Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)
2001-03-03 / 53. szám
2001. MÁRCIUS 3., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP k $||P BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Gyorsabb, biztonságosabb határforgalom A Balassagyarmati Határőr Igazgatóságon tegnap tiszti értekezleten értékelték az igazgatóság tavalyi tevékenységét. Az értekezlet előtt Ferencsik Pál dandártábornok, határőr-igazgató sajtótájékoztató keretében ismertette az újságírókkal a múlt évi munka eredményeit és tapasztalatait. A sajtótájékoztatón részt vett Kovács Dezső dandártábornok, a határőrség országos parancsnokának első helyettese, rendészeti főigazgató, aki válaszolt az újságírók kérdéseire. Az igazgatóság igen sikeres tevékenységet fejtett ki a múlt esztendőben. A fő feladatuk tavaly is a keleti és déli térségek országaiból érkező migráció, s az ezzel összefüggő szervezett bűnözés keretében megjelenő embercsempész-tevékenység kezelése volt. Az igazgatóság emellett kiemelten foglalkozott az európá uniós felkészüléssel, amely tavaly már a végrehajtásban is megjelent. Elsősorban az új technikai eszközök, a határregisztrációs rendszer alkalmazásával, működtetésének elsajátításával. Noha a korábbi évekhez viszonyítva csökkent a migráció és az embercsempészés mértéke, tavaly is 42 ország állampolgáraival találkoztak az igazgatóság határőrei, akikkel szemben hatósági, idegenrendészeti, bűnügyi területen folytattak eljárást. Eredményességüket fémjelzi, hogy minden száz menekültből kilencvenhármat elfogtak. Ezt még csak fokozza, hogy az igazgatóság a feladatait csak nyolcvanszázalékos feltöltöttséggel végezte. Nehézségeiket növelte, hogy az üzemanyagköltségek növekedése miatt mintegy felére csökkent az állomány mozgékonysága. Ezt a hátrányt átcsoportosításokkal ellensúlyozták, elsősorban a mozgékonnyá tett határvadászszázadot alkalmazták járőrszolgálatra, útlevélkezelői feladatok megerősítésére, a bűnügyi munka támogatására. A határátkelőhelyeken bevezették az előírt regisztrációs rendszert és az ehhez kapcsolódó rendszámleolvasó rendszert. Ennek következtében nemcsak gyorsabb, kulturáltabb és biztonságosabb lett a határforgalom kezelése, de több mint hatvan százalékkal növekedett a körözött személyek előállítása. A sikeres eredményekhez hozzájárult az országos parancsnokság rugalmas támogatása, s a széles körű együttműködés, amelyet közel 50 szervezettel és csaknem 30 polgárőr-egyesülettel alakított ki az igazgatóság. A fogyasztás/megtakarítás mérlege (Folytatás az 1. oldalról)- ügyelve arra, hogy a fogyasztás alternatívája, a megtakarítás is napirendre kerüljön - meghívták az e témában érintett cég képviselőjét is. Az idei „fikot” e gondolatkörben mozog, körbejárja a fogyasztás kérdéskörét, beavatja a hallgatóságot a fogyasztásra ösztönzés titkaiba, bemutatja a fogyasztói mentalitás terjedését, megismerteti a legnagyobb fogyasztók (az elit) szokásait, feltárja, milyen a fogyasztásunk mai szerkezete, mi várható a jövőben, és mindez hogyan illeszkedik társadalmunk jelenlegi állapotába. Az előadások között éppúgy lesz makroökonómiai megközelítésű (Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója), mint a fogyasztás néhány érdekesebb, divatosabb területét képviselő (Bodnár Zsig- mond, a Westei CFO-ja, Frisch Tamás, a Compaq munkatársa, Erent Gábor, a Szerencsejáték Rt. vezérigazgató-helyettese), s persze a megtakarítást ösztönző is (Sipos József, a Hungária Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója). Mellettük persze szót kap több olyan szakember, aki a fogyasztás ösztönzésének a specialistája, így Nővé Zoltán, a házigazda intézmény munkatársa, az MKT helyi titkára, aki „A homo ludens, avagy, hogyan ér célba a reklám üzenete” címmel tart előadást. Szombaton délután Kopátsy Sándor közgazdász zárja a szakma előadásokat, melynek címe: „Mire kötelez a minőség társadalma?” Dr. Rozgonyi József elmondta, hogy az előadások nyitottak, az érdeklődőket szeretettel várják, mindkét napon 9.30-tól. Felhívta a figyelmet, hogy az előadók személye változhat. A fital közgazdászok országos találkozója vasárnap délben ér véget Salgótarjánban. T.N.L Dr. Rozgonyi József igazgató ■ A kerekasztal-beszélgetés résztvevői (balról jobbra): Kucsera Tamás Gergely, a Jobbik alelnöke, dr. Semjén Zsolt helyettes államtitkár, Harrach Péter szociális és családügyi miniszter és Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke. _________________________fotó; rigó tibor K eresztények helye a közéletben Országos konferencia Dorogházán A kereszténység Krisztus óta jelen van a közéletben, ám mint mindig, ma is fontos, hogyan jelenik meg, hogyan jelenítik meg - mondta megnyitóbeszédében Agfay Antal, a dorogázi katolikus egyházközség plébánosa a Keresztények helye a közéletben címmel tegnap kezdődött háromnapos konferencia pénteki nyitásán. A Jobboldali Ifjúsági Közösség - amely párthoz nem kötődő, keresztény és nemzeti értékeket valló közéleti egyesület, tagjai pedig főiskolások, egyetemisták és pályakezdő értelmiségiek - rendezésében Dorogházán, a plébánián tegnap kezdődött esemény központi témája a keresztény emberek közéleti szerepvállalása volt. A kerekasz- tal-beszélgetésnek - amelyre a Jobbik tagjain kívül számos helyi és környékbeli érdeklődő is kíváncsi volt - résztvevői voltak: Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, dr. Semjén Zsolt, az egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke, akiknek életútja ismeretében érthető, hogy éppen ők kaptak meghívást a téma taglalására. Harrach Péter „civilben” teológus, dr. Semjén Zsolt szintén, amint Osztie Zoltán is, aki lelkész, s a teológia professzora. A beszélgetésen olyan témakörök merültek fel, mint például a keresztény ember helye a közéletben, a közéleti szerepvállalás módjai, a kereszténydemokrácia helyzete a hazai politikában, s az egyházak honi helyzete. Ma folytatódik a kerekasztal- beszélgetés, amely a fogyasztói társadalom aktuális etikai problémáinak kérdésköreivel foglalkozik, olyanokkal, mint például az abortusz, az eutanázia, drog, klónozás. A téma előadói: Tőkéczki László történész, dr. Oberfrank Ferenc, az OEP főigazgatója. Játéktársasági tagozat alakult Nógrád megyei résztvevői is vannak az Egerben megalakult Kiss Áron Magyar Játéktársaság észak-magyarországi tagozatának. Maga a társaság 1987-ben jött létre, most megalakult tagozata ötödik az országban. Az egri vár gótikus palotájában a közeli napokban megtartott rendezvényen múzeumok, ifjúsági házak, pedagógusok, egyetemisták, babagyűjtők és játékkészítők vettek részt Heves, Borsod és Nógrád megyéből. Szűkebb pátriánkat Szuha polgármestere és Virág Margit szuhai gyűjtő képviselte, aki játékait az egri múzeumnak ajándékozta. A megalakult tagozat tervei között pályázatokon közös részvétel, azok kiírása, játékkészítő műhelynapok szervezése, az országos társasággal való együttműködés, a hasonló érdeklődésűek megismerése és összefogása szerepel. Falusi vendéglátók találkozója A Nógrád megyei falusi vendéglátás volt terítéken tegnap Nógrádmarcalban azon a találkozón, amelyet a Falusi Vendéglátók Nógrád Megyei Egyesülete szervezett. Gcúántai László, a Pest Megyei Idegenforgalmi Hivatal főtanácsnoka, Bánkúd Zoltán, a Pest Megyei Falusi Vendéglátók Egyesületének elnöke, Juhász Józsefné szaktanácsadó, a nógrádi helyzetképpel ismerkedett Gyürki János, idegenforgalmi bizottsági elnök, Kanyó Judit egyesületi elnök és mások segítségével. A találkozó helyszíne jó példát is kínált ehhez: a rendezvényt a nógrádmarcali vendégházban tartották, ezt átalakítással hozta létre és működteti a helyi önkormányzat. A létesítményt Molnár Béla, marcali polgármester mutatta be a jelenlévőknek, akik beszélgetéseik során érintették egyebek mellett a jövőbeni együttműködés lehetőségeit is. HÍREK SALGÓTARJÁN SEGÍTSÉG PÁLYÁZÓKNAK. Az Ifjúsági és Sportminisztérium február 28-án 52 pályázatot írt ki az ifjúság, a kábítószer- ügy, a sport és a fogyatékosok sportja területeken. Az Északmagyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda - a leendő pályázókat segítendő - pályá- zatíró-képzést szervez március 6-án, kedden 10 órától 16 óráig a megyeháza (Rákóczi u. 36. sz.) dísztermében. A részvétel ingyenes. TANÁCSADÁS. Az MSZP városi szervezete ingyenes konzultációt szervez március 6-án, kedden 15 órától a párt Kossuth u. 8. sz. alatti irodáján. A gyermekneveléssel, oktatással, pályaválasztással kapcsolatos kérdésekben Bihary Lajos várja az érdeklődőket. SZÍNHÁZ. Március 6-án, kedden 19 órakor Molnár Ferenc Játék a kastélyban” című darabját mutatják be neves fővárosi színművészek (Tóth Enikő, Mécs Károly, Nemcsák Károly és mások) közreműködésével. Rendező: Cseke Péter. IRODALOM, KULTÚRA. A Madách-hagyomány Ápoló Egyesület március 5-én, hétfőn 16 órakor tartja év eleji összejövetelét a Madách Imre Gimnázium épületében. A központi program előadója Praznovszky Mihály, az irodalomtudományok kandidátusa lesz, aki disszertációjára alapozva beszél az irodalmi kultusz kutatásában elért új -eredményeiről, szól további terveiről. Az ülés nyilvános. SIKKASZTÁS. Jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt az egyik salgótarjáni pénzintézet vidéki fiókjának öt alkalmazottja ellen indított nyomozást a salgótarjáni rendőrkapitányság vizsgálati osztálya. A cégnél végrehajtott belső ellenőrzés során derült ki, hogy az öt dolgozó fiktív, nem létező személyek részére folyósítottak hitelt, valójában azonban ők vették fel az összegeket. Egy ideig még a törlesztőrészt is fizették rendszeresen, később azonhan már nem az „áladós” alkalmazottak. Cselekményükkel 5 millió forintos kárt okoztak. SOKAN PÁRTFOGOLTÁK. Több Pécskő úti lakos fogta pártját az elmúlt napokban egy kóborló, nagy testű kutyának, etették és kapcsolatba léptek a gazdikereső alapítvánnyal is, hogy képviselőjét értesítsék a gazdátlan ebről. Az alapítvány segítségével ideiglenesen elhelyezték az állatot. Európai élvonalban a magyar polgári védelem Bizonyítottak a nógrádi szakemberek is - Elismerés a legjobbaknak Március 1-je a polgári védelem világnapja. Az évfordulót a magyar polgári védelem is megünnepli, immár tizedik alkalommal. Salgótarjánban pénteken a megyeházán rendezett ünnepségen emlékeztek meg a polgári védelem napjáról. Az elismerésben részesültek egy csoportja ___■ A Nógrád Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság ünnepélyes állománygyűlésén Szluka Pál, a veszélyhelyzet-kezelési osztály vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Azokat, akik a polgári védelem megnövekedett feladatait magas színvonalon látják el, s azoknak az állami, társadalmi és önkéntes szervezeteknek a képviselőit, akik együttműködésükkel segítik a védelmi munkát. Az utóbbi években, a technikai fejlődés következtében egy sor olyan új ágazat jött létre, amelyek működése kapcsán megnőtt a közvetlen és tágabb környezet, a lakóterületek veszélyeztetettsége is. Mindez maga után vonta a polgári védelem korszerűsítését, hogy minden szempontból megfeleljen a kor követelményeinek, elvárásainak. S bebizonyosodott, hogy továbbra sem nélkülözhető a szervezett védekezés. A magyar polgári védelem szakmailag az európai élvonalba tartozik, s ennek értelmében megyénk katasztrófavédelmi szakemberei is. Ezt bizonyították is az elmúlt években a Nógrádban bekövetkezett rendkívüli eseményeknél, az ár- és belvizek mentési munkái során. Nemrégiben pedig például a Szlovák Köztársaságban történt Ipoly folyó szenynyeződése, a gázvezeték robbanása miatti megelőzési munkákkal tanúsították, hogy az állampolgárok védettnek érezhetik magukat. A polgári védelem napja alkalmából tegnap elismerések átadására is sor került, amelyeket Rétközi Ferenc tűzoltó alezredestől, a megyei igazgatóság vezetőjétől vehettek át a díjazottak. A katasztrófavédelem munkájának segítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül Juhász Pétert, Balassagyarmat polgármesterét és Orosz Gyula polgári védelmi őrnagyot országos elismerésben részesítették. A megyei igazgatóság a védelmi munka segítéséért Becsó Zsoltnak, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökének, Ben- kocsné Palencsár Katcdin polgári védelmi hadnagynak, valamint Szőllős Jánosáé, Tomis János, dr. Mátyus Istvánná, Sinkó Károlyné és Oravecz Lászlóné közalkalmazottnak fejezte ki elismerését kiemelkedő munkájukért. SUZUKI PILA PÁSZTÓ $ Szenzációs hitel- és lízinglehetőségek! SUZUKI Akciónkat március 15-ig meghosszabbítottuk! Példák, Casco-mentes, EURO-alapú lízingre: 1. hitel összege: 550 E Ft futamideje: 36 HÓ ()% Källlät! havi törlesztés: 15 278 Ft 2. hitel összege: futamidő: havi törlesztés: 3. hitel összege: futamidő: havi törlesztés: 800 E Ft 24 hó 33 333 Ft 1 millió Ft 36 hó 30 208 Ft 0% kamat! 5,53% kamat! 8,82% kamat! 4. hitel összege: 1 millió Ft futamidő: 72 hó havi törlesztés: 17 939 Ft Készpénzfizetés esetén ajándék + árkedvezmény! Ráadásul a kezelési költség minden esetben 0 Ft. (A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésünkben.) PILA AUTÓ Kft., Pásztó, Fő út 149. Tel.: 32/463-831,460-845. Nyitva tartás: hétköznap 8-17, szombaton 8-12-ig