Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-26 / 48. szám
2001. Február 26., hétfő HAZAI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Parlamenti fogyókúra Kissé megkésettnek tűnik az ötlet Budapest Noha a napokban a Fidelitas kezdeményezésére több politikai ifjúsági szervezet is tárgyalóasztalhoz ült, hogy újult erővel szorgalmazzák a parlament létszámának csökkentését, az e célra létrehozott parlamenti eseti bizottság eredménytelenül zárta munkáját, gyors lépésre tehát alig van remény. Gyürk Andrásnak, a Fidelitas elnökének javaslatára múlt szerdán a választójogi reformtörekvések felélesztéséről tanácskozott néhány politikai ifjúsági szervezet. A fórumon a Fidelitason kívül a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, az Ifjúsági Demokrata Fórum és az SZDSZ-Új Generáció képviselői vettek részt, míg például a Fiatal Baloldal, illetve az Ifjú Szocialisták Mozgalma távol maradt. A kisebb létszámú és arányosabb összetételű Országgyűlést szorgalmazó ifjaknak konkrétumokban nem sikerült ugyan megállapodniuk, de a megbeszéléseket - a Fidelitas óhajára - kibővített körben talán folytatják majd. Gusztos Péter, az SZDSZ-Új Generáció egyik alapító tagja úgy véli: a Fidesz, illetve ifjúsági szervezete jól tudja, hogy a választójogi reform végigvitelével elkéstek - ezt bizonyítja, hogy a részletkérdések tisztázására létrehozott eseti bizottság nemrég eredménytelenül zárta munkáját. A kisebb létszámú parlament ötletének újbóli feszegetése - most, egy évvel a választások előtt - így nem más, mint üres kampányfogás, amelyhez az SZDSZ nem kíván asszisztálni. Hasonló az álláspontja Lamperth Mónikának (MSZP), az azóta megszűnt eseti bizottság egyik alelnökének is. Mint kifejtette, az MSZP már 1999 tavaszán letette az asztalra javaslatait, amelynek alapján az Országgyűlés létszámát 80 képviselővel csökkenthették volna. Az azóta eltelt két év, valamint az eseti bizottság kudarca bebizonyította, hogy a kormánykoalíció nem „vevő” e változtatásokra. Mást akar a Fidesz, mást az FKGP, míg az MDF mindent hagyna a régiben. Hogy pontosan mi a Fidesz szándéka, azt a mai napig nem tudni - tette hozzá a képviselő -, mert Szájer József frakcióvezető mégcsak nem is válaszolt a szocialisták írásban megküldött javaslataira. TAKÁCS MARIANN Közmunka-megállapodás Tegnap kétéves együttműködési megállapodást írt alá a szociális és a közlekedési tárca vezetője. Ennek értelmében idén és 2002- ben a közlekedési minisztérium 450 millió forinttal járul hozzá a közmunkaprogramokhoz. __ Budapest_________ M int azt Harrach Péter miniszter elmondta: tavaly kétmilliárd forint állt a szociális tárca rendelkezésére a különféle közmunkaprogramok lebonyolítására. Ebből 9000 közmunkást tudtak hat hónapra foglalkoztatni, akik az akkori 25 500 forintos minimálbért kapták meg. Az idén 40 ezer forintra emelkedett a minimálbér összege, ami azt jelenti, hogy jelentőssé vált a segély és a bér közötti különbség. Ugyanakkor félő volt - magyarázta Harrach -, hogy a tárca hárommilliárd forintos kerete nem lesz elegendő megfelelő mennyiségű közmunkás foglalkoztatására. Ezért keresték meg a közlekedési tárcát, hiszen ott már évek óta jelentős mennyiségű közmunkás fordult meg. Fónagy János, a KHVM vezetője elmondta: pályázataik jelentős része az ország északkeleti részére összpontosul. A MÁV főként a vasútvonalak mentén lévő gyomnövények kiirtásában várja a jelentkezők segítségét. A vízügyi ágazat elsősorban a Tisza-völgy, tehát Szabolcs és Borsod megyében ír majd ki pályázatokat, míg a közúti igazgatóságok az ország minden pontjáról várják a közmunkára jelentkezőket. A miniszter kiemelte: ez az első olyan dokumentum, amely garantálja a roma munkanélküliek foglalkoztatását. A megállapodás értelmében ugyanis a közmunkásoknak minimum 30 százaléka roma származású lesz. A pályázatokra egyébként május 1. és október 31. között kell jelentkezni, s az érintett terület maga hirdeti ki pályázati felhívását, valamint a jelentkezés feltételeit - tette hozzá Fónagy. _____________________________________(EZALÓKY) M egtisztultál! az új évezredbe Budapest A diktatórikus rendszerek visszatérésével leginkább az erős demokrácia veheti fel a harcot - jelentette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök a Parlamentben, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján rendezett ünnepségen. Kiemelte: nem csak a történészek feladata, hogy felmérjék, milyen tragédiák zúdultak az emberiségre a 20. században. Felidézve a fasizmus, a világháború, a holokauszt és a kommunizmus pusztítását, hangsúlyozta, hogy csak az őszinte emlékezés, vezethet a megbékéléshez, csak így léphetünk megtisztultan az új évezredbe. Ader János, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében aláhúzta: a mostam ünnepség célja nem a jóvátétel, vagy a bocsánatkérés igénylése, hanem az emlékezés mellett az emlékeztetés. ■ HÍREK RÖVIDEN KEMÉNYEBB FELLÉPÉST A Magyar Szocialista Párt országos választmánya azt akarja, hogy az eddiginél határozottabban, markánsabban politizáljon a párt vezetése. Jánosi György, a testület elnöke szerint az MSZP a jövőben keményebben fog fellépni a kormánnyal és a Fidesszel szemben. BUDAPESTI KOALÍCIÓS VÁLSÁG Az SZDSZ volt elnökei - Kuncze Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván - támogatják Demszky Gábort a budapesti koalíciós csatározásokban. Az MSZP nem tartja szükségesnek, hogy a fővárosi közgyűlés újratárgyalja a villamosvásárlást, amely kiváltotta az SZDSZ és az MSZP ellentéteit. FEGYVERRABLÁS Egy'veszprémi laktanya területén kényszerített egy fegyveres rabló két katonát, hogy átadják neki gépkarabélyaikat és a lőszereiket. A rabló elmenekült, a tettest a rend[rs;g nagz er[kkel keresi. KÖTELEZETTSÉGMULASZTÁS A szabaddemokraták szerint az ÁPV Rt. a most távozó elnök, Gansperger Gyula vezetése alatt nem tett eleget törvényes kötelezettségének, mert nem értékesítette a magánosítható vagyont és nem kezelte gondosan az állami tulajdont. Az SZDSZ számításai szerint az intézmény ezzel több száz milliárd forintos kárt okozott. ÚJABB KISGAZDA-SZERVEZKEDÉS Reformkor néven új mozgalomról tárgyaltak a hétvégén egykori kisgazdapártiak és szimpatizánsok. Céljuk a Független Kisgazda- párt megújítása, a párt régi tekintélyének visszaállítása - jelentette be Guth Sándor, a Kisgazda Szövetség országos vezetőségének tagja. egy najooar evezhetünk T-—; ií&*1 1 I Különleges kedvezmények Aranykártyásoknak A Westeinél már hagyomány, hogy ügyfeleink hűségét különösen megbecsüljük. Aranykártyásaink értékes ajándékokra és szolgáltatásokra válthatják pontjaikat. Sőt, előnyös feltételekkel juthatnak Westel-Citibank VISA-hitelkártyához. Legújabb exkluzív ajánlatunk: KéSZÜlékek Magyarországon először már 0 Ft-ért is adunk mobiltelefont Aranytáfskártyás új előfizetéssel. Aranykártyás ügyfeleink részére elŐfÍZetéSSel a Siemens C3S/SL*, az Ericsson 2618s/SL*, az Alcatel 301/Sl*, valamint színes előlappal az Alcatel 302/SL* és 303/SL* készülékeket Aranytárskártyás előfizetéssel kínáljuk**. És ez csak néhány példa arra, hogy a jövőben is megéri velünk egy hajóban evezni. * A készülékek csak Westel előfizetői kártyával használhatók. ’* Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel. 2001. február 12-től 2001. március 18-ig, vagy amíg a készlet tart. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, az üzletekben, íHetve a Westel-partnereknél. www.westel.hu liJesiel a Kapcsolat „Az emlékezést cselekedetek kövessék” fotó: europress/körmendi imre SZÍNPOMPÁS BÁL. Az évezred első - sorrendben a hatodik - Budapesti Operabál szombat este Giuseppe Verdi muzsikáját idézte fel. A legszebb operaáriákat az év hangja énekverseny két győztese, González Mónika és Fekete Attila szólaltatta meg. A mantuai udvar látványát korabeli ruhákban tündök- lő, népes tánckar (képünkön) varázsolta a vendégek elé. _________ ___ fotó, europress/diósi imre E rdő mélyén jó tanulni A gyerekek számára életre szóló élményt jelent az erdei iskola. Bár ma még viszonylag kevesen vehetnek részt ebben a speciális oktatási formában, hamarosan valameny- nyi általános iskolás legalább egyszer megtapasztalhatja azt az élményt, amelyet a természet közelsége okoz. Budapest Az erdei iskola nemcsak szórakoztató tábor, nemcsak kellemes időtöltés, hanem egy olyan oktatási forma is, amely a hagyományos oktatást kiegészítve a valóság tényleges megtapasztalásával nevel - nyilatkozta lapunknak Tóth Zsuzsanna. A Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezetője reméli, hogy az oktatási tárcával közös erőfeszítésük eredményeként hamarosan minden általános iskolás a nyolc év alatt legalább egyszer részt vehet ebben a speciális oktatási formában. Ehhez meg kell teremteni a feltételeket: megfelelő szálláshelyekről, speciális pedagógiai módszerről és pénzügyi háttérről kell gondoskodni. Az erdei iskolában folyó neveléshez értő pedagógusok száma is csekély, az elképzelések szerint a pedagógiai főiskolákon, egyetemeken vagy továbbképzéseken oktatják majd ennek sajátos módszertanát. Az erdei iskola komoly és nehéz feladatot jelent a pedagógusok számára. Eredménye azonban hosszú távon segíti az oktatónevelő munkát - mondják a hozzáértők. Amit a gyerekek saját maguk tapasztalnak, sokkal mélyebben rögzül, mint az iskolapadban, könyvből szerzett tananyag. Az erdei iskolában együtt töltött napok, esték olyan helyzeteket teremthetnek, amelyben a pedagógus megismerheti osztálya, növendékei érdeklődési körét, személyes gondjait és problémáit. Nem fontos, hogy erdő mélyén legyen az erdei iskola, csak az, hogy a tanulók megszokott környezetétől eltérő helyre szervezzék. Például nemzeti parkok ma is partnerek abban, hogy a kezelésükben lévő szálláshelyeket iskolák rendelkezésére bocsássák. Vannak már civil szervezetek, alapítványok, amelyek a pedagógiai programot, valamint az ezt ismerő pedagógust tudják szolgáltatni. A környezetvédelmi és az oktatási tárca április elején megjelenő pályázatára is jelentkezhetnek azok az iskolák, amelyek anyagi és szakmai segítséget szeretnének kapni erdei iskola szervezéséhez. (HORVÁTH)