Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-19 / 42. szám
2001. FEBRUÁR 19., HÉTFŐ SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Ajkler-érmek Szlovákiában Atlétikai válogatott viadal, Pozsony A fáradságos munka édes gyümölcse Átadták Salgótarján megyei jogú város 2000. évi legeredményesebb sportolóinak elismeréseit A magyar csapat nyerte a három ország (Magyarország, Szlovákia, Szlovénia) részvételével rendezett pozsonyi fedett pályás atlétikai viadalt. A versenyen utoljára képviselte a Salgótarjáni Acél Atlétikai Clubot a nemzeti csapatban Ajkler Zita, aki fő száma, a távolugrás mellett a 60 méteres gátfutásban is rajthoz állt. A tavaly az olimpián is rajthoz álló Ajkler távolugrásban 629 centis eredményével az egész mezőnyt maga mögé utasította, míg gáton 8.65 másodperccel ezüstérmet szerzett a szlovén Bozic mögött. A héhalmi születésű, de eddigi pályafutása során salgótarjáni színekben induló válogatott atlétanő immár bizonyos, hogy a soron következő felkészülési és magyar bajnoki viadalokon a Nyíregyházi VSC sportolójaként lép pályára, mivel az éves felkészüléséhez és versenyzéshez szükséges - magyar viszonylatokban is csekély - összeget nem sikerült előteremteni a nógrádi megyeszékhelyen. A 2001-es évre szükségesnek ítélt másfél millió forintból ötszázezret vállalt Puszta Béla, Salgótarján polgár- mestere, ám az e feletti rész hiányzik. Ajkler Zita elmondta: hálás mindazoknak - támogatóknak, edzőknek és segítőknek - akik eddigi pályafutását segítették, ám fejlődése, s egyáltalán minimális megélhetése érdekében meg kellett tennie a kicsit sem könnyű lépést. A megye és Salgótarján legjobbjának többször is megválasztott sportolónő 2004 végéig kötelezte el magát a Szabolcs megyei egyesülethez. A válogatott viadal végeredménye: 1. Magyarország 113 pont, 2. Szlovákia 109.5, 3. Szlovénia 99.5. ANDÓ Furcsa, de győzelem Kosárlabda, NB I/B A fővárosban, az óbudai Kaszások-TF vendégeként kellett volna vasárnap délután pályára lépniük a rájátszás második körében a KNC-Fekete Sasok férfi kosárlabdacsapatának. A házigazda tanárképzősök azonban nem gondoskodtak orrájátszás, férfiak vosról, enélkül pedig a szabályok nem engedik a találkozó lejátszását. A hivatalos várakozási idő, 15 perc letelte után a salgótarjáni együttes 20-0-ás eredménnyel megnyerte a „mérkőzést”. Két pontrúgás döntött Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Magyargéc - Balassagyarmat 0-2 (0-1) Magyargéc, 150 néző, vezette: Verbói. Magyargéc: Szabó R. - Oláh T„ Csonka, Révai, Ökrös R., RáCz G. (Orsós V.) - Szerémi, Oláh B., Geczkó - Ökrös I., Berki K. (Velki N.). Játékos-edző: Oláh Béla. Balassagyarmati SE-Nógrád Volán: Szabó Cs. (Szathmári) - Kómár, Kecskés, Rubint, Kmetti (Kovács I.) - Galbács (Vejmola), Mohácsi (Schuchmann), Németh (Pádár), Jele Cs. (Zolnyánszki) - Baranyi (Tedás), Jele Z. (Benécs). Edző: Kis Károly. GL: Kmetti, Kecskés. Totóeredmények 1. Unterhaching - B. München 1-0 1 2. Rostock - Leverkusen 2-1 1 3. Cottbus - Freiburg 0-2 2 4. Bremen - Schalke 2-1 1 5. Wolfsburg - Bochum 0-0 x 6. Dortmund - Hamburg 4-2 1 7. Stuttgart - Hertha lapz. u. 8. Köln - Kaiserslautem lapz u. 9. Milan - Bologna 3-3 X 10. Bari - Juventus 0-1 2 11. Parma - Brescia 3-0 1 12. Perugia - Lazio 0-1 2 13. Reggina - Fiorentina 1-1 X +1. Napoli - Inter lapz. u. Ötödik alkalommal ítélték oda ez év első napjaiban a „Salgótarján Megyei Jogú Város Legeredményesebb Sportolója” kitüntető címeket, ezúttal a kétezredik évben legjobb teljesítményt nyújtó sportolóknak. Az egyes kategóriák győztesei és edzőik ezúttal is a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban tartott sportgála-sportbálon vehették át elismeréseiket, majd a jelenlévők hajnalig hálózva folytatták a legjobbak ünneplését. kettjét, oklevelét és anyagi elismerését. A felnőtt férfiaknál a tavaly pályafutása tizedik magyar bajnoki címét megszerző Keid József autó- versenyzőt köszönthette Puszta Béla, Boldvai László és Fürjész László, valamint a díjátadásnál selegyen. Most a 2002-ben Salt Lake Cityben rendezendő téli játékokra készülő salgótarjáni Bekecs Zsuzsa ez évi felkészüléséhez sikerült támogatókat összeverbuválnia. A Petőfi DSE sífutónőjének munkájához Salgótarján Megyei jogú város önkormányzata ötszázezer, az A díjazottak egy csoportja. A hátsó sorbánjairól Ughy Albert, Longauer Ákos, Kovács Péter és Klug Péter kosárlabdázók, elöl Botos László, Talpai József, Bogár Edina, Vincze István és Bekecs Zsuzsa ______ ______________________________________ _______________________ fotós r. t. A salgótarjáni önkormányzat, a Létesítmény és Sport Kht., a Háromkő Takarékszövetkezet és a Kulacs vendéglő által szervezett díjátadó estet a Nógrád táncegyüttes műsora nyitotta, majd az alkalomhoz illően díszbe öltöztetett sportcsarnok küzdőterén sorra szólították a kétezredik év legeredményesebb salgótarjáni sportolóit és felkészítőiket. A fanfárok hívó szavára először az ifjúsági leányok között diadalmaskodó Bogár Edina sífutó, biat- lonos érkezett, akinek a rendezvény két védnöke, Puszta Béla, Salgótarján megyei jogú város polgármestere, valamint Boldvai László országgyűlési képviselő gratulált és adta át az emlékplakettet, illetve a harmincezer forintos támogatást. A Petőfi DSE tavaly négy magyar bajnoki címet szerző ifjú sportolónőjének edzője, Vadas István Fürjész Lászlótól a Háromkő Takarékszövetkezet elnökétől vehetett át hatezer forint értékű takaréklevelet. Az ifjúsági fiúknál első Botos Lászlón nem látszott, hogy délelőtt még a karate-diákolimpia megyei döntőjén lépett tatamira (s ha már ott volt, nyert is), a Palócbrot KK versenyzője edzőjével, Talpai Józseffel együtt fitten vette át elismeréseit. A felnőtt női mezőnyben az elmúlt négy évhez hasonlóan ezúttal is a Salgótarjáni Acél Atlétikai Club (korábban SKDASE) atlétanője, Ajkler Zita diadalmaskodott. A tavaly három felnőtt magyar bajnoki címet szerző, a sydneyi olimpián 24. helyen záró távolugrónő a gála időpontjában éppen a szlovákiai Pozsonyban vett részt válogatott viadalon, így nem tudta személyesen átvenni elismerését, de a szervezők neki és edzőjének, Herczeg Vincének is eljuttatják plagédkező Szbvatsik Kinga, aki a Nógrád Szépe 2001 legszebb magyar résztvevője volt. A csapatversenyben meggyőző fölénnyel diadalmaskodó KNC- Fekete Sasok férfi kosárlabdázói emlékplakettjük mellé százezer, edzőjük, Dániel Tamás hatezer forintos támogatást kapott a Háromkő Takarékszövetkezettől. E kategóriában ötvenezer forintos különdljat is kiosztottak, amelyet a kimagasló eredményeket elérő Salgó Öblös-Faipar SC serdülő labdarúgói, Répás Béla edző tanítványai kaptak. A díjkiosztó ünnepség után még nem ért véget az est hivatalos része. Dr. Gótai László, a Magyar Olimpiai Bizottság Nógrád megyei képviselője az elmúlt időszakban sokat fáradozott azon, hogy Ajkler Zita és a balassagyarmati dr. Kovács Dusán olimpiai felkészüléséhez az anyagi háttér is biztosított SVT-Wamsler Holding Rt. kétszázezer, az Ondrék és Tóth Kft. ötvenezer forintos segítséget nyújt, s az erről szóló megállapodást a bál vendégei előtt látta el kézjegyével Puszta Béla polgármester, Czékmán József vezérigazgató-helyettes, valamint Ondrék Alfréd ügyvezető igazgató. Mint megtudtuk a megyei közgyűlés egy későbbi időpontban ugyancsak hozzájárul ötkarikás reménységünk felkészüléséhez. A díjak átadását követő vacsora után Sólymos Tóni és zenekara csapott a húrok közé, s nem kellett sokáig várni az első táncos párokra sem. A remek hangulatú est felénél aztán Szőllős Róbert és barátai vették át a pódiumot, hogy hajnalig szolgáltassák a talpalávalót az ünnepelt sportolóknak, s mindazoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel a város legeredménye- sebbjeit. __________________ C sarnokbeli hangolás kinti összecsapásokra 6. Öblös Kupa felkészülési teremlabdarúgó-toma, Salgótarján Hanzli T., Kovács T., Szilágyi G., Lukács G„ Szőllösi K., Mihály Cs., Hodászi L. Zagyvaróna: Lehoczky T. - Szekeres Z., Gregán Z., Király A., Jávori P., Mag M., Szabó Sz., Tőre P., Szabó T., Elek P., Handó A., Smida L., Király T., Vanó T„ Kovács G. GL: Szilágyi G., Király A., ill. Tőre P. St. Acél - Losonc 0- 5 Vezette: Ludányi I. St. Acél: Szikora Gy. - Váradi G., Oláh L., Horváth K., Ajtai R., Kongorácz L., Géczi T„ Tőzsér Zs., Botos A., Ruzsinszky P., Fülöp N., Bódi K„ Tábori P. Losonc: Michalik M. - Fleskp L, Janetka V., Mihályi A., Drugda B., Prepelica M„ Bari E., Simkovic L., Béres Z., Marcinek J., Marco de E., Varholak M., Ivan R., Fazekas P. GL: Bari E. (3), Béres Z„ Flesko I. Karancslapujtő - Ipolyvece 1- 2 Vezette: Tóth I. Karancslapujtő: Gyetvai P. - Juhász A., Szabó K„ Sági L., Tóth Sz., Sándor A., Osgyáni Z„ Árva R., Zsélyi L., Smelkó K., Lavaj Z., Fodor Zs., Zsig- mond R., Kovács L. Ipolyvece: Telek Á. - Balogh J., Büdi B., Király A., Fábri Z., Hanzli T., Kovács T., Szilágyi G., Lukács G., Szőllösi K. , Mihály Cs., Hodászi L. GL: Smelkó K„ ill. Hodászi L. , Kovács T. Losonc - Salgó Öblös 2-1 Vezette: Ludányi J. Losonc: Michalik M. - Flesko L, Janetka V., Mihály A., Druga B., Prepelica M., Bari E., Simkovic L„ Béres Z., Marcinek J., Marco de E., Varholák N., Ivan R., Fazekas P. Salgó Öblös-Faipar: Kürti G. - Kőházi T., Csatlós Cs. Birincsik D., Cséki V., Sándor N„ Répás K., Morva P., Balázs A., Kékesi F„ Szeles T. GL: Mihály A., Varholák N., ill. Kőházi T. HELYOSZTÓK Az 5. helyért St. Acél - Karancslapujtő 5-5 (hetesekkel 3-2) Vezette: Tóth I. GL: Oláh L, Kongorácz L„ Váradi G„ Horváth K., Morva., ill. Fodor Zs., Sándor A., Sági L„ Tóth Sz., Zsigmond R. A 3. helyért: Salgó Öblös - Zagyvaróna 2-2 (hetesekkel 1-2) Vezette: Ludányi J. GL: Birincsik D„ Répás K., ill. Szabó T., Szabó Sz. A döntőben Losonc - Ipolyvece 3-1 Vezette: Tóth I. GL: Béres Z., Prepelicza, Bori J., ill. Kovács T. A torna végeredménye: 1. Losonc, 2. Ipolyvece, 3. Zagyvaróna, 4. Salgó Öblös Faipar, 5. St. Acél, 6. Karancslapujtő. Különdíjak: a legjobb kapus Lehoczki Tibor (Zagyvaróna), a gólkirály Bari Jenő (Losonc, 4 találat) lett, mindketten a Nógrád Volán Rt. ajándékait vehették át. A szakvezetők megválasztották a résztvevő csapatok legjobb teljesítményt nyújtó játékosait: Szabó Kálmán (Karancslapujtő), Horváth Károly (St. Acél), Morva Péter (Salgó Öblös-Faipar), Szabó Tamás (Zagyvaróna), Hodászi László (Ipolyvece), Michalik M. (Losonc). KOSA R. Nagypályás labdarúgócsapatok vehették birtokukba péntek délután a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok küzdőterét, hogy eldöntsék, melyikük viheti haza a torna végeztével az Öblös Kupát. A hatodik alkalommal megrendezett nemzetközi villámtornán hat csapat két selejtezőcsoportban vágott neki a küzdelemsorozatnak, ezt követően a helyosztók során dőlt el a végső sorrend, valamint a győztesnek járó serleg sorsa is. CSOPORTMÉRKŐZÉSEK Karancslapujtő - Zagyvaróna 1-1 (hetesekkel 1-2) Vezette: Tóth István. Karancslapujtő: Gyetvai P. - Juhász A., Szabó K., Osgyáni Z., Sági L., Tóth Sz., Smelkó K., Zsélyi L, Árva R., Fodor Zs., Lavaj Z., Zsigmond R., Sándor A., Kovács L. Zagyvaróna: Lehoczki T. - Szekeres Z„ Gregán Z„ Király A., Jávori R, Mag M., Szabó Sz., Tőre P„ Szabó T„ Elek P„ Handó A., Smida L„ Király T„ Vanó T., Kovács G. GL: Lavaj Z„ ill. Tőre P. Salgó Öblös - St. Acél 4-1 Vezette: Ludányi J. _ Salgó Öblös-Faipar: Kürti G. - Kőházi T„ Csatlós Cs., Birincsik D„ Cséki V., Sándor N„ Répás K., Morva R, Balázs A., Kékesi F. St. Acél: Szikora Gy. - Váradi G„ Oláh L, Horváth K„ Ajtai R., Kongorácz L„ Géczi T„ Palkovics Zs., Tőzsér Zs., Botos A., Ruzsinszki R, Fülöp N„ Bódi K„ Tábori P. GL: Balázs A. (3), Cséki V., ill. Horváth K. Ipolyvece - Zagyvaróna 2-1 Vezette: Tóth I. Ipolyvece: Telek Á. - Balogh J., Büdi fotó: rigó Tibor B., Király A., Fábri Z., Parázs jelenet Lehoczki kapuja előtt a Karancslapujtő - Zagyvaróna mérkőzésen