Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-10 / 35. szám

2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2001. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Faragó Zoltán: T £■ R E F* J Á. K Ó Szárnyas tavaszhímök: szól a kékgalamb Kipattant fűzfabarkák, v-betű alakú gallyon: talán a tavasz tél fe- lett aratott győzelmét mutatják?_______fotó: faragó zoltán Egy hete még fél lábszárig ért a hó Sal­gótarján környékén, azután pár nap alatt eltűnt a fehér lepel, néhány piszkos, je­ges kupacot és némi sarat hagyva maga után. Nem csoda, hogy minden elolvadt: a nappali hőmérséklet rekordokat dön­töget. Más jelei is vannak a tavasznak: esténként néha feketerigófüttyöt hallani a lakott területeken - ez nem ritkaság, még korábban és hidegebb időjárás ese­tén sem. Ugyanez a helyzet a balkáni gerlék tompa bugásával. Ők is már jó ideje hallatják hangjukat. A tengelicek, a verebek és a citromsármányok pedig csapatokba gyülekezve beszélgetnek egymással, talán éppen arról, hogy tava­szodig Mindenesetre halk énekelgeté- sük, csipogásuk összefolyik, zsibongás- nak hallatszik, mégis kedves az ember fülének. Az erdő sem csendes, talán a leggyak­rabban hallható hang a szajkók rekedt ri­asztása. Pár napja, amikor még volt vala­mennyi hó, egy bükkös szélén álló vénsé­ges kocsánytalan tölgy alatt jókora részt feltúrtak a vaddisznók, hogy a hullott makkot összeszedegessék. A körülbelül tizenöt lépésnyi hosszú, ovális területen felülre került nem csak az avar, hanem az erdő talaja is. A földön, a tölgy ágain, de még a közeli bokrokon is vagy tíz szajkót figyeltem meg: a szemfüles madarak át­vizsgálták a feltúrt göröngyöket, hogy makkot találjanak; ez az egyik kedvenc csemegéjük. A vaddisznók „szántása” nélkül azonban aligha jutottak volna most a finom falatokhoz. Amikor a makk érik, meglehetősen sokat összegyűjtenek és elraktároznak, hogy később mege­gyék, a rejtekhelyét azonban rendszerint elfelejtik. Ennek köszönhetően bújik ki a földből a tölgycsemeték egy része, sőt, Eresztvény környékén valószínűleg így teljed egyre jobban a szelídgesztenye is. Ültettek valamikor párat, amelyek ma már szépen hoznak termést, de még min­dig fiatalok, legfeljebb középkorúak. Egé­szen kicsi csemeték azonban szép szám­mal akadnak, s nem csak a gesztenyék alatt, hanem távolabbi tisztásokon, erdő­részeken is. A hó még javában tartott Eresztvényben, amikor az előbb említett szajkókat figyeltem. Napsütéses és az év­szakhoz képest szokatlanul me­leg idő volt. A bükkös szálfái kö­zött váratlanul egy öblös, reked­tes madárhang szállt végig. Mélyről jövő, rövid turbékolás volt, ami rendesen száz méterek­re, ha nem egy kilométerre is el- hallatszik. Egy kékgalamb kiál­tott tavaszt - így, február elején! A hang még párszor végigszállt a környéken. Olyan volt, mintha hordó mélyéről szólt volna a ma­dár, ami egyébként vonuló faj, de enyhébb teleken előfordul, hogy át is telel, persze inkább a déli országrészben. A szokatla­nul meleg időjárásnak köszön­hetően azonban, úgy látszik, már érez valamit... Egy erdőszéli bokron érdekes kis vegyes társaságot is megfi­gyeltem. A nap valósággal oda tűzött a kökénygallyakra, s egy­mástól alig négy-öt méternyire egy szaj­kó, egy citromsármány és egy feketerigó sütkérezett, azután a következő pillanat­ban egy fácántyúkot is láttam elsurranni a sűrű bokrok alatt. A három együtt na­pozó madár, még az óvatos szajkó is egészen közeire bevárt, s csak akkor röppentek el egymás után, amikor a fényképezőgépet is rájuk emeltem. Saj­nos azonban a lencsének így is túlságo­san messze voltak. Salgótarján környékén a napokban még rengeteg volt a csonttollú madár. A legtöbbet sárga fagyöngyön láttam belő­lük: ennek ragadós bogyója egyik kedvelt csemegéjük. Egyelőre nem tűnt fel, hogy ezen északi madárfaj állománya jelentő­sen megfogyatkozott volna a környéken. A kérdés tehát az, hogy a tavasz közeled- téről ők, vagy a kékgalambok tudnak-e többet?... Kirepültek a méhek a Szokatlanul enyhe volt az időjárás az elmúlt napokban, rendszeresen kú­szott a hőmérő higanyszála tíz Celsius-fok fölé. A februári tavasz „kihozta” a te­let a kaptárak biztonságában töltő méheket is a szabadba: ezekben a napokban már gyakran láthatunk néhány szorgalmas rovart. A régi, még kasokkal folytatott népi méhészkedés idején általában Gergely napjára, március 12-re időzítették a fullánkos rovarok kieresztését, s ehhez ezer­nyi mágikus mondóka, babonás cselekedet, varázslás fűződött. Úgy tartották: a méhek ilyenkor tisztító repülésen mennek keresztül, s megszabadulnak a téli időszakban a testükben felhalmozódott salakanyagoktól. A népszokások termé­szetesen vidékenként erősen eltérőek voltak, így a Gergely-napot sem vették kü­lönösebben szigorúan: azt tartották ugyanis, hogy csak a szerdán és csütörtökön kibocsátott méhcsaládok szorgalmasak, erősek. A vasárnap vagy szombaton eresztettek azonban „vendégségbe járók, szerelmeskedők, tunyák”. Igazi érde­kesség, hogy ilyenkor a kas röpnyílásába egykor farkasgégét helyeztek, hogy az azon keresztül járó méhek vadak és falánkak legyenek. Mivel a Nyugat-Dunán- túlon a farkas a XIX. század első felében már kipusztult, ott róka gégéjével he­lyettesítették, folyók, tavak közelében pedig csuka levágott száját tették a röp- nyílás elé. A ragadozó hal ugyancsak vadnak és falánknak számít. F. Z. Isten adja a szerelmet az embernek Részlet Balczó András többszörös olimpiai és világbajnok öttusázó salgótarjáni előadásából Balczó András többszörös olimpiai és világbajnok öttusázót hívta meg e hét közepén Salgótarjánba a Vasárnapi Újság Baráti Kör, az Erdélyi Kör és a Magyarok Világszövetségé­nek salgótarjáni szervezete, aki nagy sikerű előadást tartott a Balassi Bálint Megyei Könyvtár zsúfolásig megtelt föld­szinti előadótermében. Vass Csaba, a Vasárnapi Újság Bará­ti Kör elnöke ezekkel a szavakkal köszöntötte a hírneves vendéget: „Az azóta közülünk már végleg eltávozott Sinkovits Imre Kossuth-díjas érdemes művész a Vasárnapi Újság Baráti Körök harmadik találkozóján többek között ezt mondta: „Egy olyan Magyarországról álmodom, ahol nem a koporsókészítő, hanem a bölcsőfaragó lesz a legiri- gyeltebb, legjövedelmezőbb mesterség.” Azt hiszem, mi mindannyian egy ilyen Magyarországról álmodunk, és ma este van köztünk valaki, aki mindent megtett azért, hogy ez az álom valóra váljon. O ugyanis tizenkét gyermek édesap­ja. Köszöntőm őt, nemzetünk büszkeségét, az egykori több­szörös olimpiai és világbajnok élsportolót, köszöntőm őt, az igazi, lelkes, magyar, tisztaszívű hazafit. Hölgyeim és ura­im, fogadják nagy szertettel Balczó Andrást!- Szeretettel köszöntöm önö­ket, köszönöm a megszólalás le­hetőségét - kezdte előadását Balczó András. - Nagy megtisztel­tetés számomra, hogy ezen a késő délutánon ilyen sokan összejöt­tek. Járva az országot, azt tapasz­talom, hogy szomjúság van az emberekben az ilyen személyes találkozók iránt. Divat lett külön­féle szakmák képviselőit meghív­ni közösségekbe. Jómagam is az egyik szakma szélsőséges képvi­selője vagyok. Évek óta azt tartom hivatásomnak, hogy elmegyek a közösségekhez, s próbálok arról beszélni, hogy van-e értelme az életnek, vagy nincs, mi a bajok legmélyebb gyökere nekünk, ma­gyaroknak, s én hol látok ebből ki­menekülés! lehetőséget.- Nem az volt a célom, a szán­dékom, hogy üyen életutam le­gyen. Az öttusát űztem '73-ig, s visszavonulva azt gondoltam, az a feladatom, a kötelességem, hogy a sportban megszerzett tudásomat, tapasztalatomat átadjam az utá­nam következő élversenyzőknek. Versenyzésem utolsó nyolc-tíz évében a saját magam edzője vol­tam, sok kínnal, keservvel, kísérle­tezéssel jöttem rá igazságokra, fel­ismeréseim hosszú idő alatt gyűl­tek össze: Egy idő után úgy gon­doltam, nincs edző, aki annyi edzésadagot róna rám, mint amennyit én szükségesnek tartok ahhoz, hogy a mezőny fölé emel­kedjek. Meglehet, alkatomnál fog­va is az egyénileg gazdálkodó pa­rasztnak vagyok a típusa, mint a tsz-dolgozóé. Azt vettem észre, hogy ha önmagam felelek a tevé­kenységemért, akkor ez nagyobb szorgalomra serkent. így aztán önállósítottam magam a '60-as évek közepén.- Szóval biztos voltam benne, a sportágnak át kell adnom a ben­nem rejlő tudást, tapasztalatot, de erre nem kaptam lehetőséget. Most már örülök is neki, hogy nem úgy alakult az életem, ami­ként elterveztem. Mert másként, sokkal jobban alakult. Nem baj, ha az embernek vannak remé­nyei, vágyai, elképzelése. A tettre- készséget ugyanis a vágyak, a re­mények, a célok csak fokozzák. A baj akkor kezdődik, ha terveink megvalósításától azt a teljes bol­dogságot reméljük, amelyről nem is tudjuk, hogy milyen. Csak a bennünk lévő hiányból tudunk arra következtetni, hogy van vala­miféle teljesség.- A szerelem állapotában a tel­jesség egy hányadát kapja az em­ber. Ekkor valami többletállapot van az emberen. Úgy gondolom, a szerelem ajándékállapot az em­bernek. A szerelem egy olyan álla­pot, amelyet az Isten adja az em­bernek, függetlenül attól, hogy az illető, hiszi-e az Istent, vagy sem. A szerelem azonban idővel elmú­lik, ettől az embernek hiányérzete támad, mire keresni kezdi a már megtapasztalt, léleknek virág­zóbb, szebb állapotot. Ha jó irány­ba keres és ha nem adja fel, vagyis a meggyőződését követve éli az életét, akkor megtalálja azt a töb­bet, amelyre teremtve vagyunk.- Én úgy gondoltam^ hogy az öttusa lesz a boldogulásom terüle­te. Tíz évig vártam arra, hátha szó­ba jövök szövetségi kapitányként, de azt sem mondták, bikk- makk. Gondoltam, nem sza­bad megsértődnöm, így hát hat évig belovagló voltam az öttusaistállónál, amely portá­si, takarítói szintje az öttusa egészének. Lett volna mó­dom elhelyezkedni a sportág­ban, de csak fiókállások ma­radtak volna. Esetleg valaki után vihettem volna az akta­táskát, s megkérdezhettem volna tőle, hogy akarod, hogy hogy akarjam. Tudtam, ne­kem ezt nem szabad megten­nem. Ha belemegyek, akkor jó példa lettem volna azok számára, akik a maguk elvte­len megalkuvását megkötöt­ték. Inkább vállátam, hogy Balczó kis fizetésért naponta öt lovat belovagolok, de a sportág kellős közepén voltam, mindent láttam, hallottam.- Akkoriban már jártam filman- kétokra. Kása Ferenc 1976-ban ké­szítette rólam a Küldetés című fil­met, s a filmankétoknak köszön­hetően sokfelé eljutottam az or­szágban. Ez a film életem forduló­pontját jelentette, mert nagyon sok emberrel találkoztam, beszél­gettem. Egy idő után rádöbben­tem, óriási baj van az országban. Az emberek elfogadják, hogy a cél szentesíti az eszközt, s ettől össze- kuszálódott bennük minden. Ösz- szekeverik az elvtelen megalku­vást az ésszerű kompromisszum­má, holott a kettő között óriási a különbség. A két fogalmat még ma is felcserélik egymássá, illetve sokan azt hiszik, hogy a kompro­misszum és a megalkuvás ugyan­azt jelenti. Márpedig a lelkiismeret András előadást tart kárára, a meggyőződés ellenére kötött elvtelen megalkuvás egyen­lő a háállá.- Arra jöttem rá, hogy bajunk legsúlyosabb oka, hogy a magyar emberek túlnyomó többségének semmilyen kapcsolata nincs az Is­tennel. Évtizedek áatt azt sulykol­ták beléjük, hogy akik szavaldcá, tettekkel nem tagadják az Isten lé­tét, azok nem tudnak-előbbre jut­ni a páyájukon. így aztán sokan gondolták azt, ha használni aka­rok, akkor hallgatok, befogom a számat. Elkezdtek az emberek másként gondolkodni, s ez ahhoz a teljes kiszolgátatottsághoz veze­Névjegy Neve: Balczó András Született: 1938. augusztus 16-án, Nyíregyházán Sportága: öttusa Egyesülete: Csepel Legjobb eredményei: 3x olimpiai bajnok (1972: egyéni, 1960, 1968: csapat), 2x olimpiai 2. (1968: egyéni, 1972: csapat), olim­piai 4. (1960: egyéni), lOx világbajnok (1963, 1965, 1966, 1967, 1969: egyéni, 1963, 1965, 1966, 1967, 1970: csapat), 7x vb-2. (1959,1970: egyéni, 1958,1961,1962,1969,1971: csapat), 2x vb- 3. (1961, 1971: egyéni), llx magyar bajnok (8x egyéni, 3x csa­pat), párbajlőrbajnok (1963), 3x az év sportolója (1966, 1969, 1972), 6x az év öttusázója, a Nemzeti Sport olvasóinak szavaza­ti alapján a XX. évszázad 2. legjobb magyar férfi sportolója. tett, amelyben ma élünk, s ame­lyet mindenki érez.- Jézus azt mondta: „Náam nélkül semmit se cselekedhettek!” Ami ma van, az fényes bizonyíté­ka annak, amit mondott. Az em­berek kilencvenegy-néhány szá- záéka gondolkodásának nem az Istenhez váó kötődés, a hozzá va­ló hűség a tartópillére. Most már többen el-eljárogatnak a templom­ba, de az még csak olyan, mintha valaki elindul a maratonin, de nem fut be a célba. A temp­lomba járás jó dolog, de az még nem a megérkezés. Templomba sokan azért jár­nak, mert valami helyett te­szik. Valamit ki kellene mon­dani, valamit abba kellene hagyni, valamit el kellene kezdeni, helyette a hét 168 órájából egy órát templomba járásra szánnak. Tehát magát a templomba járást nem sza­bad túlértékelni! A kereszté­nyek sokszor többet mutat­nak a hitükből, mint amennyi van, esetleg valóságos hitük nincs is. Aki kijelenti magá­ról, hogy keresztény, annak nagyon kell vigyáznia rá, hogy miként él, ellenkező esetben nemcsak önmagát, hanem a kereszténységet is lejá­ratja. A kereszténynek fokozott a felelőssége!- Tehát azt tapasztaltam, a ba­jok legfőbb forrása, hogy az embe­rek legtöbbjének semmilyen kap­csolata nincs az Istennel. A diag­nózisban benne van a terápia is: vissza kell térni Istenhez, s megér­deklődni nála, mit akarsz Uram, hogy cselekedjek? Ha nem jön el ez a pillanat, az rendszerint azért van, mert az emberek még nem hajlandóak a tévedéseiket beis­merni. Ha valakinek valóságos kapcsolata van az Istennel, akkor ez nem történhet meg, mert tudja, hogy az Isten átlát rajta. Az Istent nem lehet becsapni, az Istennel csak őszintén lehet beszélgetni. De amíg az ember nem vállalja a tűkörbe nézést, nem tud a nemzet erőt hordó építőjévé válni, csupán ballasztja marad.- Az Isten szabad akaratot adott az embereknek, hogy szabad aka­ratukból keressék őt. Ha egy ilyen ember közelebb kerül az Istenhez, vele a nemzet is közelebb jut az Is­tenhez. Következésképpen: a hit nem magánügy! így vagyunk megszervezve. Ha én boldog va­gyok a magánéletemben, mint ahogy vagyok is, nem tudok mara­déktalanul boldog lenni, ha látom, a mellettem lévő nem az. Arra va­gyok kényszerítve, hogy ezt a többletet átadjam másoknak. Nem magányos farkasoknak va­gyunk teremtve! Egymásra va­gyunk utalva, s ez a teremtő mi­voltunkból származik.- Ez a helyzet tehát jelenleg, amely ellen semmit nem tudunk tenni. Lelketlen emberek '90-ben nyakunkra hozták a demokráciát. Én is lihegtem a gyönyörűségtől, hogy többpártrendszer lesz, hogy a sorsunkat a saját kezünkbe vesz- szük, holott régen le voltak osztva a kártyák. Kiderült, a demokrácia csak maszlag, amit bevettek az emberek. A televízión, a rádión keresztül becsapják az embereket, majd szavazóurnához terelik őket, hogy voksoljanak a gyilkosaikra. Churchillnek tulajdonítják a mon­dást, miszerint a demokrácia nem jó, de jobbat még nem találtak ki nála. Ez nem igaz! Ha van egy mo­narchikus berendezkedésű or­szág, ahol király uralkodik, akkor megvan rá a lehetőség, hogy a nemzetnek jó sorsa legyen. Ha a teljhatalmú királynak valóságos kapcsolata van az Istennel, a nem­zetnek mindig jó sora van.- A demokrácia csak arra jó, hogy azok, akik a médiát kézben tartják, az országot kirabolják. Itt van tízmillió megfejni való ma­gyar. Sok fizetést nem adnak ne­kik, most a javaikat is elveszik tő­lük. Valamiféle huncut trükknek vagyunk az áldozatai, de nincs rá okunk, hogy panaszkodjunk. Az utolsó negyven évben ugyanis hatmillió magzatot mészároltattak le az anyák, orvosi segítséggel, az apák egyetértésével, a törvényho­zók jóvoltából. Nem az a legna­gyobb baj, hogy csökken a lakos­ság, hanem az, ami az abortusz után marad az anyák lelkében.- Az anya a saját erejéből ezen csak úgy tudna változtatni, ha tud­ná, hogy odaállhat az Isten elé, és azt mondhatja: „Uram, nélküled éltem, nélküled döntöttem, hibát követtem el. Bocsáss meg!” Csak ki kellene mondania, hogy hibát követett el, és Isten megbocsátana neki. Nincs más kiút a jelenlegi helyzetben, minthogy az emberek száznyolcvan fokot fordulnak, s megtudakolják Istentől, mi lenne a feladatuk. Mondom ezt én, aki éveken keresztül tagadtam az Is­ten létét, s akit csak evangélikus lelkész édesapja halálakor ért a megvüágosodás. LEJEGYEZTE: KOLAJ LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom