Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-24 / 47. szám
2001. FEBRUÁR 24., SZOMBAT SZECSÉNY MEGYEI KÖRKÉP J, itmm BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Széchenyi-terv, két városban is (Folytatás az 1. oldalról) foglalkozó jogi személyek száma háromszáz volt. Két évvel később 458 fő, 1998-ban iparűzési adóból 10 millió forint került a város kasz- szájába. 2000-ben már 55 millió forint. A növekedés a gazdasági fejlődés függvénye. Dr. Surján László, a térség országgyűlési képviselője a kapcsolattartásban az élő szó fontosságát emelte ki. Varga Ferenc, a Gazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozási főosztályának vezetője a támogatási lehetőségekről tájékoztatta a résztvevőket. Felhívta a jelenlévők figyelmét a Gazdasági Minisztérium zöld telefonjára, amelyen keresztül a Széche- nyi-tervről fontos információkhoz jutnak az érdeklődők. Szólt az eljárási díj befizetésének módjáról, összegéről. Elmondta, hogy a beérkezett pályázatokat először formailag bírálják el. A hiányosan kitöltött anyagok pótlására 15 nap áll a pályázók rendelkezésére. Szakmai bizottság tesz javaslatot a miniszternek, vagy az általa megbízott személynek a pályázat mértékéről, annak odaítéléséről. A szakmai bizottság jegyzőkönyvét a pályázók megtekinthetik. A pénzügyi felhasználást és a pályázatban megjelölt célok megvalósítását a minisztérium ellenőrzi. A pályázónak részletes pénzügyi és megvalósítási tervet kell készíteni, melyben ki kell térni az önerőre, banki hitelre, s a megpályázott összegre. Varga Ferenc felhívta a konferencia résztvevőinek figyelmét, hogy a pályázati pénzt csak számlák ellenében, az elvégzett munka után fizetik ki. Természetesen a megvalósítás folyamatát lehet szakaszolni. Ezt követően a főosztály- vezető részletesen szólt arról a 10 pályázatról, amely a mikro-, a kis- és középvállalkozókat érinti. Végezetül elmondta, hogy a Széchenyi-terv, amely 55 pályázati lehetőséget tartalmaz, célja a gazdaság fejlesztése, élénkítése. Varga Béla, a Nógrád Megyei Közgyűlés Tanácsnoka bemutatta a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács munMját. A megyei pályázat március második felében jelenik meg. Fodomé Kovács Erzsébet, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szólt az érdek- képviseleti és a gazdaságot élénkítő tevékenységükről. Az országban 23 területi kamara működik. A Nógrád megyei szervezetnek 630 tagja van. Szécsényben a polgármesteri hivatal egyetértésével irodát nyitnak. Felajánlotta az irodájuk segítségét a vállalkozóknak a pályázatok elkészítéséhez. * Balázs Melinda, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. vezérigazgatójának üdvözlő gondolatait Gyürki János, a megyei közgyűlés idegenforgalmi és műemlékvédelmi bizottság elnökének megnyitója követte. Többek között arról tájékoztatta a meglepően nagyszámú, mintegy hatvan érdeklődőt, hogy a megyei közgyűlés költségvetési gondjai ellenére is 11 millió forintot különített el turisztikai célú fejlesztésre, meglévő értékeink közkinccsé tételére. Fetzen Róbert és Soproni Gyula, a Gazdasági Minisztérium termék- fejlesztési referensei a rendezvény előtt kilátogattak Somoskőre. A lokálpatrióta füleknek jól estek a tájat dicsérő szavaik. A turizmus bevételei a GDP-ből mintegy 10 százalékban részesednek. Az ágazat csaknem 300 ezer főt foglalkoztat. Térhódítása minden más terület növekedési ütemét meghaladja. Ennek megfelelően az 1998. évi 5,6 milliárdos támogatottság 2001-ben 25 milliárd, 2002-ben 28 milliárdos (utóbbiakból mintegy 8 milliárd szolgálja központi keretként az országimázs alakítását. Ezekkel a gondolatokkal indult a tájékoztató. A kiírók célja az, hogy Budapest - Balaton turiszükai tengelytől elcsábítsák a külföldi turistát. Csökkentsék a régiók közötti nem kívánatos fejlődési ütembeli különbséget, segítsék régiónk felzárkózását. Az előadók a Turisztikai Fejlesztési Program 19 pályázati lehetőségét részletekre is kitérően tárták az érdeklődők elé. (A támogatási lehetőségek itt jórészt 10 és 100 milliós nagyságrendűek.) A pályázati határidő - kettő kivételével - 2001. december 31. Gulyás^ István, a Magyar Turizmus Rt. ÉM Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatóhelyettese előadását azzal kezdte, hogy 2000. évben Hevesből 39, Borsodból 41, Nógrádból 8 nyertes pályázat osztozott 80 millió forint állami támogatáson. Ez évben ez az összeg 120 millió lesz. Az SZT-TU-ÉMA 1-3 jelű pályázatokon az elnyerhető támogatás 100 ezer forintról 1,5 millió forintig terjed. „Emberi léptékű”, értelmezhető, belátható időn belüli megtérüléseket kijelölő témákról van szó. Aradiné Oravecz Éva, a terület- fejlesztési ügynökség igazgatóhelyettese arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy még nem kötötték meg szerződésüket. Számukra még nem tisztázottak a támogatandó célok, ismeretlenek a keretek. (Munkájukat figyelemmel kísérjük és időben tájékoztatjuk olvasóinkat a lehetőségekről.) Brunda Gusztáv, a vállalkozás- fejlesztési alapítvány vezetője jelezte: felkészültek tanácsadás és pályázatírás formájában is. Bemutatta a banki finanszírozási tapasztalattal rendelkező új munkatársát. Jelezte, hogy elismert gazdasági szakértők sora segíti a pályázókat. Vállalkozók figyelem! Élni kell a felajánlott segítséggel! Megújult a Mikrohitel-program - folytatta - ami a legalacsonyabb kamatozású hitelpénz, és lehetőséget nyújt a pályázatokhoz nélkülözhetetlen saját alap megteremtéséhez. A délután kérdésekkel zárult. A kétéves program minden mozzanatáról tájékoztatni kívánjuk olvasóinkat. SZENOGRÁDI FERENC - PLACHY GYÖRGY Ösztöndíj rászorulóknak A szuhai önkormányzat a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj-pályázatán összesen hét szociálisan rászoruló pályázó támogatásáról döntött. A már beiratkozott, felsőfokú intézményben tanulók közül négyen kapnak 10 hónapon keresztül havi 4- 4 ezer forintos támogatást, az idén érettségizők közül hárman részesülnek havonta 4-4 ezer forintos ösztöndíj-kiegészítésben, háromszor tíz hónapon keresztül. ■ Nyugdíjasklub a Várkapuban Farsangi klubdélutánt rendeztek a hét elején a salgóbányai Várkapu Idősek Klubjában, az idősek lelkesen készültek erre a napra: ötletes jelmezeket készítettek, műsorszámokat tanultak. Megjelenésük, produkcióik jó hangulatot teremtettek. Rendezvényükön - amely az esti órákban bállal ért véget - az Egészségügyi Szociális Központ dolgozói is részt vettek. ______■ Ü lésezik a Munkáspárt Megyei pártértekezletet tart 24-én, szombaton délelőtt 10 órától a Munkáspárt Salgótarjánban, a Kohász Művelődési Köz- pontban.________________■ N em egészséges az egészségügy Hogyan látják szűkebb pátriánkban? - Vihart kavart a „fekete angyal” (Folytatás az 1. oldalról) Régi igazságként emlegeti, hogy az orvos ne bírája legyen a betegének, hanem ha kell, akkor a védőügyvédje. Mindenáron a beteg életben tartása mellett kell lenni, hogy ameddig él, addig a lehető legkevesebb szenvedéssel éljen, - magyarázza a főorvos. Felemlíti, hogy a törvény Magyarországon egyértelműen az eutanáziára nem ad alkalmat. - A konkrét eset még nem látható tisztán, de ha bebizonyosodik, hogy igaz, akkor erkölcsileg is és jogilag is mélységesen elítélendőnek tartom, - mondja dr. Tiba Imre. A miniszter reagálását helyesnek tartja, mert az nem ítélet volt, hanem vizsgálatot kezdeményezett és neki ez a dolga. Kiterjesztette a vizsgálatot minden kórházra, hogy vajon a gyógyszerekhez való hozzáférés, a gyógyszer-rendelés, hogyan van könyvelve, vezetve, ellenőrizve? - Mi tiszta lelkiismerettel várunk ide bármilyen ellenőrt, mert alapvetően betartjuk a szabályokat. Nekünk hál1 istennek nincs gondunk a bizalommal. Az orvoslásban a szakmai hozzáértés mellett, legalább annyira az emberség is szerepet játszik. Egy ember élete egyedi és megismételhetetlen, és még az alkotmányban is rögzítjük, hogy még a legsúlyosabb esetekben sem vesszük el az életet, - mondja a sebészet főorvosa. Dr. Bartal Gábor, az I. számú belgyógyászat osztályvezető főorvosa, a balassagyarmati orvosi kamara elnökeként is elmondja: - reméli, hogy Magyarországon soha sem fogják megengedni azt, amit Hollandában ez év januárjában megengedtek, hogy az aktív eutanáziára lehetőség nyíljon. Ez akármilyen módon is kegyes halálnak számít, de ez az élet és a halál kérdésében egy olyan drasztikus beavatkozás, ami morálisan nem fogadható el soha. A pasz- szív eutanázia tekintetében az a helyzet, hogy orvosi vonatkozásokban jelenleg nem megengedhető és ennek megfelelően szigorúan be is tartják, hogy ráutaló helyzet se alakuljon ki. Azonban mikor biztos, hogy a beteg menthetetlen, az orvosnak lehetősége van a beteg panaszait még akkor is csillapítani, hogyha a tünetek javítására másodlagosan bizonyos mértékig az lesz a következménye, hogy a betegnek az élete pár órával, vagy nappal meghosz- szabbodik. Orvos etikai szempontból ez az, ami megengedhető, - magyarázza Bartal főorvos úr. Úgy véli, orvosilag nem megengedhető, hogy hagyjuk a beteget meghalni, mert nem tudjuk, hogy ki az, aki mégis megmenthető lenne. Ebből jogi problémák adódhatnak. Viszont magánemberként, ha a saját hozzátartozójáról van szó, helyesnek tartja a passzív eutanáziát, amelyet a katolikus egyház is hasonlóan mond ki. Ugyanis az embernek az értelmetlen élet meghosszabbítása, az nem emberhez méltó helyzet.- Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy azt mondjuk a hozzátartozónak, hogy a mi megítélésünk szerint gyógyíthatatlan a beteg és ha úgy gondolják, vigyék haza. Mi nem küldjük haza és ezzel kimerül a passzív eutanázia fogalma a családon belül. Mindig megszoktam mondani, ha itt marad a beteg, mi továbbra is mindent megteszünk, ami feltétlenül kell és ami a beteg közérzetének a javításához feltétlenül szükséges. És ez az utóbbi lehet esetlegesen a terminális medicinában az élet megrövidítésének a módja, - mondja a belgyógyász főorvos. A budapesti Nyírő Gyula Kórházban történtekről az a véleménye, hogy ez a szerencsétlen helyzet az egészségügy válságjeleire utal. Arra a presztízsveszteséggel küszködő intézményrendszerre, amely annak a következményeként lett ilyen, amüyen, hogy a megfelelő fizetés hiánya miatt bárkit szinte beengednek a szakmába, csak hogy legyen valaki és emiatt kontraszelekció kezd kialakulni.- Az elmúlt 24 órában a Nógrád Megyei Orvosi Kamara Egyesületének tagszervezetei állandó kapcsolatban voltak egymással és az a véleményük, hogy mind a miniszter, mind a média túlreagálta a történteket, mielőtt kiderült volna a dolog, - mondja dr. Bartal Gábor. Véleménye szerint ezt az egész ügyet mindenképpen úgy kellene kezelni a miniszternek, hogy érezze azt, hogy itt egy sajnálatos szerencsétlenség történt, amelybe bekerült egy feltehetően pszihopata személy. A Nógrád Megyei Orvosi Kamara mindenképpen ki akar adni egy nyilatkozatot, amelyben a magyar egészségügy nehéz helyzetéből adódó problémákra hívja fel a figyelmet, de felhívja a miniszter figyelmét is az óvatosabb magatartásra, hogy vegye figyelembe az egészségügyben uralkodó körülményeket.- De nem injekcióban adta be, hanem az infúzióval! - Salgótarján belvárosában csütörtökön délelőtt két hetven év körüli asz- szony beszélgetése fejeződött be ezzel a mondattal. Úgyszólván ezzel köszöntek el egymástól, s folytatták útjukat. Ez a kis utcai jelenet is azt jelzi, hogy az embereket, főleg az időseket rendkívüli módon foglalkoztatja a budapesti kórházban történt haláleset-sorozat annak körülményei miatt:- „El tudom képzelni, mit élhetnek át a hozzátartozók,” „Szegény egészségügyiek, nem elég a bajuk, most még ezzel is kénytelenek szembe nézni.” Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket tesznek a megdöbbentő hírek kapcsán az emberek, szakmai berkekben pedig mindenekelőtt az esettől való elhatárolódás, illetve a vele kapcsolatos általánosítás elutasítása a leggyakoribb reagálás. Egy bátonyterenyei ápolónő szinte biztosra veszi, hogy a gyanúsított nővér személyiségével, pszichés állapotával baj van, mert ezen a pályán nem marad meg csak az, aki szereti ezt a hivatást, amely „az életben tartásról szól.” S az erre hivatott még véletlenül sem ártana. Meglátása szerint az eset kapcsán mostanában napvilágot látott nyilatkozatok bizalmatlanságot keltenek, s ez elég nagy baj. A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház osztályvezető főorvosa, dr. Horváth Ferenc, hosszú évek tapasztalata alapján mondhatja, hogy a munkájukra vonatkozó előírások szigorú, következetes betartása mellett kizárt, hogy előfordulhasson a pestihez hasonló eset. Mindenki tudja, mi a feladata és mit nem szabad csinálnia. Ápolónő például nem adhat be vénás injekciót, amennyiben az előkészítését feladatul kapja, az orvos előtt szívja fel a fecskendőbe az ampullák tartalmát, s ha szükséges, külön megkérdezik, ellenőrzik, hogyan járt el. Horváth főorvos nem is tapasztalt ilyen problémát a vezetése alá tartozó stroke- és idegosztályon. Egy hetvenhat éves, rákos beteg salgótarjáni nőben vegyes érzéseket keltettek a fővárosi kórházban történt halálesetek, mindaz, amit ezzel összefüggésben hallott. S nem csodálkozik azon, hogy ezekkel összefüggésben sok ember az egészségügy nagy bajairól beszél, talán mert ki-ki a maga módján próbál elfogadható magyarázatot keresni arra, mi lehet a háttérben, s a legtöbbjüknek van fogalma arról, hogy milyen nehézségekkel birkózik a szakma, mennyire megbecsült vagy sem a gyógyító szakember. SZABÓ ENDRE - MIHALIK JÚLIA ,Beteg lábakon” jár a gyógyítás hazánkban Kovács István, karancsaljai nyugdíjas: - A történtek döbbenetét, félelmet okoznak az emberben. Az ottani orvoskollektíva csődjéről is szó van, hiszen elmulasztották az ellenőrzést, még most is próbálják elkenni a dolgokat, hivatkozni létszámhiányra, gyógyíthatatlan betegekre, miközben valaki rutinból osztogatta a halált. „Beteg lábakon” jár az egészségügy, a gyógyítás, ha ilyen is megtörténhetett. De máshol is előfordulhatott volna? Parádi Tamás, salgótarjáni tetőszigetelő: - Elítélem amit ez a szerencsétlen nő tett. Azt meg egyáltalán nem értem, hogyan garázdálkodhatott éjszakánként azon a belgyógyászati osztályon. Küldte halálba az embereket, torz meggyőződéssel, hogy ezzel jót tesz nekik. Az orvosoknak, főorvosnak miért nem tűnt fel sokáig semmi? Kérdések, amelyekre bizonyára kapunk körmönfont, önmentegető válaszokat továbbra is. Fodor Gézáné, karancs- berényi nyugdíjas: - Ha súlyos, menthetetlen állapotba kerülnék és reményem sem lenne a felgyógyuláshoz, fájdalmamban sokat szenvednék, bizonyára nem bánnám, ha elaltatnának. De én csak a magam nevében mondom ezt, az a szegény lány, ki tudja milyen elmeállapotban tette szörnyű tettét. S, hogy tehette! A módszer, az is külön egy tragédia a kórház, az egész egészségügy tragédiája. Vonó Zoltánná, minőségi ellenőr Mátramindszent: - A kislányom a közelmúltban volt kórházban, ott is láthattam, hogy kevés az orvos, a nővér. Robotmunkát végeznek, nem, vagy kevés idő jut arra, hogy egy-egy gyógyítási folyamatot ellenőrizzenek. A „Fekete Angyalinak a magánéletében lehettek olyan problémái, amiket így próbált ellensúlyozni. Szemtanútól hallottam mit művelt egy pesti kórházban a beteggel a nővér szerelmi bánatában...