerint Arthur C. Clarke sci-fi-író forgatókönyve alapján egy arizonai meteorkráterben forgatták le. A lapos föld gondolatának apostola fáradhatatlanul foglalkozott a tudományosnak nem igen nevezhető ismeretterjesztéssel, 1992-ben egy filmben is szerepelt. ________■ V ASÚTI BALESET BELGIUMBAN. Üresen álló szerelvénybe rohant bele egy személyvonat kedd reggel Brüsszeltől keletre, Pérot közelében. Az egymásnak ellentmondó jelentések szerint nyolc személy, köztük a mozdonyvezető életét vesztette, a sebesültek száma több tucat. fotói europress/epa PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nógrád Ifjúságáért Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány pályázatot hirdet Nógrád megye oktatási intézményei, ifjúsági és civil szerveződései és közösségei számára. Apályázat célja: 2001. május 1. és 2001. szeptember 15. között rendezendő 1. Szakmai és tanulmányi kirándulások, rendezvények támogatása. 2. Nemzetközi szakmai és jószolgálati cserekapcsolatok szervezése, művelése és ápolása. A salgóbányai Hotel Medvesbe és a megye területére szervezett programok előnyt élveznek. A pályázaton való részvétel díja 1000 Ft pályázatonként. A pályázat benyújtása: A támogatási kérelem benyújtásához szükséges pályázati űrlapok személyesen Salgótarjánban, a Hotel Medves recepcióján, postai úton, felbélyegzett válaszborítékot mellékelve, az alapítvány titkáránál ingyenesen igényelhetők. Cím: Angyal László, 3121 Salgótaiján, Kilátó út 18. A pályázatok postára adásának határideje: 2001. április 20. Cím: Nógrád Ifjúságáért Alapítvány, 3109 Salgótarján, Medvesi út 9. A pályázatokhoz kéijük csatolni a nevezési díj befizetését igazoló feladóvevény másolatát. A rendezvény, ill. program ismertetőjében, az erről szóló sajtóanyagban kéijük feltüntetni: "A Nógrád Ifjúságáért Alapítvány támogatásával jött létre.” A pályázatok elbírálása: A támogatásokról az alapítvány kuratóriuma dönt. A pályázatok értékelésére 2001. április 27-ig kerül sor. A pályázók írásban kapnak értesítést, legkésőbb 2001. május 10-ig. A nyertes pályázók jegyzékét a NIA a megyei sajtóban is nyilvánosságra hozza. A Nógrád Ifjúságáért Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány kuratóriuma I □ I □ I □ I □ 1 hónapra 895 Ft 3 hónapra 2685 Ft 6 hónapra 5370 Ft 12 hónapra 10740 Ft Ha előfizet lapunkra több mint 300 Ft-ot takarít meg havonta! I I I I I Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlapot................példányban . . M egrendelő neve:.......................................................................... Címe:............................................................................................. A m egrendelőlapot zárt borítékban a Nógrádi Média Kiadói Kft. címre kérjük feladni. 3100 Salgótaiján, Erzsébet tér 6. Pf.: 96. hóra.